Elhíva a szolgálatra!

Textus: Mk 10, 42- 45 „De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája! Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Óriási verseny van az életben. Már óvodás korunktól fogva azt tanuljunk meg, hogy győztesek kell legyünk a tanulásban, a kézügyességben, a magaviseletben, beszédben. Mindig az első helyre törekedünk. Mert az valami rendkívülit jelent, elismerést, megbecsülést, díjazást, mely eszmei, de akár anyagi értékkel is bír. Mindig elsőbbséget akarunk élvezni úgy a társadalomban, mint a családi életben. Ezért használjuk az értelmünket, gyakorolunk, edzünk, erősítjük a kitartásunkat, de akár felemésztjük a maradék energiánkat is.

De mi van azokkal, akik képtelenek erre. Akiknek sokkal fontosabb a játék, a verseny a kihívás maga, mint a győzelem? Mi van azokkal, akik nem a végső eredményre összpontosítanak, hanem a folyamat minél teljesebb megélésére?  Mi van azokkal, akik nem szerepelni akarnak, hanem csak csendesen, valahol hátul az ismeretlenségben végzik hűségesen a tennivalóikat?

A Zebedeus fiak egyszer megkeresték Jézust azzal a kéréssel, hogy majd jobb és bal felöl, üljenek az Ő dicsőségében. Erre válaszolja Jézus, hogy nem az ő tiszte ezt nekik megadni, hanem azoké lesz a hely, akiknek elkészítetett. Vagyis, akiket Isten méltónak tart ezekre a helyekre. De, hogy még érthetőbb legyen a felolvasott szentírási verseket is elmondta.

A héten a város központjában, a szobra előtt emlékeztünk báró Orbán Balázsra 197- ik születésnapján. S ennek kapcsán is arra gondoltam, hogy a mai beszédemben az emberi nagyságról fogok prédikálni. Teszem ezt azért, mert illő lenne ismerni a keresztény értékeket és nem a külső, hanem a belső világ és törvényei szerint megítélni a világot és benne az embereket ma is.

Orbán Balázs 1872- től haláláig, 1890. április 19- ig, országgyűlési képviselőként dolgozott a népéért, küzdött az igazságtalanságok ellen. A nép szavát, igényét a mindennapi szükségeket vitte el beszédeivel az országgyűlésbe. A szolgálata jelentette a képviselői hatalmát. Beszédeire felkészült, azokat leírta, a kormány felelőtlen döntéseire és túlköltekezéseire mindig hevesen reagált. Nem a hatalom fenntartása, vagy az országgyűlési képviselői mandátum volt a legelső dolga, hanem a hőn szeretett országának a szolgálata és a benne élő emberek boldogulása.

Csak példaként mondom, hogy 1871. november 7- én, kérdéssel fordult a belügyminiszterhez, melyben az Udvarhelyszék szervezésénél elkövetett törvénytelenségekre hívta fel a figyelmet, ahol a helyi ellenzéknek nem is adtak teret az érvényesülésre, s a kormánypárt többségi erőt alkalmazott.

Az általános szavazatjog mellett való állásfoglalásában óvatosságra inti társait, ugyanis, azt az iskolához, a kultúrához és műveltséghez köti. Ezt az elméletét fejti ki 1872. március 22- én mondott beszédében. Orbán Balázs nagysága messze túlmutat a kor kérdésein, s olyan témákat hoz elénk, melyek még ma is megszívlelendők.

Mai beszédemben a következő 5 témáról beszélek a szentírási versek alapján: Jézus beszédéről, a hatalmaskodók zsarnokságáról, a nagyságról, az elsőségről, és a szolgálatról. Egy ismeretlen szerzőtől olvastam a következő verset:

 

Van egy szolgálat, melyhez nyelv se kell,

Se nagy erő, se kéz, se láb,

És mégis ez jut legtovább.

Ez a szolgálat hangtalan,

Nem gyors, sőt mozdulatlan.

Titokzatos: az nem is tudja tán,

Kiért hűn szolgálsz nap-nap után,

Nem is sejti, mi hozza azt,

Hogy bújára talál vigaszt.

Csak azt érzi, hogy megjavul,

Élte lassan átalakul.

Gyönyörűséges iga ez,

Amely boldogságot szerez.

Így szolgálni könnyen lehet,

Nem kell hozzá csak szeretet.

Nem kell nap. Néhány perc csupán,

Jézus nevével ajakán.

Nem tett, csak hit, lélek-erő,

Akarat, égbe emelő.

Aki végzi annak kiváltság,

És mindnyájunkké, mert IMÁDSÁG.

 

I.” De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk.” Két ige van ebben a mondatban, odahívta és szólt. Jézus nem válaszol külön a Zebedus fiak kérésére, hanem odahívja mind a 12 tanítványát. Világossá teszi, mi az óhaja Jakabnak és Jánosnak. Ő nem külön – külön beszélt hozzájuk, hanem akkor, amikor együtt voltak. Fontos volt számára ez az együttlét. Az a tudat, hogy ők egyenlők. S mindenki Isten ítélete alapján fogja megkapni a mennybéli jussát. Nem külön ígérgetett, nem is szabdalta fel részekre az ő közösségét, hanem a rejtett szándékokat napvilágra hozta, és kifejtette az álláspontját.

Zebedeus fiainak igénye egy általánosan elfogadott szükséglet a mai világban is. Ha ismerem, ha jól vagyok vele, akkor elsőbbséget élvezek az élet különböző területein. Akkor velem másképpen foglalkoznak, előre helyezik a kérésem, megoldják az elvárásomat. S talán a földi életben ez így jól is van, hiszen emberek vagyunk. De tudnunk kell, hogy az öröklétben, aszerint fog Isten megítélni, ahogyan éltünk, cselekedtünk, imádkoztunk.

II.” Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük.” Ezt a gondolatot talán a legjobban érezzük most ezekben a napokban, amikor megemelkedtek az adók, értem ezalatt a tavalyi évtől megemelt egyházfenntartást is,  nincsenek munkahelyek, felmentek a termékek árai. S kiszolgáltatva érzi magát a munkás, nyugdíjas, diák és szülő a rendszer elvárásainak.

Jézus korában az élet nagyon nehéz volt. Nem volt annyira természetes sem az élelem, sem a ruházat, vagy éppen maga az otthon, mint ami napjainkban megvan. Szinte felemésztette a lakosság minden idejét a munka, mellyel megszerezték a betevő falatot. Azonban, a kereskedők, a papok, jeruzsálemi vezetők nem könnyíteni, hanem nehezíteni akarták a nép sorsát. S Jézus látta a szegények, a nincstelenek életét. Megtapasztalta otthonaik légkörét, látta a betegek és a kitaszítottak világát. Miközben egyesek dúskáltak a jólétben, másoknak élelemre és vízre sem futotta. Jézus azt a világot képviseli, ahol Isten előtt egyenlő mindenki, és az emberi a szeretet jegyében élnek. Ő nem a gazdagokat ítéli el, hanem az a bánásmódot veszi szemügyre, amely a szegényeket érinti.

Ez a zsarnokság és hatalmaskodás kimondottam a földi világra értendő. Ők pedig nem a népért, hanem saját magukért gyakorolják a hatalmaskodást. Önzőek, maguknak valók. Nem ismernek sem Istent, sem embert. Istennek nem ilyen vezetőkre van szüksége.

Van egy ingerküszöb, ami nem léphető át. Feszíteni lehet a húrt, de van egy pont, amit már nem lehet elbírni türelemmel és alázattal.

Ez a gazdasági helyzet, a pénzügyi és erkölcsi válság, a munkahelyek hiánya, a fiataljaink elvándorlása nem erősíteni, hanem gyengíteni fogja közösségeinket. Otthont, házat és családot ott lehet építeni, ahol megélhetés van. Ahol kiszámítható a jövő. Ahol a munkával egy tisztességes életet lehet élni. S minél mélyebb lesz az erkölcsi és gazdasági válság, annál nagyobb lesz a hatalmaskodás, mert félrebillen az egyensúly, mely megadja az ember lelki békéjét. Az egyházak szerepe éppen abban áll, hogy féken tartsa a hatalmaskodókat és zsarnokokat. Józan belátásra bírja, hogy nemcsak ennek a világnak, de Istennek is tetsző életet kell éljenek.

III.” De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek.” A nagyság nem magasságot, még csak nem is testsúlyt, s nem is gazdasági különbséget, hanem belső értéket jelent. A tanítványoknak ezt a mondatot felhívásként mondja. Ez a feltétele a tanítványságnak, naggyá kell lenni a szolgálatban. Első kell lenni a szolgálatban. Kell vállalni a küldetést. Nem kell elmenekülni a kihívás elől. Talán sokan nem tudják, vagy látják, de minden változás, ami velünk történik ebben a közösségben, nagyon sok időt, energiát jelent nekünk. Hiszen álmodunk, beszélünk, tervezünk, gyűjtünk és kivitelezünk, azért, hogy szép, elfogadható legyen ez a környezet.

Nagyon sok példát láthatunk az életben, amikor valaki szinte a semmiből hozta létre a vállalkozást, jólétet épített, emberek tízeinek, vagy éppen százainak biztosít megélhetést. Ők az álmukat valóssággá érlelték. Nem csak áhítoztak valamire, hanem tettek is azért, hogy szebb és boldogabb legyen ezen a földön az élet.

El kell, mondjam, hogy én a mai helyzetben a vállalkozókat sajnálom. A sok adó, majd a munka hiánya megfojtja őket. Miközben ők azok, akik termelnek, eszközöket gyártanak, szolgáltatnak, életre nevelnek. Ha nem lesz elegendő termelés, akkor mi csak egy fogyasztói társadalom leszünk, akiknek mindent meg fognak szabni, korlátok közé fognak bezsúfolni, megszabják a szabadságunkat. Ma az emberi nagyság abban fog megnyilvánulni, ha még a legnehezebb helyzetben is megtartják munkásaikat, ha együtt éreznek a családjaikkal és mindent megtesznek egy jó és elfogadható környezet fenntartásában.

Az emberi nagyság pontosan akkor nyilvánul meg a legszebben, amikor szükség van az emberségre. Arra a felismerésre, hogy nemcsak én vagyok ebben a világban, hanem mellettem vannak a testvéreim is a hitben, a nemzetben. Amikor gyűjtöttük decemberben a szeretetcsomagokat én láttam a Merkúr kijáratainál ezt az emberi nagyságot abban, ahogyan ki- ki tehetsége szerint adományozott. És látom, tapasztalom ezt az emberi nagyságot abban, ahogyan még a nehéz körülmények közepette is tudjuk fejleszteni közösségi életünket, életterünket. Hogy nem a sírásra alapozunk, meg a szomorúságra, hanem a hitre, a tettrekészségre.

IV.” és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája!” Az egyéni sikernek mindaddig van értéke, amíg van valaki, aki velünk ünnepel. Elsőnek lenni nem azt jelenti, hogy mindenkin átgázolunk, aki az utunkba kerül, hanem azt jelenti, hogy elsők vagyunk a szolgálatban. Aki első lesz az iskolában, vagy éppen az életben, az nemcsak úgy magától értetődő. Hanem sok munka, kívánság, elkötelezettség van mögötte. Jézus valami teljesen új szemléletet hoz ebbe a világba és ezt magyarázza el a tanítványainak. Nem az uralkodás, meg nem az első helyen való ülés a fontos, hanem a szolgálat. A rabszolga pedig mindet megtesz az urának. Kiszolgálja az urát. Nem hárít, nem menekül el a problémák elől, hanem teljesíti Ura akaratát. Isten nem rabszolgának, de szolgálatra hívott el bennünket. Legyünk hát sikeresek az elsőségben.

V.” Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” A szolgálatról nekünk sok hívatás, szakma, munka jut eszünkbe. De egy biztos Isten előtt minden hívatás egyforma. Nincsenek fölé és alárendelt szakmák. Aki utcaseprőként tisztességesen elvégzi a munkáját, az erkölcsileg felettébb ál egy olyannál, aki csak, tessék- lássék módon gyakorolja munkakörét. Nem a társadalmi rang és létra a mértéke az isteni elismerésnek, hanem az a mód, elkötelezettség, ahogyan én felkészülők és elvégzem a rám bízott feladatot. Ez a szolgálat pedig mindenütt, még az egyházban is mérhető. Ha én nem készülők fel a szolgálataimra, ha csak félvállról veszem a hívatásomat, netán még vissza is élek vele, vagy csak úgy élek a nép nyakán, akkor nem vagyok méltó Isten szolgálatára. Ugyanez érvényes minden szakmára, mert elsősorban munkánk által, valakit boldoggá, megelégedetté akarunk tenni.

Jézus életének legnagyobb szolgálata az volt, ahogyan Istenről tudott beszélni, példázataiban az Ő országát meg tudta fogalmazni, s ahogyan tanításaival évezredek távolából is követőket gyűjt Isten imádására és szolgálatára. Ő ezért a szolgálatért az életét adta. Nem sajnálta feláldozni önmagát, csak azért, hogy Isten világa érvényesüljön. Minket nem a halálával váltott meg, hanem az életével és tanításával. S azzal a magaviselettel, ahogyan vállalta még a megaláztatást is.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Nehéz hónapok és évek jönnek. Most még nagyobb szükségünk lesz az emberségünkre, keresztényi szeretetünkre. Ne a hangoskodók táborába álljunk, ahol a szópárbajok hangmagassága szerint fogják mérni a győzteseket, hanem az alázattal és türelemmel munkát végző csoportjába, akik tudják, hogy csak tettel és cselekedettel változik meg ez a világ. Bízzunk a szeretet erejében, az összefogás csodájában. Ne szégyelljünk segítséget kérni! Álljunk ellen a zsarnokságnak! S keressük mindig a lehetőséget, ahol Isten és a keresztény értékek győzedelmeskednek! Mert a szolgálat után elismerés, a munka után áldás lesz Istentől. Ebben segítsen az Isten! Ámen.