Isten ismerete

Dávid Ferenc ünnepre, egyházi beszéd 2020. november 15.

 

Textus: Jn 17, 3 „ Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.”

 

Kedves Gyülekezet! Ünneplő Testvéreim!

 

Az előző években csoportosan zarándokoltunk el Dévára és róttuk le kegyeletünket egyházalapító püspökünk: Dávid Ferenc börtöncellájánál. Ez évben a jó ismert okok miatt, ezt nem tehetjük meg, de lélekben fejet hajtva az imádságainkból virágcsokrokat készítünk és elhelyezzük kegyelettel az ő emlékének sírhantja előtt. Ilyenkor közelebb kerül hozzánk az ő mártíromsága, s életének mozzanatai is élénkebben élnek a lelkünkben. Unitárius vallásosságunkra és az egy Istenről alkotott felfogásunkra büszkébbek vagyunk ma, mert átérezzük az elődeink értünk hozott áldozatait. Mert sem a múltban, sem a jelenben csak úgy maguktól nem történnek meg a dolgok. S mindig is szükség volt a kiállásra, az egyenességre, ha kellett a konfliktus helyzet felvállalására.

A XVI. században lelki, szellemi, és gazdasági megújulás, a változás lendülete valósul meg a társadalomban. Az emberi igény és szükséglet belsőleg is fejlődik, s többé már nem elégszik meg az ember az egyház, vagy éppen az állam ajánlásaival, hanem saját maga veszi kezébe a sorsát. A vallásos ember még jobban kezd foglalkozni az Istennel való viszonyával, olvasni kezdi a Szentírást, s annak tanításait alkalmazza sajátos életére. Néptömegek számára lesz elérhetővé Isten szava, s ez az isteni kijelentés olyan erő felfedezésére és felhasználására teszi képessé az embert, mely azelőtt sosem volt még ismert. Az egyház hibái, a papok tévedései többé már nem volt tabu téma a közösség számára. A zsinatok határozatait és az egyházpolitikai döntéseket ezen túl már felülírta a szentírás tanítása. Egyedül csak a Biblia került a vallásosság középpontjába, mint olyan szent irat, amely az isteni kijelentés egyetlen és félreértehetetlen eszköze volt. A szószék és a prédikáció, a szentírás magyarázata került az istentisztelet középpontjába. És az egyedüli feladat az egyén számára, a lélek üdvösségének, üdvözülésének a megszerzése, volt a legfontosabb. Ezt pedig a szentírás megismerésével, az Istenhez való közeledés útjaival érhette el. Nem a vallásos külsőségekben kereste a XVI. századi ember az Istent, hanem a lélek belső útjain, és hagjain keresztül. Átértékelődött az evilági és túlvilági értékek rendszere, mely eddig oly sokat adott a láthatókra. Mostantól a megigazulást, a lélek belső, tiszta útjain való járást jelentette. Az ember vágyakozott, szinte menekült az Isten világához mert itt találta meg azokat az értékeket, melyre vágyott egy héten, egy életen keresztül. Nem pénzzel, hanem imádsággal és jócselekedettel váltotta meg az életét. Az üdvösséget nem anyagiakkal, hanem a lélek gyötrődésével, az Isten irányában elkötelezett életmóddal váltotta meg. Dávid Ferenc nagysága éppen azáltal válik értékelhetővé, hogy ő éppen a személyes jólétéről, biztonságáról, sőt még az életéről is képes lemondani, önmagát feláldozni a szentírásból megismert és kijelentett igazságokért. Mert az ő számára Isten többet jelentett, minden földi hatalomtól. Ezért nem riasztotta meg ellenfeleinek zsarnoksága, mert ő mindvégig Isten tudta maga mellett, még akkor is, ha szenvednie kellett érte.

Ezeknek fényében szeretném a felolvasott szentírási verseket e mai ünnepen megvilágítani, abban a tudatban, hogy ezt a gondolatot néhai püspökünk több alkalommal idézte, és a hitviták során beszédeiben alkalmazta.

I.”Az pedig az örök élet.” Mi azt tanítjuk, hogy az élet örök és a lélek hallhatatlan. De mi is az örök élet? Hogyan képzeljük el a halál utáni életet? Mi történik ott velünk? Miképpen ítél meg bennünket ott Isten? Híres filofzófusok foglalkoztak az élettel, és a halállal. Platon és Arisztotelész is közöttük volt. Platon Phaidonjában olvashatunk a halál utáni életbe vetett hit védelméről. Szókrátesz, Kebésszel vitatkozva mondja, tehát mi az, ami az élőből keletkezik: ami halott, és a halottból kérdezte, az micsoda, az az élő. A halál utáni élet híres tanítását Kantnál olvashatjuk: „A legfőbb jó megvalósítása ebben a világban az erkölcsi törvény által meghatározott akarat szükségszerű tárgya.” Kant szerint Isten maga a garancia arra nézve, hogy a jó megvalósul. Az ember mindig is vágyott a hallhatatlanságra. Így ma sem tudjuk elképzelni, hogy a halálunkkal teljesen megsemmisülünk. Létezik egy örökös igény az Isten közeli életre, ami nemcsak a földön, hanem az elmúlás után is jelen lesz a Teremtő és a teremtett kapcsolatában. Ahogyan élet nem a születéssel, hanem a fogantatással kezdődik, úgy az élet  nem is a halállal végződik. Mert Isten egy olyan lélekkel áldd meg bennünket, ami nem marad e földi téren, hanem visszatér az ő Teremtőjéhez. Bár nagyon ragaszkodunk a láthatókhoz, azok tudjuk, mulandók. Minden visszatér, ahonnan vétettett. A por a porba, a lélek a hallhatatlanságba. Ezért mi is hisszük, hogy mindaz, ami örök volt a mi egyházalapító püspökünkben, az ma is munkálkodik. Az ő szellemisége, tudása, kitartása, kiállása és a szentíráshoz való ragaszkodása. Ezért mondjuk ma, szükség van az örök értékekre. Nélkülük eltévednénk, nem találnánk a helyes irányt. Elvesznénk az élet apró örömei közepette. De az örök elvek, tanítások és hitigazságok újra helyet kapnak a szívünkben és elköteleződünk Isten és az egyházunk szolgálatában. És ezen az úton járva nem rémiszt meg, sem a betegség, sem a félelemkeltés, sem a halálfélelem, vagy a mindennapi élet kihívásai. Mi tudjuk és érezzük, hogy örök létnek részei vagyunk. Benne vagyunk az örök körforgásban. És csak az semmisül meg, ami mulandó, de a múlhatatlant nem lepi be az idő pora, hanem mindig is világolni fog. Ezért élnek az őseink a szívünkben, s emlékeinkben így válnak naggyá a mártírjaink.

II.”Ismernek téged az egyedül igaz Istent.” Két lényeges elem van ebben a mondatban. Az első az ismeret és a második az egyedül igaz Istent. Az emberi agy a legösszetettebb része a testünknek. S bár a mai ember a tudás és ismeretszerzés csucsán áll, mégis csak egy piciny része van kihasználva az  agynak. Albert Einstein mondta, az átlag ember csak 10 %- át használja az agyának. Vagyis csak 10 %- át használjuk ki a lehetőségeknek. Az emberi agy adattárolásában 1 billió neruon idegsejt vesz részt. Minden idegsejt több mint közel ezer más idegsejttel áll összeköttetésben. Így a kapcsolati háló több trillió kapcsolatra épül fel. Az idegi impulzusok nagyon gyorsan, talán gyorsabban haladnak, mint egy sportautó. Ezért van az, hogy ha forró, vagy éppen jéghideg tárgyhoz érünk szinte villámgyorsan elkapjuk a kezünket. Az agyunk csak két százalékát teszi ki  a testtömegünknek. És mégis 20 %- át emészti fel a vérbe kerülő oxigénnek. A koponyánkban tulajdonképpen egy külön univerzum helyezkedik el. Az emberi agy csodákra képes. Sok minden az emberi elmében dől el, az elégedettségünk, az örömünk, a bánatunk. Minden attól függ, miképpen nézzük és látjuk ezt a világot.
Nekünk unitáriusoknak rendkívülien fontos volt és ma is az, a tudás, az ismeret megszerzése. Az emberi értelem szinte végtelen. Korlátainak oka talán éppen magunkban van. Elsősorban mi magunk, a környezetünk és a társadalmunk a felelős azokért az ismeretekért, melyek szellemi életünket gazdagítják. A vallás világában az ismeretszerzés középpontjában maga Isten áll. A Szentírás pedig a kijelentés forrása. Isten önmagát a próféták és az apostolok ihletettségén keresztül nyilvánítja ki nekünk a biblia olvasása által. A reformátorok és köztük Dávid Ferenc az ismeretszerzésen keresztül egy olyan istenképet alkotott meg, amely sok teológust és vallásos személyt meggyőzött  az egyistenhit gazdagságáról. Ez az értelmi felismerés, nem maradt meg csak a szavak, hitviták, könyvek és beszédek szintjén. Hanem a lélek mezején is győzelmet aratott. Több ember és gyülekezet vállalta fel az Egy Isten hit nagyságát. És az értelmen keresztül megismerve, a szentírás szavait a mindennapi élet alapjává tette. Így az ószövetség, de főleg az újszövetség nem a történelemről szólt már, hanem Isten akaratának betöltéséről az ember által. Dávid Ferenc így vált Isten tervének betöltőjévé egy olyan világban, ahol a külsőségek teret nyertek, és a belső lelki élet elsatnyúlt. Erre a belső lelki élet felvirágzására, gazdagítására és szépítésére tette fel Dávid Ferenc az ő életét. És amikor kellett, Istenért, a szentírásért, és egyházáért fel is áldozta magát.

