Soha ne add fel!

Textus: 1 Kir 19, 5- 8 „Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél. Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újból lefeküdt. Az Úr angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! Ő felkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek erejével ment negyven nap és éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

A fáradtság, kimerültség, önfeladás, lemondás, ellankadás életünk velejárói. Nincs olyan ember, akinek ne lenne szüksége pihenésre, töltekezésre. Ebben a rohanó világban, eléggé nehéz megtalálni az egyensúlyt a család, a munka és a szórakozás, kikapcsolódás között. És amit nem pótlunk időben, az károsan befolyásolja az életünket, de akár az egészségünket is. Egyre nagyobbak az elvárások az élet megannyi területén. Már ahogyan óvodába, iskolába, akár egyetemre kerülünk teljesíteni, kell a követelményeket. Mert, ha nem akkor a jól kidolgozott rendszer kivet magából, eltávolít abból a közegből, ahová tartozni szeretnénk.

De hasonló dologgal találkozunk aztán a munkahelyünkön, hívatásunk teljesítése alkalmával is. Nem lehet lazsálni, ténferegni, a kihívások elől elmenekülni. Vagyis lehet ideig-, óráig, de egyszer jön majd a számonkérés. És nincsen olyan munkaterület, ahol ne lehetne mérni a hatékonyságot. Az életünk, a környezetünk arról árulkodik, hogy mennyire elkötelezetten, meggondoltan és tervezetten végezzük mindennapi tennivalónkat.

Én töredelmesen hiszem, hogy a környezetünk, a családunk, a neveltetésünk befolyásol bennünket abban, ahogyan családot alapítunk, gyermeket vállalunk, házat építünk, szülőket gondozunk. De minden hatást félretéve, nagyon sok függ az életünkben attól, hogy mennyire végezzük tisztességesen, munkával és tudással a kötelességeinket.

Meg vagyok győződve arról, hogy lehet ímmel- ámmal is várni, hogy elteljen a 8 óra a munkahelyünkön, de lehet úgy is dolgozni, hogy az a 8 óra úgy repüljön el, mintha csak egy pillanat lenne.

Mert aki szereti a munkáját, az nemcsak a javadalomért, s nem is a dicséretért, hanem magáért a munka öröméért, a kibontakozás lehetőségéért végzi.

Nemrég a kirándulásunk alkalmával látott osztrák és bajor tájak, mezők és erdők, a rendezettség, kiszámíthatóság, s az a rendszer, amelyben az ott levő emberek élnek, maga a társadalom arról győzött meg, hogy óriási eltérés van köztünk és azok között, akik ott élnek. Részben lehet a kommunizmusra hivatkozni, akár lehet szidni a rendszereket is, de ha leosztjuk, akkor a személyes felelősség vállalás, mégiscsak a mi vállainkra, életünkre hárul.

Ezért is választottam e mai alkalomra a felolvasott szentírási verseket, hogy ezek alapján kibontsam azt az isteni üzenetet, melyet a Teremtőnk nekünk tanít ezen a vasárnapon. Ilyés próféta az északi állam élt Jézus előtt a IX- ik században, Akháb király idejében. A király felesége Jézabel idegen istenek imádatát és tiszteletét hozta be az országba. S a kultikus életben egyre nagyobb teret hódított az idegen istenek, a Baálok imádata és tisztelete. S az igazi próféták magukra maradnak, egyedül Illés próféta veszi fel a versenyt a Baál prófétákkal, de ő is elfárad, meglankad, és már a halálát kívánja.  Ezt az élethelyzetet rögzíti a Királyok első könyvének a szerzője. Ma a következő gondolatokról fogok beszélni a szentírási versek alapján: a pihenésről, a töltekezésről, a bíztatásról, a készenlétről, majd az út vállalásáról.

I.” Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt.” Illyés próféta a Kármel hegyi győzelme után, amikor Baál, az idegen istenek 45o prófétája fölött dicsőséget szerez, utána menekülnie kell Jézabel, a királynő haragja elől. A júdeai Beérsebába megy, és ott lefekszik egy rekettye bokor alá és ott elaludt. Menekülőben van, egyedül marad, csak Isten és az ő angyalai tartják benne a lelket. Itt a rekettyebokor alatt piheni ki a fáradalmait. Álomra hajtja a fejét. Szükségét érzi a pihenésnek.

A mai ember, az élet küzdelmei és harcai közepette, vajon milyen formáját választja a pihenésnek. Ma szinte iparágak jönnek létre, azért, hogy az ember megpihenjen! De vajon szolgálják- e ezek az ajánlatok a pihenést? Szervezett kirándulások, hegymászások, túrázások, koncertek, vadvízi evezések, olvasás, színház és még sorolhatnám, hogy mennyi minden szolgálja az ember pihenését.

A fáradságot, a kimerültséget, a túlhajszoltságot vajon ki tudja- e pihenni a mai ember? Mert állandóan egyre többet akarunk, élményből, munkából, kirándulásból, buliból? S talán csak egy kis csend kellene, ahol együtt vagyunk az Istennel, hozzá imádkozni, vele beszélgetni, intő üzeneteit megérteni.

Maga az emberi idegrendszer és a lélek úgy van beállítva, hogy időnként szüksége van arra, hogy ellazuljunk. Maguk ezek a vasárnapok is, minden hét után ilyen lehetőséget biztosítanak, az Istennel találkozni.

Nem is csoda, hogy egyre több ember küzd idegrendszeri és fizikai bántalmakkal, hiszen kevés, vagy nem elegendő ad magának a pihenésre. És nem teremti meg azt a környezetet, ami biztosítja a teljes ellazulást akár a természetben, akár éppen a saját otthonában.

II.” De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél. Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újból lefeküdt.”

Az ószövetség könyveiben Istennek hírnökei vannak. Ők pedig maguk az angyalok, akik közvetítik Isten üzenetét, Jelen esetben magának Illyés prófétának. Istennek terve van még Illyéssel. Nem mond le róla. Szüksége van rá. Táplálékot küld Isten a prófétának. Lehetőséget ad a töltekezésre. Illyés próféta menekülésben van. Távol a lakott területtől, kint van a természetben. Nem akar találkozni emberrel, mert fél, hogy elárulják. Visszavonul a lakott helyektől. Itt várja, hogy pihenésre találjon.

A mai ember hogyan táplálkozik, miből tartja fent magát? Mi az a táplálék, amit beviszünk a szervezetünkbe? És mivel tápláljuk a lelkünket, az értelmünket?

Látjuk és tapasztaljuk, iparágak nőttek ki az emberi éhség csillapítására. S miközben egyre nagyobb a kínálat, biza a minőség, mintha alább hagyna.

2o16- ban az Egyesült Államokban voltunk, Iowa city- ben. A házigazdáinknak megígértük, hogy készítünk csorbát, csak segítsenek beszerezni a húst hozzá. Nem is kell mondanom, hogy egy pár órába tellett, amíg amúgy egy mezőgazdasági államban, olyan borjúhúst kaptunk, ami bió volt és nem tápozták az állatot, mert a nagy mészárszékek polcain csak olyan húst árusítottak, amely rengeteg táppal volt előállítva.

A fizikai élelemhez hasonlóan, már nemcsak a testünket mérgezi, hanem a lelkünket is, az a sok tévhit, lelki vakság, szellemi sötétség, ami jelen van és kínálja önmagát. Ez úgy van, mint amikor víz helyett üdítőt fogyasztunk, s minél többet használunk belőle, annál szomjasabbak leszünk. Mert a gyártói, a forgalmazói tudják, hogy milyen hatással van a szervezetünkre. Milyen jó lenne, ha egészséges táplálékot fogyasztanánk, mert akkor nem lennénk túlsúlyosak. S olyan lelki és szellemi táplálékot vennénk magunkhoz, ami Istenhez egyre közelebb vinne, és nem eltávolítana. Olvasom, tapasztalom, hogy a mai gyermekek közül sokan küszködnek viselkedés zavarral, izgágák, folyton mozognak, miközben a mögöttük levő családokban gond van, elválnak a szülők, nincs meg sem az anyagi, sem a lelki, belső biztonság. S igazán csak leképezői, annak a szűk társadalmi környezetnek, ami őket körülveszi.

III.” Az Úr angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta:” Nagyon sokszor megfigyelem közvetlen környezetemet, vagy éppen saját magamat is, hogy a legtöbbször nem pozitívan, hanem negatívan állunk a dolgokhoz. Áh, úgyse fog sikerülni! Vagy, nálunk azt nem lehet megtenni! Mi erre képtelenek vagyunk! Könnyű nekik! Halljuk ezeket a megjegyzéseket szinte mindennap.

Pedig Isten úgy teremtett minket, hogy képesek legyünk a fejlődésre. S meg vagyok győződve, hogy meg is tudjuk váltani, változtatni a szűkebb világot csak akarni kell.

A bíztatás, bátorítás mindannyiunkra ráfér. Szükségünk van a támogatói hozzáállásra. Egy alkalommal, amikor a kisebbik lányunkat, a Bethesda kórházba vittük és ott arra tanították, hogy próbáljanak meg kúszni a földön, akkor az előttük álló célpontba, egy kis dobozba, cukros fahéjat helyeztek el, és a távot teljesítő, vagy kevésbé megérkező sérült gyerekeknek ilyen ínyencséget kínáltak fel. Ezzel díjazták a megtett távot.

Amikor most az elmúlt héten, szerdán autóbusszal lejöttünk a Glosslockner csúcsáról, a jármű vezetőjét, aki biztonságosan lehozott a több mint 25oo méter magasságból, mi az utazók, egy nagy vas tapssal jutalmaztuk. 

Az angyal kitart Illyés próféta mellett. Táplálékkal látja el. Bíztatja és bátorítja ezen az úton. Nem engedi, hogy a próféta egy percre is ellankadjon.

Ilyen védő és őrző angyalaink nekünk is vannak. Az édesanyánk és édesapánk, később a házastársunk, öregségünk, özvegységünk idején éppen a gyermekeink és unokáink lehetnek. Mi attól válhatunk naggyá, ha ezeket a támogatásokat, bíztatásokat megkapjuk.

IV. „Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted!”  Emberek vagyunk és szeretjük elodázni a kötelességeinket. Majd megtesszük holnap, holnapután, vagy azután, de nem most. Néha nehéz szembenézni a kihívásokkal, vállalni azokat a terheket, gondokat, melyeket nekünk kell megoldanunk. Sokunknak megterhelő döntéseket hozni. Át szeretnénk ruházni valaki másra. Talán a mi társadalmunk sikertelenségem vagy a túl lassú fejlődése  is részben abban keresendő, hogy nem vállaljuk fel magunkat. Félünk, beidegződött elméleteink vannak arról, hogy retorziók érhetnek, ha megnyilvánulunk, elmondjuk a meglátásainkat.

Pedig a keresztény ember állandó készenlétben áll. Két világú emberekként, teljesítjük a földi és az égi világ elvárásait. Mi Isten kezében vagyunk, és ott vagyunk a legjobb helyen. Őrzői és védelmezői vagyunk a családjaink, nemzetünk, népünk számára. Bennünket nem lehet eltaposni, becsmérelni, otthontalannak nevezni. Mi itt élünk és ezt a világot akarjuk Isten világaként szépíteni, elsősorban Isten dicsőségére, és a földi életünk kényelmére.

Ezért az egész életünk egy hatalmas nagy edzés. Testileg és lelkileg fokozatosan készítjük fel magunkat az én, és a mi világunk védelmére, ugyanakkor fejlesztésére is. Mert tudjuk, hogy minden nappal a vallásos ember Isten felé halad.

V. „annak az ételnek erejével ment negyven nap és éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig.” Illyés próféta bár ellankadt az egyedüllétben, megfáradt a küldetésben, mégis vállalja az utat Hóreb hegyéig. A 40 szám, jelképes és szimbolikus a héber és zsidó társadalomban. Ez alatt megtisztult, megerősödött, készen állt az Istennel való találkozásra.

Ez a táplálék elegendő erőt biztosított.

 

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

A nyár utolsó napjai vannak. Jó lehetőség, mindannyiunk számára a kikapcsolódásra, kirándulásra, szabadságra. Alkalmunk van a töltekezésre. Használjuk ki hát az előttünk álló napokat. Válogassunk a lehetőségek közül. Figyeljünk arra, amit használni szeretnénk. Lássuk meg mindazt, ami gazdagítja az életünket. Ámen.