Felelősség vállalással!

Textus: 1 Thesszaloniki 2, 1-4 „ Hiszen magatok tudjátok, testvéreim, hogy nem hiába jártunk nálatok. Sőt amint tudjátok, miután előbb szenvedés és bántalmazás ért minket Filippiben, a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek Isten evangéliumát sok küzdelemben. Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból. Hanem mivel Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem embereknek akarunk tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Egy állandó, sőt fokozatosan erősödő verseny van az energiaforrásokért. Az életszínvonal  emelkedik, s a fogyasztói társadalomnak egyre több nyersanyagra van szüksége. Ez újonnan előállítva, vagy pedig újhasznosítva teremthető elő. Azonban amint látjuk, egyre több erőszakot, zsarolást, vagy éppen háborút alkalmaznak a különböző erőforrások megszerzésére. Nem könnyű egy olyan világban kereszténynek lenni ma sem, amikor nem a józan ész, hanem az érdek, és a hatalom írja felül az isteni törvényeket.

Nemrég a XII- es diákokkal a felelősségvállalásról tanultunk, és arról beszélgettünk, hogy nekünk hol van a helyünk és szerepünk ebben a teremtett világban. Mert a keresztény embernek, még a legmélyebb erkölcstelenségben is képviselnie kell az isteni értékeket. S úgy kell védenie az életterét, hogy mindig tudatában van annak, tovább kell adni majd a gyerekeknek és unokáknak.

Így arra gondoltam, hogy e mai vasárnap a böjti időszak első vasárnapján a felelősségről, és ennek vállalásáról fogok beszélni. Teszem ezt azért, mert hiszem és vallom, hogy a család, közösség és a mi szűk, vagy éppen tágabb társadalmunk a személyes felelősségvállalásra épül fel. Éljünk bárhol a világban, az otthonunk, a munkahelyünk, egyáltalán az az élettér, ahol mozgunk, élünk és vagyunk, mind a mi felelősség vállalásunkról beszél.

Úgy tanulok kisdiákként, majd tinédzserként, vagy éppen úgy végzem el a munkámat, ahogyan az én személyes tudatom kialakult, s vállalom mindannak az elvégzett, vagy éppen el nem végzett munkának a gyümölcsét, vagy éppen negatívumát, ami származott az én cselekedetemből, vagy éppen hanyagságomból.

Abból indulok ki, hogy természetesen a környezet befolyásol minket, hatással van ránk, de elsősorban tőlem is függ, mi történik az én életemmel. Hogyan tervezem leélni ezt a pár évtizedet, és miképpen készülök találkozni az Istennel a mennyben.

A böjt időszaka pedig egy jó alkalom, hogy feltérképezzem a vállalásaimat, leltárt készítsek az igényeimről, elgondolkozzak a hívatásomról. Erőt merítsek a múltból, kihasználjam a jelent és olyan jövőt építsek, ami a legjobban megfelel az én elvárásaimnak.

Ezért már most beszédem elején arra kérlek, hogy ma és a következő héten, gondolkodjatok, elmélkedjetek a böjtről, erről az időszakról annak tudatában, hogy felelősek vagytok azért a sorsért, jövőért, amit elhoz nektek az Isten.

 

Várnai Zseni – Ha simogatni tudna szavam, versével mondom

Ha simogatni tudna a szavam,

Mint lágy, becéző szellemkezek:

Szavak virágát hinteném rátok,

Hogy ne szenvedjetek.

 

Ha gyógyítani tudna a szavam,

Mint régi, titkos, nehéz balzsamok;

Ezernyi szóból szőnék most mesét,

Hogy meggyógyuljatok.

 

Ezernyi szóból szőnék most mesét,

Mely elzsongítna, mint egy nyári álom,

És elkendőzné a vérző valót;

Hogy ami fáj, az ne fájjon.

 

A felolvasott szentírási versek alapján 5 gondolatról fogok ma beszélni és ezek a következők: a hiábavalóságról, a bátorságról, az igehirdetés forrásáról, az alkalmasságról és a szívünket vizsgáló Istenről.

I.” „ Hiszen magatok tudjátok, testvéreim, hogy nem hiába jártunk nálatok.” Minket sokszor gátol a dolgok változtatásában az nézőpont, hogy hiábavaló. Nincs értelme a munkának, a kiállásnak, a szónak. Fölösleges, eredménytelen, időpocsékolás az a tevékenység, melyet folytatunk. Szoktam hallani még vezető emberektől is, akár lelkészektől, hogy nem lehet. Itt már semmin sem lehet változtatni. Nem lehet velük szót érteni, őket nem érdekli, a figyelmüket nem tudom egy tárgyra, folyamatra összpontosítani. Pedig a szentírás éppen ennek az ellenkezőjéről tanít. Mózes képtelennek tartja magát, hogy megjelenjen a fáraó előtt, s kivezesse a népét a rabszolgasorsból. Illés próféta elmegy a Kerith patak mellé és inkább meghalni készül, mintsem szembeszálljon a Baál prófétákkal, Jónás Isten elhívására először éppen ellenkező irányba és nem Ninivébe utazik. Péter apostol, amint nemrég a bibliaórán foglalkoztunk is vele, nem mer színt vallani, és megtagadja a főpap udvarában Jézust.

