Adventi utunk

Textus: Lk 3, 4-6 „Ahogyan meg van írva Ézsaiás próféta beszédeinek könyvében: „Kiáltó hangja szól a pusztában; Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit; minden szakadékot töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává: és meglátja minden halandó az Isten szabadítását.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Nagyon sokat utat javítanak fel, építenek újjá mostanában. S bár a legjobb szándék vezeti az építőket, mégis rengeteg kritika övezi ezeket a javításokat, felújításokat. Az út rendkívülien fontos, mert összeköti a településeket, lehetőséget ad a gyors közlekedésre. A világtól elzárt települések számára a felzárkózás esélyét hozza el. Ezeken a településeken élő gazdák könnyebben tudják értékesíteni terményeiket, javul az idősek gondozása, bekerül szinte minden falu a mai társadalmi élet vérkeringésébe. Ezt szolgálják a hagyományos vásárok, a néphagyományok és szokások megélése.

Gyerekkoromban szülőfalumból két-három autóbusz szállította Segesvárra, Marosvásárhelyre az utasokat, diákokat. Később aztán ezek a járatok is megszűntek, mert az út biza eléggé leromlott s az utasok száma is megfogyatkozott. A fából készült hidakat felváltotta a betonból készült, mely átívelt egy- egy patak, vagy éppen folyó fölött. Alkalmam volt többször megnézni azokat a hidakat, melyeket még magyar időben, a monarchia idején építették. Szinte csodálatos, ahogyan kisebb patakok fölé is, kemény és szilárd kőből, boltíves hidakat építettek. Ezek még ma is szolgálatot teljesítenek, s talán még hosszú évtizedeken át járhatóvá fogják tenni az utat. Nemcsak az országutak a fontosak, amelyek településeket vagy éppen országokat kötnek össze, hanem a mezei utak is. Emlékszem diákkoromban minden szekérre fel volt téve a csákánykapa, ásó, fejsze, hogy a víztől és áradásoktól tönkretett utat meg lehessen javítani. A tavasszal, egy alkalommal otthon voltam és az öcsém elvitt családommal együtt ki a természetbe és szomorúan állapítottam meg, hogy a mezei utak nagyon megrongálódtak, helyenként szinte járhatatlanok. Mert kevés a fiatal, a munkaerő, akik ezeket az utakat karban tudnák tartani. Ahogyan a természet visszaveszi, ami az övé volt, s bebokrosodnak azok a területeik melyek még apáink, nagyapáink idejében meg voltak művelve, vagy megrongálódnak az utjaink a természeti időjárásaink mostoha körülményei miatt, ugyan úgy az ember és Isten között is járhatatlanná válnak az utak. Ember és ember közé, vagy éppen családtagok közé szakadékok, mélységek ásódnak. Kimossa az eső az utak fundamentumait, megcsúsznak az erősnek és szilárd hitt emberi kapcsolataink. Veszélyessé válnak azok az ösvények, melyeken közlekedünk.

Többször láttam otthon nyaranként feldőlt szekeret szénával, vagy éppen fával. Részben azért, mert az oldalas helyen, nem volt jól egyensúlyban a széna elrakva a szekéren, vagy, mert járhatatlan volt az út. S egy- egy ilyen feldőlés után, újra kellett rakni akár a fát, vagy éppen a szénát. S ami addig egy szekérre elfért, azt már kétszer kellett tovább szállítani, mert többé már nem lehetett egyszerre elvinni. Ugyanakkor veszélyes is volt így közlekedni, mert sosem lehetett tudni, mikor közeledik a veszély. Ilyenkor veszített a szállított gabona az értékéből, akár el is tört alkalmanként a nyújtó, a lőcs, s egyéb eszközök a szekérben. Ezek az utak rendkívüli fontosságot töltenek be az ember életében, hiszen ez által fenntartja, megtartja az ember életét, fejleszti a lehetőségeit. Csak most ebben a járványban látjuk, hogy mennyire keresett lesz egy – egy cikk, ha a szállítás leáll, vagy éppen akadozik.

De én a mai beszédemben nem a külső, fizikai utakról akarok beszélni. Vannak nálam sokan, akik jobban értenek hozzá. Meg tudják tervezni, álmodni és kivitelezni. Azonban a belső, lelki utakról beszélnem kell. Ezt az utat építenem kell. S az adventen keresztül olyan szilárddá, erőssé és járhatóvá kell tennem, hogy azon keresztül minden gyülekezeti tagunk, ti, akik templomba jártok, és itt vagytok az istentiszteleten, vagy ti, akik az élő közvetítést követitek, s ti, akik csak ritkán jártok templomba, mindannyian együtt eljussunk karácsonyhoz, Jézus születéséhez. Sőt még azokról sem szabad lemondanunk, akik távol maradnak Istentől, az egyháztól. Olyan vonzóvá kell tennünk éppen imádságos életünkkel az ezen az úton való járást, hogy ők is kedvet kapjanak, a hiányát érezzék a jézusi úton való járásra.

Az elmúlt hetekben több családi hajlékban megfordultam, s öröm volt az én számomra látni, megérezni, s főleg tapasztalni azt, ahogyan gyülekezetünk tagjai megélik mindennapjaikat. Nem tudom ők, konkrétan mit éreztek az én jelenlétemben, de imádkozásaink alkalmával én valóságosan tapasztaltam, hogy Isten ott volt és van ezekben a hajlékokban. Szép és csodálatos dolog látni, ahogyan a dédi mama együtt van az unokákkal, vagy képek vannak róluk a szekrényben előkelő helyen. Vagy amikor elmondják, hogy mindennap meleg étellel, és otthonnal várják haza a gyermeküket, unokájukat. Ezek mind olyan útépítések, amelyek szinte észrevétlenül történnek, de óriási jelentőségük van. Ezekből az alkalmakból mi is rengeteg ajándékot kaptunk fizikait és lelkit, amelyet e mai alkalommal meg szeretnék köszönni névtelenül is azoknak, akik ebben részesítettek. Mert ebből az élményből, mi is táplálkozunk, s arra serkentenek, bíztatnak, hogy haladjunk együtt a kijelölt úton, derűsen és mosolyogva. Prohászka Ottokár: Kő az úton verse jutott eszembe

 

Gondolod, kerül életed útjába

Egyetlen gátló kő is hiába?

Lehet otromba, lehet kicsike,

Hidd el, ahol van, ott kell lennie.

 

De nem azért, hogy visszatartson téged,

S lohassza kedved, merészséged.

Jóságos kéz utadba azért tette,

Hogy te megállj mellette.

 

Nézd meg a követ, aztán kezdj el

Beszélgetni róla Isteneddel.

Őt kérdezd meg, milyen üzenetet

Küld azzal az akadállyal neked.

 

S ha lelked Istennel találkozott,

Utadban minden kő áldást hozott.

 

A szentírási verseket ezeknek fényében szeretném megvilágítani és sajátosan ez év adventjére alkalmazni.

I.” „ Ahogyan meg van írva Ézsaiás próféta beszédeinek könyvében”. Ézsaiás próféta könyvének 9- ik fejezetében olvashatjuk ( Ézs 9, 5a ) „ Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme. Lukács evangélista Ézsaiás prófétára hivatkozik, mint aki Isten üzenetét már nyilvánosságra hozta. Így az újszövetség világa és Jézus születése összekötődik az ószövetségi ember várakozásával. Aki már évszázadokon keresztül várta a Messiás megérkezését. Isten küldöttét, aki megmenti a népet.

Haraszti Sándor: Uram csak egy vagyok, versében írja:

Uram, csak egy vagyok a sok között,

Ki bár rongyos ruhába öltözött,

Vendégeid sorába híva lenni,

Királyi nagy menyegződre menni,

Szegényen bár, de úgy szeretne!

