Álomból valóság

Textus: „1 Móz 28, 11-12; 18-19a “ Elért egy helyre, és ott töltötte az éjszakát, mert a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. És álmot látott: Egy lépcső állt a földön, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le. Reggel fölkelt Jákob, fogta azt a követ, amely a feje alja volt, fölállította szent oszlopként, és olajat öntött a tetejére.  Azután elnevezte ezt a helyet Bételnek.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Eseményekkel telített, dús és gazdag hét után állok ma szószéken. S szinte önmagából adódott, hogy a gyerekeknek szervezett bibliahét után a felolvasott szentírási versek alapján beszéljek ma röviden ezekről a gondolatokról. Központi témája volt a gyerekekkel való foglalkozásoknak Ézsau és Jákob születése, az elsőszülöttségi jog kérdésköre, a csalás, majd Ézsau haragja elől Jákob bujdosása, álma, bátyjánál: Lábánnál való szolgálata, házassága, majd visszatérése és Ézsau megbocsátása. S bár az egész történet úgy tűnik, egy család életéről szól, mégis elénk rajzolódik egy nemzet születése, ahogyan Isten az ő akaratát és célját megvalósítja személyek által. Mert minden szentírási történet és tanítás mögött ott van Isten ígérete, akarata és céljainak megvalósulása.

Én, amikor gyermek voltam nagyon sok alkalommal lehetőségem volt esténként bámulni a csillagos eget. Sziporkázó volt a csillagok fénye, s a hold ragyogása, csodálatosan festette meg a hegyek, dombok ormait. Miközben a tücskök zenéje betöltötte a csendes nyári estéket én pici gyermekfejjel mindig álmodoztam, magamról, a családról, a jövendőről. Nem tudom miért, de én úgy éreztem, hogy az esték alkalmával az ég közelebb kerül a földhöz, s mindegyik csillag mintha egy külön világ fényét hozná el nekünk a lelkünkbe.

Ezen a héten ilyen apró, csillogó gyermekszemeket láttam minden nap a foglalkozások alkalmával, mint egykor a csillagokban, akik hozzák, sugározzák Isten rendkívülien szép és áldott szeretetét. De tapasztaltam ezt a fényt mindazokban, akikkel csak találkoztam, egyletesekben, pedagógusokban, nőszövetségi tagokban, akik mind- mind Isten ragyogó arcának, fényének egy részét tükrözték munkájukkal, énekükkel, alkotásukkal. A bükkfalvi nyíres napon, a tegnap elvégzett szertartások, a családtámogató együttlétünk alkalmával éreztem, hogy valami rendkívüli álomnak vagyok a része, és annyi jó ember veszi körül a mi közösségünket. Ezért, amikor a tegnap késő este hazamentem, és elmélyültem a mai beszédre való készülésemben arra gondoltam, hogy a felolvasott szentírási versekről fogok beszélni. Mert magamon éreztem Isten tekintetét, a hívását, hogy az álomnak része lehessek. Mert csodálatos álmodni egyedül, a családdal, de szinte szavakkal kifejezni lehetetlen, leírni azt az álomlátást, amit egy közösséggel valósítunk meg. Ezért hiszem és remélem, hogy mindenki, aki velünk volt, az elmúlt napokban, ezt az isteni álmot látta és érezte meg életében, tevékenységében.

Rakovszky József: Új Jákob álma

 

 

Az új Jákob szegény és társtalan,

Tarisznyájában kenyérmorzsa van,

Lakása sincs, csak Istene!

Mégis úgymond van mindene!

Párnája kő vagy utcapad,

hol megpihen,

hol fáradalma elapad,

s úgy érzi, nem fáj semmi sem!

Az új Jákob szegény és álmodik,

Lajtorjáján, az égig kapaszkodik.

Jövőbe lát a két szeme,

S beszél az Isten is vele.

Így szól az Úr:- Fiam, ne félj,

Csak tarts velem!

Bármennyire is küzdve élj,

Tied lesz majd a győzelem!

 

Mert a Jákobi életsorsnak és útnak talán a legfőbb mondanivalója, hogy Isten mindig és mindenkor szövetséget köt, magához emel, és lehetőséget biztosít a képességeinkkel való gazdálkodásra. S nincs olyan elveszett ember, akinek ne lenne esélye a megtérésre és az Isten, családja és közössége felé való közeledésre. De hadd beszéljenek a szentírási versek mélységeikkel:

I.” “ Elért egy helyre, és ott töltötte az éjszakát, mert a nap lement.” Jákob menekül Ézsau haragja elől. Szülei tanácsára Háránba siet. De üldözi lelkiismerete is, hiszen becsapta a testvérét. Fizikai fáradtságát csak még tetézte a lelki viaskodása. Pihenésre, megnyugvásra volt szüksége. Töltekeznie kellett, ahhoz, hogy útján tovább tudjon haladni. Pusztában való bolyongása között csak egyet tudott, minél távolabb kerülni a családi háztól, és lehetőleg tartani az irányt bátyjának otthona felé. De éjszaka következett és pihennie kellett. Most már nem tud tájékozódni, meg kell állnia, le kell feküdnie az ismeretlen, veszélyes vidéken. A hébereknél az új nap, a szürkülettel, az est beálltával kezdődik, mint ahogyan a világ teremetése hajnalán is először sötétség volt és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Az új nap az ígéretet is jelenti. Új korszak következik be Jákob életében is. Bár bírja az elsőszülöttséget, és megkapta az édesapai áldást mégsem boldog, mert menekül, Istentől, testvérétől, önmagától. S milyen sokszor megtörténik ez velünk is. Akár még ezzel a gyülekezettel is. Kifárad a közösség, kifulladnak a tenni akarásban, magukra maradnak ezek a csodaszép épületek, s az örökös viaskodásban, ami Jákob és Ézsau között is kialakult, elfelejtődik az a legmélyebb emberi érzés, hogy mi testvérek vagyunk. S aztán jöhet a menekülés, az egymásnak ugrás, a megosztás, a csalás. És éppen ebben a sötétségben, éjszakában küldi el Isten az ígéretét, hogy minden megváltozik, az új nappal, más irányt vesz az emberi élet. Ennek a helynek Lúz volt a neve, de Jákob Bételnek nevezi el, mint a helyszínt, ahol ő Istennel találkozott.

II.” Fogott egyet az ott levő kövek közül, a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen.” A kőnek itt szimbolikája van ebben a szentírási kontextusban. Mert, aki kőre teszi le az ő fejét annak, nagy gond nyomja a szívét. És ha átvitt értelemben magyarázzuk a szentírást, ennek a közösségnek is, nagy kő volt a szívén. Súlyos gondok voltak a vállain. Nagy álmokra készült, hogy azokat valóra váltsa. Fogékony volt Isten ígéretére, hogy megsokasítja és megszaporítja ezt a közösséget. Ez a kő Jákob feje alatt nem a kényelmes alvást és pihenést jelentette, hanem a felkészülést, a múlt, jelen és a jövendő összekötődését. De Isten akaratában megnyugodva, és tervével eltelve készül az újabb napra.

III.” És álmot látott: Egy lépcső állt a földön, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le. Jákobnak azonban egy rendkívüli éjszakája volt. Álmában Isten angyalai egy létrát támasztottak az és a föld közé. Azon fel és alá jártak. Hozták és vitték a hírt, Isten és Jákob között. Ez az álom Jákob vágyáról, kívánságáról, és Isten ígéretéről szólt. Vagyis még ebben a szorongatott, és kiélezett helyzetben is vele marad. Sőt nemcsak, hogy segíti őt megérkezni Háránba, hanem népének atyjává teszi, mert megígéri, hogy megsokasítja őt és az utána következő nemzedéket. Ez az álom nemcsak egy ember balgatag álma volt, hanem Isten és ember szövetsége, a föld és az ég egybeölelkezése. Itt már nemcsak a földi akarat, hanem az égi, Isteni elköteleződés mélysége is megvilágosodik. Ő, aki úgy gondolta, szülei, testvére és Istene elvetette magától, itt egyedül megtapasztalja Isten irgalmát, bocsánatát és tervét az ő életével.

IV.” Reggel fölkelt Jákob, fogta azt a követ, amely a feje alja volt, fölállította szent oszlopként, és olajat öntött a tetejére.” Ez a kő, mely addig igazán semmit nem jelentett, az Istennel való találkozás szimbóluma lesz. Különleges helyet foglal el a Jákob életében. Oltárt állít belőle az Istennek, olajjal önti le, Bételnek nevezi el ezt a helyet, mint az Istennel való találkozás örök emlékét. Az álomból erőt merített. Töltekezett az Istennel való találkozásból. Megtapasztalta, érezte, hogy Isten nagy dologra hívta őt el.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim! Ezek a gyermekszemek, akik itt ülnek e mai alkalommal a templom piacán, úgy ragyognak, mint a nyári éjszakában a csillagok. Magukon hordozzák azokat a titkokat, melyeket ma is Isten angyalaiként üzenetet hoznak alá a szülőknek, hogy megértessék az Ő szándékát. Bár a fáradtság jelei néha meglátszódtak a bibliahét önkéntesen, Isten kegyelméből ők erőt gyűjtöttek. És mindannyian álmot láttunk. Álom, amely nem ér véget. Talán csak most kezdődik el. Álom, melyben Isten jön közel hozzánk ezekben a gyerekekben, és melyben mi indulunk el Isten felé. A szentírás azzal folytatja a történetet, hogy Jákob szolgálatot végez, Isten áldást ad munkája után, majd visszatér és bocsánatot nyer Ézsautól.

Azok, akik velünk voltak az elmúlt héten szolgálatot végeztek. Elsősorban nem a gyermekeknek, családjaiknak, közösségünknek, hanem az Istennek. És az Istenért végzett szolgálat mindennél nagyobb eredménnyel bír. A szendvicsek, a tea, a kézműves foglalkozások, aranymondások, játékok, énekek, sütemények mind- mind Isten dicsőségére születtek meg. És annak elmélyítésére, hogy mi testvérei vagyunk egymásnak. S még ha néha egymás ellen is tőrünk, van visszaút, megbocsátás, honvágy és hazatalálás. Kívánom, hogy ez a hét is járuljon hozzá hitünk elmélyüléséhez, pedagógusaink elköteleződéséhez, egyleteseink, nőszövetségünk önzetlen szolgálatához, és főleg gyermekeink, családjaink lelki életének gazdagításához. Ebben a szentírási történetben találjuk meg magunkat, küldetésünket, munkánkat, eredményeinket! Ebben segítsen az Isten! Ámen.