Mennyi dolgot tartunk mi is hiábavalónak, nem látjuk rövid távon a célt, miért tanuljunk, hiszen úgyis majd keményen kell dolgozni, mondjuk diákkorunkban. Miért legyen jó a magaviseletem, hiszen úgysem díjaznak érte? Miért legyek jó gyereke a szüleimnek, hiszen észre sem veszik? Miért legyek jó munkatárs, házastárs, szülő, amikor közömbösek hozzám? Mit kapok érte, ha többet dolgozok, lelkiismeretesebben járok el a szolgálatomban? Mi lesz a nyereményem? Hol lesz az eredmény?  Mi mindig gyorsan szeretnénk látni az út végét, amin járunk! Pedig igazán, sokszor egy élet után lesz világossá, hogy ki is volt mellettünk.

Istennek pedig mindennel terve van az életünkben, még a zsákutcákkal, a betegséggel, a megpróbáltatással is. Semmi sem hiábavaló, mint ahogyan ez a vasárnap sem, mert az imádság, a böjtre való készülődés, a húsvétra való hangolódás, meghozza a gyümölcsét, akkor, amikor felismerem a lét értelmét. Elfogadom, éppen Jézus szenvedése, kereszthalála, majd eszmei győzelme által, hogy az én életem is fontos, eredményes, kiegyensúlyozott lehet, éppen általam, hitem, felkészültségem, elkötelezettségem, felelősségvállalásom által. S így tudom és érzem, hogy semmi nem hiábavaló, még akkor sem, amikor annak tűnik.

II.” Sőt amint tudjátok, miután előbb szenvedés és bántalmazás ért minket Filippiben, a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek Isten evangéliumát sok küzdelemben.” Pál apostol arról beszél itt, hogy szenvedésben és bántalmazásban is volt részük Filippiben. Ez is része az evangélium felvállalásának.

Hadd mondjak el egy történetet. Nemrég Kelemen Csongornak megjelent egy könyve, melyben vall, az 1956- os történésekről. Édesapját: Kelemen Imrét egykori oklándi lelkészt, és őt is, más társaival együtt, az elmúlt rendszer börtönre ítélte, s egy pár évig fogságban voltak. Amikor a politikai foglyok amnesztiát kaptak, ő vissza akart menni Sándor Balázzsal, aki gyülekezetünk tagja volt a teológiára, de nem fogadták, mert a rendszer ellenségeinek sorolták be, s az egyházban is eluralkodott a félelem.

Meg vagyok győződve, hogy az ő mártíromsága nagyobb igehirdetés volt, mint sok szószéken elhangzó prédikáció. Mert az ő cselekedete nemcsak szó volt, hanem bizonyságtevés. Nemcsak beszédbeli kiállás, hanem életsors, mely vállalta az üldözést is, nemcsak látszólagos kereszthordozás, hanem a megtorlásban való példás kiállás.

A bátorság pedig egy olyan erény, ami nélkülözhetetlen a keresztény életmódban. A mindenkori hatalmon levők, pedig nem szeretik, kedvelik a bátor embereket. Mert a bátor ember kimondja az igazságot, még akkor is, ha fáj az egyeseknek.

A keresztény értékek pedig ma is sérülnek, ha nem is tevőlegesen, de bántva vannak a mindennapokban. Ma sokan már csak álkeresztények, s látjuk ennek hatásait még a környezetünkben is. Bátorság kell még az egyházban is ahhoz, hogyha kiszámíthatatlanul megemelkednek az adók, ha magukra maradnak a betegek, ha kiszolgáltatottakká válnak az elesettek, akkor szólni és tenni kell. Bátorság kell ahhoz, hogy kimondjuk, munkahelyek teremtése és fenntartása nélkül nem képzelhető el fiataljaink számára a jövő. Bátorság kell ahhoz, hogy elmondjuk munka nélkül lehetetlen fenntartani egy társadalmat.  A munkaképes embernek, helyt kell állnia, nem lehet és szabad, segélyekből, meg mindenféle visszaélésekből, netalán lopásból, csalásból fennmaradni.

III.” Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból.” A prédikáció nem egy szabadon elmondott esszé, nem is gyönyörűen megfogalmazott szavak a természetről, vagy éppen a filozófiáról, vagy éppen a lélektanról. A prédikáció Isten üzenetének a leképezése a mindennapi problémák orvoslására. Ezért a prédikáció felkelti az érdeklődést, elmélyíti az istenhitet, megalapozza a vallásosságot, közel visz Istenhez, bebalzsamozza a sebeket, eltörüli a könnyeket. A prédikáció vigasztal, elindít, elgondolkoztat, felemel erről a földről, megláttat egy új világot, a mennyeit, az isteni világot. A prédikáció nem egy eszmefuttatás, hanem konkrét kérdésekre adott isteni bizonyosság, az öröklétről, üdvösségről. Isten maga a forrása a prédikációnak. S ez a forrás mindig várja a szomjazó vándort. Ez a forrás csillogó tükrével, mindig tükröt tart elénk. Ez a forrás mindig ontja a vizét, értünk, a megigazulásunkért, a megváltozásunkért. Ez a forrásvíz szomjat oltó, felüdítő, erőt adó, küldetésre serkentő.

Pál apostol erről a forrásról, Istenről beszél a gyülekezetnek, akik örömmel veszik az evangéliumot.

IV.” Hanem mivel Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot,” Vajon mire és hogyan vagyunk alkalmasok? Annyiszor feltesszük ezt a kérdést magunkban. Mert amikor kérdések elé kerülünk, mi a legtöbbször gyengének, képtelennek, erőtlennek hisszük magunkat. Az alkalmasság azt a szintet jelenti, mikor mi képesek vagyunk valamit megoldani. Készek vagyunk egy dolgot végrehajtani. El tudjuk végezni azt a feladatot, amivel megbíztak. Gyermekkorunktól erre készülünk, kisebb- nagyobb dolgokat teljesítünk. S amikor konfirmálunk, utána készek vagyunk a keresztény élet szerinti értékek megélésére. S segít nekünk ebben az úrvacsora, amikor Jézus élete és halála függvényében értelmezzük, mindig újratervezzük a küldetésünket.

V.” mint akik nem embereknek akarunk tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek.” Mi emberek mindig tetszeni akarunk valakinek. Úgy öltözünk, beszélünk, cselekedünk, hogy valakinek a kedvében járjunk. Ezzel a magaviselettel akarjuk meggyőzni a ragaszkodásunkat, a hozzá való viszonyunkat. A keresztény ember mindenek előtt, Istennek akar tetszeni. Úgy él, dolgozik, beszél, hogy abban Isten örömét lelje. A felelősséggel végzett munka, az élettér és környezet alakítása az istenes életre, megtölti a szívünket elégedettséggel és örömmel. Aki pedig érzéseiben és gondolataiban-egyensúlyban van önmagával, harmónia és béke uralja az életét, szíve tiszta és Istent várja, az belelát, megérzi a mennyország gyönyörű varázsát. Mert a vallásos ember életében nincs lehetetlen.

Mai beszédemet egy történettel zárom, melynek címe a semmiből

A történet arról szól, hogy Nagy Frigyes, az egyik legkülöncebb uralkodó, aki európai trónon ült, hogyan választotta ki udvari lelkészét. Kihirdette a jelöltek számát, akik az udvar előtt prédikáltak az elkövetkezendő vasárnapok folyamán. A feltétel azonban az volt, hogy egyik prédikátor sem tudhatta előre milyen szövegből kell majd prédikálnia. Mielőtt felmentek a szószékre egy udvari hivatalnok felállt és átadott nekik egy borítékot; a borítékban volt egy papírdarab, amin a szöveg állt; erről a szövegről kellett a jelöltnek prédikálnia. Egy vasárnap átadták a borítékot a sorra kerülő jelöltnek; ő felment a szószékre, kinyitotta a borítékot és kivette a papírdarabot belőle. Azonban az üres volt. Gondosan megvizsgálta, hogy lássa nem kerülte-e el a figyelmét valamilyen jelzés. De a papíron még egy tollvonás sem volt. Nyugodtan hallgatóságára pillantva a prédikátor így szólt: "A papírdarabon, ami a kezemben van nem áll semmi. Tehát testvéreim, Isten a világot a semmiből teremtette!" És egy érdekfeszítő prédikációt tartott a teremtésről.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

A legkritikusabb helyzetben is ki kell állni, bizonyságot kell tenni, a hitről, Istenről. Az evangélium nemcsak a szentírásban van, szavakban, hanem elsősorban a szívben, a szemben, a beszédben. Legyünk hát bizonyságtevők! Felelősséget vállalok! Gondolkodjunk, érezzünk, cselekedjünk úgy, mint akikről látszik, Isten népe vagyunk. Akik itt és most, majd az elkövetkező napokban, e böjt időszakában megpróbáljuk magunkat, foglalkozunk gyengeségeinkkel és erősítjük a hitünket. Ebben segítsen az Isten! Ámen.