Mégis talán, ha meglehetne…

II.” : „ Kiáltó hangja szól a pusztában; Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit;” Lukács evangélista Ézsaiás próféta könyvének gondolataiból a 42- ik és 49- ik fejezetből idéz gondolatokat. Ezek a belső utak mind az ember és Isten kapcsolatárról szólnak. A lélek egyfajta iránytű, mely mutatja az utat. Irányt ad emberi életünk haladásának. Szinte lehetetlen az, hogy mindig csak a lélek útjaira figyeljünk. Sokszor tévedünk, letérünk arról az útról, melyre lelkünk iránytűje vezetne. Még csak nem is dorgálhatjuk magunkat, azért, mert letértünk az útról. Szükségünk van a tapasztalatra is. S talán éppen nehézségeink árán jutunk el arra a meggyőződésre, hogy Isten mennyire szeret bennünket. Tévedések történnek a házastársi kapcsolatokban, a gyermekekkel való foglalkozásban, akár a munkahelyeken. A kérdés mindig csak az, hogy tudunk- e tanulni a tévedéseinkből? Belátjuk- e hibáinkat? Felismerjük- e azt, hogy tovább így már nem lehet? Vagyunk- e annyira alázatosak, hogy nemhogy más előtt, hanem magunknak ismerjük el tévedéseinket? A keresztény zarándoklatok mind erről szólnak. Amikor próbára teszem magam. S csak egyedül vagyok az Istennel. Nem a turisták által kedvelt helyekre gondolok, hanem arra az állapotra, amikor egyedül vagyok. Magammal és az Istennel elfoglalva. Amikor keresem az erőforrásaimat. Amikor keresem magamat. Az sosem baj, ha elakadtam, ha gyenge vagyok, ha segítségre szorulok. A baj az amikor, nem ismerem ezt fel időben. Úgy gondolom nincsen szükségem sem Istenre, sem másokra. Amikor egyedül maradok, s már senkit sem engedek a magam közelébe. Sem Istent, sem embert.

Ma, amikor ezt a szép nőszövetségi terítőt és zászlót asszonyaink bemutatták itt a templomban még jobban hangsúlyozom, hogy van öt fontos dolog az életünkben.

A.Az elsőt én kézműves foglalkozásnak nevezném. Köss, varrj, faragj, mert az ujjainkkal, kezünkkel végzett munkának óriási értéke van, s hatása a lélekre, idegrendszerre. Ujjbegyeinktől, kezünkből ösztönzést nyerünk az értelmünkre, lelkünkre. Figyelmünk rá irányul a munkánkra. És bármilyen állapotban vagyunk, megnyugszunk.

B.Menj ki a természetbe. Évszaktól függetlenül, az Isten által alkotott táj mindig szép, akkor is, ha esik, s akkor is, ha zúzmarás, és csendes az erdő. Mi Isten alkotása vagyunk, s együtt élünk a természettel, amiről néha megfeledkezünk. Pedig szerves részei, a legtöbb alkalommal irányítói vagyunk ennek a természetnek. A madárdalban, a víz csobogásában, a tél pompájában olyan utakat találhatunk, amelyek mind Istenhez és magunkhoz vezetnek el.

C. Önzetlenül segíts másoknak. Amikor időt, energiát és anyagiakat ajánlunk fel a nehéz sorsba kerülő embertársunknak, akkor rájövünk arra a csodálatos dologra, hogy minket Isten testvéreknek teremtett. Ezért ma is fel szeretném hívni mindenki figyelmét az adakozásra, mellyel mi is segíteni akarunk. Könnyet törülni, a nehézségben levő embertársainkon segíteni.

D. Hallgass zenét. A dallam, ritmus és az ének szövege egy olyan világba vezet, ahol a lélek szárnyal. A zene feloldja a feszültséget, felkészít a nehézségekre, s elfogadtatja a bajokat és nehézségeket is. Nem véletlen, hogy akár örömünkben, akár bánatunkban mi mindig is énekelni szoktunk. Mert a zene lelkünk húrjain játszódja el emberi érzéseinket.

E. Alkoss, építs, tedd élhetővé szűkebb és tágabb világodat. Nem csoda, hogy ezelőtt évtizedekkel nem megvásárolták az ajándékokat, hanem saját maguk alkották meg azt. Ezekkel volt feldíszítve a karácsonyfa, ez került az ünnepi asztalra, ezeket az otthon elkészített zoknikat, szvettereket, kabátokat használták a családtagok. A szövés, fonás, varrás, paplankészítés, házépítés nemcsak a gazdaságban, az összefogásban volt jelentős, hanem a lélek útjain való járásban is. Ezért rendkívülien örvendek annak, hogy amikor a nőszövetséggel a Zetevár panzióban voltunk ez év őszén, mindenki egytől- egyig arra a kérdésre, hogy hova menne az ünnepek alkalmával azt válaszolták, hogy sehova, mert otthon a legjobb  és legmeghittebb. És nagyon fontos dolgokat soroltak fel, amiben hasznára vannak a családjaiknak.

III.” Minden szakadékot töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává: és meglátja minden halandó az Isten szabadítását.” Végtelenül szép törekvése emberi életünknek, hogy megszabaduljunk a bűneiktől és tévedéseinktől. Minden ember rászorul Isten szabadítására. Nem elég csak magunkat igaznak tudjuk, még csak az sem használ, ha mások jónak és igaznak tartanak. Lelkünkön keresztül egyedül Isten oldozhat fel, bűnbánatunk által tévedéseink alól. Ezért szükségünk is van az egyenes, sima, Isten felé haladó út megtételére.

Beszédemet egy történettel zárom, melynek címe: A hadihajó és a világító torony

Az éjszaka legsötétebb szakaszában a kapitány óvatosan kormányozza a hadihajót a ködlepte vízen. Összehúzott szemmel kémleli a párás sötétséget, fürkészi a látótávolságon kívül leselkedő veszélyeket. A legrosszabb sejtelmei válnak valóra, amikor előttük erős fény villan fel a láthatáron.

A katasztrófát elkerülendő, sietve rádióüzenetet küld a közeledő hajónak:

Itt a kapitány beszél! - recseg a hangja a rádión keresztül. - Kérem, térjen ki tíz fokot délre. Vége.

A kapitány csodálkozására az elmosódott alakzat nem mozdul. Ehelyett a rádión a következő válasz érkezik:

- Kapitány, itt egy közlegény. Kérem, térjen ki tíz fokot északra. Vége.

Az üzenet arcátlanságán megdöbbenve a kapitány beleordít a rádióba:

- Közlegény, itt a kapitány, és megparancsolom, hogy azonnal térjen ki tíz fokot délre. Vége.

A fény ezúttal sem moccan.

- Minden tiszteletem ellenére, kapitány - hallatszik a közlegény hangja - én parancsolom önnek, hogy azonnal térjen ki tíz fokot északra. Vége.

A kapitány, felháborodva és frusztráltan amiatt, hogy ez a pimasz tengerész veszélyezteti legénységének és utasainak életét, ráförmed a rádión keresztül:

- Közlegény, ezért a tettéért hadbíróság elé kerülhet! Utoljára parancsolom kormányunk nevében, hogy térjen ki tíz fokot délre! Hadihajó vagyok!

A közlegény végső válasza hidegzuhanyként éri:

- Kapitány! Még egyszer, én parancsolom teljes tisztelettel, hogy térjen ki tíz fokot északra! Világítótorony vagyok!

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim! Mi is sokszor így szeretnénk parancsolni Istennek, a társadalomnak és embereknek. S remélem, mindannyian időben felismerjük, hogy Isten a mi világítótornyunk, s Jézus tanításai adják a fényjeleket a biztonságos utazáshoz. Ezeket fedezzük fel, ismerjük meg és tartsuk be adventi utunkon. Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc