Isten zenekarában!

Textus: Zofóniás könyve 3, 17- 18a „Veled van Istened az Úr, ő erős, és megsegít. Repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked. Összegyűjtöm azokat, akik szomorkodnak, mert nem ünnepelhetnek.”

Gyászoló család! Végtisztességet tevő gyülekezet!

Az ősz színes kavalkádjában fürdik a természet. A napfény táncot jár a falevelek erezetén. Az ég tiszta kékségével borítja be a földet. S amikor a természetben járunk, lábaink nesze alatt megtörjük az avart. Bár az októberi hónap a természeti év elmúlását vezeti be, mégis a maga csodájával vonzza az embert ki a hegyekbe, völgyekbe, látni, tapasztalni Isten teremtett világának megannyi csodáját. Ha napfénybe mártanánk is életünk ecsetjeit, akkor sem tudnánk ehhez hasonló, eredeti alkotásokat elkészíteni.

Mert Isten, a nagy alkotó, képben, hangban, anyagban valami rendkívülit hozott létre. De Isten nemcsak a természetet, ezt a világot teremtette meg valami különlegesnek, hanem magát az embert is.

És bármilyen szép, nemes, egyedi ez a természeti táj, ami minket körülölel, mégis idebent ebben a ravatalozóban, s a gyászolók szívében, csak fájdalom van, szenvedés, sok kérdés marad megválaszolatlanul.

Hiszen megsápadt az arc, ami eddig mosolygós volt, elcsendesült a szív, ami eddig szeretteiért dobogott. Megálltak az újjak a zongora billentyűzetén, melyek addig kellemes hangokat csaltak a hallgatóság szívébe.

Zsolt, Ferenc és testvére Sándor itt állnak némán, és hitük valósága által Istenbe kapaszkodnak, hogy fájdalmukra gyógyírt nyerjenek.

Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen alapgondolatot hozzak el a szentírásból e mai alkalomra, amivel méltatni tudom az ő életét, és ugyanakkor titeket vigasztalni. Ugyanis a temetésnek hármas célja van, egyfelől imádkozni az elhunytért, kegyelmes és irgalmas ítéletet kérni Istentől, másfelől pedig a gyászolókat vigasztalni, s harmadikként pedig a gyászszertartáson résztvevőket tanítani az erkölcsös életre.

Amikor e beszéd megírásával foglalkoztam, úgy magam előtt elképzeltem, ahogyan egykor kislányként, akár Kolozsváron, vagy éppen itthon Székelyudvarhelyen ott ül a zongora előtt, szemével a kottát nézi, ujjaival pedig játszódja a szebbnél szebb darabokat. A jó Isten az ő élete kottáját is, mint egy zeneszerző elkészítette, s odatette eléje, hogy azt eljátszódja a saját maga és családja, barátai örömére. Ebben a darabban benne voltak a gyermeki évek, az ifjúság, a szerelem, a válás, a szomorúság, betegség, s most az elválás is.

De hadd bontsam ki a szentírási verseket és alkalmazzam immár néhai Tompa Klára tanárnő életére. Három gondolat köré fogom építeni a beszédemet: beszélni fogok az oltalomról, az örömről, és a közösséghez tartozásról.

I.„Veled van Istened az Úr, ő erős, és megsegít.” Zofóniás próféta Krisztus előtt a VII- ik században élt. Jeremiás és Náhum kortársa. A neve azt jelenti, hogy Jáhvé elrejtett, vagy oltalmaz. Ez az oltalom van benne ebben a versben. Három gondolat válik hangsúlyossá ebben a mondatban, veled van, erős és megsegít. Mi emberek szeretünk társakat keresni, barátokat, akik egy életen végigkísérnek. Tompa Klára itthon és Kolozsváron ilyen barátokat keresett. Hiszen nagyon korán elkerül Kolozsvárra, egy idegen környezetbe, és éreznie kell a nagynénjében, az osztálytársaiban, a nevelőiben, hogy vele vannak. És hiszem őket mind Isten küldte, el, hogy emberi szavakkal és cselekedettel nyilvánítsák ki az Ő szándékát, hogy Isten vele van. Az erő nemcsak a fizikaiakban, hanem sokkal inkább belsőleg, lelkiekben nyilvánul meg. Ez a belső erő őt végig vezette az életútján, mert erős volt, amikor gyermeke született, és erős volt, amikor küzdött a betegséggel. De erős volt, amikor megvált ettől a léttől is. Sokféleképpen lehet segíteni, vagy azt elfogadni. Az ő segítsége az iskolában nemzedékek életére hatott, mert munkája által elültette diákjai szívében a szépség iránti vágyat, az igényességet, a pontosságot, a precizitást. Azt az orgonajátékot, ami felemeli a szívet és lelket.

II.” Repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.” Elég csak egy szó, akár egy szempillantás, egy dicséret, hogy szárnyat bontsanak a növendékek. Őszinte örömmel tudott diákjai felé fordulni, megújította őket minden alkalommal, felkészüléssel, koncerteken, akár fellépéseken. Ezt az örömöt ő nem tartotta meg magának, hanem kifejezte, átadta magát, minden diákja örömének, sikerének, eredményének.

A megújulás azt jelentette, hogy még mindig van csiszolnivaló, még lehet tökéletesebben játszani. Át lehet élni, és úgy lehet átadni, ahogyan a zeneszerző lelkében született meg egy- egy mű. S ezekben a zongorajátékokban a jókedv, az öröm, de akár a szomorúság is megszólalhatott.

III.” Összegyűjtöm azokat, akik szomorkodnak, mert nem ünnepelhetnek.” A pedagógusnak sok feladata van, de többek között az egyik nagy kihívása a közösség alkotás. Olyan csoporttá kell formálnia a növendékeit, akik értik a szavát, hallják az intését, és már csak a szeme pillantásából is tudják az elvárását. Én hiszem, hogy azokat a diákokat, akivel ő kapcsolatba került, összegyűjtötte, velük közösséget alkotott. Értük és velük dolgozott.

Ma ezt a tanárnőt temetjük, kollegát, ismerőst, barátot.

Gyászoló család!

Arra kérlek, engedjétek el az ő kezét! Adjátok át az enyészetnek az ő testét! Könyörögjetek ma és mindenkor lelke üdvösségéért! Mert a földi édesanya, ma az égbe kerül! Isten ítélőszéke elé áll. Számot ad erényeiért, hibáiért! S mi azért imádkozunk, hogy Isten adjon helyet az ő lelkének az örök üdvösségben. Titeket pedig vigasztaljon, formáljon élete tanulságai és halála által is. 

 

 

Életrajzi adatok

Tompa Klára 1953. április 3- án született itt Székelyudvarhelyen. Szülei Tompa Sándor és Jolán voltak. Az édesapja először a kereskedelemben dolgozott. Majd a Küküllő szálloda vezetője, igazgatója volt az 197o- es évektől.

Az édesanyja elárusító volt az üzletben, majd a gyermeki megszületése után háztartásbeli. A szülők két gyermeket őt és fiú testvérét nevelték fel, Sándort, aki 1956- ban született. A Tompa László utcában laktak.

Tompa Klára már kisgyermek korától fogva tehetséges volt. Szabédi László felesége, Tompa Margit nagynénje volt, aki korán magához veszi és Kolozsváron a zeneiskolában tanul. Kolozsváron végezte el az elemi osztályokat, majd a gimnáziumot. Csak vakációkra jött, hozták haza Székelyudvarhelyre.

A konzervatóriumot is Kolozsváron végezte el. A zongora volt a főszakja, melyet egész életében gyakorolt, művelt és tanított.

Kolozsváron ismerkedett meg későbbi férjével, Veress Ferenccel, akivel 1977- ben házasságot kötött a Szent Mihály templomban. A férje fogtechnikus volt, és közösen képzelték el, építették a család jövőjét.

Az egyetem és a házasságkötés után Tompa Klára hazakerült Székelyudvarhelyre és 1977- től a mai dr. Palló Imre zene és képzőművészeti középiskolában, mint zongoratanárnő tanított, és korrepetált.

A férje, Veress Ferenc is követi őt, Kolozsvárról, Székelyudvarhelyre költözik, s 198o- tól itt vállal munkát.

A Bethlen negyedben, a Kisköved utcában laktak.  Mint zongoratanár sok diák szívébe és elméjébe, tudásába véste bele a zene iránti szeretetet, az elkötelezettséget, és a minőségi zene utáni vágyat. Rengeteg diák köszönheti tanulmányi előre menetelét az ő figyelmességének, ragaszkodásának.

Mély hívatás érzéssel oktatta a diákokat zongorán játszani, és korrepetálta a neveltjeit hegedűn játszani.

Több mint negyven évet dolgozott a dr. Palló Imre zene és képzőművészeti középiskolában.

A jó Isten egy fiúgyermekkel áldja meg a házasságukat. Zsolt 198o- ban születik meg. A házasságuk nem tartott hosszú ideig. 1983- tól külön utat választanak.  De mindig is ragaszkodnak az egyetlen fiúgyermekükhöz.

Zsolt szinte végig, 2o15- ig az édesanyjával lakik a Kisköved utcában. A család marad a helyén, egyedül a férj és édesapa költözik. Nagy örömmel és szeretettel neveli fiúgyermekét. Mindent megad, amit tőle telhető.

Alig 5o éves, amikor küzdenie kell a gyógyíthatatlan betegséggel, a rákkal. De a hite, a gyógymód és Isten gyógyító ereje visszaadja korábbi egészségét.

Pedagógusi munkáját továbbra is példás elkötelezettséggel végzi. Örül minden percnek, amikor diákok között lehet.

2o2o- ban megy el nyugdíjba, de még utána is, ha szükség van rá szívesen vállal nevelői tevékenységet.

7o éves koráig szinte nem is látszik rajta az öregség jele. Azonban újból kiújul a betegsége. Ez év nyarán veszik észre, és újból kezelésre szorul. Itthon Székelyudvarhelyen és Kolozsváron kezelik. Mindent megpróbálnak, hogy legyőzze a betegséget, azonban hiába.

Tompa Klára, elfogadta az elmúlást, megértette a betegségét. Türelemmel viselte a fájdalmat. Mély alázat volt benne, hogy feldolgozza és megértse, betegsége gyógyíthatatlan.

Ebben a folyamatban mellette volt a fia, aki ha kellett őt ápolta, gondját viselte, panaszát meghallgatta.

Bár Zsolt 11 éve elköltözött otthonról, most a nehézség idején mindig mellette volt.

Az élettel eltelve, betegségét elfogadva, türelemmel viselt hónapjai után, lelkét és életét Isten kezébe tette le.

 

Búcsúztató

Így búcsúzunk, immár néhai Tompa Klárától, aki életének 74- ik évében örökre megpihent.

Búcsúzik fia, Veress Zsolt, aki ma megköszöni mindazt az édesanyai szeretetet, gondoskodást, jóságot, mellyel életében őt körülölelte.

 

Kacsó Sándor: Imádság vers részletével mondom

………………………………..

 

Testem maradjon jel, hogy itt

Reményteljes vetés vagyon;

S lelkem a mag, amely kikel

Egy verőfényes hajnalon.

 

Aztán, ha majd megáldja Isten

Az új termés minden szemét,

Három angyal csépelje ki,

S újabb vetésnek szórja szét.

 

Mert már tudom, hogy az igét

A gyűlölet tisztítja meg,

Ki nem szenvedte végig ezt,

Nem tudja, mi a szeretet.

Búcsúzik volt férje: Veress Ferenc, akivel bár külön váltak az életutjaik, ők mégis egymást tudták tisztelni, fiúgyermekük életét széppé tenni.

Búcsúzik testvére: Tompa Sándor és az ő családja. Tompa Emőke és Tompa Tamás.

Búcsúzik unokatestvére: Tompa Gábor.

Búcsúznak a volt kollegái, a dr. Palló Imre zene és képzőművészeti középiskola tanárai, alkalmazottai.

Búcsúznak a szomszédok, barátok, egykori ismerősök.

Isten legyen veled! Isten maradjon velünk! Ámen.