Isten ígérete a szentlélek kiáradása

Ünnepi beszéd, pünkösd I. napjára

Textus: ApCsel 2, 39- 41 „Mert tiétek az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! Akik pedig hallgattak szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.”

Ünneplő gyülekezet! Kedves keresztény testvéreim!

Örömmel és szeretettel köszöntelek titeket pünkösd ünnepének első napján. És az első gondolat, ami ma megszületik bennem, az a hála és köszönet érzése Isten iránt, aki nekünk újból megérnünk engedte ezt a drága ünnepet. Ez az ünnep, elsősorban nem az emberről, s nem is csak egy eseményről, hanem magáról az isteni kinyilatkoztatásról szól, aki szentlelke által jött és jön el ma is közénk, hogy minket erőssé tegyen, szilárddá a hitben, kitartóvá az elkötelezettségben.

Amikor az elmúlt héten minden este készültünk, és imádkoztunk, hogy Isten az ő szentlelkét kiárassza ebben az évben is ránk, azzal a szándékkal tettük, hogy közelebb kerüljünk szentségéhez. Azért jöttünk el, mert igényünk volt a találkozásra, szükségünk volt az elcsendesedésre, azért voltunk itt, mert azok a percek egy életre szólóan meghatározták az életünket.

Az ember mindig azt keresi, ami hiányzik. Amire szüksége van. Ami nélkül nem tud élni. Valami olyanra vágyik, ami teljessé teszi az életét. És pünkösd egy olyan ünnep, amikor az ember és Isten találkozik. Pünkösd egy olyan ünnep, amikor az Isten az emberhez szól. Pünkösd az az ünnep, amikor újból felfedezzük a keresztény értékek szépségét, s rádöbbenünk, hogy minden, ami van a mi kultúránkban, szokásainkban, életmódunkban, az a keresztény eszméből és értékből táplálkozik.

S mégis lépten, nyomon hallani, találkozni lehet olyan nézőponttal is, ami lekicsinyli, megkérdőjelezi, vagy éppen tudomásul sem veszi a keresztény erkölcsiséget. A keresztény Európa oda jutott a maga fejlődésével, hogy egyre nagyobb teret biztosít az embernek, és egyre kevesebb szó esik egy felsőbb hatalomról, ami nekünk, keresztényeknek az Isten világát és az Ő értékrendjét jelenti.

S bár egyre elrugaszkodottabb lesz Istentől ez a világ, egyre durvább, és erőszakosabb erők akarják kézben tartani ennek a világnak a vezetését. Mégis minden pünkösdkor megtörténik a csoda. Az a csoda, melyben Isten szentlelkének ereje által jön el a földre emberek közé.

A tegnap keresztelőben voltunk, s amikor hazafelé tartottunk az esőben Kisküküllő mentén, egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy mint egy boltív az erdők, mezők és a települések fölött megjelenik a szivárvány. Először két lábat is láttunk, véltünk felfedezni, aztán később még jobban lerajzolódott, ahogyan Makfalva- majd Sóvárad között voltunk, hogy a szivárvány élesen, világosan összeköti két sarkával a természeti tájat. A látvány szép, megható, csodálatos volt. A szivárvány a vízözön után a szövetség jeleként Isten parancsára jött létre, és azóta hirdeti az Isten és ember összetartozását.

Ez a mai pünkösd szintén a szentlélek kiáradása által egy ilyen szövetséget ajánl, ad, kínál fel nekünk, keresztény embereknek, hogy belé kapaszkodjunk és életünket általa szebbé, boldogabbá, gazdagabbá tegyük. Ezért is választottam a szentírásból a felolvasott szentírási szavakat, melyeket Péter apostol mondott el, az első keresztény gyülekezet megalakulása alkalmával. Öt gondolatról fogok beszélni a mai alkalommal és ezek a következők: az ígéretről, az elhívásról, a lelkükre beszélésről, a megszabadulásról és a megkeresztelkedésről.

 

Somogyi Imre: Jöjj Szentlélek versében ezeket írja

 

Fájó emberszívbe, mint gyógyító balzsam,

Lázongó lélekbe, mint hódító dallam,

Zokogó sírásra, mint öröm harangja,

Életnek, tavasznak hívogató hangja:

Jöjj el, Szentlélek!

.

Gyenge női szívbe, mint az erő lángja,

Kereső lélekbe, mint lobogó fáklya,

Kedvesség és jóság langyos fuvalmával,

A szelíd Megváltó gyöngéd uralmával:

Jöjj el, Szentlélek!

.

Kis gyermeki szívbe, mint a csengő ének,

Ártatlan lélekbe, mint a vidám élet,

Ezüstkacagással, angyalseregekkel,

Atyai mosollyal, igaz szeretettel

Jöjj el, Szentlélek!

