Az emberi jellemről
Textus: Dániel 3, 17- 18 „ Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezeidből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállítottál.”
Jn 6, 68 „Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.”
Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!
Embert és jellemet próbáló időket élünk. Talán soha nem volt ekkora szükség a kitartásra, helytállásra, mint napjainkban. Ebben a rohanó világban, mintha az értékek is fellazulnának, és sokan azt gondolják, utánuk alakul majd az erkölcs és a hit. Nem egy központi értékrendszer felé irányulunk, hanem mi magunk akarjuk a világot magunk köré felzárkóztatni. Nem az Isten és az erkölcs van az élet középpontjában, hanem maga az ember, aki úgy érzi, értelmezi mindent is megtehet az élővilággal, vagy a társadalommal. Azonban látjuk, hogy minden emberi döntés és életmód vagy segíti az Isten által megtervezett világot, vagy pedig teljesen kizökkenti azt a körforgást, melyre tervezték.
Ma más sok esetben nem a szülők, hanem a gyerekek határozzák meg a család életmódját. A gyerekek jóléte, fejlődése, az értük való céltudatos élet annyira befolyásolja a szülők életét, hogy sok esetben a szülők el is felejtenek élni, miközben mindent feláldoznak a gyermekükért.
Rengetegszer megtörténik, hogy az óvodában, iskolában a gyermek beilleszkedési gondjai miatt a szülők nem a gyermeküket okolják, hanem a szabályt, a nevelőt, és a külső tényezőket. Néha ma megtörténik, hogy nem a munkás alakul a munkáltató szabályaihoz, hanem ő maga fogalmazza meg feltételeit, s ha azok nem teljesülnek, akkor gyorsan továbbáll.
Szinte alig találni ma már társadalmunkban állhatatosságot, kitartást, elkötelezettséget. A döntések sodrásában álló embernek nehéz megmaradni, hűnek bizonyulni elveihez, megvalósítani azokat az értékeket, melyre elszegődött.
Inkább elmenekülünk a kihívások elől, mintsem azokat teljesítsük, vagy akár saját képességeinkkel megoldjuk, vagy éppen meglátásainkért küzdjünk. Ki kell, mondjuk, hogy egy eléggé fellazult, társadalmilag szétbomló világ felé tartunk, ahol egyre nehezebb lesz az Istenben bízó embernek, megmaradni, értékeit képviselni, a hitet megélni.
De bár a nyugati fősodrású liberális, vagy ultra liberális világ az egyént, a személyt be akarja olvasztani egy nagy gondolkodás nélküli konglomerátumba, addig örvendetes, szűk környezetünkben, még él a hitünk, mi Istenbe kapaszkodunk, nemcsak e világ törtvényeivel, hanem a lelkiismeret szavával is éljük mindennapjainkat.
Áldozócsütörtök után vagyunk, pünkösd előtti vasárnap, s ezért arra gondoltam, hogy a próbákról, és a bizonyságtételekről fogok e mai alkalommal beszélni. Teszem ezt azért, mert nem lehet, nem szabad feladnunk magunkat, értékrendünket, isteni világunkat. Az emberi jellem a személyiség és az erkölcsi akarat magja. A gének, a tapasztalatok és a környezeti hatások összessége, nem egy velünk született képesség. Az emberi jellem megnyilvánulásai a következők lehetnek: akaraterő és állhatatosság, értékrendszer, összhang, önuralom.
Márai Sándor: Füveskönyvében a következőket írja az emberi jellemről. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet. S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet.
Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése. A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.
Az emberi jellemnek 7 fő tulajdonsága van és ezek a következők: önuralom, vagyis az önirányítás, kialakult belső értékrendszer, összhang- mentális, lelki cselekvési harmónia, felelősségtudat, szolgálat, fejlődéskészség és emberszeretet.
Az emberi jellem olyan, mint egy jéghegy – a felszín alatt rejtőzik a lényeg. Ha igazán meg akarjuk ismerni embertársaink valódi természetét, akkor két alapvető megfigyelési pontra érdemes koncentrálnunk. Ezek olyan ablakot nyitnak a lélek mélyére, amelyet a társadalmi maszkok és felszíni viselkedésformák nem tudnak teljesen elfedni.
Ma ezeknek fényében fogom a szentírási verseket kibontani és az életünkre alkalmazni. Beszélni fogok a bizonyságtételről, a reményről, az elutasításról, és Péter, valamint a tanítványok helytállásáról. Négy olyan dologról, melyek óriási fontossággal bírnak személyes életünkben is.
I.” Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk:” Ez a kijelentés Dániel ajkáról hangzik el válaszként Babilónia, királyának, Nebukadnezzárnak, aki idegen istenek tiszteletére kötelezi a júdeai fiatal férfiakat. Dániel, Hananjá, Misáel és Azarjá, Jójákim, Júda királya uralkodásának harmadik évében kerülnek fogságba. Az előkelő héber fiatal férfiakat kiválasztják a király szolgálatára. Igyekeznek őket a babilón- asszír kultúrára őket átnevelni. De ezek a fiatalok még a fogságban sem feledkeznek meg az Istenről. Hozzá naponta imádkoznak, Őt teljes szívvel tisztelik.
Ezt a szentírási mondatot két részre lehet osztani. Van nekünk Istenünk, mondja Dániel. Milyen szép ez a kijelentés. Mert az ember magában érzi és tapasztalja az Istent. Nagyon sok mindent birtokolunk ebben az életben. A miénk, mondjuk. Ezt tanuljuk, erre készülünk fel, hogy legyen nekünk. Szeretjük, ha van tulajdonunk. Biztonságban érezzük magunkat. Be vagyunk biztosítva szinte mindennel, otthonnal, élelemmel, ruházattal, barátokkal. És ez jó közérzetet ad nekünk. A keblünk, az életünk tele van ilyenkor szeretettel, csenddel és békével. Meg vagyunk békélve a világgal.
És mégis, akinek nincs istenképe, aki nem hisz a transzcendensben, az emberi felett álló Istenben, annak mindig hiányozni fog valami. Annak az élet sosem teljes.
Ezeknek a héber- zsidó fiataloknak, a messzi Babilóniában, hiányoztak a szülők, az otthon, a rokonok, a barátok, a megszokott környezet. És mégis tudtak imádkozni. Bizalmuk nem rendült meg az Istenben. S bár sok minden hiányzott, mégis mindenük megvolt, mert ezt tudták mondani: „Van nekünk Istenünk.” Ma mi is, ilyen rendületlen hittel, elkötelezettséggel kell, bizonyságot tegyünk, van nekünk Istenünk, és mi semmitől sem félünk, mert Isten velünk van a sajátos sorsunkban, kihívásainkban.
A mondat tovább folytatódik, akit mi tisztelünk. Tudjuk, ismerjük, nem kell a rosszat még jobban lefestenem. Válságban van a keresztény társadalom, akárcsak a világ. Átmenet van. Szinte minden megkérdőjeleződik. Egyesek az Isten nélküli világ mellett döntenek. Nem kell templom, nem kell egyház, nem mondja, meg nekem a lelkész miképp éljek! Ez pedig a szabadosság terméke. A szekularizáció. Sok helyt már csak önimádat van, s hiányzik az Isten tisztelete és az ember szeretete. Olyanok kapnak felhatalmazást a vezetésre, akik retorikája, beszédmódja, kifejezése kritikán aluli, s még a konyhanyelv szintjét sem üti. De számukra az a trendi, ha másokat meg tudnak alázni, ki tudnak gúnyolni. Látjuk és tapasztaljuk ezt a mai politikában.
Aki az Istent tiszteli, az az embertársát szereti. Ez a szeretet segítő hozzáállásra készteti. Nem akarja átjátszani sem az anyagiakat, s nem fertőzi meg a lelkieket sem. Az Isten tiszteletéért pedig áldozatot hozok. Anyagiakat, lelkieket.
II.” ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezeidből is, ó, király!” Dánielnek és társainak a szívében mindvégig él a remény. Ők elkötelezték magukat a zsidó nép mellett. Nem válnak köpenyegforgatóvá. Nem dőlnek be a hatalomnak. Bár a király szolgálatában állnak, s talán őket is megszédíthetné a cifraság és hatalom, elutasítják az idegen istenek imádatát és tiszteletét. Velük és bennük él az a gondolkodás, hogy Isten meg fogja szabadítani őket. Istent és az ő embereit, jelen esetben Dánielt és társait nem lehet megsemmisíteni. Nem félnek, nem rettennek meg. Vállalják, akár a halált is. Tudják, hogy Isten nélkül lehetetlen. Számukra az áldozat egyfajta kiállás Isten, a nép, a kultúra mellett. S milyen szép az a kép, amikor a hétszeresen befűtött kemencébe, a három ifjú teljesen épen marad. Mert velük van Isten angyala. A király pedig teljesen megváltozik. Ráébred Isten csodájára, hatalmas erejére.
Olvastam emlékezéseket, lelkészek tollaiból, hogy az 1956- os események után, akiket meghurcoltak, családokat tönkretettek, az elítélteket szenvedtették, ezek az emberek még a börtönben sem törtek meg. Úrvacsorát osztottak egymásnak, az embertelen környezetben is megpróbáltak embernek maradni. Miközben voltak gyengébbek is, akik áldozataivá lettek a rendszernek. Milyen gazdag és erős kell, legyen az emberi jellem, hogy ne törjön meg. Ne roskadjon össze, felül tudjon emelkedni a megpróbáltatásokon.
Nincsen olyan rendszer, melynek ne lenne kedvezményezettje, és ugyanakkor elszenvedője. Mert mindig vannak, akik elsőbbséget kérnek, kapnak, s ez által lekötelezik őket. Majd számítanak rájuk, adott esetben felhasználják őket. Rájönnek a gyengeségükre, jellemtelenségükre, s abból akarnak előnyt szerezni. De az ilyen ember már csak bábú, eszköz, akin keresztül célokat, terveket érvényesítenek.
III.” De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállítottál.” Dániel és társai elutasítják az idegen istenek tiszteletét és imádatát. Akár még a halált is vállalják. Ők boldogan mennek a tüzes kemencébe, mert tudják, hogy az ügyük szent. Ez egy szent elhatározás az ők számukra.
Ma nekünk ez a világ azt sugallja, hogy legyünk elfogadóak. Fogadjuk be az új eszméket, új elveket, új Isteneket. És engedjük, vagy éppen segítsük lerombolni templomainkat, falvainkat, gazdáinkat, kultúránkat. Ma már a rombolás nem úgy megy, mint az elmúlt rendszerben, hanem sokkal finomabban, nem erőszakkal, de önkéntesen feladjuk a földeinket, ha nem vigyázunk, földönfutóvá tesszük a gyermekeinket. Addig szajkózzuk, hogy nem lehet itthon megélni, amíg fiataljaink közül sokan máshelyt fogják keresni a lehetőséget. Addig verik belénk, hogy minden jó, ami nyugati, hogy elfeledkezünk az itthoni ízekről, a kenyér illatáról, a zöldség, gyümölcs, zamatáról, az öltözködés szépségéről, népdalaink, balladáink tanító voltáról. Azt gondolom, miközben választunk, döntést hozunk, egyben elutasítunk is. Elég, ha csak azt mondom, hogy gazdáink tejét nem veszik által és alulfizetik őket, miközben Románia tejfeldolgozásának 4o% - át importálja. Valahol, valami elromlott a gépezetben. S hiszem, van elég erő, hit és bizalom bennünk, hogy az itthonit, a miénket, az ősit, a szépet válasszuk.
IV.” „ Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.” Jézus megkérdezi a tanítványait, ti is el akartok menni? Erre a kérdésre születik meg Péter vallástétele. Ez pedig nemcsak egy formaság. Nem is egy felületes kérdés. Hanem egy valóság. Merre tartunk? Kihez megyünk? Mit kezdünk az életünkkel? Kihez irányítjuk az életünket? Péter apostolnak ismerjük az esendőségét. Tudjuk, hogy megtagadta Jézust. Sírva fakadt. Gyengének bizonyult. Erőtlen volt.
De mégis hosszú távon helyt állt. Legyőzte a saját maga gyengeségét. Uralkodott magán és a helyzet magaslatán volt, amikor válaszolni kellett. Beszéde hatására tudjuk, ezrek lesznek kereszténnyé.
Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!
Te hol tartasz a jellemformálásodban? Mert én hiszem, minden istentisztelet, ima és prédikáció erősíti az emberi jellemünket. Segít az elköteleződésben. Megnyugtat minden vasárnap, s a sokszori felbolydult világunkban, ad egy olyan pontot, ahonnan el lehet indulni. Az emberi jellemünket nekünk kell formálni. Mi kell megerősödjünk, ahhoz, hogy győzni tudjunk. Ez a világ ránk tör, a gyengeségeinket akarja kihasználni. A maga szolgálatába akar állítani. De mi a keresztségünkkel, a konfirmációnkkal, imáinkkal a bizonyságtételre, Isten tiszteletére és imádatára köteleztük el magunkat. Ezért nem mindegy, miképpen végzem a munkámat. Az sem mindegy miképpen ápolom az Istennel való kapcsolatomat.
Jöjjetek hát és formáljuk emberi jellemünket! Az erényes ember tudja, hogy a sikerének titka nem a körülmények szerencsés összejátszásában, hanem a saját hozzáállásának, előrelátásának és munkájának eredményében rejlik. Nem hadakozik azzal, ami van, hanem abból kiindulva a lehetséges legszebb jövőt tudja kiépíteni. Képes áldozatot hozni, akár lemondani, ha magasabb elvek azt kívánják. Elismeri hiányosságait és dolgozik hibái kijavításán. A fejlődés nemcsak egy elvárt dolog, hanem egy folyamat, ami az élet örömteli része. Tiszteletet, tapintatot és gyengédséget tanúsít mások iránt. Ebben a jellemformáló munkában segítsen az Isten! Ámen.