Kitartás

Textus: 1Timóteus 6, 11- 12 „Te pedig Isten embere, kerüld ezeket. Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre. Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Az ünneptelen félév utolsó vasárnapja van, ugyanis pünkösdtől el egészen adventig hiányoznak a Jézus életéhez köthető fontos események. Természetesen nekünk azért ott vannak, a nemzeti és vallásos ünnepeink, melyeket minden évben meg is tartunk. Azonban az adventtel kezdődik el az ünnepkör, amely aztán húsvéton és pünkösdön keresztül jut el a kiteljesedésig. De nekünk ezekben a hónapokban is a lelki látásunk Istenre összpontosítódik, s a szentírás tanításán keresztül keressük a vele való kapcsolatot.

Ma újból öröm itt lenni a templomban, s csodálni Isten hajlékának eme pompáját. Hálát adni azért, hogy ebben az évben is tehettünk valamit azért, hogy ez a hajlék szebb, hasznosabb és felemelőbb legyen. Amikor a munkálat elkezdődik vannak kételyeink, félelmeink, hogy kit tudjuk- e majd fizetni. Mert amikor ezeket a falakat, padokat, ezt a belső vagy külső teret szépítjük, akkor áldozatot hozunk Istenért, s azért a világért, mely a mi számunkra a mennyei, az égi létet jelenti. Ezért öröm volt számomra látni és tapasztalni, hogy hívásunkra több mint harminc személy segített a takarításban, a varrottasok visszahelyezésében. Sőt ma a templom hangosítása gondnokunknak köszönhetően, valamint a konfirmálók adományának digitális keverőpulton keresztül viszi a világhálóra, de ide a templomba is Isten üzenetét. Köszönet és hála mindazoknak, akik ezt lehetővé tették, s vállalják azt az elköteleződést, mely által hisszük szebb és jobb lesz ennek a közösségnek a vallásos élete, hiteles a mi küldetésünk, és mély, lelket erősítő a mi mindenkori imádságunk.

Ma nagyon sok kihívásnak kell, ellenálljunk és ezek között a legnagyobb az elszigetelődés, a magány, a magunkra maradottság. Valahol elvész a közösség, egyre jobban, tágasabb teret nyer az egyén szabadsága. S az egyéni boldogulás a legtöbb esetben a közösség rovására megy. Minden úgy van tálalva nekünk a piacon, mintha csak egy termék lenne. Azt meg lehet vásárolni, be lehet szerezni, meg lehet rendelni.

Nem eleget, vagy keveset foglalkozunk az igazi emberi igényekkel. Mert természetesen vannak fizikai szükségleteink, étel, ital ruházat, szórakozás. De hol marad a kultúra, a vallásosság, a fizikai és földi léten túlmutató vágyak teljesítése. Hiszen, mi emberek ezen a földön élünk, de mindig is vágyunk egy másik világba. Ott szeretnénk lenni Isten tenyerén, világában, mennyei üdvösségében.

Éppen ezért nekünk a földi létből csak annyit kell fogyasztani, megszerezni, fenntartani, amennyire szükségünk van. A többlet, a hasznavehetetlen dolgok nem segítik, sőt egyenesen gátolják az üdvösségre való törekvésünket.

 

 

 

Ady Endre: Isten drága pénze versében írja

Isten drága pénze

 

Hát eljöttem a kamattal,

Uram-Isten,

Agyonnyargalt akarattal

Siettem, hogy el ne késsek.

 

Itt az Élet, itt a pénzed.

 

Sokat kellett ráfizetni,

Uram-Isten,

Magamnak nem maradt semmi:

Ráment mind a kamatokra.

 

Gyilkos volt a világ sodra.

……………………….

fogatlanul, akaratlan,

Uram-Isten,

Lehessek még hatalmadban,

Uzsorával legyek még ott:

 

A világban, nyomorékod.

 

Nagy adóval, nagy kamattal,

Uram-Isten,

Akaratlan akarattal,

Add, egy kicsit visszatérjek.

