Gyötrő szomjúságban!

Énekek: 13, 186, 32, 257.

Textus: Jn 4, 1o; Jn 4, 13- 15 „ Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! – te kértél volna tőle és ő adott volna neked élő vizet…..

Jézus így válaszolt neki: Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne. Az asszony erre ezt mondta: Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam, meg és ne kelljen idejárnom, meríteni.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Amikor készültem otthon, Székelyudvarhelyen a mai prédikációra azon gondolkoztam, mi legyen a mai téma, miről beszéljek ez alkalommal. Több gondolat is felvetődött bennem, amiről szólnom kellene, s az elsők között szerepelt, az otthon, a gyökerek, a kultúránk, a múltunk, a beszéd ereje és szépsége és még sorolhatnám azokat az ide illő témákat, melyek bennem felötlöttek.

Aztán, amikor a kezembe vettem a szentírást és kerestem a szentírási gondolatot és történetet, amelyről szólni szeretnék, akkor Jézus találkozása a samáriai asszonnyal való párbeszéd, kötötte le a figyelmemet. Ebből is a felolvasott szentírási rész, hiszen egy olyan mély, meghitt találkozást ír le János evangélista, ami túlmutat a nemzetiségen, a vallásos közösségen, és feltár egy olyan világot, melyben együtt lehetünk az Istennel. Mert ebben a történetben benne van a vágy, az örökös szomjúság, de ugyanakkor a megelégítés is, a kiegyensúlyozottság.

Nyár van, tikkasztó hőség, máskor pedig vihar, eső öleli körül az életünket. S ilyenkor jobban érezzük minden másnál a víznek a hasznát, a fontosságát, a forrásnak a szükségességét. Ezért hívlak ma titeket, vallásos embereket egy belső zarándoklatra, hogy Jézushoz és tanítványaihoz hasonlóan, haladjunk mi is az életünk útján. Csendesedjünk el egy néhány percre, üljünk le Jákob forrása mellé, s engedjük, hogy a csobogó víz hangja, a kút tisztasága messze, mélyre az érzések világába repítsen. Most egyedül maradunk, szemtől szemben életünk kérdéseivel, nehézségeivel, akár gyötrelmeivel és örömeivel. Bizonyára sokunknak ez a kút, a múltat jelenti, a gyermekkorunkat, fiatalságunkat, az élményeinket. Ez a kút azokat az emlékeket eleveníti fel, amely életünk szerves része volt, vagy éppen azt tölti be ma is. Ez a kút ott állt szüleink otthonának udvarán, ez a kút ma is csillapítja a családtagok szomjúságát. Ez a kút ma is ontja bőven a vízét, azért, hogy élete, jövője legyen a mellette élőknek. Ezt a forrást ma is megtisztítjuk, ennek a forrásnak a vízéből töltekezünk, ehhez a forráshoz ma is visszatérünk. Ma erről az élő vízről akarok beszélni, amely erőt adott, vonzott, támogatott és segített életünk eredményei felé. S ez a forrás, kút nem más nekünk, mint maga az Isten, kinek vizét Jézus hozza fel, hogy az üdítő voltával, szomjúságunkat csillapító erejével segítsen, pihentessen, imádkozásra késztessen. Szabó Lőrincz: Egy pohár víz versében írja a következőket:

 

 

Hogy a napfény ráesett,

szinte szívdobogva nézem

ezüstszikrás börtönében

az ezüsthideg vizet.

 

Víz, még sohse láttalak;

és lelkem sok szennye-bűne

boldogan megszégyenülve

érzi, milyen tiszta vagy.

 

Jég vagy! tűz vagy! gyönyörű!

Tündértestű meztelenség,

voltam én is, és leszek még,

mint te, olyan egyszerű?

 

Jöjjetek, igaz imák:

jó vizek, öntözzetek meg,

és kit oly rosszul szeretlek

válts meg, égi tisztaság!

 

Öt gondolatot fogok kibontani a szentírási versek alapján és ezek a következők: Isten ajándéka, az élő víz, a szomjazás, az örök életre buzgó víz forrása és a samáriai asszony kívánsága, add nekem azt a vizet!

I.” „ Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom!”

Jézus, amikor a tanítványaival Júdeából Galileába megy Samárián halad keresztül. Samária egyik városánál, Sikárnál megáll pihenni, tanítványait elküldi a városba élelemért, és dél felé járva az idő, itt találkozik a samáriai asszonnyal. Zsidó férfi létére megszólítja az asszonyt, aki először visszakozik, majd egy néhány gondolatot vált Jézussal. Visszautasítja először Jézust. Erre fogalmazza meg Jézus ezt a mondatot, amit az imént idéztem.

Ma egy olyan világban élünk, amikor egyre nagyobb méreteket ölt a kiközösítés, a megszólás, a széthúzás. Az emberiség ma nem a közös pontokat keresi, hanem inkább azokat, ami szétválaszt országokat, barátokat, sőt még a családtagokat is. És így önkéntelenül is feltevődik a kérdés, ismerjük- e, megbecsüljük- e eléggé Isten ajándékát, magát az életet?

 Bár rengeteg dolog lehet, amiért elmondhatjuk mi magyarok, akár székelyek a panaszainkat, s elég, ha csak Trianon, vagy éppen a kommunizmust említem, mégis úgy érzem és gondolom, hogy nagyon sok, rengeteg ajándékot kaptunk a jó Istentől. Ez az ajándék kibontakozik a szülők szeretetében, a házastársak szerelmében, a gyermekek vállalásában. Benne van és lehet abban a felhívásban, amit Jézus mond a samáriai asszonynak adj innom! Mert ebben a kérésben benne van a bizalom, hogy Isten ajándéka meg fog érkezni, ezt az ajándékot nem kell csak magunknak megtartani, ezt az ajándékot, magát az életet, s mindazt a tehetséget, amit nekünk adott az Isten szét kell osztani. Nekünk azért kell kutatnunk magát az isteni titkot, mert egyre többet fedezünk fel az örök misztikumból, ami minket hozzáköt, s képessé tesz az Ő szent tervének véghezvitelére.

2023. december 18- án összeomlott a Tamási Áron középiskola bentlakása Székelyudvarhelyen. Lelkésztársak és szülők kerestek meg, hogy gyerekeik nálunk lakjanak a parókián, a vendégházban. Először egy kicsit idegenkedtem a kéréstől, féltem a kihívástól.  Azóta minden iskolai évben fogadunk több vidéki diákot is és elszállásoljuk őket, s bebizonyosodott, hogy ezek a diákok ajándékok a mi számunkra is.

II.” te kértél volna tőle és ő adott volna neked élő vizet.” Az élő víznek van egy nagyon fontos tulajdonsága, éspedig az, hogy állandóan forrásban, mozgásban van. Az álló víz elposványosodhat, megtelhet algákkal, elpárologhat. Az élő víz mindig a mélyből a felszínre tör, ontja magából a tisztaságot. Állandó hívatása egyre több embernek, élőlénynek a hasznára lenni. A forrás azt az élő vizet hozza felszínre, ami ott szunnyad a föld mélyében és azért tör a felszínre, hogy betölthesse hívatását.

Amikor gyermek voltam ezeket a forrásokat, kutakat, minden tavasszal megtisztítottuk. Ezeknek a kutaknak rendeltetése volt, a legelőn az állatok szomját oltotta, a mezőn a gazdálkodókat látta és az otthoni portán, családi háznál a háztartást segítette elő. A víz mindig az életet jelentette. A víz nagyban hozzájárult a települések, városok, falvak létrejöttéhez. Hiszen a víz a mindennapi megélhetést jelentette. Víz nélkül nincs sem állattenyésztés, sem mezőgazdaság, és ebből kifolyólag emberi civilizáció sem.

Az ember életében az élő víz a lelkiséget jelenti. Ha nincs egy belső erő, hatalom, maga az Isten, aki táplálja a mi lelkivilágunkat, akkor ez a forrás kiszárad. Terméketlen lesz az életünk. Mert ennek a víznek, belső élő víznek a hangja megadja a gyógyulásunkat, harmóniánkat, biztosítja lelki egyensúlyunkat. Ezt az élő vizet adja Jézus tanításain keresztül ma is a vallásos embernek. Ennek feltétele az, hogy megadjuk magunknak a lehetőséget, hogy foglalkozzunk a szentírással, imádkozzunk, kapcsolatot teremtsünk az örök forrással. Otthon Erdélyben, a magas legelőkön, hegyeken levő forrásokat tengerszemeknek is nevezik, s sokan csodálkoznak, hogy olyan magasan is van kút, csordogál a víz. Ilyen tengerszemei vagyunk mi is Istennek, különleges csodái, akik éppen forrásvizünkön keresztül bizonyítjuk elhívásunkat, Istentől való megbízatásunkat.

III.”Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik,” A tiszta, szomjat oltó víz egyik igen keresett termék a társadalmunkban. És nemcsak a vízre szomjaznak az emberek, hanem a szép és minőségi kapcsolatra, a barátságra, az együttlétre, az Istenre.

Sokan azt tartják, hogy lejárt az egyházak ideje, a mai embernek nincs szüksége az Istenre. Nem vágyódik a mai ember az Isten iránt. A mai ember agyon van hajszolva, gyötrődik, megfáradt, kimerült. És ez nemcsak a fizikai megpróbáltatásban és pihenésre vágyásban, hanem a lelki töltekezésre való igényben is jelentkezik.

25- 30 diákot szoktunk felkészíteni évente a konfirmációra, nekik táborokat szervezünk, a szülőkkel, több alkalommal is találkozunk. Látjuk és tapasztaljuk, hogy vágyódnak Isten iránt. Ez nem feltétlenül csak az istentiszteleten való részvételben, hanem abban az igényben nyilvánul meg, ahogyan kifejezik a Teremtővel való kapcsolatukat. Szükség van, szomjúság van az Isten világára. Csak idő kell, egy kevés alkalom, amikor le tudunk ülni a forráshoz, és vizet tudunk kérni, vagy vizet tudunk adni a mellettünk élőknek.

Életünknek, fizikai testünknek is szerves része a víz. Mint, ahogyan a lelkünknek is szükséges az elcsendesedés, az imádkozás, az elmélkedés, a belső szomjúság kielégítése. Mert ezen a földön mindig új, több, gazdagabb dolog kell. De az élő vízből csak kevés, szomjat oltó, mély és belső meghittség szükségeltetik.

IV.” mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” Gyermekkoromban azt tanultam és később azt tapasztaltam, hogy egy forrás, kút minél többet van használva, annál több vizet ad a hozzá fordulóknak. Nagy szárazságok idején lesz bizonyossá, hogy milyen élő forrás, kút van a család háztájékán.

Jézus ezt az élő vizet örök életre buzgó víz forrásának nevezi. Ez a kút, forrás nemcsak erre az életre szól, hanem az öröklétre is. Vagyis nemcsak a földi élet gyötrelmeire, szomjúságaira ad választ, hanem az öröklétre is. S mi emberek, bár ezen a földön élünk, mindig is vágyunk az örökkévalóságba. Halandók vagyunk, de igényünk van a hallhatatlanságra. Ezt a szükségletünket nem mi magunk fogalmazzuk meg magunknak. Hanem Isten úgy teremtett meg minket, hogy hitünkkel belelássunk abba a másik világba is, amit mi az üdvösség, az öröklét világának nevezünk. Ezt a világot bennünk a hit forrása táplálja. Mert bizonyságunk van arról, hogy a lelkünk hallhatatlan. S ez az élő víz táplálja, élteti bennünk ezt a hitet. Mi ennek az örök életre való buzgó víz forrásának medret kell, ássunk, helyet kell, készítsünk, magunkban kell, megőrizzük. S ezt a buzgó víz forrást nekünk kell kiásni, tisztán tartani, öröklétet tápláló vizével élni. Hiszen ez a forrás csak ott fog felfakadni, ahol megfelelő mélység, életkeretek biztosítják az ő tisztaságát, kiapadhatatlanságát. Másképp ez a víz sekélyes lesz, forrása kiszárad.

V.” Az asszony erre ezt mondta: Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam, meg és ne kelljen idejárnom, meríteni.” Jézus felkeltette a samáriai asszony érdeklődését az élő vízre. Bár mindent még nem tudott erről az élő vízről, nyitott volt arra, hogy ezt használja. Szándéka teljesítésére Jézus segítségét kérte. Kívánságát meg tudta fogalmazni. Szomjúságát ezzel a vízzel akarta csillapítani. Uram, add nekem azt a vizet. Mennyi remény, elvárás, hit és buzgóság van benne a samáriai asszony cselekedetében. Az elzárkózó, a magát megalázó, az ellentétet és konfliktust fenntartó, a hitetlen samáriai asszony hitre tér. Jézust kéri elvárása, kívánsága megadására.

S biza, mi is sokszor távolságot tartó, értetlenkedő, a szavakból és érzésekből ismereteket elhanyagoló emberek vagyunk, akik jobban bízunk a láthatókban, a kézzelfoghatóban, mint az örök, mély és belső lelki valóságban. Pedig ez a belső víz, meggyógyít, testileg és lelkileg felemel, gyötrelmünkben enyhületet ad.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Jézus ma engem, téged is szólít az élet forrásánál megállni. Segítséget kér, hogy jobb és szebb legyen ez a világ melyben mindannyian élünk. Ő nem vár el többet, mint amennyit megtehetünk. Hiszen apró dolgokból-cseppekből történik meg ma is a csoda, lesz élő vízzé az életünk. Nem zárkózhatsz el előle, és nem mondhatod, hogy ez nem a te kutad, forrásod? Nem tagadhatod meg tőle a segítségnyújtást? Nem hivatkozhatsz arra, hogy neked rohanás az életed. Mert ez az örök forrás benned buzog, tör fel a szívben és lelkiismeretben. Engedj hát utat ennek a forrásnak! Légy nyitott az isteni üzenetre! S engedd, hogy az élő víz rajtad keresztül és veled hasson ebben az életben. Ebben segítsen az Isten! Ámen.