A szív

Textus: Róma 5, 3- 5 „De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a szenvedéseinkkel is, tudva, hogy a szenvedés állhatatosságot munkál, az állhatatosság pedig kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reménységet. A reménység pedig nem szégyenít meg, mert Isten szeretete kitöltetett szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

A héten az iskolában a kisiskolásokat arra kértük meg, hogy a vallásfüzetükbe egy nagy szívet rajzoljanak. Ezzel is meg tudják különböztetni a vallásfüzetet a többi tantárgyaktól. A nagy szívnek a közepébe mindenki a saját nevét írta be, majd arra kértük, színezzék ki ezt a szívet. Mindenki pirosra festette, mert élet van benne. Utána arra kértük, hogy e nagy szív mellé rajzoljanak kisebb szíveket. Annyit, ahány személy van jelen családjukban, s akik nagyon szeretik őket. Mindegyik gyerek egy pár szívet rajzolt. Azokat, akik körül ölelik az ők életüket. Mindenki el is mesélte, az osztályban levő társaknak, hogy kiket jelképeznek ezek a szívek.

Majd egy másik osztályban arra kértük, hogy rajzoljanak le egye gyereket, lábbal, térddel, kézzel, nyakkal, fejjel. Majd ezek mellé írják be, hogy mi kezdenek vele. Járok, fogok, látok, lépek stb. A szív, itt a gyerek testében is fontos volt, mert a legtöbben azt írták melléje, hogy a szívemmel érzek. Ezért is gondoltam arra, hogy e mai alkalommal a szívről fogok beszélni, mint az érzéseink központjáról. Hiszen rengeteg emberrel találkozunk, akiről meggyőződünk, hogy helyén van- e a szíve, vagy éppen  szívtelen.

Szinte naponta hallhatunk, olvashatunk, vagy éppen személyesen meggyőződhetünk arról, hogy mennyi irigység, rosszindulat, szándékosan ártani akarás van az emberi szívben. Nemrég én is meggyőződtem erről. S úgy elgondolkoztam arról, vajon mitől van ez? Mi késztet arra embereket, hogy másoknak ártsanak? Vagy éppen besározzanak? Sőt mi több, már olyat is láttam, hogy aggódását fejezte ki egy ügy kapcsán, úgy adta elő érdeklődését mintha éppen féltene valakit/ valakiket pedig a mélységben az elgáncsolás, a visszahúzás, ha nekem nem sikerül, akkor másnak se sikerüljön szándéka vezette. A rendszerek jönnek-, mennek, benne az emberek maradnak. S vannak, akik mindig hűségesen szolgálják, nem gondolkoznak, csak éppen holmi előnyökért hajbókolnak, kedvesen mosolyognak. Erre mondja, Jézus kívülről tisztáknak tűnnek, de belül romlottak. A képmutatásnak magas fokát játsszák el egyesek, megfeledkezve, hogy semmi nincs új a nap alatt és minden előbb vagy utóbb kiderül. S nincsen olyan titok, amely ne tudódna ki. Csak idő kell mindenhez, mert az emberi szív sem bír el mindent. És Isten úgy teremtette az embert, hogy ne csak szíve, hanem lelke is legyen. Ez a lélek az, amely bennünket ösztönöz, vádol, vagy éppen elégtétellel jutalmaz. S amikor a szívünk tele van negatív, szomorú érzésekkel nem engedi, hogy pihenjünk. Százszor is átgondoljuk, mit és hogyan kellene, cselekedjünk. Amikor pedig öröm van bennünk, akkor nyugodtan, csendesen alusszuk át éjszakáinkat.

Ezeknek megvilágításában szeretném a szentírási verseket ma veletek együtt értelmezni, és megtapasztalni a szív gazdagságát, jóságos voltát. Pál apostol a következőket tanítja ezekben a versekben:

I.” De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a szenvedéseinkkel is.” Az apostol a római gyülekezetnek írja ezt a levelet. És fogalmazza meg az egyik híres mondását, mely szerint „az igaz ember pedig hitből fog élni” Róma 1, 17b. Mert nem szégyellem hirdetni nektek az evangéliumot. Mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe. Óriási jelentőséget tulajdonít az apostol a hitnek. Mert hit által lehet megigazulást nyerni az Istentől. Ebben a mondatban két fontos gondolat van: a dicsekvés és a szenvedés. A dicsekvést mi néha negatív gondolatként értelmezzük, hogy valaki túlságosan is elvan magával, szeretteivel, vagy éppen körülménnyel. De van egy pozitív oldala is, elmondja mindazt az jót, ami történt az életében. Jelen esetben azt, hogy az Isten dicsőségében részesül a hívő ember. Ebben a korban még nem volt elfogadva a kereszténység ezért rengeteg megszólás, háborgatás és üldözés is érte a keresztényeket. Ezért fontos volt a keresztényeknek hangsúlyozni, hogy részesülnek az Isten világában. De a keresztények életét nemcsak ezt jellemezte, hanem a szenvedés is. Ha kellett árat is fizettek a hitükért. Ők tántorogtak, nem menekültek el, nem tagadták meg a hitüket. Mert a Jézushoz és az ő értékrendszeréhez való kötődésük nagyon szoros és mély volt. Ha kellett még az életüket is feláldozták. Így nemcsak szenvedtek a hitükért, hanem áldozatot is hoztak. Ők nem tudtak és nem kívántak ezen értékek nélkül élni. Többször elmélkedünk, hogy miért van a mai jelenlegi állapotában a kereszténység? Hát ezért, mert kultúrkeresztények lettünk. A máz megvan, de belül sokszor hiányzik a tartalom. Az istenhit olyan erős és mélységes formája, hogy azt semmi ki nem kezdheti. Ahhoz foggal és körömmel ragaszkodunk. Azt fel nem adjuk. Hogy úgy élünk, életünk minden percében érezzük, nem a magunkéi, hanem Istené vagyunk. Minden, amink van, az Istennek köszönhető, ezért neki is része van benne. Őt is megilleti életünk gazdagsága.

II. „szenvedés állhatatosságot munkál, az állhatatosság pedig kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reménységet.” Amikor a bibliát olvasom, sokszor elképzelem, értelmezem, és úgy magamban értékelem a történet szereplőit. Még ma is csodálattal tölt el Jézus élete, hogy nem tört meg a földi hatalmasságok előtt. Nem illette őket csúnya kifejezésekkel, nem is vádolta őket annyira. Ő csak beszélt és cselekedett arról, amire elküldte őt az Atya. S bár életét kioltották, olyan hatással volt az emberekre, hogy még egykori ellenségei is megtértek. Pál apostol élete a legszembetűnőbb, mert aki a keresztények üldözését felvállalta, később éppen ő lesz a kereszténység legnagyobb terjesztője. De ilyen szereplői a történeteknek az ószövetség világában: Gedeon, Illyés próféta, Jób története, Ézsaiás próféta. Akik bár szenvednek, mégis éppen ez által a szenvedés által erősödnek meg és vállnak képessé Isten tervének véghezvitelére. Három lényeges gondolatot akarok kiemelni ebből a mondatból:

a.A szenvedés állhatatosságot munkál. Vagyis még a szenvedésnek is van célja. Amikor benne vagyunk nem értjük, nem tudjuk felfogni. De ez a megpróbáltatás szinte egy vizsga Isten részéről, mert tudni akarja rólunk, kitartunk- e a nehézségben? A reformáció, a háborúk és a forradalmak mind arról beszélnek, hogy emberek közösségek össze tudtak- e fogni. Elárulták- e egymást az emberek? Vagy pedig kitartottak egymást mellett? A reformáció idején Luther Mártont meg akarták gyilkolni. Támogatói elrabolják őt, Németországban elviszik a Medve várába, ahol ő álnéven él és dolgozik, lefordítja a bibliát. Dávid Ferenc, szinte egyedül marad az Egy Isten egységéért vívott harcban, távol került családtagjaitól, és börtönre ítélik éppen a hitéért. Ha csak az 1848- 49- es szabadságharcot vesszük, ott is annyi félre, vagy éppen meg nem értés van. Hiszen az elnyomást, a nemzeti ellehetetlenítést már senki nem bírja. De vannak főurak, akik az osztrákok felé kacsintanak. Az 1989- es események még mindig tisztázatlanok. S nagy kérdés mindannyiunk számára, hogy miért kellett annyi személy meghalljon ártatlanul?

b. „az állhatatosság pedig kipróbáltságot” Aki kitart egy ügy mellett. Aki a véleményét nem változtatja egyik napról a másikra. Az megedződik. Még a meséink is erről beszélnek. A mesebeli hősök próbáknak vannak kitéve, s ha azokat teljesíti, akkor övé lesz a jutalom. A keresztény embernek is vannak próbatételei. A szertartások, az ünnepek, az úrvacsoravételek mind hozzásegítenek bennünket a kitartáshoz. Mert néha nekünk is sokszor az az érzésünk, hogy el kell, meneküljünk, hogy nem tudjuk bevállalni, hogy egyesekből irigységet, rossz szándékot és akaratot fogunk kiváltani. De a keresztény ember először mindig Istenre néz, a lelkére hallgat. És megérzi ösztönösen, belülről, mit is kell tennie az adott helyzetben.

„Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását: vagy azzal, hogy nem történik semmi, vagy azzal, hogy minden egyszerre történik.”/Paulo Coelho/

„Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni. /Niccolo Machiavelli/

Aranyosi Ervin: Felemelő szülő legyél című verésben írja: Ki megtanít az úton járni,

a hétköznapokat formálni,

hogy az szebb, teljesebb legyen,

ez segíthet egy gyermeken.

Életre tanítsd, alkotásra,

sose szoruljon többé másra,

megoldást leljen, ne csak gondot!

Kezdje újra, ha éppen rontott!

c. „a kipróbáltság pedig reménységet.”A keresztény ember éltetője a remény. E nélkül nem lehet élni.

III. A reménység pedig nem szégyenít meg, mert Isten szeretete kitöltetett szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által. Isten ajándéka a reménység, és ezt a szívünkbe ültette. Mi mindig hiszünk egy jobb világban. Ezt az ajándékot adta nekünk a jó Isten, és ez nem is kevés. A szentlelkét lehelte a szívünkbe, hogy mi hozzá hasonlítsunk. Bár nem kértem fel Önöket/ titeket, hiszem e beszéd alatt szíveket rajzoltunk a lelkünkbe. A magunkét és a szeretteinkét. Nemcsak az élőkét, hanem még azokért is, akik a temetőben pihennek. Hiszen ők is hozzánk tartoznak.

Beszédemet egy történettel zárom, címe a

LELKISÉG

Egy ember egy magas toronyhoz érkezett. Belépve teljes sötétség fogadta. Ahogy körbetapogatódzott, belebotlott egy csigalépcsőbe. Minthogy kíváncsi volt rá, vajon hová vezet a lépcső, elkezdett felfelé lépkedni, de közben egyre nagyobb nyugtalanság támadt a szívében. Visszanézett hát, és elrémülve látta, hogy azok a lépcsók, amelyeket már maga mögött hagyott, kihullottak és eltűntek. Előtte a fölfelé kanyarodó csigalépcső, melyről fogalma sem volt, hogy hová vezet; mögötte pedig az ásító óriási fekete üresség. ... ezért ritka az igazi kereső ...

Legyünk hát igazi keresők, akik ma a szívünket, a lelkünket és érzéseinket keressük. S azokat megtalálva, tudjuk, tanuljuk, hogy hol van a mi helyünk és mi a feladatunk. Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc