A jó Isten ölében

Textus: Jn 6, 66-67 „Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé. Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: „Vajon ti is el akartok menni? Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.”

Kedves diákok! Tisztelt szülők! Ünneplő gyülekezet!

Megérkezett a várva várt ünnep, a bizonyságtétel napja. S most ragyogó arccal, elmélyült lélekkel, s reggeli frissességgel várjátok, hogy lehetőleg minél gyorsabban lejárjon a káté kikérdezése. De mielőtt ez megtörténne, én most titeket és a szülőket egy útra, belső, emlékező, lelki ösvényre hívlak. Ez az út, az emlékek köveiből fog felépülni, állomásain a vallásos és nemzeti ünnepekre készültünk, ennek az útnak a vasárnapjain ti onnan fentről a karból érdeklődve néztetek le. Ez az út, a családból, az iskolákból az imateremig vezetett, majd a templomon keresztül újból haza a családhoz, hogy pihenjetek, töltekezzetek.

Amikor az elmúlt év szeptember 13- án, pénteken találkoztunk először az imateremben, olyan csend volt, hogy még a légy zümmögése is hallatszott volna. Kíváncsiak voltatok, félénkek, ismerkedőek, nyitottak.

Majd a desági kiszállás oldotta ezt a feszültséget, annyira, hogy a házszabályt is módosítani kellett. Ismerkedtünk, beszélgettünk, s mindenféle diákcsínyen keresztül szélesíteni akartátok a korlátokat, hogy több idő jusson a szórakozásra.

Az egyik legemlékezetesebb az én számomra a pünkösdi nagyheti, pénteki áhítat voltak, amikor a helycsere által egyesek idő előtt a kijárat felé osonva, csendben kifelé igyekeztek. De jó kihívás volt számunkra Bernadettel az is, amikor az utolsó pillanatban jelentettétek be, hogy már biza ti valamilyen oknál fogva nem tudtok részt venni az ünnepségen, s nekünk pedig pótolni kellett a veszteségeket.

Egy élmény veletek foglalkozni, s higgyétek el bennünket is segítettetek abban, hogy jobban átgondoljuk és a mai gyermekek, diákok világára alkalmazzuk a kátétanulást. Köszönet és hála illeti a szülőket, akik titeket ránk bíztak, péntekenként hozzánk küldtek, és veletek együtt voltak a konfirmációra felkészítő úton. S most hiszem, egy kicsit ők is izgulnak, hogy miként tudjátok mindazt elmondani, amit egy éven keresztül tanultunk.

Hála van a szívünkben azért, mert 35 diáknak, nektek, foghattuk a kezeteket és a hitbeli fejlődés útján tudtunk vezetni, veletek Dévára zarándokolni, Vajdahunyadon megállni, a Gyulafehérvári egykori fejedelmi templomot megtekinteni. A jó Isten volt mindannyiunk vezetője, aki neveltet és nevelő igazított, irányított az Ő országának keresésére. S ne feledjétek ennek a keresésnek csak egy szakasza zárult le a káté tanulásával. De most fog igazán folyatódni, amikor tudjátok hitelveinket, ismeritek egyházunk múltját és építitek a jelen életét. Mindannyian nagyon hűségesek és ragaszkodóak voltatok, és mi úgy fogadtunk el, ahogyan a Teremtő nekünk adott. Különös élmény volt a minden pénteki találkozás, és rendkívüli volt Sámuel és az édesanyja elkötelezettsége, akik a messzi távolból is, minden alkalommal bekapcsolódtak, hogy a világháló segítségével készüljünk e mai ünnepre.

 

József Attila:  NEM EMEL FÖL, versével mondom

 

Nem emel föl már senki sem,

belenehezültem a sárba.

Fogadj fiadnak, Istenem,

hogy ne legyek kegyetlen árva.

 

Fogj össze, formáló alak,

s amire kényszerítnek engem,

hogy valljalak, tagadjalak,

segíts meg mindkét szükségemben.

Tudod, szívem mily kisgyerek -

ne viszonozd a tagadásom;

ne vakítsd meg a lelkemet,

néha engedd, hogy mennybe lásson.

 

Ezt a mennybe való látást akartuk bennetek elősegíteni. S hogy ez mennyire sikerült nekünk, talán majd az elkövetkező évek, a tanulás, majd a családalapítás, a közösséghez való tartozás igénye fogja bizonyítani. Ezt a látást akarom ma is bennetek felerősíteni, az isteni fényt és szentlelket a szívetekbe zárni, és az egymáshoz való tartozás tudatát elmélyíteni.

A felolvasott szentírási versek alapján három gondolatról fogok beszélni: az elfordulásról, Jézus számonkéréséről és Péter határozott válaszáról.

I.” Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.” Az ezt megelőző szentírási versekben Jézus magát az élet kenyerének nevezi. Aki ezt fogyasztja, az nem éhezik meg, és aki benne hisz az nem szomjazik meg soha. Ez a kenyér a mennyből szállt le, hogy aki eszik, belőle meg ne halljon. Ezt és ehhez hasonlót tanít a zsidóknak, és belőle botránkozás születik, mert Jézust nem tudják elfogadni Messiásnak, az élet urának. Sok távoli tanítványa elfordul Jézustól. Nem értik a tanítást. Visszatetszőnek látják a jézusi kijelentést.

Két fontos ige van ebben a mondatban, a visszavonultak és nem jártak többé. Sok mindentől lehet visszavonulni. Meg lehet ijedni, le lehet dermedni egy kijelentéstől. Visszakozni lehet az ígérettől. Hátraarcot lehet vágni a kiábrándultságtól. Meg lehet torpanni és visszafordulni az erőtlenségtől. De a szentírás arra tanít, hogy ezek a jézusi követők nem értették meg Jézust. Nem tudtak elszakadni a hagyományos vallás értékeitől. Gyengék voltak a kitartásban, félénkek vezetőik számonkérésében, ingatagok a kiállásban. Ezért gyorsan visszavonultak. Közületek is lehetnek majd olyanok, akik távol kerülnek Jézustól, az ő hívásától. Keveset fogják hallani az ő hangját a szívben, elhalkul a tanítása, és homályossá válik az ő látása.

De mi az életre, a fejlődésre és a sikerre bíztatunk titeket. Arra, hogy sose forduljatok el Istentől, Jézustól és ettől a közösségtől.

II. „Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: „ Vajon ti is el akartok menni?” Ma ez a kérdés úgy tevődik fel nekünk, hogy mi történik a konfirmáció után. Jönni fogtok- e a templomba, imára kulcsoljátok- e a kezeteket? Ápoljátok- e azokat a gyökereket, a hitnek erős szálait, melyet Isten segítségével mi is fontunk veletek együtt a kapcsolat elmélyítésére.

Ne feledjétek, sosem lesztek egyedül. Mi továbbra is itt leszünk. És titeket várunk, máris a Vakációs Bibliahéten nekünk segíteni, a kisebbeket eligazítani.

Minél mélyebben engedetik le az élet gyökereit a mélységbe annál dúsabb lesz az a korona, amely bearanyozza, sikeressé teszi és megadja az élet értelmét nektek.

III.” : Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.” Ma itt nagyon sok, értelmes választ adtok hitünk kérdéseire, amit megtanultatok a felkészítők alkalmain. S a káté kérdései világosak, egyértelműek voltak a ti számotokra.

Az élet azonban ennél összetettebb. Majd a maga bonyolultságában ti egyedül kell, boldoguljatok, akkor is, amikor mellettetek lesznek a szülők, testvérek, rokonok, de akkor is, amikor egyedül maradtok. Mi éppen ezekre az alkalmakra készítettünk fel. Hogy feltaláljátok magatokat az életben, eligazodjatok, s megtaláljátok az egyéni, helyes utat a boldogság, az érvényesülés, és Isten felé. Itt majd nem lehet mondani, hogy ezt a választ nem tanultam meg, vagy nem erre számítottam.

Itt az elbukás, vagy a siker, a zuhanás, vagy a felemelkedés, a kudarc vagy a siker lehet választásátok eredménye.

Mi ma azért imádkozunk, hogy Istennél, Jézusnál és ebben a közösségben találjátok meg az örök élet mély titkait és forrásait.

Beszédemet egy rövid történettel zárom: Lábnyomok...

Egy ember egy éjszaka azt álmodta, hogy az Úrral sétál a tengerparton. Jelenetek villantak fel az életéből. Minden egyes jelenetnél két, párhuzamos lábnyomot látott a homokban: az egyik az övé volt, a másik az Úré.

Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult, és szemügyre vette a homokban látható lábnyomokat.

Meglepődve vette észre, hogy élete során több alkalommal csak egy sor lábnyomot lát. Arra is rájött, hogy ezek éppen élete legnehezebb és legszomorúbb időszakaira esnek. Nem hagyta nyugodni a dolog, s megkérdezte az Urat:

- Uram! Azt ígérted, ha úgy döntök, hogy követlek, akkor mindig velem leszel. De íme, épp a legnehezebb időkben csak egyetlen sor lábnyom látható. Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna Rád?

Az Úr így felelt:

- Drága gyermekem! Szeretlek, és soha el nem hagynálak. Azért látsz néhol csak egyetlen sor lábnyomot, mert amikor a legnehezebb időszakokat élted át, amikor igazán szenvedtél, akkor a karjaimban vittelek.

Kedves diákok!

A szüleitek sokszor így emeltek fel karajaikba titeket, és ezt teszi Isten is veletek. Emeljük fel hát szívünket és helyezzük életünket Isten ölébe. Hajtsuk fejünket mindig az ő keblére. S adjuk át magunkat, ma és mindenkoron az Ő szentségének! Ebben legyen ma is a segítségünkre! Ámen.