Hálával a szívünkben!

Textus: 1 Thessz 5, 16- 22 „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. A Lelket nem oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok!”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Hajlamosak vagyunk arra azt hinnünk, hogy minden természetes ebben az életben. Az a tény, hogy épnek és egészségesnek születünk, van otthonunk, elegendő élelmünk, otthonunk, biztonságunk. Természetes az, hogy szép és gondozott a környezetünk, ápoltak az utcák, szépek az otthonok, van munkahelyünk és megélhetésünk. Úgy hisszük minden azt a célt szolgálja, hogy mi jól éljünk, és semmiben ne szenvedjünk hiányt.

Alapvető ellátásnak tartjuk, ha a gyermekeink díjmentesen tanulnak, az egészségügyben, ha betegek vagyunk, ellátnak, öregkorunkban, ha igényeljük, gondoznak. Az elvárásaink egyre nagyobbak, s ha azok nem teljesülnek, akkor hibásokat keresünk, újjal mutogatunk, hiányérzetünkben magunkba roskadunk.

Pedig semmi nincs csak úgy magától. Nagyon sok munka, szervezés, elkötelezettség kellett az elődök részéről és kell ma is, hogy a település fejlődjön, az emberi igények egyre magasabb szinten legyenek kielégítve.

A szekularizált világban az ember egyre jobban eltávolodik Istentől, s azt hiszi, minden teljesítmény, eredmény csak az ő munkájának következménye. Pedig tudjuk, hogy amennyiben elmarad az áldás személyes és közösségi életünkben, ott csak sivárság, siránkozás, elégedetlenség lesz. Ezért is jó, ha időről- időre foglalkozunk azokkal az áldásokkal, melyek érintik az életünket, az Istentől származnak, s ezáltal a vele való kapcsolatot erősítik.

A szülő- gyermek, akár testvér- testvér, ember – ember viszonyában egyre jobban áttevődik a hangsúly a fizikai, materiális ajándékokra, s háttérbe szorulnak azok a meghitt találkozások, percek, mély pillanatok, amelyek összekötik családok és közösségek életét.

Ma ezért is, a szentírási versek alapján a következő gondolatokat fogom beszédemben kibontani: az örömöt, az imádságot, a hálát, a vizsgálatot és a tartózkodást. Christian Hoffman az 1600- as években írta:

 

Földi sorsunknak egy cukra van, a gyönyör.

Nincs, ami életünk jobban megédesítse;

folyékony aranyat csordít az kelyheinkbe

és gyöngyös örömök kincstárát tárja föl.

Tubarózsát teremt tél jegéből-havából,

és egész évre víg tavaszidőt varázsol.

 

 

I.„Mindenkor örüljetek” Az öröm egy pozitív, kedves lelkiállapot, amelyet sikerek, kedvező lelkiállapot, vágyak teljesülése vált ki. Ez lehet egy rövid boldogságérzet, de állandó derű is. Segít átvészelni a nehéz napokat és erőt ad a nehézségek legyőzéséhez. A thesszaloniki közösségben élő keresztények megpróbáltatott életet éltek. Az apostol az öröm megélésére buzdítja őket. Az öröm folyton keresésben tart. Állandóan ösztönöz a jól- lét megtalálására. Nemcsak a nagy dolgoknak, hanem minden apró- piciny dolognak kell örülni. Örülni kell, mert nálunk béke van, biztonsága van a családjainknak. Örülni kell, mert itt lehetünk, és a hálánkat kifejezhetjük az Istennek. Örülni kell, mert gyarapodott a családunk, mert egészségünk van, betevő falatunk, mert zöldséges és gyümölcsös kertjeink termést hoztak. Örülni kell, mert szemmel láthatjuk, szívvel érzékelhetjük, gyermekeink és unokáink fejlődését. Mert, aki örül, annak tele van az élete, minden hiány ellenére teljesség uralkodik el.

II.” szüntelenül imádkozzatok,” Az imádság a lélek tápláléka. Ezzel erősítjük az Istennel való kapcsolatunkat. Elsősorban nem Istennek, hanem éppen nekünk van szükség az imádságra. Mert az imádság elvisz, felemel egy másik világba. Az imádság egy olyan bensőséges, meghitt és mély belső viszonyt teremt az Istennel, ahol csak egyedül vagyok vele. És ebben a fohászban, én tudom elmondani, mindazt, ami őszi hálaadástól- mostanig megvalósult az életemben. Megoszthatom a panaszomat azzal, aki igazán megérti. Kitárhatom a szívemet, mert Ő sose fog vele visszaélni.  Elsírhatom a bánatomat, mert Ő mindig letörüli a könnyeket. Hálát adhatok mindazért a sok jóért, amit velem és munkámmal tett a mögöttem levő időben.

Mert az eső és a fény, a meleg és a szél, mind az Ő áldása volt. A vihart és pusztítást ő tartottam távol. Selymes ölelésével Ő érintette meg a vetést, s érlelte aranyló búzatáblává a gabonát, a holnap és jövendő kenyerét.

Ma ezért a termésért adunk hálát és imádkozunk, mely fizikaiakban és lelkiekben ott van családjaink asztalán. Azért imádkozunk, hogy a betevő falat eljusson minden nélkülöző ember számára. Azért könyörgünk, hogy senki e földkerekségen élelemben ne szenvedjen hiányt.

III.” mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” A hála vallásosságunk fokmérője. Minél hálásabbak vagyunk, annál közelebb vagyunk az Istenhez.

Te miért vagy ma hálás? Mert a válaszod felfedi, igazi- belső önmagad. Hálás vagy-e az ételért, az italért, a ruházatért, az otthonért, a biztonságért? Hiszen ezek nem véletlenül történnek! Nem csak úgy adatnak meg a te számodra. Hanem sok munka, mély elkötelezettség kellett a szülők, nagyszülők részéről, hogy neked biztonságod legyen.

Sokan úgy gondolják, hogy az egészség, a jól lét, csak úgy magától megvan. Azért dolgozni kell, azt védeni kell. S nemcsak fizikaiakban, hanem lelkiekben is. A családi összhang nem csak úgy magától van. Azért áldozatot kell hozni. A türelem, alázat, szorgalom, mély vonzalom, mind hozzásegít, hogy hála legyen a családban az eredmények láttán.

Könnyű a másiknak, annak a személynek, családnak! Néha irigykedünk is, pedig mindenért meg kell dolgozni. Áldozatot kell hozni, időt, energiát, tudást, munkát kell felajánlani azért, hogy fejlődés történjen.

Amikor ma ide beléptem a templomba, hála volt a szívembe. Pénteken, a jótékonysági estén hála volt a szívembe. És ezt a hálát Isten a javunkra fordítja.

IV.” de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg.” Mi emberek könnyen becsaphatóak vagyunk. Ez a világ szépen becsomagolja a termékeit, szemnek és szájnak ingerével arra nevel, hogy egyre telhetetlenebbek legyünk. Semmiből sem elég ma, sem élelemből, akár italból, ruházatból. Egyre többet és még többet vegyél, vásároljál. Leld örömödet ezekben a pancser termékekben.

A keresztény ember szemben tudatos életet él. Őseink ön megtartoztató életet éltek, nemcsak azért, mert szűkösebbek voltak az anyagiak, hanem azért is, mert más volt a gondolkodásmód. A vizsgálat azt jelenti, hogy képes vagyok a helyes döntésre. Értékítéletemet nemcsak ez a világ befolyásolja, hanem Isten is. Az Úr értékeit építem be az életembe. Dolgozom önmagamon és a környezetemen azért, hogy a jót választhassam.

Döntéseimet mindig megelőzi az imádságaimban való beszélgetés Istennel. Tőle kérek a lélek szárnyán tanácsot, eléje viszem el kételyeimet. Hallgatok arra a belső sugallatra, amellyel meg tudom változtatni életemet.

V.” a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok!”  Őseink puritán életet éltek. Csak a legszükségesebbekre hagyatkoztak. Ma már az élet gazdagságainak habzsolásában nehéz dönteni, és főleg cselekedni, hogy távol maradjunk a gonosztól. Játék és italszenvedélyek, túlzott vásárlásra való hajlam, a szépség iránti olthatatlan vágy teszi próbára életünket.

És nehéz úgy élni, hogy az önmegtartoztatás minden esetben győzedelmeskedjen.

Beszédemet egy történettel zárrom, melynek címe a kertész és a fa.

Élt egyszer egy öreg kertész, aki minden reggel kiment a kertjébe, és hosszan nézte a növényeit. A fák zöldelltek, a virágok illatoztak, ő pedig halkan mormolta: „Köszönöm.”Egyik nyáron azonban nagy szárazság jött. A kút kiszáradt, a nap könyörtelenül sütött, és a kert legkedvesebb almafája elszáradt. Levelei lehullottak, ágai feketén meredtek az ég felé. A szomszédok sajnálattal rázták a fejüket:– Vágd ki ezt a fát, öreg! Csak a helyet foglalja, úgysem éled újjá. A kertész azonban odalépett a kopár törzshöz, gyengéden rátenyerelt a durva kérgére, és azt mondta:– Köszönöm neked, drága fa, azt a sok édes almát, amivel évekig megitattál minket. Köszönöm az árnyékot, amit a forró napokon adtál, és köszönöm, hogy most is itt állsz, és emlékeztetsz az élet múlandóságára. A szomszédok furcsállották a szavait, de az öreg nem bánta. Másnap reggelre különös dolog történt. A fa tövében, a száraz repedések között egy apró, zöld hajtás bújt elő a földből. Nem a fa éledt újjá, hanem egy vadszeder talált otthonra a gyökerei között, amely hamarosan virágba borult.

A kertész rájött: a hála nem változtatja meg a múltat, de mindig termőre fordítja a jelent.      

Kedves gyülekezet! Ünneplő testvéreim!

Adjunk hát hálát Istennek a termésért!  Legyünk hálásak családjainkért! Mondjunk hálafohászt elért sikereinkért! És örömtől teljes könyörgő lélekkel forduljunk ma és mindenkor Istenhez!  Ámen.