A szeretet szabadsága

 Mt 4, 18-22 „Amikor a Galileai tenger partján járt, meglátott két testvért, Simont, akit Péternek hívtak és testvérét, Andrást, amint hálójukat a tengerbe vetették, mivel halászok voltak. Így szólt hozzájuk: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Ők pedig azonnal otthagyták hálóikat, és követték őt. Miután továbbment onnan, meglátott két testvért, Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét Jánost, amint a hajóban apjukkal, Zebedeussal együtt rendezgették hálóikat, és őket is elhívta. Ő pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.”

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

Mai beszédemnek azt a címet adtam: a szeretet szabadsága. Adva volt a téma, amiről ma beszélnem kell, hiszen március 15- e történelmünk egyik jeles ünnepe. S mi magyarok kiváltképpen szabadságot szerető nép és nemzet vagyunk. Az elmúlt héten, bibliaórán az első tanítványok elhívását már érintettük, de az idő szűke miatt ne foglalkoztam eleget az elhívással. Ezért arra gondoltam, mai beszédemben ezt a témát fogom egy kicsit mélyebben kibontani. Ugyanis Jézus tanítói hivatalának megkezdésekor, tanítványokat választ maga mellé, ahogyan azt Máté evangélista ezt nagyon szépen a felolvasott versekben el is mondja.

Három kérdéskör köré szeretném építeni beszédemet: az elhívás, a döntés, határozathozatal és az elköteleződés köré. Ugyanis úgy érzem, a szabadságharcosok, a 48- sok is mind- mind ezt az utat járták be.

Az 1848-49- es forradalom egy olyan gazdasági, társadalmi politikai folyamat következménye volt, amit az osztrák elnyomás, a Monarchia törvényei szentesítettek. S bár Magyarország része volt a Monarchiának, mégis a magyarok másodrendű állampolgárok voltak saját hazájukban. A harc, és háború már elkerülhetetlen volt, hiszen minden tanácskozás, kérés, beadvány nem nyerte el a megválaszolás tényszerűségét. A szabadságharc a társadalmi reform és a polgári átalakulás megindítója volt.

"A magyar mélyen aludt. Eközben nyelvét felejté, nemzeti színét veszté. Sok azt hitte, nem eszmél már fel többé, s el van olvasztva. De a magyar felébredt; mily halovány színben, mily torzalakban, ki-ki előtt ismeretes."

– Széchenyi István: A Magyar Akadémia körül, 1842

A reformkori országyűlésen sikerült kisebb dolgokat elérni, de nagyobb átalakulás nem következhetett be. Március 11- én Bécsben tanuló ifjúság egy petíciót nyújtott be a császárhoz, melyet természetesen a császár nem fogadott el. Ezt ismerjük mi úgy, hogy a 12 pont. De hadd idézzem röviden ezeket a dolgokat:

Mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés.'

1. Kívánjuk a' sajtó szabadságát, cenzura eltörlését.

2. Felelős minisztériumot Budapesten.

3. Évenkénti országgyűlést Pesten.

4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.

5. Nemzeti őrsereg.

6. Közös teherviselés.

7. Úrbéri viszonyok megszüntetése.

8. Esküdtszék. képviselet egyenlőség alapján.

9. Nemzeti Bank.

10. A' katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk.

11. A' politikai státusfoglyok szabadon bocsáttassanak.

12. Unió.

 

Egyenlőség, szabadság, testvériség!

 

Petőfi Sándor: A szabadsághoz versében írja

 

 

Oh, szabadság, hadd nézzünk szemedbe!

Oly sokáig vártunk rád epedve,

Annyi éjen által, mint kísértet,

Bolygott lelkünk a világban érted.

 

Kerestünk mi égen-földön téged

Egyetlenegy igaz istenséget,

Te vagy örök, a többi mind bálvány,

Mely leroskad, egy ideig állván.

 

S mégis, mégis számkivetve voltál,

Mint a gyilkos Kain bujdokoltál,

Szent nevedet bitóra szögezték,

Érkezésedet hóhérok lesték.

 

Gróf Batthány Lajosról az első felelős miniszterelnökről írja Teleki László: Egy nagy és szép ügy hősi vértanúja, aki lelkét visszaadta Istennek, de emléke örökké élni fog szíveinkben, emléke élni fog az utolsó magyar legutolsó lélegzetvételéig.

Sorolni lehetne azokat a hősöket, akik életüket áldozták fel akár a csatatéren, akár 1849. október 6- án, Aradon, mint ahogy a miniszterelnök is tette.

I.Elhívás. Többször gondolkoztam azon, hogy mi alapján történik meg az elhívás. Ugyanis a szentírásban több helyen találkozunk azzal, hogy megszólítja a prófétát, megbízza az Ő akaratának végrehajtására. Egy nagyon mély kérdés: mivel érdemli ki az ember, azt, hogy Isten ráfigyeljen. S egyáltalán miért éppen ő nyeri el a megbízatást a feladat elvégzésére. Mert az én hitem szerint Isten kiválasztja az embereket az ő tervének véghezvitelére. Ez a szentírási kép, amit felolvastam, arról tanít, hogy Jézus csak úgy odamegy és megszólítja a tanítványokat. De mi tette képessé, arra, hogy megismerje ezeket az embereket. Hogy megbizonyosodjon a felől, elfogadják a megszólítását! Jézus emberismeretét igazolja az a tény, hogy éppen ezeket az embereket választja ki maga mellé. Az evangélista nagyon röviden és tömören mondja el az elhívás történetét, de bizonyára Jézus már ismerte ezeket az embereket. Valószínű több időt töltött velük. Tudatában volt munkabírásuknak, elkötelezettségüknek. És ez az elhívás olyan mély, belső lelki élmény, mely képessé tesz arra, hogy megváltoztassuk az életünket.

II. Döntés, határozathozatal.  Minden döntés lemondással is jár. Mindig kerülünk olyan helyzetekbe, amikor választanunk kell. Isten megáldott a szabad akarattal, és tőlünk várja el, hogy megfelelően döntsünk. Bizonyára az első tanítványoknak sem volt könnyű a döntés. Egy hosszú folyamat előzte meg, ameddig magukat megerősítették erre a feladatra. Valószínű készültek már rég Jézus mellett élni. Hallották az ő tanítását, és meggyőződtek, hogy nekik ezt kell választaniuk. A töprengés, az elmélyülés időszakában Isten velük volt, és sugalmaival segítette őket a megfelelő határozathozatalban. A türelem és a csend készítette, az elhívatás megélésére. Én meg vagyok győződve, hogy az 1848- as szabadságharcosok is válaszút elé kerültek több alkalommal. Hiszen többjüknek a császári rendszerben jól fizetet és megbecsült állása volt. Azonban akárcsak a tanítványok, ők is a bizonytalanért hagyták ott bizonyosságot, mert az elképzelt és megtervezett jövő számukra mindennél többet jelentett.  A nemzetőrség és a honvédség katonái szívvel és lélekkel indultak hazájukért harcba. A szabadságharc eszméjét nemcsak a magyarok, hanem más nemzetiségűek is támogatták.

III.Elkötelezettség. A tanítványok élete arról tesz bizonyságot, hogy Jézus mellett mindvégig kitartottak. Igaz Jézus elfogása és keresztre feszítése alkalmával a félelem erőt vett rajtuk, de hosszútávon győzedelmeskedett az a krisztusi szeretet, melyet aztán halála után is hirdetne és megélnek. Ezzel párhuzamba vonható a szabadságharcosok kitartása, amikor még a túlerővel szemben is kiállnak. Nem sajnálják saját életüket. A szent ügyért hallnak meg, mert hisznek a haza szabadságában. S ha az oroszok nem avatkoznak be, bizonyára sikeres, győzedelmes lett volna a forradalom.

Keresztény Testvéreim! Ünneplő Gyülekezet!

Ma is fogságban van a szeretet. Imádkoznunk és tennünk kel azért, hogy a szeretet kiszabaduljon az emberi gyűlölet, meg nem értés, gonoszság és önzőség karmai közül. A vallásos embernek ez a világ, a szeretet megélésének lehetősége s alkalma. Minden tettük és cselekedetünk szeretetben kell, végbemenjen. Isten erre hívott el, ebben kell döntenünk, és e mellett kel elkötelezzük magunkat.  A legnagyobb harc a szívünkben van. Ott zajlik le a legnagyobb csata, hogy melyik utat válasszuk, kinek engedelmeskedjünk, milyen életet éljünk. Én hiszek a szeretet szabadságában! Hiszek abban, hogy ezért a szeretetért sokat tehetünk! S őseink drága vére nem hullt ki értelmetlenül, nem múlik el az emlékük addig, míg magyarok élnek ezen a földön. Beszédemet egy történettel zárom, melynek címe a Szeretet és a harag találkozása.

- Kopp,kopp! - kopogott a Szeretet a Harag szívkapuján.

- Ki az? - kérdezte a Harag.

- Én vagyok a Szeretet! - hangzott kintről a válasz.

- Mit akarsz tőlem? - kérdezte nem túl barátságosan a Harag.

- Tűnj innen, nincs szükségem rád! - rivallt a Szeretetre.

- Kérlek, ne küldj el, beszélgessünk! - kérte Szeretet a Haragot.

- Nekem semmi beszélni valóm veled, hagyj békén! - mordult Szeretetre a Harag.

- Ki bántott, kire haragszol ennyire? - érdeklődött kedvesen a Szeretet.

- Nem mindegy az neked! - förmedt a Harag a Szeretetre.

- Talán segíthetek, de kérlek, csak egy kicsit engedj magadhoz közelebb! - kérlelte a Szeretet a Haragot.

- Hát, nem érted!? Senkivel sem akarok beszélgetni, s nincs szükségem senkire, hagyjál végre békén! - ordított most már a Harag.

- Jól van! Nem kérdezlek többet arról, hogy ki bántott, s mi szomorúságodnak, haragodnak oka, de szeretnék kérni tőled valamit! - mondta a Szeretet.

- Rendben, de ígérd meg, hogy utána békén hagysz, s elmész! - válaszolta a Harag, remélve, hogy végre lerázza magáról a hívatlan vendégét.

A szeretet önmagát adta ezen a beszélgetésen.  A megbocsátásról értekezett.

……………………………………………………………………………….

A Harag még jó ideig maga elé bámulva ült kedvenc foteljában, s csak töprengett az elhangzottakról, miközben mintha valami különös érzés kerítette volna hatalmába. Ő maga sem értette még, de érezte, ahogy melegség árad szét lelkében.

Másnap reggel kinyitotta szívkapuját, engedte, hogy a Remény legfényesebb sugarai lelkébe hatoljanak, s újra mosolygott, míg a Szeretet előző este ott hagyott üzenetét olvasta, melyben ez állt : "Szeress, hogy mások is szerethessenek! "

A jó Isten segítsen a szeretet megtalálásban és megélésében. Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc