A nevelésről

 

Textus: Lk 1, 76- 78 „Te pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétája leszel, mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait, hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által. Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból.”

 

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

 

Ebben az évben különlegesek az iskolai évzárók. Szinte hihetetlen, hogy ez megtörténhet. Hiszen a ballagások időszaka diáknak, családnak, rokonságnak és a közösségnek ünnepe volt. Ebben az évben azonban a diákok nem részesültek abban az elismerésben, dicséretben bátorító szavakban, melyekre oly nagy szükségük van. Szinte magam előtt látom, ahogyan az óvodások, kisiskolások, gimnazisták várják a vakáció kezdetét jelző csengést. Vagy ahogyan a májusi, júniusi estéken a XII. osztályt végző diákok meglátogatják tanáraikat, s énekszóval ballagnak egyik tanártól a másikig. Már az ünnepet sem lehet úgy megülni, ahogy szokásban van nálunk. Sem a vizsga, sem a tanítás már nem a régi. Mint hogyha ez a fránya vírus elvenné minden lehetőségét annak, hogy örülni, és ünnepelni tudjunk. Szinte mindent leszabályoznak, hogyan és hol kell ülni, hova lehet elmenni és még sorolhatnám. Hát nem- e ezek az alkalmak voltak a töltekezésnek a pillanatai. Amikor másképpen ismertük meg a tanárainkat, tanítóinkat. S mellettünk voltak mindazok, akikre az életben számíthattunk! Olyanok voltak ezek az alkalmak, mint az állomások. Megérkeztünk valahonnan és már számítottunk is felszállni egy újabb utazás megtételére. Egymás megölelése, a gratulációk, a sikerek megosztása, az ajándékok mind- mind a lélek érzés világát tették gazdagabbá. Ilyenkor elfeledkezünk a szürke hétköznapokról, és az ünnep üzenete és szépsége tölti ki az életünket. Mert az öröm és a siker kerül az élet középpontjába. Azon gondolkoztam az elmúlt napokban, hogy lehet- e kárpótolni ezeket a diákokat a digitális világban elhangzó beszédekkel, jókívánsággal, ajándékkal. És meg vagyok győződve, hogy nem lehet. S ha egyszer lehetséges lesz, akkor ezt mindenképp pótolnia kell mindenkinek.

Pontosan egy hete, az elmúlt vasárnap lett volna itt nálunk is a konfirmáció. 30 diák, akikkel készülünk a konfirmációra, vallotta volna meg hitét. 30 család, 60 szülő, több nagyszülő, testvérek, barátok és rokonok néztek volna büszkén, a templom piacán levő konfirmandusokra joggal büszkén és önérzetesen.

30 diákkal készülünk a konfirmációra úgy, hogy március 15- e után csak a digitális világban látjuk és halljuk egymást. Ebben az időszakban már nem is arra összpontosítottunk, hogy tovább tanuljuk a kátét, hanem arra, hogy együtt legyünk. Meghallgassuk egymást, érdeklődjünk egymás hogylétéről. Tudjunk arról, hogy ez az időszak miképpen jelentkezik és telik el diákjaink életében. Pénteken a lövétei halastótól jelentkeztem be az okos telefon segítségével és beszélgettem a meghívásunkat elfogadó diákokkal. És el kell, mondjam, hogy a diákok többségének az volt a véleménye, hogy szeretnének találkozni. Együtt lenni, beszélgetni, gondolatokat kicserélni.  Ezért is akartam ezt a vasárnapi beszédet a diákok életének szentelni. És veletek együtt arról elmélkedni, hogy milyen kihatása lesz ennek a néhány hónapnak a fiatalok életére. Hiszen most alakulnak ki bennünk a baráti kapcsolatok. S természetesen jó a technika, az a lehetőség, hogy tudunk egymással beszélni, egymásnak írni. De a személyes találkozást semmi nem helyettesítheti. Amikor egymás szemébe nézünk, azt nem lehet pótolni. A kézfogás, az egymás megölelése, az emberi érzések kifejezését egyetlen eszköz semmi tudja átvinni, vagy éppen érzékeltetni. És személyesen meg vagyok győződve arról, hogy a közösségi életet negatívan fogja befolyásolni ez járványidőszak.

A szentírásból egy olyan történetet hoztam el a mai alkalommal mai beszédem alapgondolatául, melyben Zakariás, a pap hálát ad Istennek az ő fiúgyermeke születéséért. Zakariásnak és Erzsébetnek hosszú időn keresztül nem lesz gyerekük. Már előrehaladott korúak és ezért le is mondtak arról, hogy nekik gyerekük születhetne. De egy alkalommal, amikor Zakariás pap mutatta be az áldozatot, megjelent neki az Úr angyala Gábriel és közölte az örömhírt, hogy fiúgyermek fog születni nekik. Mivel pedig nem hitt az angyalnak ezért megnémul addig, míg a jövendölés be nem teljesedik.

Zakariás énekeként ismerjük ezeket a szentírási szavakat, melyeket ma itt előttetek felolvastam és magában foglalja az édesapa határtalan örömét nemcsak azért, mert fia született, hanem mert Isten hívta el ezt a gyermeket.

Lukács evangélista a következőkről tanít minket:

I.„Te pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétája leszel” Keresztelő Jánosról szól ez a mondat, aki kivonul a Jordán folyóhoz és szólítja, megtérésre hívja az embereket. És ő maga az egész életét Istennek szenteli. Egy papi családban felnevelkedett gyermek amúgy is közel van Isten dolgaihoz, hiszen naponta találkozik vele. De ebben a mondatban egy nagyon fontos elem rajzolódik ki. És pedig az, hogy az elhangzott gondolatnak hatása van a gyermek életére. Szinte észre sem vesszük, hogy a gondolataink és a beszédünk milyen hatással van a gyermek életére. Hiszen a szülő és a tágabb családi kör a legjobb nevelő, mert mindaz, amit a gyermek lát, az tudatosul benne, és évekre, egy életre meghatározza az ő életstílusát. A pozitív viszonyulás a gyermek életéhez nem látott energiákat szabadít fel. Aki elismerésben részesül, dicséretet kap, az a gyermek, akinek el vannak ismerve jó tulajdonságai, az törekedni fog, hogy szüleinek, nevelőinek örömet szerezzen. Akik meg tudják találni az arany középutat az elvárt teljesítmény és a gyermek tehetsége és hozzáállása között, annak mindig sikere és jókedve fog lenni. De ennek az ellenkezője is igaz. Szidalmazással, letorkolással, megalázással nem lehet egyetlen egy gyerekből sem a jót. Sem a szülőknek, sem a nevelőknek. Minden teremtmény egyedi. Isten olyan személyes tulajdonságokat rejtett el a lelkiségünkbe, a szívünkbe, melyeket, ha megtalálunk, és értékelünk, örömteljesebbé tehetjük a környezetünket. Keresztelő János még csecsemő volt, de már ekkor azt halotta, hogy ő a magasságos prófétája lesz. A próféta mindig Istent és az ő akaratát keresi. Elsősorban nem a világban, hanem éppen saját magában. Ezért elsőrendű célunk kell, legyen nekünk szülőknek a gyerekeinket dicsérnünk, munkájukat, teljesítményüket elismernünk. És mindent megtennünk, hogy ők valóban Isten prófétái legyenek az élet egy- egy különböző munkaterületén. A nevelés elmélet egyik atyjának Immanuel Kantot tartják, aki 1724-1804 között élt Königsberben, kelet Poroszország városában, 1946- tól ma már Kalinyingrád. A könikszbergi teológián filozófiát tanít, konzervatív vallásos családban nőtt fel. És azt tanította, hogy az embert morális lénnyé három módon lehet nevelni: ápolással, fegyelmezéssel és oktatással. Kantra nagy hatással volt Jean Jacques Rousseau. A gyermeki természet jó, ami rossz van az emberben, az külső behatásokból ered. Csak a csirákat kell az emberben fejleszteni, amelyek eredetileg is benne vannak. A jó nevelés az, melyből a világon minden jó ered. Az oktatásnak az értelemre kell hatnia. Késő műveiben Kant már nem hangsúlyozza az emberi természet jóságát. Az erkölcsi nevelés felső fokának nevezi: a kötelesség tudást, az igazság szeretetet, és a társas érzék kifejlesztését. Az igazi istentisztelet abban áll, hogy Isten akarta szerint cselekszünk és ezt elsajátítjuk a gyermekkel.

II.” Mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait.” Egy nagyon szép képet alkalmaz Zakariás, amikor azt fogalmazza meg, hogy mint próféta Isten előtt jár. Mert bár igaz, hogy Keresztelő János Jézus útját készíti elő, mégis mindketten Istent képviselik. És magát Istent valósítják meg tetteik által. A gyermeknek fontos mindig tudnia, hogy ki van mögötte. És érzik is ezt nagyon jól ezt a gyermekek. Ki van mögöttünk? A vallásos ember mögött, mindig Isten van, akire lehet és kell támaszkodni. Tőle segítséget kérni. Így járt Mózes, Illyés próféta, Pál apostol, de mindazok, akik magukon érezték Isten gyönyörű tekintetét. Az út és az ösvény mindig elvisz valahova. Amikor a gyermekink, vagy éppen mi magunk indultunk el egy úton tudtuk, merre visz, hol lesz annak a vége. Fontos belátni ezt az utat. A szülők nevelésének akkor van jelentősége, ha tudják, hogy hol és milyen szerepük van ebben az útkészítésben és járásban. Magának a gyereknek is könnyű az úton való járás, ha jó példát lát a szülőktől. Különbséget tud tenni más család gyermekeinek élete és a saját maga élete között. És hálás lehet azért az útért, melyet az édesanya és édesapa készített el az ő számára. Többször látok képeken csecsemőt az édesanyával, a szülőkkel, és leírhatatlan szavakkal az, ami ott van az arcon. Mégis minden gyereknek külön útja lesz, egyedi és személyes, amelyen a természete, a tehetsége és az akarata messzemenően meglátszik.