Az Egy Isten imádata nem valami új volt a vallásosságban. A niceai zsinaton, majd a későbbi zsinatokon foglalkoztak a szentháromság kérdésével és a határozatok lassan mind arról szóltak, hogy elfogadtatták a gyülekezetekkel ezt a döntést. De mindig is voltak, akik Istent egynek és oszthatatlannak hitték és hirdették. Az igaz istenhit minden korban egy igen lényeges kérdés volt. A vallásszabadság törvénye lehetősége adott vallásgyakorlásra. Mindenki olyan prédikátort tarthasson, amely felfogásával megegyezik, mert a hit Isten ajándéka.

Ma is életünk szerves része az istenhit. Legalábbis azoknak, akik templomba járnak, vagy akik rendszeresen imádkoznak. Akiknek fontos az Istennel való kapcsolat ápolása. Mert nemcsak az Ószövetség világában voltak bálványok. Ma is vannak ilyenek. A pénz, a vagyon, a szépség, az önzőség, a földi élet megannyi látható értékei. S rengetegen vannak, akik áldoznak neki, anyagiakat, egészséget, fiatalságot, életet.

A mély istenhit azonban nemcsak egy részét kéri az életünknek, hanem benne kell éljünk. Nem lehet elválasztani, hogy most Istennek tetsző életet élek, de egy óra múlva, már csalok, lopok vagy éppen hazudok. Isten a teljes valónkat kéri. Ő bennünk él. Nem elégszik meg azzal, hogy csak részben teljesítjük az akaratát. S mi, akik hiszünk benne, mindig rá figyelünk, őt hallgatjuk, és érezzük szívünkben, életünkben. Az Isten ismerete a szentírás olvasásával, az imádkozásban való elmélyülésben és a jó cselekedetek megvalósításában nyilvánul meg. Ezért mondjuk és valljuk, mutasd meg a e hitedet a te cselekedeteidből.

III. „ És akit elküldtél a Jézus Krisztust.” A felolvasott mondat Jézusról szól. A tanítómester életéről, akinek személyéről és tanításairól annyi elmélet született. És magát a kereszténységet is megosztotta. Dávid Ferenc beszédeiben erő és lendület volt, ezért tudta az unitárius vallást hirdetni és terjeszteni. Dávid Ferenc az egyetlen magyar reformátor. Hite az erdélyi lélekből született. Ő nem fogadja el a megállapodás, a szokványosság látszatát, a fokozatos fejlődés híve. Őt nem a rang, nem a tisztség, nem az utánuk járó jövedelem érdekelte, hanem az igazság keresése. A Jézusi életvitel és tanítás számára nemcsak evangéliumi leírást jelentett, hanem követendő eszmét és példát, amiért még életet is fel lehet áldozni. Ezért vallotta magát Jézus Krisztus szolgájának. Jézust Isten küldötteként fogta fel, aki nemcsa elvállalta a küldetést, hanem be is töltötte az Atya akaratát.

A szentírás tanulmányozása és a bibliai gondolatok alapján való beszéd egy életmódot jelentett, amelynek legfőbb célja az ember igényének és szükségletnek Isten felé való irányítása volt. Jézus Krisztus élete és halála nem egy tragédiát jelentett, hanem méltó győzelmet az istenkeresés és megvalósítás útján. Bogáti Fazakas Miklós a kortárs Dávid Ferencet, theologus incomparabilisnak nevezte, vagyis össze nem hasonlítható teológusnak. „Nem pozdorjából, sem szalmából építjük hi-tünknek vallását, hanem az egész derék szentírásnak folyásából.” „Miképpen a kenyér erősíti és táplálja a testet, azonképpen a Krisztus a mi lelkünknek kenyere és élete.” vallotta Dávid Ferenc.

Beszédemet egy történettel zárom, melynek címe: Jézus kopogtat

Van egy kép, amely azt ábrázolja, hogy Jézus a sötétben egy kertben sétál. Bal kezében tart egy lámpást, amely megvilágítja a környéket és a jobb kezével bekopog a kapun.
Amikor a képet egy kiállításon bemutatták, az egyik látogató a következő szavakat intézte a művészhez:

- A képen van egy hiba. A kapunak nincsen kilincse.

- Az nem hiba - válaszolta a festő. - A képen az emberi szív kapuját látjuk amit csak belülről lehet kinyitni.

Keresztény Testvéreim! A lélek ajtaján kopogtat ma Isten és bebocsátásra vár. Ahogyan Dávid Ferenc tanította azt nekünk. Nyisd meg hát a szíved. És az ünnep hangulatában engedd be. Így váljon egyházalapító püspökünk emléke termékennyé a szívedben! Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc