A magától növekedő vetés

Textus: Mk 4, 26- 29 „Jézus ezt is mondta: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert elérkezett az aratás ideje.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Húsvét után az első vasárnapon az ismeretlenről szeretnék beszélni, a kiszámíthatatlanságról.  Életünk van egy előre jól meghatározott oldala. Megtervezik a szüleink, nagyszüleink azt a lépcsőzetes, fokozatos fejlődést, melyet mi óvodának, iskolának, majd egyetemnek nevezünk. Észérvekkel, ösztönzésekkel, buzdításokkal elindítanak egy életúton. Ez pedig az előre megtervezettségről, a biztonságról, az emberi értelem hatásáról szól. Az emberi élet ezen oldaláról rengeteg írás született, amely hozzásegít, buzdít a teljesség és tartalmasság megélésére.   Egy könyvtárnyi irodalom foglalkozik azzal, miként kell várni az újszülöttet, hogyan kell nevelni, szeretni, az első hónapokban, majd az első 18 évben neki mindent megadni. És többé- kevésbé szülőkként ezt be is tartjuk, s igyekszünk mindent megtenni, azért, hogy gyerekeink többek legyenek, mint mi voltunk, több örömet, sikert és boldogságot elérjenek. Mégis megtörténik, hogy minden igyekezet ellenére ez nem sikerül, sőt ellenkezőleg, az elvárt eredményt nem hozza az illető személy. Van olyan eset is, hogy elveszítjük az irányt, eltévesztjük a célt, s aztán csak sodródunk az árral, nem találjuk az igazi önmagunkat ebben a világban.

Minden istentiszteletnek, s így a mainak is, az a célja, hogy irányt mutasson, serkentsen és buzdítson az Isten felé való fordulásra. S amikor Istenről beszélek arról az ismertről és ugyanakkor ismeretlenről szólók, aki itt van a mi szívünkben, és mégis átöleli az egész világmindenséget. Arról az Istenről beszélek, aki örök titokként a lelkünkben van, s hív, szólít mindennap, egy emberibb, méltóságteljesebb élet megélésére.

A tegnap Székelyderzsben csemetéket ültettünk a határban, a Föld napja alkalmával, köztünk senki nem volt szakképzett a csemeték ültetésében, de éreztük és ott volt a kis közösség hangulatában, hogy ezek a hársfák egykor majd nagyra nőnek. S miközben szitálni kezdett az eső, éreztük, hogy Isten égi öntözőjével máris áldást küld a munkánkra. Nem ismerjük, és nem tudhatjuk, de hitünkkel elképzeljük, hogy egykor majd fává terebélyesedik az emberi álom, s meghozza gyümölcsét Isten az emberi akaratnak. Munkatársává és cselekedetének megáldójává válik Isten annak az emberi elképzelésnek, amely az Ő ihletettsége nyomán jöhetett létre.

Aztán az erődtemplomot körülvevő falak és bástyák egyik lefödésénél Katona Dénes lelkész megmutatta azt a szekeret, amelyet édesapjától kapott, s amit fiatal lelkész korában az 197o- es években a gazdálkodásban használgatott. Az első reakcióm e szekér láttán az volt, hogy nekünk fiatalabbaknak tanítani és mutatni kellene, hogy honnan- hová vezethet el emberi utunk Isten áldása nyomán. Ezért is sokszor eljátszadozom a gondolattal, s foglalkozom azzal a ténnyel, hogy mi tesz bennünket, embereket sikeressé, vagy éppen ellenkezőleg sikertelenekké. És én mindig arra a meggyőződésre jutok, hogy a belső erő, a lelki világ és Istennek önmagunkban való felfedezése és gazdagsága teszi az életünket erőssé, vagy éppen erőtlenné. Az előbb említett gondolatok alapján kívánom a mai szentírási verseket értelmezni. Reményik Sándor: Úgy fáj már minden... verséből idézek

 

 

 

Úgy fáj már minden, minden idebenn:

A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,

Minden, mi általreszket szívemen,

Legyen az ember, muzsika, vagy táj,

Úgy fáj már minden, minden idebenn.

 

De néha egy-egy halk szó simogat,

S rejtekúton a szívembe talál,

S álomba ringatja a kínokat,

Elaltatja a múltat, s a jövőt.

Pedig be nehéz megtalálni már

Az ösvényt, a szívembe vezetőt.

……………………………..

Áldott az óra és áldott a szél,

Mely liliomok messze magvát hozza,

Magot, melyből a békesség kikél.

 

Az előbb említett gondolatok alapján kívánom a mai szentírási verseket értelmezni, s belőle életünkre eligazítást nyerni.

I.” Jézus ezt is mondta: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe,” Az emberiség nagyon sokáig, talán sokan még ma is nagyon távolinak képzelte el az Istent. Ez a világ egy olyan országot jelentett, ami elérhetetlen az ember számára. Valahol mindig az ember elvárása előtt lebegett, de igazán sosem tudta az ember azt elérni. Azonban ez a világ Jézus tanítása nyomán megérthető, elérhető és megosztható olyan emberekkel, akik ebbe az országba vágyakoznak. Ebben a mondatban Jézus három fontos dologról beszél. Elsősorban Isten országáról, másodsorban a magvetésről, és harmadsorban a földről. Isten országa, mely addig el csak valahol távol, vagy a közeli jövőben volt elképzelve, most már elérhetővé válik. Isten világa hasonlóvá lesz a földi világhoz. Kézzel fogható, megtapasztalható, tapintható valóssággá válik az emberek életében. És ez a jézusi fogalom, az általa megalkotott Isten világa, nekünk itt és most húsvét után a szívünkben él. Ezt a világot jöttünk el gazdagítani. Ennek színterét akarjuk megtakarítani. Imádságainkkal, fohászainkkal, hitünkkel beültetni. S benne úgy megtalálni magunkat, hogy sajátos kihívásainkra, kérdéseinkre válaszokat találjunk. Van, aki ebben a világban a feltámadás ünnepe után a házastársát keresi. Benne az arcát látja, az életét, a közös megvalósításokat. Van, aki ebben az országban a gyermekét keresi, aki még itt lehetne vele, neki örvendhetne, boldogíthatná. Van, aki a szüleit képzeli maga mellé, és hallja a hangokat, látja az arcokat, kik érte éltek küzdöttek és cselekedtek.  S van, aki a szűkebb és tágasabb családját látja, akik mellette vannak, a közelben és távolban, gyermekekben és unokákban. De ez az ország egy olyan belső titok, és kiaknázási lehetőség, melyért mindig lehet időt és energiát áldozni. S melynek fénye, illata és szépsége új árnyalatban hozza közel hozzánk Isten teremtő és gondviselő erejét.

A magvetés egy olyan tudatos, fizikai és szellemi- lelki tevékenység, mely mindig a jövőről szól, arról tanít. A magvető ember abból vet, amiből sokat szeretne a magáénak tudni. Azt veti, amire szüksége van. A magvetés a reménnyel és hittel telített ember Isten közeli élménye, aki bízik az Ő gondoskodásában és áldásában. A magvető ember tudja, hogy neki helye és szerepe van ebben a teremtett világban. És nekünk a mában élő személyeknek, családoknak és ennek a közösségnek egyik igen égető kérdésünk, hogy mit vetünk el az életünkkel? Hogyan vetjük el magunkat? Nemrég arról beszélgettem az egyik református lelkésszel, aki magas egyházi tisztséget tölt be, hogy mennyire fontos a bizonyságtétel nekünk, lelkészeknek és családjainknak. És én valóban hiszem, hogy a személyes hit nemcsak a templom falait, de átszövi az egész életünket. Az Istenbe vetett hit nemcsak a vasárnapokat, hanem az egész életet kell, jellemezze. Ki, amit vet, egykor azt fogja learatni. És nekünk úgy kell élnünk, hogy ez az aratás nemcsak itt a földön, hanem elsősorban éppen az égben, Isten színe előtt fog megtörténni. Ezért mondta és tanította Balázs Ferenc, egykori mészkői lelkész, elvetem magam a rög alá, hadd lám kikelek- e?

A föld, az emberi lélek a táptalaj. Helyszíne és mozgatója emberi életünknek. Innen indul ki az élet. Benne vannak a sikerek és kudarcok, az álmok és vágyak, az elindulások és megérkezések. Az emberi lélek pedig nagyon érzékeny. Olyan, mint egy hangszer. Lelkészi munkánknak egyik legszebb és legnehezebb mozzanata az, amikor az emberi lelkeket hangolni akarjuk és tudjuk Istenre és az ő világára. Az emberi lélek nagyon törékeny, az események, élethelyzetek, és történések kifeszítik, az életünket kifeszítik, mint a hegedű húrjait. S nekünk nagy szerepünk van abban, hogy összhang, harmónia, ritmus és dallam szólaljon meg benne. Mert Isten a kezébe veszi az életünket s eljátszódja rajta az örömteljes és fájdalmas énekeket. Ez a lélek pedig felfogja a legkisebb rezgéseket is. S elpattan, elszakad a túlzott szorítások, feszítések súlya alatt. De csodálatos hangokat, bensőséges érzéseket szólaltat meg, ha avatott kezek rajta játszani kezdenek.

II.” azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan.” Az embernek nagyon nagy szerepe van élete alakulásában. Talán túlságosan is nagy hangsúlyt fektetünk ma erre a meglátásra. De van egy ismeretlen világ, még ma is, amelyben az ember nem tudja, nem ismeri, miként és hogyan történnek a dolgok. Csak sejtéseink vannak erről. Csak meglátásaink, hitbeli meggyőződéseink vannak arról, hogy mi történik ebben az ismeretlen világban, Isten országában. Valami olyan isteni világ alakul ki bennünk, amit csak szavakkal nem lehet megfogalmazni. Körül lehet írni, lehet beszélni róla, de a lényeget igazán, magát az Istent csak érezni lehet. És ez a szép a vallásban, hogy Istent érezzük és megtapasztaljuk. Tudjuk, bennünk és általunk valósul meg az ő világa. És mindenkori kérdéseink, kételyeink még jobban elmélyítenek az Ő létezésének bizonyosságában. Ez a láthatatlan világ élő bizonyossága és létezése.

III.” Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban.” Mi emberek hajlamosak vagyunk elhinni magunkról, hogy mi vagyunk ennek a világnak az urai. S csak tehetségünk és kitartásunk által valósítottuk meg önmagunkat. A vallásos ember azonban hiszi és érzi, hogy Isten szentlelke mindenkor megérinti, ösztönzi és serkenti a méltó és gazdag élet megélésére. Ez az isteni lélek sarjasztja bennünk, lelkünkben a vetést, kalászt, majd magot érlel a kalászban. S ezek a magvak, nemcsak a testünknek, hanem elsősorban a lelkünknek visznek táplálékot. A hit láthatatlan világa olyan tápláló erővé válik, mely legyőzi félelmeinket, velünk van kétségeinkben és átsegít az akadályok legyőzésében.

IV.”Amikor a termés engedi, nekiereszti a sarlót, mert eljött az aratás ideje.” A hitbuzgó embernek minden vasárnap az aratás ideje. A héten elvégzett munkánk után érezzük Isten áldását. Cselekedeteinkből és imádságainkból kévéket kötünk, hogy odahelyezzük Isten szérűjére, aki azt kicsépeli, gabonáját értékeli és töviseit eltüzeli.

Egyszer egy szentéletű ember a városban sétálgatva találkozott egy rosszul öltözött, ápolatlan lánnyal, aki alamizsnát kért.

 

- Uram – fordult Istenhez -, hogyan engedheted meg ezt? Tegyél már valamit!

 

Az esti hírekben a TV éhező és megcsonkított gyermekek szomorú sorsáról számolt be.

 

- Uram, hogyan engedheted meg mindezt? – kérdezte ismét. - Tegyél már valamit!

 

Az éjszaka folyamán álmában szólt hozzá az Úr.

 

- Már tettem valamit. Megteremtettelek téged.

 

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Nagyon sok kihívás van az életünkben, melyekre mindennap válaszolnunk kell. Tudnunk kell, mert érezzük, Isten nekünk időt, erőt és energiát ad ezeknek megoldására. Jöjjetek és húsvét után mi úgy éljünk, imádkozzunk és dolgozzunk, hogy a jézusi szeretet láthatóvá, érezhetővé váljon közöttünk, gyülekezetünkben és egész társadalmunkban. Ebben segítsen az Isten! Ámen.