III. „Hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által.” Három fontos gondolat található ebben a mondatban: a tanítás, az üdvösség ismerete és a bűnök bocsánata. A próféta szolgálata a tanítás. Istenről való bizonyságtétel. Ő Isten népét tanítja. És nem akármire. Hanem az üdvösség ismeretére. Talán keveset foglalkozunk az üdvösséggel, a lélek nyugalmával. De ez mindennél fontosabb az életünkben. Ha a lelkünk nem nyugodt, akkor mindenünk meglehet és mégis hiányozni fog a csend, a béke, a nyugalom. A földi életben a teljes nyugodtságot sosem tudjuk elérni. Mert mindig valamit szeretnénk, kívánkozunk valahová, szeretnénk még magunknak valamit. A vasárnapok hozzájárulnak ahhoz, hogy ezt a lelki nyugodtságot megérezzük. És készüljünk az üdvösség ismeretére, mely hitünk szerint megadatik minden igaz és jó embernek az örökkévalóság világában. Az üdvösség azonban nincs a bűnök bocsánata nélkül. Ezek a bűnök bocsáttatnak meg az imádkozás által, ha őszintén kérjük Istent, hogy ránk nézzen és megadja alkalomról- alkalomról a feloldozást. Mert ez felejthetetlen élmény, akárcsak emberek, amikor egymás nyakába tudunk borulni és bocsánatot tudunk kérni. Nem az az ember erős, akinek harag van a szívében és ezzel él, hanem az, aki tiszta lelkéből meg tud bocsátani, bocsánatot tud kérni az ő társától, akit megbántott.

IV. „ Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból.” Istent a fénynek nevezi az evangélista. Szellemi és lelki fény nélkül nincs teljes emberi élet. A nevelés és oktatás is ezt az eszközt használja fel. A belső, értelmi, érzelmi fényt, hogy hasson a növendékre, s mely elvezeti őt a boldogság útján álmai megvalósításában. Ez a fény azonban nem csak úgy születik meg. Isten irgalmasságból adja nekünk. Nem mi érdemeljük ki, hanem jóságából osztja nekünk, akár rászolgálunk, akár éppen ellene teszünk. Ebben is kibontakozik Isten csodálata és jósága.

Beszédemet egy történettel zárom:

A kincs

 

Egy koldus ült az út mentén, több mint 30 éven át. Arra ment egy idegen.

- Adna egy kis aprópénzt? - motyogta a koldus, és gépiesen tartotta oda kalapját.

- Nincs mit adnom, felelte az idegen. Aztán megkérdezte: - Min ülsz?

- Ó, ez csak egy régi láda. Amióta az eszemet tudom, ezen ücsörgők itt.

- Belenéztél már valaha is abba a ládába?

- Nem. Minek is néztem volna? Nincs benne semmi.

- Nézz csak bele!

A koldus nagy nehezen fölfeszítette a láda tetejét. Megdöbbenve, hitetlenkedve, majd megmámorosodva konstatálta, hogy a láda tele van arannyal.

Én vagyok az idegen, akinek nincs mit adnia, és aki azt sürgeti, hogy nézd meg, mi van belül. Ám ne valamilyen ládába nézz bele!

 

A kincs még közelebb van hozzád: önmagadban!

Szinte hallom, amint mondod: „Csakhogy én nem vagyok koldus!” Valójában mindenki koldus, aki még nem találta meg igazi gazdagságát - a Lét sugárzó boldogságát,

és az ezzel járó mély, rendíthetetlen békét -, bármilyen anyagi bőségben éljen is. Az emberek kívül keresik az élvezet és a kielégülés morzsáit - a megbecsülést, a biztonságot vagy a szeretetet -, miközben belül kincset őriznek, amely nemcsak hogy tartalmazza az előbbieket, hanem még mérhetetlenül hatalmasabb is, mint bármi, amit a világ kínálhat!

 

Találjuk hát meg azt a kincset, melyet Isten bennünk rejtett el. Emberi hívatásunk, hogy tudásunkkal és hitünkkel ezt a kincset megtaláljuk, szétszórjuk, átadjuk azoknak, akik hozzánk tartoznak. Lássuk meg hát gyermekeinkben ezeket a kincseket, akik áldottá, széppé és boldoggá teszik az életünket. Ebben segítsen az Isten. Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc