Bölcsességre lelve!

Textus: 1 Kor 2, 12- 13 „ Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Pál apostol éles határvonalat húz a világ, és Isten országa között. S amint látjuk ma is bármi megtörténhet. Véres háborúk dúlnak még közvetlen környezetünkben is. Egyre nagyobb veszélybe kerül a biztonság. Ha elindulunk egy útra, netán éppen kirándulni, nem tudhatjuk, hogy visszatérünk- e? Kiszámíthatatlan nemcsak a holnap, hanem a belátható jövendő is. Sokan vannak, akik nem a békét, a kiegyensúlyozott emberi életet, hanem éppen ennek ellenkezőjét, a háborút készítik elő és bonyolítják le.

Ma egyre fokozottabban van jelen a félelemkeltés, a bizonytalanság, a káosz. Mintha az ember nem tanult volna a múlt történéseiből, s újra megismételné azokat a hibákat, melyek már annyiszor felütötték a fejüket a történelem folyamán.

Ha csak a szűkebb világunkra tekintünk is, a média, a közbeszéd átcsap konfliktust gerjesztő üzemmódba, s már nem számít az egyetértés, vagy a közös nevezőre jutás. Egyedül csak az, hogy a központba kerüljön mennyire rossz ez a mai világ. S lehetőleg megtalálni azokat a bűnbakokat, akik ezt létrehozták, fenntartják, netalán még jövedelmet is szereznek belőle.

Egyre többet foglalkozunk az ember értelmi nevelésével, szakkönyveket olvasunk, szakmákat sajátítunk el, könyvtárnyi anyagok válnak elérhetővé a világháló segítségével. Szinte minden munkára már gépeket tudunk felhasználni. De úgy tűnik ebben a nagy fejlődésben, rohanásban, mintha az ember is géppé kezdene válni. Nem foglalkozunk, vagy ha igen, akkor keveset az érzelemmel, azzal az intelligenciával, mellyel az Isten felruházott minket. Hiszen mi emberek érző lények vagyunk, minden történésnek hatása van az életünkre. Mi nemcsak feltöltődünk, vagy éppen lemerülnek az erőtartalékaink, hanem ezek együtt járnak a könnyekkel, az örömmel, a kacagással, a szomorúsággal.

Az ipari forradalommal kezdetét veszi egy olyan folyamat az ember életében, amikor azt hiszi az ember, hogy ő a világ ura. Isten helyébe lép az ember, mindent ő alkot, kizárja a vallást a fejlődésből, s egyre elszigetelődik az egyház, az elvilágiasodás óriási teret hódit. Felolvadnak a nemzeti értékek, egy olvasztótégelyben akarnak egy olyan közösséggé formálni, ahol nem kell gondolkodni, érezni még úgysem, csak végrehajtani, cselekedni, amit számunkra mondanak. A fejlődő, gondolkodó lény akaratát alá vetik egy felsőbb utasításnak, amely kihasználja a hiszékenységet, a jóindulatot és tudatlanságot.

És én azt gondolom, hogy a vallásnak és az egyháznak ma az egyik nagy küldetése abban áll, hogy felmutassa, mélyen érzékeltesse, és a szándékot felerősítse, hogy az ember Istennek olyan teremtménye, akinek van értelme, érzelme és akarata. Az ember nem egy bábu, akit el lehet adni, meg lehet vásárolni. Az ember bár itt él a földön, e világ keretei között, de mégis többre vágyik, az égire. S úgy él, hogy ennek a mennyei világnak elvárásai szerint Isten akaratát teljesítse, éppen az üdvösségéért, a lélek hallhatatlanságáért. Reményik Sándor: Megromlott hangszer verse jutott eszembe, ahol a költőnk ezeket írja

 

Hiába minden, - egyre romlik

A lelkem: Isten hangszere.

A nyűtt idegek húr-hálózatán

Sátán vonója siklik, siklik,

S dallamtalan, kietlen hangzavar

Kavarog a nyomán.

 

 

Én Istenem, én Hangszer-készítőm,

És legfőbb Mesterem,

Te tudod: jót akartam,

Ne hagyj el engemet.

Ha másképp nem lehettem a Tied:

Az örökkévalóság szirtfalához

Vágd hozzá méltó haragodban

Méltatlan hangszered!

 

Ma a szentírási versek alapján a következő gondolatokról fogok beszélni: a lélekről, a megismerésről, az ajándékról, a bölcsességről, a tanításról és a lelki dolgokról.

I.” Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket.” Keresztény hitünk alapján valljuk, hogy már fogantatásunk alkalmával részesülünk Isten szent lelkében. Nemcsak testben fogantatunk, hanem a lélek is mellénk társul. Ezért például elítéljük a magzatgyilkosságot. Hisszük és valljuk, hogy Istennek terve hív bennünket erre az életre. Céllal születünk meg erre a világra. Égi és földi küldetésünk van. Ez a hívatás aztán felsejlik neveltetésünkben, benne van a környezetünkben, világossá válik abban a szakmában, amit mi választunk megélhetésünk, de ugyanakkor kibontakozásunk formájában is. Ez a lélek végig vezet bennünket egy életúton. Nem hagy magunkra, nem hallgattatja el érzéseinket. Ez a lélek az értelem világossága, és egyben a szív tisztasága. Igaz, hogy a földi és az égi világ megítélése között nekünk kell állást foglalnunk. Isten úgy teremtett meg bennünket, hogy szabad akaratunk képességével mindig dönteni tudjunk, választani. S sokszor megesik, hogy emberi döntéseink végesek, nem hosszú távra, hanem csak a pillanat örömére tekintenek. S megtörténhet, hogy a rövid távú szenvedésen, vagy éppen megpróbáltatáson kell, keresztül menjünk éppen azért, hogy hűnek bizonyuljunk.

A szentírásban nagyon sok szép példa van arra nézve, amikor az esendő ember félt hallatni az isteni lelket az életében. Sámuel próféta, amikor a legrátermettebbet keresi  Isai fiai közül, akkor egyáltalán nem is gondol Dávidra, aki nincs is otthon. Erre mondja az ószövetségi bölcsesség, az emberi azt nézi, ami a szeme előtt van, de Isten azt nézi, ami a szívben van.

Milyen szép a magyar nyelv, amikor azt fogalmazza meg valakiről, hogy lelkes, vagy éppen lelketlen. Mert aki magán bírja az isteni világot, az lelkes. Azt nem tudja maga alá gyűrni a világ kegyetlensége.

Az elmúlt héten, bibliaórán az ApCsel 2. fejezetéről beszéltünk, Péter apostol beszédéről, és a keresztény gyülekezet létrejöttéről. S az első keresztények valóban lelkesek voltak. Mit cselekedjünk atyámfiai, férfiak? Térjetek meg és keresztelkedjetek meg, hangzik a válasz évszázadok távolából. Mert a keresztény életmód elköteleződés Isten irányában. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy elfogadom Istent, életem Urának. Az ő kezébe teszem le az életem. Engedem, hogy formálja és alakítsa az életemet. Az életem így már nemcsak kizárólagosan az enyém csak, hanem az övé is. S akiben Isten szent lelke élővé válik annak semmi sem lehetetlen. Mert Istennél minden lehetséges.

II.” hogy megismerjük mindazt” Az ismeret egy olyan képesség, mely alkalmassá tesz bennünket a mérlegelésre, döntésre. Már magzati korban ismereteket gyűjtünk, megismerjük szüleink hangját, majd később arcát. Felismerjük környezetünket, s folyamatosan tágul az ismeretszerzési igényünk. Az emberiség történetében talán soha nem volt ennyi lehetőség az ismeretszerzésre, mint napjainkban. Az átlagember egykor még nem is járhatott iskolába, vagy éppen egyetemre. S az ismeretszerzési csatornák egyre csak bővülnek, és több információ birtokában szervezhetjük meg az életünket.

De vajon az ismeretünk bölcsebbé tesz- e bennünket? Jobban élünk- e, ha egy magasabb szintjét tudjuk megteremteni a mindennapoknak? Mert bár úgy tűnik, hogy kielégítő, vagy éppen boldog a családok és közösségek élete, olykor azt látjuk, hogy mennyi még a tennivaló. Évekkel ezelőtt, amikor az amerikai és holland barátaink mesélték, és láttuk, hogy a szomszédokat nem különösen érdekelte a mellette levő élete, vagy éppen ahogy ők nevezték „sleeping community” „alvó közösség” voltak. Úgy látjuk lassan nálunk is itt van és kopogtat az ajtónkon. Hiszen az egykori akár családi, baráti közösségek felbomlani látszanak. Pedig az ember igazán a közösségben tud kibontakozni. A szűk család mellett szükség van egy tágabb társadalmi közegre, ahol tudunk találkozni, beszélgetni, álmokat, terveket szőni.

III.” amit Isten ajándékozott nekünk.” Nekünk, az ajándékokról mindig valami drága dolog jut az eszünkbe, egy különleges autó, egy ház, egy nyaraló. Pedig ajándék lehet az együtt töltött idő, a figyelmesség, a jóság, a szeretet, a vonzódás.

Nagyon sok ajándékot kapunk, amit észre sem veszünk. S a legnagyobb ajándékunk éppen maga az élet. Ami egyszeri és megismételhetetlen. Ez az ajándék pedig annál értékesebbé válik, ha mi is hozzátesszük a részünket. Talán hosszú éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy rájöjjünk, mennyi mindent ajándékozott nekünk az Isten éppen szeretteinken, vagy közeli barátainkon keresztül. S ahogyan idősebbek leszünk ez az emlékezés, még jobban nyomatékosítja, elmélyíti a pillanatok szentségét és jóságát.

A hit és a vallásosság éppen ilyen ajándék. Ezt el is lehet dobni, félre is lehet tenni, észrevétlenül nélküle is lehet élni. Úgy is lehet tenni, mintha nem is létezne. De, aki ezt az ajándékot használja annak szép, kiegyensúlyozott, boldog lesz az élete. Mert mindig érzi az ajándékozó ragyogó szemének simogatását.

Körülbelül két évvel ezelőtt kaptam karácsonyra egy téli bakancsot. Akkor megnéztem, félre tettem, de nem használtam. Kaptam is érte kritikát, hogy nem is értékelem. Aztán úgy történt, hogy most a télen voltunk a Szelterszen és Fenyőkúton szánkózni. Felhúztam, s hát úgy éreztem magam benne, mintha valami felemelne a földről. Könnyű a járás benne, biztonságot nyújt a hóban, s szinte repülni lehet vele egy- egy kirándulás alkalmával. A szikrázó napsütésben ott a fennsíkon, a kristályos hóban szinte éreztem, hogy repül velem a táj és az idő, meg az emberek.

Valahogy így vagyunk a hittel is, amíg valahol eldugjuk, eltesszük, nem vesszük elő és használjuk addig egy fölösleges, nélkülözhető, talán az egyházfenntartásban kimerülő nyűgnek tűnhet. De amikor használjuk, imádkozunk, vele élünk, beleszőjük az életünkbe, úgy leszünk, mint a levegővel, nem tudunk nélküle élni.

IV. „Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal.” Hadd osszak egy kedves kicsi történetet a bölcsességről, melynek címe: Tea

Japánban idősebb úriemberek egy csoportja rendszeresen összejött, hogy megbeszéljék a híreket, és teázgassanak. Egyik szórakozásuk az volt, hogy igen drága teafajtákat kutassanak fel, hogy azokból újabb ínycsiklandozó keverékeket állítsanak össze.

Amikor a legidősebbre került a sor, hogy megvendégelje a többieket, a legnagyobb ünnepélyességgel szolgálta fel a teát: aranydobozból mérte ki a leveleket. Mindannyian a legnagyobb elragadtatással dicsérték teáját, és tudni szerették volna, hogy milyen különleges kombinációból állította össze ezt a keveréket. Az idős ember mosolyogva így szólt:

- Uraim, a tea, amit Önök oly nagy élvezettel isznak, ugyanaz a tea, amit a parasztjaim isznak a birtokomon. Az élet legfinomabb dolgai egyáltalán nem drágák, és nem is nehéz őket megtalálni.

V.” hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva.” Beszédem végén a tanításról fogok egy néhány mondatot szólni. Azt gondolom, hogy a tanítás, maga a művészet. A nevelő olyan erővel és hatással kell legyen neveltjei életére, hogy megnyisson egy új világot számukra. A kíváncsiság, az érdeklődés felkeltése az elsődleges cél, mely által megnyerhetem a diákot, a személyt, hogy a tanulni való téma által többek lehetünk. Az iskola, vagy éppen az egyház, az istentisztelet, csupán egy eszköz, abban a folyamatban, ami előbbre viszi a társadalmat. Diákként sok fölösleges tárgyat találunk az oktatásban, aminek akár semmi köze nincs az ismeretszerzéshez. S talán hosszú éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy rájöjjünk, az általános műveltségünkhöz hozzátartozik az az ismerethalmaz, amit egykor fölöslegesnek tartottunk és értelmeztünk.

Nekünk, lelkészeknek és vallástanároknak is megadatik a lehetőség arra, hogy egy- egy diákot évig végigkísérjünk most 13 éven keresztül az iskolában, de akár a konfirmáció alkalmával, hogy bele csepegtessük az Istenről való tudás magvait. És ezt végezzük hol nagyobb-, hol kisebb eredménnyel.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Isten egy óriási ajándékot adott nekünk, az életet, éljünk hát vele. Megkaptuk a hit ajándékát, ne távolodjunk el tőle. Ajándékként kapjuk a szüleinket, védjük, ha kell, gondozzuk, szeressük őket. Ajándékba kapjuk a házastársainkat, legyen példamutató a családi életünk. S ajándékként kapjuk a gyermekeinket, ők viszik tovább a mi életünket, bennünk fogunk élni. Az ajándékok elfogadására Isten nyissa meg a szívünket, adjon erőt azok őrzésére, s legyen tehetségünk azok használatára, értékelésére! Ebben segítsen az Isten! Ámen.