 

Csak hogy éljek, csak hogy éljek.

 

De hadd idézzek Reményik Sándor verséből is, aki a Szegénység dicsérete versében a következőt írja:

…………………..

 

Egy kutat ástam önmagamba,

Titokzatos, komor kutat.

Sötét vize pár rokon-árnyat,

S pár testvér-csillagot mutat.

Fölé akkora ég borul csak,

Amekkora tükrébe fér.

Sok lelki nábob kincse nem kell

Cserébe szegénységemér'.

………………………………

Új világok üzenetével

Uram, ne kísérts engemet.

Én láttam így is, éltem így is,

Így is küszködtem eleget.

A képek vad zivatarából

A lelkemet már menteném.

Be sok minden záporozott rám,

S milyen kevés lett az enyém!

 

Ma négy gondolatról fogok beszélni prédikációmban és ezek a következők: beszélek az ellenállásról, a törekvésről, a küzdelemről és a vallástételről.

I.” Te pedig Isten embere, kerüld ezeket.”A kísértés, a megpróbáltatás, akár a szenvedés nem kerüli el a mi életünket sem. És nekünk a legfontosabb erényünk, ha ezekkel szembenézünk. Ellenállunk, felvesszük a versenyt ezekkel szemben. Nem dőlünk hátra, nem engedjük, hogy a dolgok nélkülünk történjenek. Amint láthatjuk a világ egy nagy változás hajnalán van. Még csak pirkad, de már ebben a felderengő fényben is észlelhetjük, hogy milyen kihívások lesznek. Az ukrajnai háború, a franciaországi zavargások, az anyaországi kirakat perek azt igazolják, hogy a keresztény értékek, eszmék már csirájukban el vannak fojtva. Egy idegen kultúrából Európába érkező közösség nemhogy nem tiszteli, vagy elfogadja a helyi adottságokat, hanem rendszeresen és szervezetten ezek ellen cselekszik. De akár a saját közösségünk tagjai sem értik, vagy vállalják fel azt a társadalmi törvényeken felépülő rendszert, ami nemzedékeken keresztül biztosította családok és közösségek jólétét. Engedjék meg, hogy csak három tényezőjét említsem meg e mai alkalommal, az oktatást, az egészségügyet és a nyugdíjrendszert. Ma már egyre gyakrabban hallom, hogy hiányzik a bizalom, és a tisztánlátás ezekben a kérdésekben. Mert honnan lenne iskola, kórház, vagy éppen társadalmi igazságossági rendszer, ha nem éppen abból a pénzből, amit én is befizetek. Ellen kell, álljunk a tunyaságnak, a lustaságnak, a lazaságnak. Munka nélkül nincs haladás. Nem lehet és nem szabad csak az előző nemzedék biztos megélhetéséből holnapot és jövendőt építeni. Nekünk olyan társadalmi jövőkép kell, ahol az emberi elvárások összhangban vannak azzal a teljesítménnyel, amit a személy, az egyén valósít meg. Le kell győzzük a tudatlanságot. Az emberi gondolkozást az élet középpontjába kell, helyezzük. Nem a gépek, és nem is a fejlődés teszi jobbá az emberi közérzetet, hanem az a belső, lelki munka, amelyet mi saját magunkon elvégzünk.

Ellen kell álljunk annak a pesszimista világnézetnek, ami egyre jobban elterjedőben van. A világ, kicsi porszemkéjében mi magunk is benne vagyunk és tehetünk azért egy keveset, hogy ha más nem, de legalább a környezetünk változzon. Nem a túlélésre kell, összpontosítsunk, amelyre ma egyre több közösség beállítódik, hanem a folyamatos fejlődésre. Nem szabad engednünk, hogy a nagy szólamokat hangoztató prókátorok hiteltelenné tegyék a jövőbeli elképzeléseinket. Mert amikor a köd majd felszáll az emberi fejekben, akkor ott lesz a szörnyű valóság, vagyis a mocsárral, sárral és züllöttséggel küzdő emberi világ. Ma nagyon sokan el akarják terelni a figyelmünket a való világról, pedig a vallásos ember figyeli és nyomon követi a fejleményeket és ott ahol tud be is avatkozik. Nekünk pedig ellen kell állni a gonosz minden fajtájának.

