A szentélyből folyó víz ereje

Textus: Ezékiel 47, 1 „Azután visszavitt engem a templom bejáratához. Ott víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől, mert a templom keletre néz. A víz a templom déli oldala mellől, az oltártól délre folyt tovább. „

Ezékiel 47, 12 „  A patak partján innen is, túl is mindenféle gyümölcsfa nő majd. Levelük nem hervad el, gyümölcsük nem fogy el: havonként új terem, mert a szentélyből folyik oda a víz. Gyümölcsük eledelül szolgál, levelük pedig orvosságul.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Mai beszédem alapgondolatát az ószövetségből választottam. Egy olyan történelmi környezetből, amikor a zsidók a babilóniai fogságban vannak. Az északi ország már korábban elveszítette függetlenségét. S most a Jézus előtti 6- ik században, 586- ban a déli állam vezetőit, és jómódú polgárait is a babilóniai fogságba hurcolják.

Ezékiel próféta papi családhoz tartozott. Korán meghalt a felesége. A czádoki papi családnak volt a sarja, de nem értett egyet a király Jójákin politikájával, aki hol az egyiptomi fáraó, hol pedig a babiloni király kegyeit kereste.

Magát a prófétát is elhurcolják a fogságba, a nép vezetői és tagjai tőle, mint prófétától többször is tanácsot kérnek, de igazán sosem hisznek a szavainak, Isten üzenetének. A Kebár folyó mentén vannak a júdeaiak, Tel Abbárban, s Isten a próféta által előrevetíti az ország újjáépítését, és a nép hazatérését, ami később be is következik.

Ebben a szörnyű, kiszolgáltatott helyzetben is, a vallásnak óriási fontossága van, hiszen a templomtól távol élnek, a kultikus élet színterei tönkre vannak téve, s az elnyomásban, csak álmodni, és vágyakozni tudnak a zsidók arról, hogy egyszer majd hazatérnek, és áldozatukat be tudják mutatni az Istennek.

Ezékiel könyve egy ilyen történelmi helyzetben és környezetben született, amikor a szolgaság, az Istentől való eltérés, és a magukra hagyottság jellemezte a zsidók életét. A forma és a tartalom, a külsőség és a belső megélt valóság, a fizikai kényszer és a belül megélt szabadság azonban ezekben a felolvasott szentírási versekben is mind egymásnak feszülnek, s ma nektek-, Önöknek erről szeretnék beszélni.

Mi, emberek nagyon sokat adunk a láthatókra. Rengeteget dolgozunk, áldozunk azért, hogy az életünk, az otthonunk, a karrierünk, az élettér, ahol eltöltjük a napjainkat, éveinket az szép, ápolt, kitakarított, vonzó, gondozott legyen. De vajon mi van a bensőnkkel?  Azzal a világgal, amely megadja ennek a külső világnak a tartalmát, ami kifeszíti belülről ezeket a szépségeket, s mely igazán alátámasztja azt a formát, amiben mi hiszünk, és érte teszünk olyan tartalommal ahol, és amelyben mi vagyunk benne. A saját egyéniségünk, a munkánk, az elkötelezettségünk. Ezért kerestem a szimbólumokat a Szentírásban, és így jutottam el Ezékiel könyvéhez, ahol a templom, és a víz, a szentély és a gyümölcs olyan szorosan kötődik egymáshoz.

Gerő Sándor: Élő víz versét olvastam, melyet itt is idézek mai szolgálatomban

 

Gerő Sándor: Élő víz

 

Mint a szomjas szarvas

hűs forrás vizére,

epekedik lelkem

az áldott Igére.

 

Fáradtnak enyhülés,

csüggedtnek újulás,

halállal tusázó

betegnek gyógyulás.

 

A Te Igéd élet,

Megváltó Istenem.

Nagy ínségem között

Ajándékozd nekem!

 

Igéd és Szentlelked

biztos útmutató,

Tikkadt vándoroknak

égi H2O.

 

Mert a víznek rendkívüli tulajdonságai vannak. Szomjat olt, felüdít, megtisztít, erővel lát el, egyszóval az élő világnak nélkülözhetetlen eleme. Víz nélkül nincs élet a földön. S a forma és tartalom alapján a víznek nagyon felhasználhatósága van, s legyen cseppfolyós, szilárd vagy éppen légnemű mindegyik alakjában az életet szolgálja. Ma a forma és a tartalom összefüggésében e szentírási verseket ezeknek összefüggésében szeretném kibontani, és Isten jelenlétét még érzékelhetőbbé tenni.

I.” Azután visszavitt engem a templom bejáratához.” Ezékiel prófétának, mint a Czádok pap leszármazottjának a templomban kellett volna szolgálnia. Ezt a babilóniai fogság egy időre nem tette lehetővé. De Isten irgalma, kegyelme és segítsége megadja a lehetőséget a prófétának, hogy megérkezzen a templom bejáratához. Isten egyenesen visszaviszi a prófétát a templom bejáratához. Isten nélkül ez nem valósul meg. Az ő segítsége kell ahhoz, hogy megérkezzen a templomhoz. Többször elgondolkozom azon az úrvacsora vételek alkalmával, hogy mekkora erő kell nekünk, embereknek, az ünnepen megérkezni. Ha máskor nem is jövünk, vagy nem töltünk elég időt az Istennel, de legalább az ünnepen, érezzük a szentséget, az irgalmat és a segítséget itt e templomban. A templom két oldalánál az elmúlt héten két kutató árkot ástak, ami be is van már tömve. De ezzel a kutatással Isten visszavitt bennünket is a múltba. A lelkészi lakás felőli oldalon, úgy kb. 6o centire a mai szinttől, pataki kővel kirakott járdát, teret találtak. Nem tudom szoktátok- e érezni, hogy néha csak úgy vágyódunk valahova? Abba az otthonba, ahol megszülettünk, ahol kisiskolások voltunk, ahol konfirmáltunk, ahol dolgozunk- dolgoztunk, ahol házasságot kötöttünk. Ahol elváltunk, a temetőben szeretteinktől. Vannak szent helyek az életünkben, templomok, imaházak, otthonok, temetők, iskolák, egyetemek ahova az Isten visz el bennünket. És ott nem a formát nézzük, ahogyan kinézett, vagy éppen mai állapotában található, hanem amit jelentett nekünk, amit érzünk ma is azzal a hellyel kapcsolatban.

Az egyik Szejkei Találkozó után az egykori jánosfalvi lelkész Sándor Bálint gyermekei: Botond és Lehel eljöttek az általunk lakott lelkészi lakásra. Ott gyorsan keresztülfutottak a papilakon, s magyarázták a családtagjaiknak gyermekkoruk eseményeit. Akkor olyan furcsának tűnt, aztán később, s főleg most jövünk rá arra, hogy a tartalom, az emlékek, az élethelyzetek mennyire hatással vannak az életünkre. Mert nem a forma a legfontosabb, hanem a tartalom, maga az élet, ahogyan meg volt szervezve, vagy ahogyan eltöltöttük, azokban az időkben. Mert ilyenkor Isten kézen fog és elvezet, elvisz életünk forrásaihoz, mint ahogyan ma is teszi ezt velünk.

II.” Ott víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől, mert a templom keletre néz.” A templomból mindig forrás fakad.

 

 

 

 Dsida Jenő: Egyszerű vers a kegyelemről jutott az eszembe

 

Csodákat próbáltam:

arannyal, ezüsttel

hívtam a népeket,

jöjjenek énhozzám!

Hiába, hiába,

az arany nem kellett,

az ezüst nem kellett,

nem jöttek énhozzám.

………………………

Tüzet is akartam

rakni az erdőben:

nyulacska ne fázzék,

őzike ne fázzék, -

hiába, hiába!

Gyújtófám kilobbant

és a tűz nem akart

gyúlni az erdőben.

 

...S egyszer csak maguktól

gyűlnek az emberek,

együgyű szavamtól

sírásra fakadnak,

ránéznem alig kell

s a tűz is felszökken, -

az Úr áll mögöttem.

 

A forrás maga a forma. De a víz, ami utat tör magának akár még a sziklák tövében, a völgyek és dombok kanyarulatánál, az maga az Isten szentsége. S neki senki nem állhat ellent. Ez a víz fakad fel ma és minden órában, amikor ide betérünk. A templom, a kisegítő személyzet, s maga a lelkész, csak egy eszköz Isten kezében, hogy ez a víz valóban felfakadjon, ma és mindenkor mindannyiunk lelkében. El kell, mondjam innen a szószékről is, hogy imádságból és cselekedetből lesz víz a szombatfalvi temetőben. És a vízfakadás a halottaink kegyelete, a temetőkert szépítése, és az elhunytainkra való emlékezés méltó története kell legyen.

A vízfakadás pedig mindig Isten mély titkaiból fog történni. A víz mindig utat talál magának. Számára nincs akadály. Mert minden csepp, utat készít az utána jövő cseppeknek. A víz pedig áttöri a sziklákat, feloldja a szilárdnak hitt köveket, és medret, utat készít a végtelenség felé haladó folyamnak.

Az Isten iránti vágy, mint a forrás nekünk is utat készít a Teremtőnkhöz. És ezt az imádsággal, az istentiszteleten való részvétellel, a közösségi életünk gyarapításával tudjuk igazán elérni. Az a forrás, melyet nem használnak, nem tisztítanak meg, melynek vizét nem használják fel, elposványosodik, mocsárrá, használhatatlanná válik. Hiába ömlik tiszta víz a kútba, tóba, ha annak vizét nem használják, medrét nem takarítják, Imádságainkkal, Isten felé való fordulásunkkal mindig ezt tesszük, ennek az élő víznek a medrét takarítjuk, ezt használjuk, és ennek forrását tartjuk életben, éppen szomjúságunk által.

III.” A víz a templom déli oldala mellől, az oltártól délre folyt tovább.” Az oltár a mi esetünkben az Úr asztala. Nem véletlenül van a templom középpontjában. És az úrasztala mindig is a Jézus életét és halálát jelenti. Az örömöt és az elmúlást. Az evangéliumot és a feltámadást. Nem véletlen, hogy annyi teológiai vita volt Jézus testével és vérével kapcsolatban. Én hiszem a viták ma sem zárultak le. Lehet, sokan a formánál maradnak. Miképpen szolgáltatjuk ki ma? Kehely, vagy pohár? Kézbe, vagy tenyérbe adott kenyér? De igazán, nem ezek a lényegesek. Sokkal inkább az, méltó vagyok- e úrvacsorát venni? Felkészültem- e eléggé, hogy jelképesen is Jézus testét és vérét magamhoz vegyem? Számot adtam- e Istennek, embernek a bűneimről? Ezékiel prófétát Isten a visszatérésre bíztatja. A forrás felfedezésére. Az élő víz megtapasztalására. Az életet jelentő erő a szentélyből árad. És ma is az úrvacsorából.

IV.” A patak partján innen is, túl is mindenféle gyümölcsfa nő majd.” A gyümölcsfák mi vagyunk. Akiknek életét a szentélyből áradó víz éltet. A gyümölcsfáknak szükségük van a metszésre, a nemesítésre. A gyümölcsfáknak különböző a nemük, más a koronájuk. De egyben hasonlóak, éspedig abban, hogy az oltárból áradó víz duzzasztja a patakot, aminek vize elegendő táplálékot biztosít a gyümölcsösnek. Hogy mindenféle gyümölcsfa nő, egyfajta ígéret is. A kibontakozásra, a termésre, Isten igéjének a terjesztésére.

V.” Levelük nem hervad el, gyümölcsük nem fogy el: havonként új terem, mert a szentélyből folyik oda a víz.” Ez a mondat örök reményt ad nekünk. Mert a mi életünk gyümölcsfája nem szárad ki. Ennek a gyümölcsfának a levele nem hervad el, a gyümölcs nem fogy el, mert Isten forrásvize táplálja.

A vallásos ember túl tud lépni a megpróbáltatáson. Még a halál, s a szenvedés sem tántorítja el őt a jézusi kereszthordozástól. Nem fél e világ kihívásaitól, mert tudja, az ő lelkét, életét az Isten táplálja. És ez a táplálék mindennél többet ér. Ez nem pénzzel a gyógyszertárakban, és nem is anyagiakkal az élelmiszer kiegészítőkben keresik, hanem imádsággal az Isten létezésében és irgalmában, segítségében. Ez a táplálék pedig Isten lelkéből, a vele való találkozásból ered.

VI.”Gyümölcsük eledelül szolgál, levelük pedig orvosságul.” Életünk fenntartásához és egészségének megőrzéséhez nélkülözhetetlen a megfelelő táplálék. Étel és ital, ruházat a testnek, imádság és bensőségesség a léleknek. Ahogyan nemcsak Ezékielnek, hanem a visszatérő nép minden tagjának szüksége volt a fizikai és lelki táplálékra, úgy ma is ez nélkülözhetetlen.

Egyszer egy ember elment az orvoshoz betegségével. Az felírta receptre, a gyógyulásához szükséges gyógyszereket. A beteg elment kiváltotta, letette az éjjeliszekrényre, de nem vette be, és egyre rosszabbul volt. Az előírás szerint vette be a gyógyszert kérdezte a kezelő orvosa. Hát nem, mind itt vannak a gyógyszerek az éjjeliszekrényen. A gyógyszer nem tudja kifejteni hatását, ha az éjjeli szekrényen vannak. Azt be is kell venni!

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Isten gyógyszere, a szentírás és ennek tanítása sem tudja kifejteni a hatását, ha a bibliát csak az éjjeli szekrényen tartjuk, ha nem olvassuk. Nem elég még csak olvasgatni sem, s aztán rögtön elfelejteni. Még csak papnak sem elegendő lenni, aki nem hívatásszerűen éli az életét. S csak a megélhetésért teszi ezt, ahogyan megtörtént Ezékiel, vagy éppen Jézus idejében.

Isten szava akkor lesz hatásos, ha beveszed a szívedbe, a lelkedbe, az életformádba. S engeded, hogy Isten irányítsa, formálja az életed.

Addig kell, olvassuk mindannyian a szentírást, mígnem életünk szerves részévé nem válik. Ehhez az olvasáshoz, a tartalom és forma tökéletes megtalálásához Isten adjon bölcsességet és elkötelezettséget! Ámen.