 

 

I.” Mert tiétek az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak,” Az ígéretekről nekünk kellemes, vagy éppen rossz emlékek jutnak az eszünkbe. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy mennyi ígéret hangzik el köreinkben a jobb életről, a szebbről, a magasztosabbról. Az emberi ígéretek korlátozottak. Határai vannak. Az emberi ígéret olyan szóbeli, vagy írásbeli elköteleződés, amelyekkel jövőbeli cselekedeteinket, szándékainkat, vagy támogatásunkat biztosítjuk másoknak. A betartásuk azonban az emberi esendőség miatt bizonytalan is lehet. De igazán az ígéret képezi a barátság, a házasság, vagy éppen az üzleti világ alapját. Az emberi ígéretek gyakran sérülhetnek, aminek hátterében a túlzott optimizmus, a körülmények vagy éppen a feledékenység áll. A keresztény ember ígérete pontos, megbízható, egy olyan út, amin el lehet indulni, arra lehet számítani. S ez az ígéret emeli ki keresztény ember a társai közül, mert az ígéretért áldozatot hoz, amellett kiáll, érvényességéért mindent megtesz.

Itt azonban nem emberi ígéretről van szó, hanem maga Isten ígéri meg, Péter apostolon keresztül, hogy megkapják a szentlélek ajándékát.

Három tárgya, célja van ennek az ígéretnek, a tiétek, a gyermekiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak. Nagyon sok ígéretet ki lehet csikarni, akár zsarolni is az emberek között. Azonban az Istentől jövő ígéretet ki kell érdemelni. Isten bennünket alkalmasnak kell, találjon arra, hogy a szentlelkét belénk árassza. Mit tegyünk testvéreim, férfiak, hangzik el a kérdés? Keresztelkedjetek, meg bűneitek bocsánatára hangzik a válasz.

Az egész szentírás ilyen ígéreteknek a gyűjteménye. Isten ígéretet tesz a kiválasztott népnek, ígéretet tesz Mózesnek, hogy népének vezetője lesz. Ígéretet tesz Gedeonnak, hogy legyőzi népe ellenségét. Ígéretet tesz Ézsaiásnak, kit küldjek el, ki megyen el nékünk. És a próféta jelentkezik. Itt vagyok, engem küldj el! Isten ígérete a mindenkori ember számára az, hogy nem hagy el. Mind a jó, vagy éppen balsorsunkban velünk van. Ígéretet kapunk, hogy halálunk után helyünk van a mennyben.

II.” akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” Az elhívás egy magasztos élmény. A keresztény ember meghívást kap az üdvösség világába. És ide pedig feltételeket kell, teljesítsen. Az első feltétel, hogy nem élhet önmaga törvénye szerint. Elsősorban nem a fizikai világ törvényei határozzák meg az életünket, hanem a lelkiek. Mi, amikor beleszületünk ebbe a világba, akkor Istennek terve van velünk. Isten kiválasztott minket. Ez a kiválasztottság egyediekké, különlegesekké tesz minket. Szentlelkének erején keresztül sugallatok, ihletek, intuíciók érkeznek felénk. S ezek a csendes belső elhívások, válaszokra várnak. Tőlünk függ, hogy Jónáshoz hasonlóan, engedelmeskedünk Isten szavának, vagy éppen ellenkezőleg más irányt vesz az életünk. Isten elhívásában benne van a megbízatásunk. Valami különleges helyünk van nekünk mindannyiunknak ezen a földön. Sokunknak az, hogy földet műveljünk, állatot gondozzunk, családi házat építsünk, családot vállaljunk. Neveljünk, gyógyítsunk, vállalkozást építsünk, munkásokat irányítsunk. És ettől szép az élet, hogy sokszínű, más és más tevékenységeket gyakorolhatunk.  Az elhívás eredménye mindig is látszik abban a munkában, amelyet gyakorolunk, ha szépek a földjeink, ha sikeres a vállalkozásunk, ha szép a családunk, ha megelégedett az életünk. Mert, amikor Isten megszólít és megbíz egy feladattal, akkor Ő tudja, mi képesek vagyunk az elvégzésére. Csak mi emberek ijedünk meg, félünk a feladattól, vagy éppen eltávolodunk annak vállalásától.

III.” Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket:” A beszédben óriási erő van. Bár sokan úgy gondolják, hogy a beszéd jön és megy, mégis a szónak súlya van. A szó összetörhet, lemeríthet, elszomoríthat, vagy éppen bátoríthat. Ezért egyáltalán nem mindegy milyen a beszéd. Az lehet fárasztó, unalmas, kapkodó, összefüggéstelen. De a beszéd lehet egyenes, világos, értelmes, összefüggő, tettre és cselekedetre buzdító.

Péter apostol az első pünkösd alkalmával az ott összesereglett embereknek a lelkükre beszélt. Megérintette őket az a mód, és azok a szavak, melyek elhagyták az ajkát. Ő olyan pátosszal, és energiával, hitelességgel beszélt Isten szentlelkéről, melyen átjött, Isten ereje és hatalmas, valamint üdvözítő volta.

Elsősorban nem az értelmükre, hanem a lelkükre volt hatással. Ebben a mondatban érezhető, hogy Péter mély benyomást és hatást gyakorolt a hallgatóságára. Kérésében benne volt az aggodalom hallgatósága irányában. Együtt érzett a pünkösdi sokasággal, meg akarta változtatni az életüket. Tapasztalatát és mély istenhitét át akarta adni. Kérésének célja volt. Rábírni a hallgatóságot a változásra, az Isten felé vezető úton való járásra. Beszéde rövid, világos és nagy, mély hatású volt.

IV.” Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!” Az apostolok korában a züllöttség, az erkölcstelenség, az embertelenség minden formája jelen volt a társadalomban, a lopásban, gyilkosságban, fajtalankodásban, sexualitásban, csalásban. Nem volt egy mérték, mérce, ami szerint élni lehetett. Az ország mindenféle területéről érkező emberek magukkal hozták a maguk elfogadott szokásait, amit akár erőszak útján is megélhettek. Ettől akarja megszabadítani Péter apostol az első keresztényeket, elfajult nemzedéknek nevezve őket.

Van- e párhuzam az első pünkösd és a mai társadalom között? Van egy olyan dolog, amitől nekünk is meg kell szabadulnunk? Van- e olyan kihívása a mai kereszténynek, amivel ma is meg kell birkóznia? Én hiszem, hogy igen. Ma még jobban hiszem, hogy magyar társadalmunkban össze kell gyűjtenünk a szép, egészséges gabona magvakat, be kell gyűjtenünk, és engednünk kell, mert a polyvát elfújja a szél.

Ma még figyelmesebbek kell legyünk az értékek, életmód, közösség megválasztásában, mert abban mi is benne vagyunk.

Sokan azt tartják, hogy a bevándorlók gyengítik a kereszténységet és Európát. Én úgy látom, a betegség belülről indul el, az értéktelenségből, a minden mindegyből. Abból a tényből, hogy sok a látszat keresztény ember, és néha az emberi méltóság és szeretet hirdetésével elfogadunk olyan dolgokat, ami idegen az jézusi tanítástól. Ma még komolyabban kell vennünk a bűnbánatot és gyakorolnunk kell gyakrabban a bocsánatkérést.

V.” Akik pedig hallgattak szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.”

A keresztség a kiválasztottság jele. Az elhívás szimbóluma és jelképe. Ezáltal Isten gyermekévé leszünk, nemcsak egy napra, hanem egy egész életre. A keresztség nem egy öltözet, amit cserélni lehet, hanem annak értékei szerint is kell élni. A keresztség egy liturgikus cselekmény, elindít egy értékúton, de annak járásában, mindig van egy eligazító tanítás, példázat. A keresztség Isten imádatára indít el, de ez csak az első szó, melyet mi fűzünk össze életünkkel.

Akik hallgatnak ma is Péter apostol szavára, azok részesülnek a szentlélek keresztségében. Ez pedig nem a megszentelő vízcseppekben omlik a homlokunkra, hanem tűzben, lángban, szentségben.

Az első keresztény közösség el volt telve a szentlélek áldásával. Valami különleges mozgató erőt fedeztek fel, a beszédben, annak hatásában, az isteni jelenlétben.

 

Ünneplő gyülekezet! Kedves keresztény testvéreim!

 

Pünkösd csodája, a szentlélek kiáradása, Isten szentségének a megtapasztalása most van. Élj az ünnep szépségével! Merítsd bele, töltsd meg a lélek korsóját, a szívet és lelket erősítő evangéliumi itallal! Mélyülj el a szentírás szavaiban! Nézz körül és lásd meg családodban, ebben a gyülekezetben Isten szentlelkének csodatevő erejét! Legyen ez a mai alkalom, lehetőség a töltekezésre, a pihenésre, a bűnbánat gyakorlására, a kiengesztelődés megszerzésére.

 

S indulj olyan erővel, isteni ígérettel, mely segít a gyógyulásban, erőd ad a terhek cipelésében, és örömöt szül benned az élet eredményei láttán! Ebben segítsen az Isten! Ámen.