II..” Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre.” Én, amikor kicsi gyermek voltam családom tagjai, törekvéseimet mindig díjazták. Akár szóban, akár ajándékban mindig volt egy kicsi bíztatás. Ezek nem voltak óriási dolgok, de sokat jelentettek az önbizalmamnak. Lehetett csak egy ölelés, dió, alma egy kevés pénz. De ez akkor sokat jelentett nekem.

Ma már néha tapasztalom, hogy diákok, fiatalok, felnőttek önbizalma tönkre van téve. Az elégedetlenség nemcsak a társadalmi légkörben, de otthon a családban is megvalósul. Hátha mindig azt mondják egy gyereknek, fiatalnak, de akár felnőttnek, hogy őr arra képtelen, akkor el is hiszi. Fel is adja, már nem küzd, mert lényegtelen. Nem vállalja a kihívásokat, mert gyengének érzi magát, és ő nem tudja teljesíteni. Figyeljük meg az apostol szavait. Mit mond Timóteusnak, törekedj. Ne add fel! Vállald! Teljesítsd! Küzd meg vele!

Milyen szép vallásos szavak: igazság, kegyesség, hit, szeretet, állhatatosság, szelídlelkűség. De ezek a szavak mögött levő valóságok még az egyházban is sem teljesülnek mindenkor. Engedjétek meg, hogy gyakoroljak egy kicsi önkritikát is. Vajon ennyire vagyunk mi képesek, Istenért és a közösségünkért? A homoródmenti és nyikómenti diákok zöme ide jár, jön tanulni, nincs unitárius diákbentlakásunk. Vajon miért? A szeretetszolgálati munka gyerekcipőben jár? Vajon miért? Az egyházi szolgálatok kimerülnek a formális struktúrák fenntartásában, miközben Jézus nem egyházat, hanem közösséget hozott létre, ahol a legnagyobb szolgál a legkisebbnek. Vajon miért?

A válasz nem másban és nem máshelyt keresendő, hanem magamban. Abban a szolgálatban, ahogyan én értem meg az Istent. Ahogyan én szolgálom. Úgy kell keresnem, ahogy nekem a lélek hangján Isten mindig elmondja, az imádságos alkalmakon. Nem is tudom ezeket a szavakat ma mind értelmezni, az igazságot, a kegyességet, a hitet, szeretetet, a szelídlelkűséget. Engedjétek meg, hogy csak egyre összpontosítsak. Ez pedig a kitartás. Mert aki kitartóan végzi ezen a földön a tevékenységét, az áldást nyer az Istentől. Talán a legszebb a földműves élete ebben az értékrendben, mert aki örömmel végzi az ő munkáját. Isten megjutalmazza szép terményekkel, csodálatos tájjal, a természet szeretetével. És az embert minden a földhöz köti, az élelme, ruhája, élete.

III.” Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál.”

 Belép egy személy a hivatalba, zsörtölődik, panaszkodik, tele van indulattal. Drága az adó, költségesek a gyógyszerek, elmentek az energia árak. Semmi sem jó. Mindenki hibás, politikus, pap, polgármester, családtag. S ahogy távozik mögötte feldúlt lélek, személyeskedés, megtépázott emberi kapcsolat, rossz hangulat marad.

Egy más személy örömmel jön. Szemében ott van a remény. Ő sincs fényesebb helyzetben. Ugyanolyan kérdésekkel küzd. Talán még nehezebb is a sorsa, a keresztje. De erősebb a hite. Ő bízik, harcol, küzd a mindennapokban, magáért, a családért, a jövőért. Így is lehet.

Te melyik személy szeretnél lenni, az, aki állandóan bosszúskodik valamin, veszekszik valakivel, folyton elégedetlenkedik. Vagy pedig örvendsz annak a kevésnek, egészségnek, pénznek, elismerésnek, gondoskodásnak, szeretetnek, amivel körülvesznek.

Az élethelyzeteink nagyjából adottak. Egy keveset változtathatunk rajta. A világot és a környezetünket egy picit befolyásolhatjuk. De igazán saját magunkat tudjuk alkalmassá tenni, arra, hogy a sajátos élethelyzetünkben mi jól érezzük magunkat.

Nem fecséreljük el hát az időt, a drága lehetőséget arra, hogy mások kedélyét borzoljuk, őket idegesítsük, rossz hangulatot teremtsünk. Hanem harcoljunk, küzdjünk meg saját magunkkal. A tévedéseinkkel, a gyengeségeinkkel, bűneinkkel, lustaságunkkal. Mert, aki önmaga felett arat győzelmet az erős lesz. Az elnyeri az örök életet. Hiszen akkor már nemcsak erre az életre figyel, hanem az örökkévalóságra is.

IV.” vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt.” Emberi életünknek legszebb pillanatai a vallomások. Ezekben bizonyságot nyerünk. A szülő gondoskodása által vallomást tesz gyerekének, hogy felneveli, gondozza, taníttatja. Ott lesz élete fontos pillanataiban. És a gyermek vallomást tesz az elkötelezettségéről éppen aggódásával, figyelmességével, hűségével, amikor a szülő felé fordul és betegségében, öregségében őt felvállalja, gondját viseli.

A szerelmes vallomást tesz szavaiban, mondataiban az érzéseiről. S ezek a gondolatok megalapozzák a jövendő családjainak alapját. Olyan mély és megbecsülhetetlen értékek, amit semmi sem írhat felül. Mert a legerősebb szálak a kapcsolatban. Egy olyan szövet alakul ki ebben a vallomásban, amely megadja a házasság szépségét, gazdagságát és folytonosságát. Mert, ahol ezek a vallomások elveszítik a hitelüket, ahol ezek megtörnek, ahol a szavak mögött nincsenek érzések, ott megromlik, szétszakad az igazi kapcsolat.

És így vagyunk a vallásban is. Mi, amikor a templomba jövünk, imádkozunk, adományozunk, közmunkázunk, akkor vallomást is teszünk, istenhitünkről, emberségünkről, a közösség iránti vágyunkról. Sokszor mondjuk el a hitvallásunkat, de vajon értjük- e annak minden szavát?Érezzük- e hogy azokban a szavakban, Istennek valljuk meg a hitünket? Ma, akik itt vagyunk, vagy a világhálón követnek minket, akik segítenek terveink valóra váltásában, azok mind egy hatalmas nagy vallomás részei vagyunk.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Ma egy közös vallomással zárom a beszédem. Higgyünk az egy Istenben, a szeretet és a jóság forrásában, aki jelenlétével és tanításával utat mutat életünkben! Unitárius hitünk arra ösztönözzön, hogy nyitott szívvel, tiszta lélekkel és őszinte szeretettel forduljunk embertársaink felé! Legyen fontos számunkra a hit, a lelkiismeret szabadsága, az elfogadás és az egymás iránti tisztelet. Legyünk hálásak, hogy ehhez a közösségéhez tartozhatunk, ahol otthonra találunk a hitben és az összetartozásban! E közösség tagjaiként tartsuk értéknek a közös imádságot, az ünnepek meghittségét és az egymás iránti figyelmességet! Legyen szívügyünk őseink hitének, anyanyelvünknek és hagyományainknak a megőrzése, valamint továbbadása a következő nemzedékek számára. Törekedjünk arra, hogy hitünk ne csupán szavainkban, hanem mindennapi tetteinkben, emberségünkben és mások iránti szeretetünkben is megmutatkozzék. Higgyük, hogy közösségünk ereje az egymásba vetett bizalomban, a szeretetben és abban rejlik, hogy együtt őrizzük és éljük meg hitünket. Ebben a vallomástételben segítsen az Isten! Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc