Jézus bennünk él

Textus: Mt 8, 14- 17 „ Amikor Jézus bement Péter házába, látta, hogy annak anyósa lázasan fekszik. Megérintette a kezét, és elhagyta az asszonyt a láz, és felkelt, és szolgált neki. Amikor beesteledett, sok megszállottat vittek hozzá, ő pedig szavával kiűzte a tisztátalan lelkeket, és minden beteget meggyógyított, hogy beteljesedjék az Ézsaiás próféta által mondottak:” Erőtlenségünket ő vette el, és betegségünket ő hordozta.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Nagyon sok értekezést, konferenciát szerveznek az egyház küldetése, munkája és kérdéskörei témában. És általánosan megállapítást nyer az a tény, hogy nehéz megfelelni, kielégíteni a mai ember lelki igényeit, illetve kihívás a templomba hívni, imádságos lelkületre, vallásosságra nevelni. És ez többségében látható, érezhető a hagyományos keresztény egyházakban. Miközben az új keresztények közösségi létszáma emelkedni látszik. Ez tetten érhető a legutóbbi népszámlálási adatok eredményeiben is.

Általános megállapításként ki kell mondanunk, hogy az embernek alapszükséglete a természetfeletti hatalommal, az Istennel való kapcsolat kiépítése. Nem mondhatjuk, és nem állíthatjuk azt, hogy aki nem jár templomba, annak nincs igénye, szükséglete Istennel ápolni, fenntartani egy közösséget. Sokkal inkább azon a nézőponton kell, változtassunk, hogy az egyház a maga intézményeivel ki kell lépjen a jól megszokott a térből, templom, egyházi épületek, és meg jelenjen az élet különböző színterein, ahol az emberek dolgoznak, szabad idejüket eltöltik, vagy éppen szórakoznak. Mindez arra a jézusi életmódra épül, amelyet Jézus is a maga korában gyakorolt, vagyis járta a településeket és mindenütt jelt adott, gyógyított, valóban vitte az isteni örömhírt.

A következő nagy változásokra van szükség ahhoz, hogy a keresztény egyház ne egy sorvadó, leépülő, magába zárkózó közösség legyen, hanem egy prosperáló, felszabadult, fejlődő intézménnyé váljon. Elsősorban az egyháznak nem a világra kell tekintenie, hanem az Istenre. Nem a világ, hanem a szentírás életünk kiinduló alapja. Az isteni hang és isteni ihletettség kell, hogy átjárja a keresztény társadalmat és nem fordítva. Ahogy egyre erkölcsiekben lennebb csúszunk, úgy távolodunk el az isteni világtól. Életünk fókuszában tehát nem a világ és annak kérdései kell, legyenek, hanem Isten és az ő elvárásai velünk szemben.

A lelkészek képzése és küldetése a figyelem központjába kell, még jobban kerüljön. A papság egy hívatás, és azt nem lehet csak úgy gyakorolni. Hét közben teszem a maga dolgait, hétvégén pedig majd Istenről is beszélek. Hiteles, elhívatott személyek kellenek, akiket maga az Isten küld el az ő aratásába. Itt nem lehet meghunyászkodni, csendesen ellenni, hanem nagyon is őszintén ki kell merni, mondani azokat a történéseket, melyek mérgezik, zavarják az emberi és közösségi életet. Itt nincs megalkuvás, mert ha igen, annak óriási kára lehet. A lélektan, az egészséges életmód, a tiszta és világos jövőkép nagyban befolyásolja közösségeink életét.

Az egyház nem élhet burokban. Az életünket érintő kérdésekkel teológiailag kell foglalkozni, s még ha nem is tetszik a többségnek, még akkor is meg kell fogalmazni a hittételeket, ahogyan elődeink is tették. Például arról, hogy mit gondolunk a szellemi- lelki és gazdasági válságról, mert ezek egymástól elválaszthatatlanok. Meg kell mutatnunk, hogy közösségünk önkéntesen mennyi hozzátesz egy élhetőbb környezet és társadalom kialakításáért. Jézus példázatai nyomán nem hagyhatjuk magára az elveszet embert, hanem segítenünk kell, önmaga, családja és közössége irányába való visszatérésére.

Az egyház nagyon sok karitatív, szeretetszolgálati munkát végez. Végre fel kell mutatnunk, hogy a keresztény társadalmat nem az anyagiak, és nem a pénz mozgatja, hanem az emberszeretet, a másokért is élés, és értük való felelősség vállalás tudata. Amit nemcsak a lelkész és a közösség belső emberei, hanem minden hithű személy gyakorolni tud a maga nemében.

Ma azt látjuk, hogy a templomokban többnyire idősebbek vannak. A gyerekeknek és a fiataloknak is szükségük van istenélményre. De mintha nem tudnánk kommunikálni velük. Új eszközöket, módszereket és alkalmakat használnak a mai gyerekek és fiatalok érzéseik, gondolataik közlésére. És nekünk készülnünk kell ezeket a kommunikációs csatornákat meg találnunk, és rajtuk keresztül velük értekeznünk.

 

Reményik Sándor: Csak így versét idézem

Hogy mért csak így:

Ne kérdezzétek;

Én így álmodom,

Én így érzek.

Ilyen messziről,

Ilyen halkan,

Ily komoran,

Ily ködbehaltan,

Ily ragyogón,

Ily fényes vérttel;

Űzött az élet,

S mégsem ért el.

Menedékem:

A nagy hegyek,

Az élet fölött

Elmegyek;

S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen:

Én, örök vándor, s örök idegen.

 

Ma ezeknek a gondolatoknak a felvezetésével szeretném a szentírási versek irányába a gondolatainkat irányítani, és ezeket a szavakat a szívek falára mélyen felírni.

I.” „ Amikor Jézus bement Péter házába, látta, hogy annak anyósa lázasan fekszik.” Ebből a mondatból messze magasan kiemelkedik három dolog. Az első az, hogy Jézus bemegy Péter házába. Jézus Kapernaumba érkezik és elmegy meglátogatni tanítványa családját. Bár elfoglalt, rengeteg a dolga, hosszú út áll előtte, bemegy Péter házába. Ez egy óriási megtiszteltetés, hiszen Ő a mester, a Názáreti, nem mulasztja el az alkalmat, hogy találkozzon Péter családjával. Ezáltal megbecsüli Péter tetteit, értékeli a döntését és valamiképpen kárpótolja a családot Péter hiányáért. Ez a megtiszteltetés Jézus és Péter viszonyáról is szól, valamint az elköteleződésről. Jézust érdekli Péter családjának a sorsa, személyesen is meg akar győződni arról, hogy miképp élnek, s hogy vannak Péter munkája nélkül, hiszen az élet sokkal nehezebb volt, akkor, mint napjainkban.

A lát ige, itt nemcsak a fizikai látást jelenti, hanem a belső, lelki dolgokat is. Nemcsak a házat látja, hanem az otthont, nemcsak a személyeket, hanem Isten teremtményeit, nemcsak a beteget, hanem a gyógyulni vágyót. És az evangélista most tetőzi látogatásának, idejövetelének igazi célját. Mert Jézusnak mindig terve van a látogatásával, akárcsak most is. Péter anyósa lázasan feküdt és Jézus ezt látja meg. A nélkülöző, a beteg, a rászoruló, a talán már halálán levő embertársat. A láz a betegség fokmérője volt, nagyon sokszor a tudattalan állapot előidézője is.

II.” Megérintette a kezét, és elhagyta az asszonyt a láz, és felkelt, és szolgált neki.”  Az evangélista nagyon fontos dolgokról értesít bennünket ebben a mondatban. Jézus megérinti Péter anyósának a kezét. És az érintés által valami csoda történik. Két ember találkozik, de ebben az érintésben az isteni erő nyilvánul meg. Mert a kéz érintésének ereje van. Hiszen a kéz üthet, fenyegethet, a kéz szoríthat, oltalmazhat, ápolhat, felemelhet. És ma is tőlünk is függ, mire használjuk a kezünket. Oltalomra, vádolásra, ápolásra, szeretetre? A kéz érintésében, ezekben az apró sejtekben, ujjbegyvégződésekben valami kimondhatatlan erő van benne. Jézus egy idegen nőt érint meg, s olyan erőt ad át neki, ami teljesen megváltoztatja az ő életét. Visszaadja ez által az egészségét.

Az asszonyt elhagyta a láz, folyatja az evangélista. Mintha az érintés által Jézus levette volna ennek az asszonynak a lázát. Életének súlyos keresztjét levette a válláról. És ez ma is megtörténik, akit megérint, a Jézusi tanítás az visszanyeri az egészségét. Megtalálja boldogságát, egyensúlyba kerül az élete. Aki Jézussal találkozik, annak az élete teljesen mást-irányt vesz. Mert Jézussal ma is könnyebb az élet. Vele és tanítása által nem a kihívás győz le bennünket, hanem mi erősebbek leszünk azért, hogy a nehézségekkel meg tudjunk küzdeni. Mennyire más színben látja most az asszony az életet. Ellankadása, elesettsége teljesen eltűnik, és ő szolgálni akar már is.

Az asszony felkelt és szolgált Jézusnak. Ez az asszony hálája és köszönete Jézus irányába. Nem ül tétlenül. Nem szavakkal, hanem tettekkel köszöni meg Jézusnak ezt a csodáját. Jézus egy új útra vezette el ezt az asszonyt. A tettrekészség és az alkotás útján indította el. Kiemelte a lemondás, a szomorúság, a betegség állapotából és szinte erőt adott neki a szolgálatra. S milyen csodálatos érzés, amikor mi is megtapasztaljuk, hogy tőle és a tanításaiból mi is erőt meríthetünk, belőle táplálkozunk.

 

III.” Amikor beesteledett, sok megszállottat vittek hozzá, ő pedig szavával kiűzte a tisztátalan lelkeket,”

 

IV.” Erőtlenségünket ő vette el, és betegségünket ő hordozta.” Mennyire szépen fejezi ki az evangélista, hogy az ember megerősödik a hite által. Ez az erő pedig a találkozásban van, a kapcsolat

 

 

 

Egy történetet osztok meg ma is önökkel/ veletek, melynek címe: Barátság!

Egy férfi, akinek pénzre volt szüksége, megkéri a gazdáját, hogy segítsen neki. A gazda próbára teszi: ha az egész éjszakát a hegyekben tölti, nagy jutalmat kap. (...) Megkérdezi legjobb barátját, Aydit, nem őrültség-e belemenni egy ilyen fogadásba. - Segítek neked. Holnap, amikor fönt leszel a hegyen, nézz előre. Én ott leszek a szomszéd hegy tetején, az egész éjszakát ott töltöm egy neked gyújtott máglyával. Te csak nézd a tüzet, gondolj a barátságunkra, és ez majd melegen tart. Sikerülni fog, meglásd, utána pedig majd én kérek valamit cserébe. Ali kiállta a próbát, elvette a pénzt és elment a barátjához. - Azt mondtad, fizetséget kérsz... - Igen, de nem pénzt. Ígérd meg, hogy ha egyszer az én életemben is átsuhan a hideg szél, meggyújtod nekem a barátság tüzét. 

 

Kedves gyülekezet!

A barátság tüze minden alkalommal fellobban az egymás iránti megnyilvánulásokban. Ezt a tüzet Istentől kapjuk és szétosztjuk. Legyen áldás a munkánkon, hogy a másokért való lobogásban tudjunk töltekezni, erőt gyűjteni. Ebben segítsen az Isten! Ámen.