Adventi várakozás, I vasárnapra

Textus: Ézs 11, 1-4a „Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az Úr lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke. Az Úr félelme lesz gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, hanem igazságosan ítél a nincstelenek ügyében és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

A várakozás időszaka elkezdődött. Mint minden évben, úgy most is vágyakozik a lelkünk az Isten fia: Jézus születése iránt. Valami belső változás, indíttatás és ösztönzés születik meg a szívünkben, hogy merjünk elindulni, legyen erőnk megérkezni.  És ezért adventi koszorúkat készítünk, karácsonyra hangoló énekeket tanulunk, a szívünk a kinti hidegség ellenére megtelik szeretettel. És ebben a félelemkeltő világban, mi a csendet, békét és szeretetet, akarjuk megélni és megvalósítani.

Minden évben elhalványulnak a szeretet gyertyaszálai, kilobban belőlünk a hűség tüze, elhasználódik az emberi kapcsolat, megtépázza az élet a Jézussal kötött szövetségünket. Egyszóval távol kerülünk az Istentől, Jézustól, családjainktól, és még néha magunktól is. Megalkuszunk, azokkal a dolgokkal melyek a vesztünket okozzák. De amikor megérkezik az advent, s a fenyő illata tölti be otthonainkat, a gyertyaszálak lobogásánál kezdjük el újból látni ezt a világot, akkor rájövünk, hogy minket nem lehet megfélemlíteni, minket nem lehet elnémítani. Mi többé már nem fogunk csak ennek a fizikai világnak a törvényei szerint élni. Mi felemeljük a szemünket erről a földről és látjuk az eget, a mennyet, tapasztaljuk az isteni világot.

 

Ürögdi Ferenc: Minden advent versében írja

Minden ádvent kegyelem:

Vétkem jóvá tehetem.

 

Minden ádvent vigalom:

Isten Úr a viharon!

 

Minden ádvent érkezés:

Átölel egy drága kéz!

 

Minden ádvent alkalom:

Győzhetsz saját magadon!

 

Minden ádvent ítélet:

Így kellene s így élek!

 

Minden ádvent remegés:

Isten felé epedés!

 

Minden ádvent ima is:

Uram, fogadj be ma is!

 

Minden ádvent szeretet:

Betlehembe vezetett,

Köszönd meg hát a csodát:

A világ karácsonyát!

 

Igen. Az advent út és lehetőség minden  évben karácsony felé. Mert ha így indulunk el, akkor valóban megérkezünk, oda jutunk, hogy az Úr Jézus jászla elé leboruljunk, érte hálát mondjunk. Ezért is választottam mai beszédem alapgondolatát Ézsaiás próféta könyvéből, mert a felolvasott szentírási versekben a Messiásról, Megváltóról esik szó. Tudnunk kell azt, hogy Ézsaiás próféta előkelő családból származott, Jézus előtt a 8- ik század végén és a 7- ik század elején élt, 74o é és 69o között. Több királyt is élt Júdában és Jeruzsálemben, az ő idejében. Tanításában elítéli főleg az ország hatalmasainak döntéseit. Minden baj okát abban látja, hogy eltértek Istentől és inkább a világi hatalomnak vetik alá magukat, mintsem Isten törvényeinek. Ezért a tanításai egyfajta ítéletet is tartalmaznak népe és nemzete életében. Szinte a törvényszéki nyelvezetre jellemező szigorral hirdeti Isten büntetését. De ezekben a versekben, melyeket itt ma felolvastam a lehetőséget vetíti előre, hogy majd a Messiás, a Megváltó lesz az, aki helyre állítja a megbomlott egyensúlyt, és érvényre juttatja Isten igaz ítéletét. Ezek a szentírási szavak hangzanak felénk 26oo- 27oo évnek a távolából, hogy bennünket is tanítsanak, intsenek és figyelmeztessenek. A központi gondolat, ami köré felépítem ma beszédem az a bölcsesség, ami elsősorban nem az ismeretet, még csak nem is a tudást jelenti elsősorban, hanem a tapasztalatot. Azt a fajta megérzést, és elszántságot, mely képessé tesz embereket a jó és igaz követésére. Ezért nevezzük a három királyt, Gáspárt, Menyhárt és Boldizsárt napkeleti bölcseknek. Mert ez a három személy nemcsak gazdag volt, ők nemcsak egy országot birtokoltak és uralkodtak fölötte, hanem a betlehemi csillag hatására kimozdultak komfortzónájukból, elhagyták országlásukat és valami különleges erő hívta, szólította a Jézussal való találkozásra. És beszédemben veletek együtt arra keresem a választ, hogy mi mai emberek tudunk- ezen eléggé bölcsek, lenni, ahhoz, hogy elinduljunk és megérkezzünk Betlehembe, karácsonyhoz, magához Jézushoz.

I.” „ Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről.”  Ebben a fejezetben a próféta egy természeti képpel indít. Dávid király édesapjára Isaira hivatkozik. Annak a királynak az életét teszi középpontba, akinek országlása idején Isten áldása és jósága nyugodott. A megújulás képe lesz hangsúlyossá ebben a mondatban, ugyanis a kivágott fa törzsökéről vesszőszál hajt ki. Eltűnt a fa koronája, lombozata és minden, ami a nagyságot, szépséget jelentette. De mégis ott lent a mélyben, a törzsben megmaradt a lehetősége annak, hogy újból kihajtson, s az élet elinduljon.

Általában két helyről származik az újjászületés, a földből és az égből. Minden alkotásban benne van az isteni ihletettség szép és csodálatos varázsa. Bizonyára sokan ismerik Vincent Williem van Gogh- nak a Csillagos ég nevű festményét, melyben a holland posztimpresszionista festő a gomolygó ég, viharos távlataiban láttatja az előbukkanó csillagokat, melyek az éjszaka sötétségét űzik el a város fölül. Lent a városban, a településen csend van, de felül valami megmozdult, a csillagok, mintha megváltoztatnák, és egy új világot hoznának el.

Hasonló itt e szentírási részben ez a kép, mely szavakkal festi meg azt a törzsököt, mely Dávid király családjából sarjadzik és indul el megváltó útjára. Ez a képhatás erős, tartalmas és sokat mondat azon ember számára, aki ismeri a természetet és látott már idős fa gyökeréből új életet kifejlődni. Vagyis a gyökerek még most is képesek olyan hatást elérni, melyek megváltoztatják még századok múltával is az ország életét. Egyfajta jövendölés, hogy még semmi sincs elveszve, mert a lehetőség ott van a mélyben, a múlt gyökereiben.

II.” Az Úr lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke.” Ez a mondat bizonyítja, hogy a természet ereje mögött Isten áll, akárcsak az emberi életek és sorsok formálásánál is. A könyv szerzője egy megállapítással indít, az Úr lelke nyugszik rajta. Vagyis ereje és hatalma az Úr lelkében van. Ezáltal válik képessé, hogy saját korának élethelyzetét megváltoztassa, új életre hívja. Ézsaiás próféta idejében az ország királyai a közelben levő országok kegyeit keresték, ahelyett, hogy Istent hívták volna segítségül. S miközben a földi hatalmakban bíztak elfeledkeztek az Istenről, sőt nagyon sokszor meg is alázták a létezését, s úgy viselkedtek a királyok, mintha nem Isten lenne a történelem ura.

Mintha ezek a történelmi idők visszatérnének, és Ézsaiás próféta szavai rólunk szólnának, akik elveszünk az ide- oda hajlásban, a csapattársak keresésében, miközben egyre szélesebb tátongó szakadék lesz úgy gazdaságilag, mint szellemileg, de akár lelkileg is családok és közösségek között. Merthogy eléggé nehéz megtalálni, meglelni az Úr lelkét, amint mozgatja, irányítja társadalmunkat. Három tulajdonsága és hatása van az Úr lelkének. Ézsaiás először ezt a bölcsesség és értelem lelkének nevezi. Vagyis a megszületendő Messiás isteni bölcsességgel és értelemmel bír. Mi unitáriusok hisszük, hogy Isten nemcsak Jézust, hanem minket is kiválasztott, hogy ezt a bölcsesség és értelem lelkét birtokoljuk. De vajon mennyire vagyunk bölcsek és értelmesek? Lehet- e ezt tanítani? Miként lehet elsajátítani? Mert ez a bölcsesség és értelmesség nemcsak erre a földi életre szól. Ezt nem a tudás és ismeretszerzés jellemzi. Hanem annak a fölismerése, hogy életünk fölött Isten áll. És minden évben elküldi az Ő szent fiát, hogy bennünket is elhívjon egy új, jobb és igazabb életre. Ma erre indulunk el.

 

 Olvasom és tapasztalom a széthúzásokat. Érzékelem, hogy mennyire nehéz és göröngyös az út a fejlesztésekben. S csak úgy magamtól kérdezem, hogy ennyire, éppen saját mi magunk vagyunk az akadályozói az Isten felé, ember felé való közeledésünknek.

Az Úr lelkét, a tanács és erő lelkének nevezi a próféta. Ma már egy kisgyereknek is nehéz tanácsot adni, nemhogy egy felnőttnek. Mindenki úgy hiszi, hogy neki Isten többet adott észből, mint a másiknak. Az Úr lelkének ereje pedig nem e földi világ hatalmában, hanem éppen a szerénységben, alázatban, keresztény értékekben áll.  

A Messiás az Úr ismeretének és félelmének a lelkét fogja bírni. Nézzük csak meg ezt a karácsonyi ünnepkört. Teljesen az ajándékozásra, a cicomára, a fényre és gazdagságra épül, még a keresztény közösségekben is. Pedig a Messiás születése, a Megváltó érkezése, éppen az ellenkezőjéről szól. Én nem az ajándékozás ellen beszélek, hanem a belső lényegről. Miközben a külső dolgok után lótunk, futunk, ne feledkezzünk meg a lényegről. A szeretetről, a meghittségről, a családi békéről, az összetartozásról. Sok mindenre van szükségünk ebben az adventben is. S meg is adja nekünk az Isten azokat. De a legnagyobb szükségünk magára Jézusra van szükségünk. Mert ő az, aki meg kell, szülessen bennünk azért, hogy az életünk jobb és méltóságteljesebb legyen.

III.” Az Úr félelme lesz gyönyörűsége.” Milyen gyönyörű egy kisbaba, amikor megszületik. Szinte félünk is tőle, hogy apró testét nehogy bántalom érje. Házasság támogató csoportunkat ezen a hétvégén elvittük Zeteváraljára és élmény volt látni a kisebb és nagyobb gyerekeket, amint ott nyüzsögnek, járnak kelnek, felmásznak, majd lekérezkednek édesanyjuk, vagy éppen ismerőseik öléből, karjai közül. Mi emberek sok mindenben szoktunk gyönyörködni, a családban, emberi alkotásban, sikerekben. De mennyire áldottak azok az alkalmak, amikor Istenben tudunk gyönyörködni. Ahogyan a csendben, békében megszólít. S most lehajol az égből, hogy meggyújtsa lelkünk adventi koszorúit.

IV.” Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, hanem igazságosan ítél a nincstelenek ügyében és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában.” Ez a mondat teljesen a Messiásra, Jézusra vonatkozik. Nemrég egy beszélgetésen vettem részt, ahol a lányomnak segítettem angolból- magyarra fordítani szavakat és mondatokat. A beszélgetés vezetője a döntéshozásról és annak felelősségéről beszélt. Mert miközben vezetettek vagyunk valamilyen szinten a mi társadalmunkban, úgy közben vezetők is. Vezetői a saját életünknek, a családjainknak, vagy éppen a kisebb közösségeknek. És vajon milyen döntéseket hozunk? Mi alapján mondjuk valamiről jó, vagy éppen rossz, igaz, vagy hamis? Merjük e vállalni magunkat, még akkor is, ha egyesek ellenünk lesznek, azért mert döntéseink sértik önzésüket, embertelenségüket? A messiási küldetés éppen abban csúcsosodik ki, hogy még akkor is vállalja az Isten ügye mellett való kiállást, amikor már tudja és érzi, hogy az életébe kerül. A krisztusi küldetés az önfeláldozás erejében rejlik. Mert mi hisszük, hogy a lelket nem lehet megölni. A testet lehet sanyargatni, akár el is pusztítani, de a lelket nem, mert az Istenhez tartozik. És minél több szenvedés éri, annál edzettebb lesz, és annál közelebb kerül az Istenhez.

Ma egy olyan világba élünk, ahol, és amikor rettenetesen nagy a méltánytalanság. Ami eddig esetleg nem volt gond a családoknak, az ezután egyre több problémát fog jelenteni. Ez a gazdasági recesszió, nagyon sok család helyzetét fogja károsan befolyásolni. A legalapvetőbb dolgok fognak veszélybe kerülni, az élelem, ruházat, meleg hajlék sok ember számára egy kihívás fog lenni. És ez mind emberi döntéseknek a következménye, a háborúnak, a pénz és anyagiak manipulációjának, az energia egyirányú felhasználásának.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Miközben mai beszédemre készültem Chopin: Cisz mollját hallgattam, s a lassúbb és gyorsabb futamokban úgy éreztem, mintha a szerző az Istennel beszélgetne. A dallamokban és ritmusokban mondaná el mindazt az érzést, melyet, akkor 1835- 1836- ban, Lipcsében, Párizsban és Londonban megélt és megtapasztalt.

Meg vagyok győződve, hogy Isten rajtunk és bennünk is dallamokat játszik. Hangol ebben az adventi időszakban karácsonyra.

Engedjük át hát magunkat az Istennek! Hadd foglalkozzon lelkünk húrjaival. S vigyázzunk, hogy azokból tiszta, csengő hangok szóljanak Isten, a családunk és közösségünk örömére. Ebben segítsen az Isten! Ámen.