Apró, isteni titkok

 

Textus: Mt 13, 31-35 „Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet vesz az ember, és elvet a szántóföldjébe. Ez ugyan kisebb minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak az ágai között. Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet vesz az asszony, belekever három mérce lisztbe, míg végül az egész megkel. Mindezt példázatokban mondta el Jézus a sokaságnak, és példázat nélkül semmit nem mondott nekik, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Példázatokra nyitom meg a számat, a világ kezdete óta rejtett dolgokat jelentek ki.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Két nagyon közismert példázatot választottam ma beszédem alapgondolatául. S mai értekezésem címét és témáját az apró, isteni titkokban fogalmaztam meg magamnak. S bár annyira közérthetőnek tűnnek a felolvasott szentírási versek, nekem mégis minden alkalommal, amikor elolvasom, valami újat jelentenek. Az elmúlt napokban nagyon sok beszédet volt alkalmam hallgatni, a belvárosi reformátusok istentiszteletein az elmúlt vasárnap, majd az elmúlt két napon a  MUE főtanácsán és a zsinaton, s miközben töltődtem a szavakkal, és elmélyültem a szentírás üzenetében arra a felismerésre jutottam, és abban megerősödtem, hogy nekem hirdetnem és bizonyságot kell tennem Istenről, a mennyek világáról. Én valahol még itt maradtam ebben a templomban, fülemben csengett a konfirmáló diákok imádságai, a káté kérdésekre adott válaszok, az énekek, de főleg magamban láttam a csillogó szempárokat. Mert a diákjaink ragyogó szemeiben, arcuk mosolygásában, szüleik örömében én valahol a menny, a beteljesülés, az örök boldogság csiráját láttam.

Mi is az elmúlt napokban újból gyermekekké váltunk, tele izgalommal, feltörő örömmel, a kikapcsolódási szándék erősségével, és a szórakozás lehetőségével. Hiszen Zeteváralján újból megtapasztaltuk azt a lehetőséget, amikor imában és dalban, játékban és szórakozásban, de mindig ott van az Isten.

Leírom és mondom, hogy mindig a részletekben, az apró, sokszor jelentéktelennek tűnő dolgokban vannak elrejtve Isten szándékai. És nekünk minden nap megadatik, de főleg vasárnap, hogy hitre jussunk, fogadjuk Isten szentlelkének ajándékait, örvendezzünk az Istennek, és egymás jelenlétének. Hiszen meglátni a másikban a testvért, a hitben és vallásosságban elmélyülő, Isten kegyelmében gazdagodó embertársunkat, valami csodálatos dolgot jelent.

Gyermekkoromban, kora tavasszal jártunk az erdészetnek csemetét ültetni. A csemeték egy jégveremben voltak elraktározva, s csak annyi került minden nap ki abból a veremből, amennyit el tudtunk ültetni. Ezeket a pici fenyőfa csemetéket ültettük el, azokon a domboldalakon, ahova erdőt terveztek. Sokszor már jó mélyen benne jártunk a tavaszban, de a jégveremben még megfelelő volt a tárolás, mert előzőleg megfelelő mennyiségű hó, jég volt elraktározva, ami biztosította hónapokon keresztül a csemeték életét. Azokban a hónapokban láttam és tapasztaltam, hogy a kora márciusi fény és meleg mekkora hatással van a természet növényzetére. Szinte látni lehetett egyik napról a másikra, ahogyan a fák rügyei elindulnak, a barkák virágoznak, a patak medre megtelik élettel, s az éledő barázdákban egyre gyorsabban indul el az élet. Én valahogy így élem meg a szentlélek kiteljesedését is az életünkben. Van, amikor lefagy az életünk rügye, meddővé, terméketlenné válnak a hétköznapjaink, kiaszottá és fásulttá lelki világunk. De amikor a szentlélek, Istennek ereje, mint a ragyogó nap fénye bekkukint, és behatol életünk mélységes, néha fagyos, jéghideg vermeibe, akkor valami elültetődik, Isten belénk helyezi önmagát. Lelkének és erejének gyökereit belénk ereszti, és a hitünk, mint egy élő fa, megerősödik, töltekezik az Isten szentségéből. A csemeteültetést is a munka elvégzése után jóval később fizették ki, díjazták az elvégzett tevékenységet. S valahogy így vagyok a konfirmált diákjainkkal, de minden imádságos és istentiszteleti alkalommal, várom, kíváncsian szemlélem és izgalommal készülők meglátni, hogy az elültetett csemeték, mint a hit, és vallásos lét bizonyságai életre keljenek, megfoganjanak, jövőt ígérjenek. Ma ezek fényében szeretném a felolvasott szentírási verseket kibontani:

I.” Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet vesz az ember, és elvet a szántóföldjébe.”  Máté evangélista négy fontos elemet fogalmaz meg ebben a mondatában: a mennyet, a mustármagot, az embert és a szántóföldet. Amikor mi unitáriusok a mennyről, Isten országáról beszélünk, akkor egy olyan világot értünk alatta, ami egyben látható és láthatatlan. Látható és érezhető azért, mert a mennyet, nemcsak a földi létünk után tudjuk elképzelni, és benne hinni, hanem már itt a fizikai életben is jelen van. Ez a létezés nemcsak a halálunk és elmúlásunk után következik be, hanem benne van, abban a lelkiállapotban, amikor őszintén tudunk imádkozni, könyörögni nemcsak magunkért, a szeretteinkért, hanem ezért a teremtett világért, és azokért az emberekért, akiket mi testvéreinknek tartunk. Mi egy rendkívüli, természetkedvelő és embert szerető közösségben élünk és csodálatos nap, mint nap megtapasztalni, hogy az Isten közöttünk van. Velünk együtt jár és mozog. Olyan szépen tanítja a szentírás, hogy Isten országa tőlünk nem távol, hanem mibennünk, a szívünkben és lelkünkben van. Ezt az országot nem kell körülhatárolni, ezt nem is kell fizikai erővel elfoglalni, vagy megtartani. Ez az ország egy állapot, amikor a lelkünk Isten szent lelkével ölelkezik egybe. S ebben rájövünk, megérezzük, hogy ez a csodálatos világ és benne a mi törékeny emberi életünk, az ő csodálatos alkotása. Reményik Sándor: Havasi feszület versében írja

 

Halványpiros hegyi virág

Öleli lábát a keresztnek.

Távolról a sötét fenyők:

Titoktudó konok erők

Feléje gyökeret eresztnek.

És ölelik a föld alatt.

Így rejtik el imádatuk.

 

Olyan szép itt és oly szabad!

Alatta kanyarog az út

És még mélyebben a patak.

Szent arcán kín – s örök remény.

A zúgó vízbe letekint, –

S mosolyog a vad patak dühén.

 

Igen. Minket, keresztényeket ezek a keresztek vezetnek Isten csodálatos világa felé. Életünk keresztjei, mint útjelző táblák mutatják a sokszor szenvedéssel telített, de áldott isteni világ, örök boldogságát.

A mustármag veteményes kertünk legkisebb magja. Szinte hihetetlen, hogy ekkora erő van ebbe az apró vetőmagba elrejtve. Jézus az isteni világ, a menny világát hasonlítja a mustármaghoz. Minden mag között a legkisebb, de a veteményes kert legnagyobb növénye fog belőle kinőni. A menny világa is ilyen apró lehetőség, csíra és élet formájában van a lelkünkben-életünkben elrejtve. De ez még csak lehetőség. Mert szükség van az emberre. Arra, aki felismeri önmagában az Istent, s engedi, hogy szentlelkének ajándékain keresztül, a menny világába jussunk. Mi unitáriusok különösen hangsúlyozzuk a szabad akaratot, és a jóra való elhívatottságot. Ezért óriási is a felelősségünk, hogy lelkünk üdvösségéért mit és hogyan teszünk? Azt az áhított mennyei világot, miként akarjuk megélni, érte könyörögni. Üdvözülni csak az tud, és a menny világába bejutni, aki felismeri Isten csodálatos világát, aki foglalkozik az ő életével. S aki mindig és mindenkor magán érzi Isten csodálatos tekintetét. Mi nem hirdetjük sem a pokolt, sem a kárhozatot. De hisszük és hirdetjük, hogy Istenhez, csak az imádságon, a rendszeres vallásos életen és szent lelkének ajándékaival lehet eljutni. Az ember igenis hozzájárul ahhoz, hogy ő és a környezete valóban a menny világa legyen már itt a földön, s majd folytatódjon az elmúlás érkezése után.

A szántóföld ez a világ, melyben élünk. A veteményes kert táptalaja gazdag, jól előkészített és finom kell, legyen, hogy ez a pici mag kikeljen. Nekünk is a lelkünk, de főleg a hétköznapok, melyekben boldogulunk, megfelelő kell, legyen, ahhoz, hogy Isten hozzánk érkezzen. Számtalan példa mutatja, hogy mi emberek sokszor elutasítjuk az Istent, nem engedjük be életünkbe a szentlelkét, nem hallgatunk a hangjára. Járjuk életünk céltalan, vagy előre a földi világ törvényei szerint jól kitervelt útjait, s néha későn jövünk rá arra, hogy hol is van az igazi érték. S ez nem a vagyon, nem a pénz, nem a hatalom, nem is a tekintély, hanem az istengyermeki voltunk, a másokért való felelősség vállalásunk. Nekünk minden egyházi tevékenységünknek ez van a középpontjában. Ezt a csodálatos mennyei világot akarjuk megéreztetni, körül írni, de főleg elfogadtatni, melyben mi mind Isten gyermekei lehetünk.

II.” Ez ugyan kisebb minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak az ágai között.” Azokon a domboldalakon, ahol én is gyermekként csemetét ültettem, ma már erdő van. Sűrű, zöld, a mélyben gyökerező, erős és szilárd fák nőnek. Talán többet újra kellett ültetni, bizonyára sok nem élt meg az első ültetés után, de a kitartás, a szorgalom és a céltudatosság meghozta az eredményt. Az isteni kegyelem és a szentlélek ajándékai és a szívünkbe- lelkünkben hullnak, de nem egyformán fogadjuk be még mi magunk sem. Amíg jól megy az életünk sora, talán nem is gondolunk sokat az Istenre. Vagy nem vagyunk eléggé hálásak neki. Hiszen természetesnek vesszük, hogy nekünk kijár, mi arra rászolgáltunk. Amikor eléggé felnő bennünk az istenhit és megtapasztaljuk, magunkban az istenélményeket rájövünk arra, hogy mennyire gazdagok és áldottak vagyunk, akár épségben, vagy betegségben, fiatalságban, öregségben. És ilyenkor nemcsak magunkban, hanem még másnak is otthont jelentünk, ahol lehet sírni, töltekezni, imádkozni.

III.” Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet vesz az asszony, belekever három mérce lisztbe, míg végül az egész megkel.” John Gottman és Nan Silver írja a Szerelem labor titkai című könyvében, hogy a házasok a semmin vesznek össze. Megkérdezték tőlük az újságírók, hogy például min vesznek össze a házaspárok. A semmin vitatkoznak, értelmetlen dolgokon, amelyek nem látszanak fontosnak. De valahol belül mélyen felgyűlt az ellenszenv, felszínre került az elnyomás, a düh és harag. A való élet sosem olyan, mint a tündérmese. És a megoldás mindig az egymás felé való fordulásban van. A humorban, a gyengéd gesztusokban, az egymás felé vezető ajtók megnyitásában. Az isteni kovász hozzásegít az ő világába vezető ajtók megnyitásában. Talán adódik a kérdés mindannyiunk számára, de hát akkor mindenki a menny világában, a boldogság érzetében él. A válasz azonban egyértelműen nemleges. Aki nem tudja, mit kezdjen ezzel a kovásszal, hogy miként kell elvegyíteni az élet lisztjében, annak nem fog kellőképpen megkelni. Emlékszem gyermekkoromban hosszabb áramszünetek voltak, mint manapság, vagy éppen túl sok idő telt el a korábbi sütéstől, és a kovász elromlott, kellemetlen illatot árasztott. Ma is sokan úgy gondolják, hogy amíg fiatalok vagyunk, épek és egészségesek, megfelelő anyagi hátérrel, addig nincs szükség az isteni kovászra. És ez a kovász, mely lehetőségként ott volt, megromlott, használhatatlanná vált. Nem megkeleszti életünk tésztáját, hanem teljesen elrontja. Nem éltünk a lehetőséggel, az alkalommal. S így távol kerültünk az Istentől. De Isten mindig kiszakít egy keveset az ő jóságából, és önmagát adja, hogy élővé, áldottá váljon, tápláló valósággá a mi emberi életünk. Simon István: A négy kenyér versében írja

 

 

A szitát figyeltem kezében,

s a véka mintha aranyos

lett volna a ritka fénytől.

A liszt se búza volt, csak rozs.

 

 

 

Láttam, ahogy a vizet önti,

s bugyborékol a kiskovász.

Majd dagaszt, és a fakanállal

a teknő alján kaparász.

 

 

 

Néztem, hogy formálgatja csöndben

a gömbölyű négy kenyeret.

Teknő fölé hajló alakja

a falra árnyékot vetett.

 

Igen. Így dolgoztak az édesanyák, hogy tápláló, finom falatok kerüljenek a család asztalára.

 

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

A mustármag és a kovász a kezünkbe van helyezve. Tőlünk is függ, hogy a menny világa, mint egy mustármag a szívünkbe és lelkünkbe kerüljön. Ha felszínesen nézzük, ma is a nyugodtság és boldogság, jólét világát meg tudjuk vásárolni egy ideig magunknak.  Ebből rengeteget kínálnak nekünk. De azt a világot, ahol örök boldogságra lelhetünk, csak Istennél találhatjuk meg. Erre pedig nekünk kell időt, energiát, és alkalmakat áldoznunk. Semmi nem ér fel azzal a mennyei hangulattal, mely a családjainkat és a közösségünket erőssé, lélekben gazdaggá és táplálóvá teheti.

Ezért ma arra kérlek, készíts egy leltárt magadnak azokról az alkalmakról, amikből töltekeztél. Keresd meg azokat a sorsfordító döntéseket, amikor a mustármag és a kovász elindított valamit benned. Értékeld önmagadban azokat az emlékeket, melyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy te és én ilyen emberek legyünk. Készítsd elő a lelkedet ma is eme mustármag befogadására, hiszen benne Isten érkezik hozzád. Életed legyen olyan liszt, melybe Isten helyezi el az élet kovászát, hogy tésztává formáljon, életed tápláló kenyér legyen önmagad, családod és közösséged asztalán.

 

Böröczki Mihály: A kovász

 

A magtól lisztig tartott a fohász,

míg lassan élni kezdett a kovász,

etették liszttel, vízzel napra-nap,

és várták, amíg friss erőre kap,

míg új élet nem futja át meg át,

míg nem ontja savanykás illatát,

és jött a teknő, irgalmas kezek

gyúrtak szapora lélegzeteket,

és föláldozva magát, mint a szent,

a teknő végin megadón pihent

a kovász, ami lassanként fogyott,

emlékezem,mert sokszor voltam ott,

míg apró, hajlott, huncut nagyanyám,

átgyúródott az égbolt kék falán,

majd nagy nyugodtan folytatta a sort,

a kemence már rég izzítva volt,

s míg ráncolt arca vak tűztől derült,

az öröm kerek darabokra sült,

s én tudtam, hogy az Isten enni kér,

úgy illatolt a frissen sült kenyér.

Ámen

 

 

Útóima

1. Legyen áldás az úton, amit ma kezdesz el,

Legyen veled az Isten, kérjük, kísérjen el.

Kérjük, oltalmazzon meg, és adjon néked erőt,

Utadon vezessen, formáljon, szeressen,

Legyen a te őriződ!

 

2. Legyen áldás az úton, amit ma kezdesz el,

Tegye jóvá az Isten, amit te rontasz el.

Kérjük, lénye ragyogja lábad elé a fényt.

Lásd meg, hogy utadon isteni oltalom

Vigyáz rád és szeretve félt.

 

3. Legyen áldás az úton, amit ma kezdesz el,

Legyen erőd és türelmed, ha szenvedni kell.

Legyen erőd szeretni, utolsó lenni, ha kell,

Szívesen szolgálni, hálával áldozni,

Jézusra mutatni fel.

 

4. Legyen áldás az úton, amit ma kezdesz el,

Öröm kísérjen végig, amíg úton leszel.

Legyen boldog életed, és mindig az övé.

Szívünkből szeretünk, imában kísérünk,

Életed célja felé. Ámen.

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc