A beszéd súlya és hitele

Textus: Ap Csel 2, 4-7  „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: „Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? ”

Ünneplő Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

Szeretettel köszöntöm önöket, titeket ezen a csodálatosan szép egyházi ünnepen. A mai ünnep a bizonysága annak, hogy Istennek nem hagyta magára az első tanítványokat. S a félelemben, az üldöztetésben melléjük szegődött, olyan képességekkel ruházta fel őket, melyek képessé tették őket az ő ügyének felvállalására.  Ma is egy félelemmel telített világban élünk. Félünk, mert szinte mindennap csak rossz híreket hallgatunk, megfélemlítés zajlik szinte az élet egész területén. Most a pandémia, a járványhelyzet, a sokszor eléggé ide- oda ugráló számok rémisztenek meg. Mások elveszítették a munkahelyüket, s így létbizonytalanság érzése uralja a szívüket. Sokan értelmetlennek találják a munkavégzést, vagy éppen családalapítást idehaza, s valahol távol keresik a boldogságukat. Vannak, akik aggódnak az egészségük miatt. S könyörögve fogják imára a kezüket, mert családtagjuk, szeretteik élet és halál között fekszik a kórházban, vagy éppen odahaza. Kétségek vannak a szívünkben, mert nem találják a bizonyosságokat, s minden látható dologba belekapaszkodunk, miközben észrevesszük, hogy ideig- óráig tudjuk megtartani az életünk. Ingoványos talajon mozgunk, s mintha a körülöttünk levő világ, mint egy hatalmas mocsár magába szippantana.

A tegnaplelőtt este szülőfalum felé utaztam elég későn, s ahogy egyre közelebb érkeztem szülőhelyemhez, mintha a fák árnya, a dűlök és patakok az esti csendben beszéltek volna nekem. Beszéltek a múltról, gyermek és ifjúságomról, érzéseimről, életemről. S ezután döntöttem el, hogy e mai pünkösdi ünnepen a beszédről fogok ma prédikálni. Mert lehet még szavak nélkül is kapcsolatot fenntartani, információt közölni. Mondatok és hangok nélkül is lehet éreztetni, láttatni, élethelyzetünket, sorsunkat, örömünket.

Nemrég valaki bejött a lelkészi irodába és kifejezte elismerését egy szolgálattal kapcsolatban, nem beszélgettünk sokat, de annál gazdagabb érzést adott át nekem. Szavával, hangjával megtöltötte az életem. S szinte érezni lehetett beszéde őszinteségét és varázsát. Ezért adtam mai prédikációmnak ezt a címet: a beszéd súlya és hitele.  Csodálatosan beszél Reményik Sándor költőnk a beszédről, Az ige című versében

 

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,

És áhítattal ejtsétek a szót,

A nyelv ma néktek végső menedéktek,

A nyelv ma tündérvár és katakomba,

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

 

 

E drága nyelvet porrá ne törjétek,

Ne nyúljon hozzá avatatlanul

Senki: ne szaggassátok szirmait

A rózsafának, mely hóban virul.

Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul,

Mintha imádkozna,

Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

 

 

Mert a szó összetör, megbánt, összezúz, de felemel, gyógyít és balzsamoz is. Ez az a nyelv, amelyet az apostolok is beszéltek pünkösd ünnepén. Olyan nyelv, melynek elsősorban nem mondattana és hangtana, hanem érzése, súlya, mélysége van. Ugye sokszor nekünk is a fülünkben cseng szüleink szava, vagy a mi hangunk lesz emberi érzéssé gyermekeinkben. De amint lenni szokott nemcsak a lelkünk és az életünk piszkolódik be, hanem a nyelvünk is. Könnyebben megtanuljuk a gonosz szavakat, melyekkel ártunk Istennek és embertársainknak, mint a szeretetre, jóságra nevelő és ezeket elmélyítő szavakat. Pedig ha volt valamikor szüksége a szép és igaz beszédre az emberiségnek, akkor most igencsak nagy- nagy kereslet van rá. Mert ezzel gyógyul a szívünk és lelkünk. Wass Albert írja a Nagyapán tanítása írásában:

 Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé.  …

Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted? - Értem – hebegtem megrendülve.   ….

A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni.

A többi szemét, amit elfú a szél…

Ezeknek fényében szeretném e mai alkalommal a szentírási verseket kibontani:

I.Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Lukács evangélista három fontos dologról beszél ebben a mondatban: megteltek Szentlélekkel, nyelveken beszéltek, és úgy beszéltek, ahogy a lelke adta nekik szólniuk.

a. Megteltek Szentlélekkel. A tanítványok élete Jézus halála után teljesen új irányt vett. Magukba zárkóztak. Féltek, elkülönültek. Aggasztotta a saját sorsuk, életük. Többen már arra gondolnak, hogy haza mennek és folytatják munkájukat, ahol abba hagyták. Egy hatalmas és mély lelki sivárság vette hatalmába. Az a sok tanítás, gyógyítás és szegények megsegítése, amit Jézustól láttak és tapasztaltak, mintha odalett volna egy szempillantás alatt. A tettre kész tanítványok élete szinte egy szempillantás alatt megváltozott Jézus halálával. Pünkösdkor azonban csoda történik, a megfáradt és megfásult tanítványok elnyerik a Szentlélek ajándékát. Én úgy érzem ez az isteni csoda hiányzott az életükből. Megteltek szentlélekkel, elnyerték az isteni áldását. Telve lettek azzal, ami a legjobban hiányzott belőlük, vagy éppen nem adták át magukat Isten erejének. Erőtelenek voltak, mert csak a fizikai valóságban bíztak. És az életterük lassan beszűkült. De az isteni lélek világosságot gyújtott sötétségben. Eloszlatta a félelmet. Megszüntette a félelmet. Tele töltötte a szívet az öröm érzésével.

b. Nyelveken beszéltek.” Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” Lk 6, 45 b. Ez a beszéd az öröm beszéde volt. A hála szavai fogalmazódtak meg benne. Úgy beszéltek, hogy mindenki megérthesse. Vagyis mindenki a saját képességével fogta fel az apostolok beszédét, még pedig úgy, hogy ez a beszéd, nemcsak érthetővé vált, hanem megváltoztatta az életüket és elindította őket egy új életre. Ez a beszéd cselekedetet váltott ki belőlük. Ezért mondom tinéktek, hogy a szónak és beszédnek óriási jelentősége van. Nem mindegy hogyan és miképpen beszélünk. Vigyázzunk, hát miképpen beszélünk, s mondom a költővel: Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,

Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,

Ki borát issza: Élet borát issza,

Előre néz s csak néha-néha vissza -,

S a kelyhet többé nem engedi el!

Egyszer egy más nemzetiségű hallgatta az istentiszteleten a prédikációt és megkérdezték tőle: megértette- e a lelkész beszédét? S ő így felelt: tudom, hogy Istenről és az ő világáról beszélt. A nyelveken való beszélés azt jelenti, hogy még akkor is megértenek, amikor a szavak jelentése akár értehetetlen is, de összefüggésében tudom, miben szól hozzám, és érzem, hogy megérinti a lelkemet.

c. „ahogy a lelke adta nekik szólniuk. ” A tanítványok nem akárhogyan és nem maguktól beszéltek. Hanem Isten szólaltatta meg őket. Péter pedig magán érezte az Isten tekintetét. Vagyis Isten akarata nyilvánult meg emberi cselekedetben. És Isten ma is ezt várja el tőlünk, hogy szándékát, tervét velünk és általunk valósítsa meg.

II.” Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. ” Pünkösd a zsidók számára a szövetség kötés és  az aratás ünnepét jelentette már. Istenfélő, vallásos emberek mentek fel Jeruzsálembe az ünnepre. A pünkösdi ünnep az új szövetség kezdete, amikor Isten ajándékaival látja el a tanítványokat. Nem akárkire száll az isteni lélek, hanem azokra a kegyes  férfiakra, akik akkor Jeruzsálemben tartózkodtak. Nyitottságot jelent az evangélista részéről, hogy a leírás szerint mindenki részesül Isten szentlelkének ajándékaiban. Akkor sokan voltak Jeruzsálemben.

III.”Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.” Félreérhetetlenül valami furcsa dolog történik. Mintha vihar készülne. A természet erőiben jelenik meg Isten hatalmas ereje. És a Jeruzsálemben levő emberek megijednek ettől a zúgástól. Keresik a magyarázatot. Egymástól várják a feleletet. És megtörténik a csoda, mindenki a maga nyelvén hallja az apostolokat beszélni. Vagyis az apostolok tanítását mindenki megérti. Nemcsak a beszédet hallják, hanem tudatosul bennük beszédük mondanivalója. Aki a maga nyelvén hallja beszélni az apostolokat, az közel éri magát hozzájuk. Olyanról beszélnek, amit ők is értenek. Ez a világ már ismerős az ők számukra.

IV. Döbbenet és csodálkozás kíséri az apostolokat. Mindannyian Galileából vannak, és tudják közvetíteni az isteni üzenetet. Megkapják az isteni lelket, és ezt tovább adják, beszédben, erőben hozzáállásban.

Ünneplő Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

Ma mi is megtelünk szentlélekkel, nyelveken beszélünk, és hirdetjük Isten kedves üzenetét. Érzed- e magadban, felfedezed- e a nyelveken való szólás ajándékát és tehetségét? Felelősséget tudsz- e vállalni azokért, akik rád bízattak? És tudod- e használni Isten szent ajándékait, mellyel ezen az ünnepen is megáld téged? Hiszen ezekre a kérdésekre válaszolni kell szóban, tettben és magatartásban. Isten segítsen, hogy válaszunk őszinte, tiszta és világos legyen.

Beszédemet egy történettel zárom, mert hiszem Istennel ma is találkozni kell és lehet.

Volt egyszer egy kisfiú, aki feltétlenül találkozni akart az Istennel. Tisztában volt azzal, hogy az Istenhez vezető út nagyon hosszú, ezért az összes fellelhető dobozos kólát és csokoládét bepakolta hátizsákjába, elindult. Addig futott, amíg egy parkhoz nem ért, ahol megpillantott egy öreg nénit.

 

A néni egy padon ült, és a galambokat nézte, akik táplálék után kutattak a földön. A kisfiú leült a néni mellé a padra. Kinyitotta a hátizsákját, és már éppen ki akart venni egy dobozos kólát, amikor arra gondolt, hogy a néni biztosan nagyon éhes lehet. Ekkor fogott egy csokoládét, és odaadta a néninek. A néni hálásan elfogadta az édességet, és a fiúra mosolygott - csodálatos volt a mosolya.

 

A kisfiú még egyszer látni akarta a mosolyt, ezért kólával is megkínálta a nénit, aki újra rámosolygott, talán még sugárzóbban, mint előtte. A kisfiú majdnem kiugrott a bőréből. Egész délután a parkban maradtak, de egy szót sem szóltak egymáshoz. Amikor besötétedett, a kisfiú elálmosodott, és úgy döntött, hazamegy. Már ment néhány lépést, amikor megállt, és visszafordult. Visszasétált a nénihez, és átölelte. A néni legszebb mosolyával ajándékozta meg.

 

Amikor a fiú hazatért, édesanyja különös mosolyt látott az arcán és megkérdezte: "Mi jó történt ma veled, hogy ilyen boldog vagy?" A kisfiú így válaszolt: "Istennel ebédeltem, akinek csodálatos a mosolya."

Isten segítsen ma és minden napon vele és embertársainkkal találkozni. Ámen.

 

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc