A hit mélysége

 

Textus: Róma 14, 5- 8 „Van, aki az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, a másik pedig egyformának tart minden napot, mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében. Aki az egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg. Aki eszik, az is az Úrért eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki pedig nem eszik, az Úrért nem eszik, és szintén hálát ad az Istennek. Mert közülünk senki nem él önmagának, és senki sem hal önmagának, mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. „

 

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

 

Számomra szokatlan ebben az üres templomban egyházi beszédet mondani, amikor csak a szolgálatvégzők vagyunk jelen. Ezért külön is köszönöm Antonya Ilonának és Orbán Gyöngyvérnek, hogy segítenek nekem e szolgálat elvégzésében. 22 évi lelkészi szolgálatom alatt minden alkalommal több vagy kevesebb Istenbe bízó embernek mondtam el tudásom szerint prédikációmat, hirdettem az öröm üzenetet. Amelyek a maguk hangulatában meghittek, bensőségesek és merem remélni élménnyel is telítettek voltak sokak számára.

Ez a mai alkalom más. Úgy szólítom meg a hallgatóságomat, hogy talán nem is ismerem. Vagy olyanoknak mondom el beszédem, akik más vallásos környezetben élnek. Mégis megpróbálom ezt a szentírási részt úgy kibontani, hogy az mindannyiunk számára tartalmas és hittel telített legyen. Ez a világhálós közvetítési lehetőség egyrészt kételyeket ébreszt bennem a személyes kapcsolat élő és eleven tartásával kapcsolatosan. Másrészt örömmel tölt el, hogy ha másképpen már lehetetlen, de mégis tudok szólni azokhoz az emberekhez, akik az előző vasárnapokon eljöttek a templomba imádkozni, közösen énekelni, a prédikációt meghallgatni. Így hát megbarátkozom ezzel a lehetőséggel, és igyekszem a lehető legtöbbet biztosítani ezekben a napokban, hogy akár egyedül, akár a családban éljünk is együtt elegendő lelki táplálék legyen a szívünkben és lelkünkben napokon keresztül, vagy akár az elkövetkező istentiszteletig. 

Érdekesek és mély tartalommal bírnak ezek a napok, melyeket eltöltünk a családunkban, vagy akár a közösségben. Azt érzékelem, hogy az élet egy kissé lelassulni látszik szűkebb környezetünkben. Látványosan érezhető, hogy bezártak az iskolák, egyes vállalkozások felfüggesztették a munkát. Megnőtt a kereslet az alapélelmiszerek irányába. Mindenki igyekezett otthonában a lehető legtöbbet felhalmozni élelemből és italból, hogy ha drágulnak az élelmiszerek, vagy nem lehetne kapni belőlük, akkor még jó hosszú időre elég legyen belőle a családnak.

Az elmúlt héten tartott temetési szertartásokon is tapasztaltam, hogy a megengedettnél jóval kevesebb létszámban vettünk részt. S mintha a betegségtől való félelem megmérgezte volna az életünket. Természetesen itt nem arról beszélek, hogy ne tartsuk be a hatósági óvintézkedéseket. Csak mintha a betegségtől való félelem uralkodni kezdett volna az életünkön is. Hiszem és vallom, hogy az emberi életünk egy hatalmas nagy ajándék az Istentől mindannyiunk számára. S mintha a fertőzéstől való félelem a középpontba állította volna az az értéket, mely mindig is a legmélyebb és legsúlyosabb kérdés. Mit teszünk meg az életünkért? Hogyan védjük és óvjuk azt? Nem- e éppen mi emberek vagyunk, akik az egész Földet beszennyeztük éppen azért, hogy minél magasabb és magasabb szinten éljünk. Mert, ha csak egy kicsit is szétnézünk, a sajátos környezetünkben ki kell jelentenünk, hogy nem tudtunk és ma sem tudjuk az óriási szemetet, amit termelünk, mi kell, kezdjünk vele. De gondolhatunk az eszközeink, autóink által kibocsátott káros környezet szennyezésre. És a sort még lehetne tovább duzzasztani.

Egy biztos, minden fejlődési szakasznak megvoltak a maga buktatói. Miközben egyre magasabb fejlettségi szinten élünk, sokszor annál jobban tönkretesszük azt a környezetet, melyben fenntartjuk magunkat és családjainkat.

Nem szeretném ennek a vírusnak a történetét ebben a beszédben ecsetelni. Egy bizonyos. Amíg távol volt tőlünk, addig senkit nem érdekelt. A média is csak néha érintette a témát. S ahogy közelebb került annál nagyobb lett a riadalom körülötte. Az emberi hanyagság, tunyaság, vagy éppen felelőtlenség engedte, hogy ez a járvány ma már világméreteket öltsön. S bár fennebb hirdetik, hogy felkészültek a betegség elhárítására, szinte naponta látszik, hogy alapvető eszközök hiányzanak a szükségletekből.

Pál apostol ezeket a szentírási verseket a Rómában élő keresztény embereknek írja. Több féle ember és különböző kultúrából érkező személy lesz a keresztény közösség tagja. Akik természetesen magukkal hozzák otthonról a különböző szokásokat. Sőt a régi vallásosság ismertető jegyeit. És Pál apostol az egyetlen törvény betöltését a szeretet megélésében látja. A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. Az első keresztények az üdvösség eljövetelét a közeljövőben látják. Az éjszaka múlik és a nappal közel van, mondják. Ezért el kell vetni a sötétség cselekedeteit, és fel kell ölteni a világosság fegyvereit. Ezért illik tisztességben élni, nem bujálkodásban és kicsapongásban, viszálykodásban és irigységben. A test bűnös kívánságait pedig vissza kell fogni.

I.Van, aki az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, a másik pedig egyformának tart minden napot, mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében. Az emberi meggyőződés egy rendkívülien fontos dolog. Szinte az egész életünk attól függ mi a meggyőződésünk a dolgokról. Aszerint viszonyulunk feléjük. A lelki és szellemi ajándékok, melyeket Istentől kaptunk, a génállomány, amely fogantatásunk alkalmával kialakult és az a szűkebb vagy tágabb környezet, melyben nevelkedünk és élünk mind- mind befolyásolják a meggyőződésünket. Néha talán túlságosan is megkövesedünk egy- egy meggyőződésben. S nehezen lehet bennünket abból a véleményből kimozdítani. Ma is van, aki erre a fertőzés veszélyre időben felkészült. Szeretteit biztonságos helyre juttatta. Ő maga pedig át akarja vészelni ezt a helyzetet. Van, ki nem hisz az óvatosságban. Éli továbbra is az ő életét. Hiszékenyeknek tartja azokat, akik otthon maradnak és így igyekeznek a járványt csökkenteni. Van olyan is, aki felajánlja idejét és tudását mások megsegítésére. Szeretne bevásárolni, időseket gondozni. Aggódva figyeli, mert tart ez a világ.

De olyan is akad, aki ezt a helyzetet ki akarja használni. S látjuk meg is történik, drágul az élelem, vagy éppen az egészségügyi cikkek. Vagy éppen elfogytak a polcokról azok a termékek, melyek még hetekkel vagy napokkal ezelőtt olyan természetesek voltak mindannyiunk számára, hogy ott vannak. Sokféle meggyőződésűek vagyunk. De egy mindenképpen fontos mindenki számára. Értékeljük az életet és az egészséget mindennél többre. Mert ez által egymást megvédjük és oltalmazzuk a betegségtől. És imádkozzunk a betegekért. S főleg azokért, akik életüket is veszélyeztetve ápolják őket, vagy éppen felkészülve várakoznak, akár e város kórházában is, hogy mindent megtegyenek az egészségünkért. Ma Istennek és nekik kell hálásak legyünk, azért hogy ezt a fertőzést el tudjuk kerülni. Idős testvéreinket és önmagunkat meg tudjuk védeni. A meggyőződésnél semmi nem tud erősebb lenni az emberben. Engedjék meg, osszam meg életem egyik nehéz történetét.

Kisebbik lányunk betegsége miatt Marosvásárhelyre került a kórházba, oda is az intenzív osztályra. Agyvérzés után, már csak alig volt életben. Lélegeztető gépre tették a szakemberek, inkubátorban tartották. Kicsi kezéről levágták az újbegyeit.  Feleségem kétségbeesésében kért, hogy kereszteljük meg a lányunkat. Ezt még tetézte, hogy édesanyám is szintén ezzel a kéréssel ostromolt. Számomra a keresztelés örömteli alkalom kellett volna, legyen. Nem tudtam igazán elfogadni, hogy egy kórházban az intenzív osztályon meg kell és meg lehet keresztelni egy kisgyermeket. Nekem a keresztelés, akkor a lemondást, az elszakadást jelentette és az ezzel járó fájdalmat. Talán családtagjaim másik részének a szövetséget Istennel. Ebben a nagy bajban, a beléje feketetett bizalmat, az Isten gondviselésébe való belehajlást. Teremtő Atyánk úgy akarta, hogy a kislányunk utána még közel 15 évet éljen velünk.

II. Aki az egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg. Aki eszik, az is az Úrért eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki pedig nem eszik, az Úrért nem eszik, és szintén hálát ad az Istennek.

Pál apostol hatalmas nagy emberi bölcsességgel rendelkezik. Ő úgy tanít az Istenről, hogy az mindenki számára elfogadható legyen. Vagyis értelmezése szerint belefér Isten világába az az ember is, aki megkülönbözteti az egyik napot, és az is, aki nem. És ez a szentírási gondolat másik része teljesen rácseng e böjti időszakra is. Hiszen vannak közöttünk is, akik nagyon konzervatívan betartják az étkezési rendet a böjtben. De többen vannak, akik alig gondolnak ma már a böjtre. Pedig akár testi, akár lelki vonatkozásban gyakoroljuk, nagy haszna van, hiszen magunkat próbáljuk meg. És tűrőképességünk határait tudjuk kitolni a böjt által. És e megpróbáltatásban jövünk, vagy jöhetünk rá arra, hogy mennyi mindenre képesek vagyunk.

Lassan nálunk is bevezetik a kijárási tilalmat, akár éjszakára, vagy éppen nappalra gondolok. Vagyunk- e annyira öntudatosak, hogy elfogadjuk, tiszteljük és gyakoroljuk ezt? És ez által megvédjük önmagunkat, családunkat a fertőzéstől! Aki különbséget tud tenni e napok között, az Pál apostollal szólva Istenért teszi. Az Isten iránti hála pedig éppen az életmód váltásban. A körülményekhez való alkalmazkodásban is van. A vallásos ember Isten dicsőségét helyezi előtérbe. És az úgy valósul meg, ha mi ebben a világban Jézus tanításait figyelembe vesszük és aszerint élünk. S minden emberben, idősben és fiatalban testvérünket látjuk. Mert miközben magunknak egyre többet tudhatunk, annál többet veszünk el másoktól, időben, energiában, egészséges életmódban.

III. „Mert közülünk senki nem él önmagának, és senki sem hal önmagának, mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. „

Rengetegszer tevődünk fel bennünk a kérdés: Miért élünk? Kinek, kiknek élünk? A legtermészetesebb válasz: a családban élő ember a családjáért, a szakmájának élő ember a hívatásért, a tudós a tudományért, a nevelő a neveltekért, az édesanya a gyermekekért. S hiszem, minden embernek van egy válasza, hogy miért él.

Ady Endre: Nem élek én tovább

 

Nem élek én tovább,

Csupán addig élek,

Amíg a szívemből

Felfakad az ének;

Amíg a lelkemet

Sírhatom a dalba,

Amíg lángra gerjeszt

Ihletés hatalma;

 

De mi lehet a vallásos ember válasza: miért él? Számomra a legegyszerűbb válasz erre a kérdésre az, hogy az ember Istenért él. Isten dicsőségét akarja megvalósítani a földön. Tudja valaki, hogy ezt hogyan érheti el? Nem az ember nem tudja. Csak sejti. Isten jeleket küld erre a földre, hogy mit vár el személyesen tőlünk.

Néha van, amikor átlépjük hatáskörünket és fényezzük önmagunkat. Színjátékot űzünk magunkból, miközben belül, mélyen messze vagyunk az isteni világtól. De mindez meglátszik rajtunk, hiszen minden egyszer napfényre kerül. Ezért, hát ne féljünk e fertőzéstől. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy megvédjük önmagunkat és társainkat. Hallgassunk a hatóságok utasítására. És imádkozzunk, ezekben a napokban különösen fohászkodjunk Istenhez. Mert az imádság felszabadít, Istenhez emel. Embertársi közelsége hozza a társainkat. De főleg megtanít Istenre bízni az életünket. És elfogadni az Ő akaratát.

 

,Egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele: elmúlik...!"

 

Keresztény Testvéreim! Ez a fertőzés és járvány veszély elmúlik. És nekünk, embereknek úgy kell élnünk, hogy Jézus beszédei és tanításai bennünk és általunk valósuljanak meg. Így kívánok ebben az időszakban elcsendesülést, befelé fordulást. Könyörgésekkel telített meghitt és áldásos napokat. Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc