A kiközösítés és kizártság érzése

Textus: Jn 9, 13- 17 “ Ezt az embert, aki nemrég még vak volt, a farizeusok elé vezették. Az a nap pedig szombat volt, amelyen Jézus a sarat csinálta, és megnyitotta annak az embernek a szemét. A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan jött meg a látása. Ő ezt mondta nekik: Sarat tett a szemeimre, aztán megmosakodtam, és most látok. Erre a farizeusok közül néhányan ezt mondták: Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot. Mások így szóltak: Hogyan tehetne bűnös ember jeleket? És meghasonlás támadt köztük. Ezért ismét a vakhoz fordultak: Te mit mondasz róla? Hiszen a te szemedet nyitotta meg. Ő ezt felelte: Próféta.”

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

Október eleje van, s nekünk, magyaroknak ez a hónap két esemény miatt is fontos. Nemzetünk történelmében két jelentős dátum mélyen a szívünkben él, október 6- a, az 1848- 49- es szabadságharc elbukása és október 23- a az 1956- os történések miatt. A 13 aradi vértanú halála, majd az 56- os hősök élete és halála a drámaiságról, majd kirekesztettségről és kizártságról beszélnek. De október elején ünnepeljük az időseket is, az előző évektől eltérően, most nem tudjuk őket egybehívni, velük együtt lenni éppen e világjárvány miatt.

Talán kevesen tudják, hogy a Habsburg dinasztia hatalomra kerülésében IV Kun László magyar király is segédkezett, amikor Habsburg Rudolffal 1278- ban, legyőzték a cseh- morva seregeket, melyet II Ottokár cseh király vezetett a morvamezei csatában. S majd maga a király is elesik az ütközetben. Természetesen éltünk meg a Habsburgokkal szép napokat és éveket, de valahányszor az érdekérvényesítés, az önrendelkezés, ahogyan ma mondjuk, vagy éppen a saját lábunkon való megállás kerül a beszélgetés, és a vita középpontjába, akkor személyek és csoportok a kiközösítés útjára terelődtek. Politikusokat, gazdasági szakembereket, népünk és nemzetünk önállóan gondolkodó személyeit némították el, ha szükséges volt, éppen a halálukat és megszervezték, csakhogy egy rendszer fennmaradjon, uralkodni tudjon. Nem véletlen volt tehát a szabadságharc 1848- 49- ben, amikor nemzetek fogtak össze és az osztrák rabigát legyőzni kívánták.

 

Bözödy György: Otthon így szoktam szólani verséből idézek

Ó Teremtőm, tudod-e, hogy itt vannak a kövek,

itt vannak a füvek, erdők, egy külön kis világ

egészen itt van a hegyek karimája között?

Tudod-e, hogy itt még nem volt az özönvíz óta

új olajág, mely a békét hirdette volna, tudod-e,

hogy emberi láva ég, tüzel mindenütt körülötte?

……………………………………………

Tudod-e, hogy itt a virágok tarkábbak, mint

máshol a lélek, a földnek, fának, bogárnak is

szava van és beszél és sír és kacag, ám de hogyan

hallanák hangját, ha innen a segélykiáltás sem

hallatszik messze?

 

 

El kell mondanom, hogy unitárius őseinket sokszor érte kiközösítés éppen a hitük és választott egyházuk miatt. Nem vállalhattak köztisztségviselést, különcködőknek tartották őket, jelentős településeken nem építhettek templomot, vagy éppen iskolát és még sorolhatnám. Az sem véletlen, hogy itt Székelyudvarhelyen is, csak jóval az 1867- es kiegyezés után lesz unitárius vallású főispán és az ő idejében kapja meg az egyház az engedélyt, templom építésére és a vallásosság nyilvános gyakorlására. Talán ma nem is becsüljük meg eléggé azokat a lehetőségeket és jogainkat, mellyel megélhetjük hitünket és vallásosságunkat. Ezért is gondoltam arra, hogy a ma alkalommal a felolvasott szentírási versek alapján a kiközösítésről és kirekesztettségről fogok beszélni.

Akár a növények, állatok világát nézzük, felfedezhetjük, hogy az erősebb nagyon hajlamos arra, hogy a másikat elnyomja, vagy éppen megsemmisítse. Természetesen van egy egyfajta egyensúly a természet életében, de szinte lépten-, nyomon látni és tapasztalni lehet, ahogyan a kizárás megjelenik.

A legszembetűnőbb azonban a teremtett világban éppen nálunk az emberek világában jelenik meg. Jelen van az óvodákban, iskolákban, akár még a munkahelyeken is. A nagy kérdés az mindannyiunk számára, hogy miért lesznek kiközösítettek, kizárt személyek egy- egy közösségből. Hibájukból, viselkedési módjukból adódik- e, vagy csak éppen nem tudnak, akarnak megfelelni egy közösség elvárásainak.

Bizonyára mindannyian voltunk már olyan élethelyzetben, amikor úgy éreztük nem vagyunk a közösség része. Talán nem beszéltük a nyelvet és így nem tudtunk beszélgetni, gondolatokat megosztani. Vagy nem találtuk meg a közös témát, közös nevezőt, mely összekötött volna. Bármi legyen is az oka, ilyenkor magunkra maradunk, és nem találjuk az utakat, ösvényeket, melyek összekötnének, felzárkóztatnának, visszatalálásra bírnának önmagunkhoz és a közösséghez.

Jézus idejében a zsidó társadalom merev, szigorú, a betűk és mondatok világára összpontosító elveket vallott. Ezért nagyon nehéz volt akár a családnak, akár a személynek, ha valami különleges történt velük. János evangélista egy olyan élethelyzetet és történetet ír le, ami nagyon sokatmondó, és úgy hiszem tanulságos mindannyiunk számára. Egy családnak vak gyermeke születik, és így él hosszú éveken keresztül. Ezt a sérültséget és fogyatékosságot a bűn következményének tartották a zsidók, ezért a személy lenézték, s a család hibájának tartották. Ez a születésétől vakon élő ember ott van az élet közepette, a családjában, a településen, a templom előtt. Találkozik Jézussal szombat napon, aki őt megszánja, a föld porából és a köpetből sarat készít, megkeni a vak ember szemét, majd azt mondja el, menjen el Siloám tavához, mossa meg a szemét és arcát, s akkor visszanyeri a látását. Mindez úgy is történik, ahogyan Jézus elmondja. Bár nagyon szeretem Jézus csodatételeit, e mai alkalommal nem annyira a csodával, hanem az utána történő dolgokkal szeretnék foglalkozni. Ezek fényében világítom meg a szentírási verseket.

I.” “ Ezt az embert, aki nemrég még vak volt, a farizeusok elé vezették. Az a nap pedig szombat volt, amelyen Jézus a sarat csinálta, és megnyitotta annak az embernek a szemét.”  El lehet képzelni miként érezhette magát, a látását újonnan nyert személy magát a farizeusok előtt. Mert a cél, amiért oda hívatták nem a dicséret, nem is Jézus magasztalása volt, hanem a kötekedés. Két oka is volt ennek, az egyik maga a csoda, ki tehet ilyet, hogy visszaadja annak a személynek a látását, aki születésétől fogva vak volt. A másik pedig az, hogy éppen ez szombaton történt, amikor nem volt szabad semmit sem tenni, mert Isten ellen vétőnek tartották ezt az ügyet. Ez az ember feszengve, félénken, a kérdésekről mit sem sejtve állt meg a farizeusok előtt. Ő egy új világba érkezett. Eddig számba sem vették, s most már egyenesen a farizeusok elé kerül, mint akit kihallgatnak, kérdeznek, vallatnak. A farizeusokat képmutatóknak, kívülről törvénytudóknak, és annak betartóinak, de belülről romlottaknak mutat be az evangélium. Biza, megtörténhet, hogy minket is számon kérnek, ha el kezdünk látni. Ha el merjük mondani gondolatainkat, vagy éppen észrevételeinket. Bár ma egy szabadabb rendszerben élünk, mint az előttünk élők, mégis van mit tenni, hiszen a hajbókolásra, az igen- igenre szoktattak, már ennek a világ a hatalmasai. Nemrég alkalmam volt megtapasztalni, hogy a közösség óhaját, elvárását szinte semmibe veszik egyesek, s az egyéni célok mértékadóbbak, mert így tudják fenntartani a rendszert, s lekenyerezve lesznek a jövőben. S így lesz a kiszolgált, kiszolgáltatottá, mert eladta az életét, nézetét, netán gerincességét a megélhetésért.

II.” A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan jött meg a látása. Ő ezt mondta nekik: Sarat tett a szemeimre, aztán megmosakodtam, és most látok.” A földből és köpetből létrejövő sár két fontos dolgot jelent. Az első a föld. Amely kietlen, terméketlen, értéktelen. A köpet, pedig maga az Isteni ige. Ezt a földet a köpet szenteli, áldja meg, s így válik gyógyítóvá, emberi életet formálóvá. Nem maga a sár adja vissza a vak ember látását, hanem az Isten, aki ezt a tehetséget valóságossá teszi. A látás, külső és belső látást jelent. A fény nemcsak a szemnek, hanem a szívnek is szól. Ma is, amikor Jézus példázatait halljuk, az evangélisták tanításait olvassuk, s az apostol figyelmeztetéseire figyelünk, fényt kapunk, világosságot, hogy merre haladjunk a mi utunk és ösvényünk. A vak ember vágyott a fényre, a látásra, a Jézussal való találkozásra. Nem akart örökké sötétségben élni. Vakságban és világtalanságban. Bár elmúlt a XVI. század, a felvilágosodás kora, sőt a 21. századot írjuk, vannak, akik még mindig ködösítenek, mellé beszélnek, szőnyeg alá söprik a szemetet. Átírják az igazságot, félelmet keltenek maguk körül, megátalkodottak gonoszságukban, s mindent megtesznek, hogy útjában álljanak Isten dicsőségének.

 De a fény, a szeretet fénye árad Istentől, árad a templomokból, legyőzi az ember által kidolgozott akadályokat, s elhozza a boldogság világát, a békét, és szeretetet az emberi szívekbe. Mert lélekmarcangoló lehet nem beszélni az édesanyával, vagy magára hagyni egy édesapát, betegségében nem ápolni egy szerető családtagot. Hideg szív és elme, lelketlenség ahhoz, hogy kihűlni hagyjuk azokat a családi fészkeket, melyekben a szüleink, nagyszüleink voltak a családi tüzek és mécsesek táplálói. Szörnyű érzés lehet eltévedni a sötétségben és várni, hogy lámpásával, szeretetével valaki arra térjen.

III.” Erre a farizeusok közül néhányan ezt mondták: Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot.” Sík Sándor költő így ír az ünnepről

Üdvözölt Légy kedves ünnep

Tiszta szívek ünnepe!

Ragyogjon be fehér fényed

Szívünk – lelkünk mélyébe.

 

Napsugárban angyalszárnyak

Lenge libbenése kél,

És a szárnyuk és az arcuk

És az Úrnak fénye rajtuk

Hófehér.

Jézust osztályellenségnek tartották a farizeusok. Bár a nép mindenütt tisztelte, a vallási és világi vezetők Jézusban kihívást láttak. Úgy fogták fel az ő tetteit, mint amelyek felforgatják azokat a szabályokat, melyekben hittek, és betartottak. Igyekeztek mindenütt Jézust lejáratni, ellene szólni és tenni. Itt az a legszembetűnőbb, hogy szombat napon segített egy vak emberen, aki maga is bűnös volt. Egy kijelentéssel megkérdőjelezik Jézus Istentől való származását. Nem Istentől való ez az ember mondják.

IV.” Mások így szóltak: Hogyan tehetne bűnös ember jeleket? És meghasonlás támadt köztük.” Maguk a farizeusok is különbözőképpen vélekedtek. Voltak, akik elfogadták Jézust. Mások meg támadták. Bűnös ember nem tehet jeleket. Ezek a jelek pedig Istentől származnak.

V. „Te mit mondasz róla? Hiszen a te szemedet nyitotta meg. Ő ezt felelte: Próféta.”

A vak ember bizonyságot tesz Jézusról. Ő már tudja, hogy Jézus próféta. Neki visszaadta az ő szemeinek látását. Egy olyan ajándékot kapott, ami egy életre szólóan megváltoztatta az addigi életét.

Keresztény Testvéreim! Akik a templomba jövünk, imádkozunk, elmondjuk szeretteinkért imádságunkat. Mi is erre várunk, hogy Isten megnyissa a szemünket. Egy olyan látásra, ami hozzá, önmagukhoz, és az egész teremtett világhoz közelebb vezet.

Beszédemet egy történettel zárom, melynek címe elvitte a szél

A liget területén lévő pázsit közepén kinyílott egy pár pitypang.  Az egyik szép sárga virágú, erős fejlettebb volt, mint a többi.  Derűs képet nyújtott, mint a májusi este.  A virág hamarosan magba szökött. Hópehelyhez hasonló, könnyű kis ejtőernyők övezték a magjait.  Terveket szőttek és találgatták:
- Hol tudunk majd gyökeret verni?  Ki tudja?  Csak a szél tudja.
Egy szép napon elragadta őket a szél. A magocskák belekapaszkodtak az apró kis ejtőernyőkbe és tovarepültek.
- Sziasztok... Sziasztok.
Többségük sikeres repülés után mezőkön, kertekben kötött ki.  Csak egy volt közülük, amelyik nemsokára egy járda szegélyében lévő kis hasadékba esett.  Csak egy jelentéktelen kis rögben kapaszkodott meg.
- Ez mind az enyém - mondta.
Fontolgatás nélkül helyet foglalt. Csírát és gyökeret engedett a szűk kis repedésben.  Pár méterre tőle egy düledező padocskán egy fiú üldögélt.  Tekintete zavart és felindult volt. Nagy gondja lehetett, mert kezét ökölbe szorítva, kétségbe esve hadonászott. Észrevett két gyenge kis levelet a cement közötti repedésben.
- Kár a gőzért, nem fogsz boldogulni, úgy jártál, mint én - és eltaposta a fiatal hajtást.
Másnap észrevette, hogy a megnyomorgatott hajtás kiegyenesedett és a két levélből négy lett. Hosszú ideig szemlélte a bátor kis hajtást.  Sőt, naponta visszatért hozzá. Föltűnt neki, hogy rövid időn belül kinyíltak a sárga virágok és virítottak mintha boldogságukat hirdetnék. Az idő múlásával a fiú úgy érezte, hogy a harag és a megalázás fájdalma enyhülni kezd benne. Kiegyenesedett és teleszívta tüdejét friss levegővel. Érezte, hogy a gondjai tovaszállnak. Megvan! Nekem is lehetséges egy újrakezdés. Nevetni és sírni szeretett volna. Megsimogatta a virágokat.
A növények is megérzik, ha szeretik őket. A pitypangnak is ez volt élete legszebb napja.

Ne kérdezd a széltől, miért ragadott magával.  Küzdj, dolgozz akkor is, ha a cement rideg keze fogva tart! Lásd és találd meg életedben az örömöket és boldog perceket, s ezeket oszd meg szeretteiddel! Ámen.