Isten titkainak sáfárai

 

Textus: 1 Kor 4, 1-4 „ Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett. Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert aki felettem ítélkezik az Úr az.”

 

Ünneplő Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

Mi székelyudvarhelyiek e mai vasárnapon a vallásszabadság kihirdetésének 453- ik évfordulóját ünnepeljük. Tesszük ezt azért, mert minden évben van egy nap, január 13- a, amit egyházunk születésnapjaként tartunk számon. Hiszen az országgyűlési határozat olyan lehetőséget teremtett, mely hozzásegítette az egyházunkat a fejlődéshez és vallásos hitelveink kibontakozásához. Az erdélyi fejedelemség felismerte, hogy a török és osztrák nyomás között szükség van a belső békére, és a vallásos egyenlőség megteremtése által hozzájárulhatnak e kis ország felemelkedéséhez. Olyan bölcsességről tettek bizonyságot, mely messze felülmúlta a saját korukat, hiszen más országokban, ezekben az időkben dúlnak a vallásháborúk és a felekezeti megosztottság nem marad meg a templom falain belül. Nagyon sokszor emberi életeket követelt a felekezeti türelmetlenség.

A vallásszabadsági határozatnak vannak olyan tételei, melyeknek mondanivalóját ma is értelmezni kell. Sajátos korunkra, felfogásunkra világlátásunkra rávetíteni. Ízlelgetni azokat a szavakat, melyeket megfogalmaztak az őseink, és magunkban elmélyíteni, mit is jelentenek ma ezek nekünk. Amikor készültem e mai beszédemre azon gondolkoztam, mi legyen a központi eleme, a gerince mai prédikációmnak. S abban állapodtam meg, tudásom és tehetségem alapján Isten titkairól fogok beszélni. Mert óriási kincset kaptunk ajándékba a vallásszabadsági határozattal, melyet őriznünk, óvnunk, de főleg élnünk és fejlesztenünk kell. A határozatnak elsősorban nem önmagában van értéke, hanem ahogyan azt az őseink megélték, vagy éppen mi a mában tudjuk azt értékelni.

Amikor rólunk beszélnek az emberek, hasonlítanak bennünket más protestáns felekezethez, az istentiszteleteink és a szertartásaink alapján ítélnek meg. De minket, unitáriusokat az a vallásos gondolkodásmód, érzület, teológiai nyitottság jellemez, mely bennünket elhelyezett és ma is számon tart a keresztény vallás felvilágosult gondolkozói között. Az emberi fejlődés, a kutatások újabb és újabb helyzeteket teremtettek, melyre a vallás világában is válaszokat kellett adni. Keresni-, kutatni kellett Isten válaszát, mellyel hozzájárul, vagy éppen visszatartja a mindenkori embert. Már az a pozitív életkép is, amiben mi helyezzük el az embert, melynek ideálját mi keressük, minden alkalommal arra ösztönöz, hogy Isten az embert a jó, igaz és szép megvalósítására és cselekvésére hívta el. De hadd értelmezzem a szentírási szavakat a fentiek függvényében.

I.„Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait.” Ebben a mondatban Pál apostol három lényeges dolgot fogalmaz meg: a tekintést, a szolgálatot, és Isten titkainak ismerőit.

Amikor elénk kerül egy ember, először ránézünk. S abból, amit fizikai szemünkkel látunk és érzékelünk, kialakítunk egy képet a másikról. Lesz róla egy elképzelésünk. Lehet még sosem beszéltünk vele, nem álltunk szóba, de a kinézete, a termete alapján van már egy fogalmunk róla. S amikor gondolatokat osztunk meg, beszélgetünk, a társalgás után még jobban ismerőssé válik az illető személy.

De igazán akkor ismerjük meg, amikor rászorulunk. Amikor a segítségét kérjük, rá vagyunk utalva, lelkileg ráhangolódunk. Érzéseinkkel körül tapogatjuk az illető életét. S meghozzuk a döntést, közel engedjük magunkhoz, vagy távolságot tartunk, megnyílunk előtte, vagy bezárkózunk. Ismereteket osztunk meg vele, vagy éppen a legszükségesebbekre szorítkozunk.

S akarva- akaratlan ránk is úgy néznek, ahogyan bennünket megismertek. Ahogyan beszédünk, cselekedetünk, életvitelünk alapján nyomokat hagytunk mások életében.

Pál apostol Krisztus szolgáiról beszél. Vagyis alárendeltjeiről. Azokról a személyekről, akik követik Jézust. Kik nemcsak beszélnek Jézus tetteiről, de tesznek is érte, hogy ezek a tettek megvalósuljanak. Mi a szolgálatot, nem egy szembekötött, félelemmel telített, a bűn és bűnhődés tüze kínjaitól való rettegésből végezzük. Hanem szeretetből, saját döntés és elhatározás alapján. Abból a felismerésből, hogy Jézus Krisztus a mi tanítómesterünk. S ha neki sikerült ember létére, Isten hatalmas cselekedeteiben részt vállalnia, úgy az nekünk is sikerülhet. Mert mi nem a meghátrálás emberi vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk, ahogyan Pál apostol mondja a zsidókhoz írt levélben.

Krisztus szolgálata nem zárult le. Bár, úgy tűnik, egyre többen fordulnak el Istentől és Jézustól. S a formai hovatartozás is eléggé emelkedőben van. Azonban még mindig van személy, közösség és társadalom, aki az életét Isten tenyerébe helyezi. S engedi, hogy az isteni lélek irányítson, buzdítson, döntsön, sorsokat összekössön. A krisztusi szolgálat közös minden kereszténnyel, de mégis bennünket, unitáriusokat az értelemmel és hittel való szentírás olvasása és magyarázata,  az életünkre való alkalmazása különösen ösztönöz. Mi Jézus nagyságát abban látjuk, ahogyan engedte az isteni lélek életén való rezdülését, s Isten akaratának megvalósítója volt. Krisztus szolgálata ma is azt jelenti nekünk, hogy a környezetünk és a bennünket körülvevő világ részeinek tartjuk magunkat. S egyéni sikereink, csak a közösségi eredmények tükrében értelmezhetőek. A Krisztusi szolgálat, az önfeladásról, az alázatról, a szolgálat mélységéről és a másokért való tenni akarásról szólnak.

Pál apostol még ebben a mondatban az isteni titkokról, és a sáfárokról is beszél. A sáfár ház és vagyongondozót jelent, felügyelője a gazda vagyonának. De nemcsak kimondottan az anyagiak kamatoztatásával foglalkozik, hanem bizalmi viszonyban van a gazdával. A szentírásban először ez a kép az ószövetségben fordul elő, József felügyelője lesz az egyiptomi fáraónak.

A vallás és a teológia egyik küldetése Isten titkainak felfedése. Megismerni a maga mélységében Isten szándékát ezzel a világgal. A titok mindig egy kicsit kihívás is az ember számára. Mert fel akarjuk fedni. Meg akarjuk ismerni. A birtokába akarunk kerülni. S a vallásos ember mindig is Isten titkait ismeri meg személyes és közösségi életében.

Az én számomra is titok mindig a szentírás olvasása, mert minden alkalommal ugyanazokból a mondatokból mást olvasok ki a magam számára. Titok, minden vasárnapi és vallásszabadsági ünnepnap, mert Isten mindig valami újat közöl velem, hogy ezt a lelkemen átszűrve elmondjam a ti számotokra. És titok maga az élet, melynek lapjait, minden nap megnyitjuk, hogy abból olvasni tudjunk.

II.” Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon.” A hűség ma is egy alapvető tulajdonság. Hűség nélkül nincs családi élet. Nélküle nem lehetnek igazi barátaink. Minden rendszerben, a legfontosabb dolog az emberek hűsége volt a legfontosabb, melyre építeni lehetett. Még a gazdasági életben is a hűség egy olyan fontos erény, mely többet jelent minden pénznél és anyagiaknál.

A vallásos életben, az Isten és ember, ember és ember kapcsolatában a hűség felbecsülhetetlen. A szentírás családok, népek és országok hűségét, vagy éppen hűtlenségét tárja elénk a csodaszép leírásokban. A hűség mindig megszilárdítja, erősség teszi a kapcsolatot. A hűtlenség pedig romba dönti még azt is, ami megmaradt abból a viszonyból. A reformátorok és köztük Dávid Ferenc nagysága is abban áll, ahogyan ő töretlenül kitartott tanításai mellett. Vagy ahogyan évszázadokon keresztül lelkészek, családjaik és egyházunk hívei áldozatot hoztak a közösségünkért. Azt olvastam, hogy amikor ebben a közösségben elindult a gyülekezeti élet, akkor Dániel Gábor, vargyasi származású főispán és unitárius nagyon jó barátságot ápolt az akkori kénosi lelkésszel: Kisgyörgy Sándorral. És ebből a mély elkötelezettségből megszületett ez a közösség és maga a templom. Erről a hűségről szól, Tóth Ferencné, született Benkő Zsuzsánna nemes lelkű adománya is, aki egy házat és 5000 koronát, valamint a gyepesi születésű id. László Ferenc jómódú család szintén egy jó karban levő házat és 20.000 koronát hagy örökül az egyházközségnek. Akkor, amikor e templom felépítése 43.000 koronába került.

Mert a hűség nem a passzivitásról szól. Hanem arra kötelez, hogy aktívan éljük meg a hűségünket. Nap, mint nap bizonyítsuk, mi hűségesek vagyunk a családban, a közösségben és az Istennel való kapcsolatunkban.

III.” Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett.” Mi emberek nagyon sokat adunk arra, hogy miképpen ítélkezik rólunk a világ. Ha nem tetsző képet kapunk vissza magunkról, akkor igyekszünk fényezni is azt. Úgy akarjuk láttatni magunkat, mint akik igazak, szépek, jók. Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de Isten azt nézi, ami szívben van. Mi sokszor nézünk tükörbe, s ez a nap is erre egy jó alkalom, hogy magunkra ismerjünk.

Én magam is találkoztam már olyan dolgokkal, melyek elbizonytalanítottak. Megtántorították a hitemet, megpróbálták a tartásomat. Megfélemlített a tény, hogy ha én másképpen teszek, akkor mit fognak ahhoz szólni. Még a lelkészi hívatásomat is megrendítette az a tény, amikor az emberi cselekedet felül akarta, vagy éppen akarja írni az isteni igazságot. Amikor ármányok és cselszövések, személyes ambíciók, manipulációk tetszelegnek az isteni igazságosztás képében.

De, ami bennem megtartotta a hitet, ami legyőzte a tornyosuló hullámokat, s ami nem engedte, hogy bedőljek az emberi számításoknak, az nem volt más, mint a lelki életem. Az Istenhez való fordulásom. A családom és támogató barátaim. Az a belső erő, mely mindig felsegített eddigi életemben. Ezért csak javasolni tudom és hívni tudlak titeket minden vasárnapon, hogy jöjjetek és keressük az Istent. Aki bennünk él, s mi őbenne vagyunk. Mások ítélete és önmagam ítélkezése mindaddig ingoványos terepen halad, míg fel nem ismerjük Isten igaz ítéletét. S magunkon nem érezzük minden nap az Ő tekintetét.

IV. „Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert aki felettem ítélkezik az Úr az.” A lelkiismeret csendes és hangtalan, de mindig visszaigazol cselekedeteinkre. S ha a hamisat, igaznak, a csalást, jótettnek, a lopást, elfogadottnak minősítjük, akkor az, hosszú éveken keresztül nem marad megtorolatlanul. Mert mindig fájni fog az őszinte szó hiánya, a fejet hajtások konok makacssága. Isten mindig számít ránk.

 

 

 

Egyedül Isten tud teremteni,
de teremtését te tudod otthonoddá tenni.
Egyedül Isten tud életre hívni,
de te tudod azt óvni és továbbadni.
Egyedül Isten tud egészséget ajándékozni,
de te tudod megtartani és a betegséget

gyógyítani.
Egyedül Isten tud reménységet adni,
de te tudsz a testvérednek bizalmat szavazni.
Egyedül Isten tud szeretetet ajándékozni,
de te tudsz mást szeretetre tanítani.

 

 

 

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim! Nagy kihívás számunkra, mit teszünk, mire használjuk fel unitárius vallásos gondolkodásunkat? Én három területen látom elengedhetetlenül fontosnak, hogy világossá tegyük a mi istenhitünket: az oktatás, a gazdaság és egészségügy, szeretetszolgálat területén. Ezek természetesen összefüggnek, de akár külön is beszélhetünk róluk. Minden unitárius gyerek, diák és fiatal számára világossá kell, tegyük a mi vallásos gondolkodásunkat. A jövő egyháza olyan lesz, mint amilyen a jelen oktatása. Ezért minden kétséget kizáróan jelentős más kisgyermekkorban Isten ismeretéről és szeretetéről beszélnünk. Mert Isten nem egy távoli teremtő és számonkérő erő, hanem mindenki személyes életében jelenlevő lélek, szikra, aki az életünket lángra lobbanthatja. S aki ezt az istenképet már gyermekkorától magával viszi, annak sikeres és eredményes lesz az élete. A vallás nem szakítható el a gazdasági élettől. Bár sokan magát a pénzt, anyagiakat bűnnek, vagy a bűn forrásának tartják. Én vallom, hogy nem a pénzben, hanem az ahhoz való viszonyulásunkban lehetnek gondjaink. Az erkölcsös hozzáállás azonban még a gazdaság világát is fellendíti. Ma már jól látjuk mennyire fontos jó és megbízható munkásokat találni és őket megtartani. S a humán erőforrás, az emberi közösség mindenek felett áll. A vallásos gondolkodású vállalkozó pedig nemcsak a számokat látja, hanem magát Istent is, akit beleépít ismeretlenként a terveibe.

Talán sosem volt ekkora szükség a szeretetszolgálatra, mint napjainkban. A hagyományos családok eltűnőben vannak. Az óriási távolságok, mely egyre nagyobb a szülők és gyermekek között már nem teszi lehetővé a gondoskodást. S egyre többen maradnak magukra, s ebben az átmenetben nem találják, miként lehetne elviselhető, elfogadható öregkort megélni a társával, vagy akár egyedül.

"Egy pszichológus sétált körbe a teremben, miközben a stressz kezelésről beszélt a hallgatóságnak. Amikor felemelt egy vízzel teli poharat, mindenki azt várta, hogy a "félig tele vagy félig üres" kérdést teszi fel. Erre ő mosolyogva megkérdezte: "Milyen nehéz ez a pohár víz?"

Különböző válaszok érkeztek a hallgatóságból a víz súlyát megbecsülve.

Ő így válaszolt: "A víz abszolút súlya nem számít. Hogy milyen nehéz, attól függ, hogy meddig tartom. Ha csak egy percig tartom, nem probléma. Ha egy óráig tartom, fájni fog a karom. Ha egy napig tartom, elzsibbad és érzéketlenné válik a karom, majd megbénul. Egyik esetben sem változik a víz súlya, de minél tovább tartom, annál nehezebb lesz."

Így folytatta:"A stressz és az aggodalom az életben olyanok, mint ez a pohár víz. Ha egy pillanatra megéled, semmi sem változik. Ha egy kicsit tovább gondolsz rájuk, elkezdenek fájdalmat okozni. Ha egész nap rájuk gondolsz, bénultságot érzel, képtelen leszel bármit is tenni."

Emlékezz: "Tedd le a pohár vizet!"

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim! Nagyon sok alkalommal belefáradunk a munkánkba. Idegesek leszünk tőle, kibírhatatlannak tartjuk az elvégzendő feladatot, a betegségeinket, vagy éppen a mellettünk élőket. De ha letesszük, csak egy órára. Ha Istenre figyelünk, ha megtanuljuk kezelni gondjainkat, én hiszem, mindig szép, meghitt és bensőséges vasárnapunk és hétköznapunk lesz. Ilyen szolgálattal induljunk el egy újabb hétre. Ámen.

 

 

 

Utóima, ismeretlen szerzőtől

 

Uram !

 

Annyi mindenért kell köszönetet mondanom,

bár sok ezernyi imával még mindig tartozom Neked.

Őszinte lelkemet úgy is csak te ismered,

nem is kell, hogy elmondjam neked.

Csak tudd, mégis!..

Köszönöm az életem, amit

egyszerűen, de mégis élhetek.

Köszönöm hogy láttatod velem

mindazt a szépet, mi köröttünk terem,

és engeded nekem, hogy mindig ott legyek,

ahol szükség van rám és segíthetek.

Köszönöm Neked a szenvedéseket,

a bánatot, a fájó könnyeket,

Hisz mindig tudod, mit miért teszel.

Valamit biztosan most is tervezel,

mert látod, ahogy lassan s csendesen,

lelkem bús köpönyegét magamról levetem.

Látod, hogy örülni tudok fűnek, fának, minden virágnak,

és hálásan köszönöm, hogy átadhatom magamat még ezernyi újabb csodának!

 

Ámen