Az alkotás öröme

Textus: Jn 5, 14- 17 „Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled. Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította. Azért üldözték a zsidók Jézust, mert szombaton tette ezt. Jézus így szólt hozzájuk: Az én Atyám mind ez ideg munkálkodik, én is munkálkodom.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Nagyon sokszor foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy merre tart ez a világ. Milyen törvények vannak kialakulóban? Hogyan viszonyulunk mi emberek ezekhez a szabályokhoz? Mi a szerepünk a mai társadalomban? Hogyan tehetjük hasznossá magunkat közösségünk és társadalmunk javára? Számomra egy óriási dilemmát jelent, hogy alkotó, építő erővel tud- e jelen lenni a vallásos ember a mai korban, vagy csak egyszerű fogyasztóra van szüksége a mai világnak?

Az alkotás, építés, a tenni akarás öröméről szeretnék e mai beszédemben értekezni. Meg vagyok győződve arról, hogy óriási jelentősége van az ember életében annak az első 6, vagy éppen 18 évnek, amit a családjaink körében eltöltünk.

Az én gyermekkoromban egy falusi gyermeknek már nagyon korán kötelességei voltak a háztartásban. Vizet kell bevinni a házba, zöldet kellett hozni az állatoknak, meg kellett seperni vasárnap reggel az utat a ház előtt, lányoknak bent, fiúknak az udvaron kellett tevékenykedni. 5- 6- os korban illett érteni a kaszáláshoz, fenni kellett rendszeresen a kaszát, meg kellett verni legalább kétszer- háromszor egy nap, hogy jól vágjon.

És az a gyermek, aki elsajátított egy- egy tevékenységet érezte a munkája után levő eredményeket.

De bizonyára ma is így vannak a gyerekek, akik megtanulnak zenélni, énekelni, festeni, tervezni. Mert a jól elvégzett munka után megvan az egészséges fáradtság, s az az öröm, ami valahonnan mélyről a lélek mélységéből származik.

Műkedvelőkként mi nagyon szeretjük a koncertet, a zenét, a verset. De ez nemcsak azok számára hasznos, akik hallgatják, hanem fontos volt azon személy számára, aki megírta, megalkotta.

A XX- i, de főleg a XXI- ik században annyi információ ér bennünket, annyi hatás fejti ki erejét az életünkben, hogy már fogyasztóként is nagyon nehéz eligazodni közöttük. S talán az is elég, ha megtanuljuk felhasználni a technika vívmányait. Pedig igazán az ad örömöt az embernek, ami ő maga alkotott.

Az Egyesült Államokban és aztán nyugat Európában is az láttam, hogy a mai ember kevés időt fordít például a háztartásra. Előre elkészített élelmet fogyaszt, amit mindenféle tartósítószerrel tesznek lehetővé az időt állásra. Pedig nincs ahhoz kapható semminek az íze, amit az édesanyák, vagy éppen a nagymamák maguk készítenek el.

Ezeket a képeket pedig ma mind azért elevenítettem fel, mert semmi nincs ahhoz hasonlítható, amit mi készítünk el. És még csak egy képpel zárom ezt a gondolatsort. A nyári, kora őszi körtét, aminek puhulnia kellett a villahegyen száradt szénába- sarjúba tették, hogy aztán egy pár napi- heti érés után zamatosan fogyassza a család ezeket a beérett gyümölcsöket. Ezek a cselekedetek lassan a múlté lesznek, s mi kisebb közösségekben élők is beállunk a fogyasztói társadalom bűvkörébe. Márai Sándor: Az alkotásról (Füves könyv)

„Ahhoz, hogy egy emberi alkotás remekbe sikerüljön, s időtlen ragyogással kápráztassa és gyönyörködtesse az embereket, a tehetség, a téma, a kivitel tökéletessége mellett kell valami más is. A remekműben van valamilyen tündéri elem is, mely csodálatos fénnyel átsugárzik az egészen, oly gyöngéden és megejtően, mint ahogyan az északi fény világít a nyári éjszakában, valószerűtlenül, s mégis fényszerűen, mert látni és olvasni lehet benne. A remekmű legyen valóságos, pontos, okos, céltudatos, arányos, gondosan megmunkált, hűségesen kivitelezett s legyen valami más is. Tündéri legyen. S minden indulatosság mellett öntudatos is legyen. Mérnöki szabályok szerint épüljön, de káosz is legyen benne, egy kávéskanálra való az ősködből, mely a csillagképek nyomában porzik, arany szemcsékkel. Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, az álom is benne van, a csillagok fénye, a tündéri. S a feladatnak ez a része, amikor a művész már nem tud művén segíteni, az utolsó ecsetvonást, az utolsó szót, az Isten végzi el.”

E mai alkalommal a bethesdai beteg meggyógyulása után levő történetet ma az alkotás szemszögéből szeretném megvilágítani. A következő gondolatokról fogok beszélni: a találkozásról, az intésről, a vallomásról, az üldözésről és Jézus kijelentéséről.

Aranyosi Ervin: Képzeld el és alkoss! Verse jutott eszembe, ahol a költő a következőket írja:

 

Ha elképzelsz valamit,

lesz egy képed róla!

Ha majd sokat gondolsz rá,

úgy válik valóra!

Mert az ember alkotni,

teremteni képes,

Az alkotás öröme

már magában édes!

Alkotással alakot

adsz, a képzeletnek,

s elmondhatod magadról:

– Világot teremtek!

Mert az elképzelt világ,

mind valóra válhat,

kigondolod, s ott terem

előbb-utóbb nálad!

 

I.” „ Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki:” Jézus meggyógyítja a Bethesda tavánál a beteget szombat napon. „ Kell fel, vedd fel a te ágyadat és járj” A zsidók pedig ellenszegültek. Szombat van, nem szabad semmit sem tenni. E kép után történik az a cselekmény, amit itt az evangélista nekünk ebben a mondatban leír. Három lényeges szó van ebben a mondatban: találkozott, a templomban és mondta.

János evangélista nagyon szépen érzékelteti azt a helyzetet, hogy a meggyógyult ember nem marad magára. Bár körülveszi a zsidók gyűlölete a szombati meggyógyulás miatt, a Jézussal való találkozásnak is felszabadító jellege van. Jézus nem hagyja magára. Ugye mekkora örömet jelent nekünk is, ha szeretteinkkel, jóakaróinkkal találkozunk. Mert a találkozásaink alkalmával belső energiák szabadulnak fel. A kézfogásnak, az ölelésnek, a csóknak, az egymás szemébe nézésnek óriási fontossága van.

De bizonyára vannak kényelmetlen helyzetek is, amikor nem szeretnénk találkozni valakivel. Feszengünk, távol szeretnénk tudni magunkat tőle. Érezzük, hogy bosszant a jelenléte, eltaszít tőle az a negatívum, ami árad belőle. Ez a meggyógyult ember is szinte menekült a zsidók véleménye, megszólása elől és találkozik Jézussal.

Érzékletes az a kép, ahogyan nem akárhol, hanem a templomban találkozik Jézussal. Akik nem járnak, templomba mindig hangsúlyozzák, hogy ők is vallásosak, csak éppen távolról élik meg azt. De aki szereti a focit, az elmegy a bajnokságokra, vagy nyomon követi a csapata mérkőzéseit, aki olvas, eljár irodalmi körökre, aki szereti a történelmet és érdeklődik iránta, az meghallgat szakirányú előadásokat.

A legmélyebben Istennel és Jézussal a templomban lehet találkozni. És ezeknek a találkozásoknak óriási szerepe van a vallásos ember életében. Ebben a találkozásban is Jézus felnyitja a meggyógyult ember értelmét. Beszél hozzá, bátorítja, inti őt.

II.” Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled.” Ez a mondat visszautal arra a zsidó teológiai gondolkozásmódra, hogy a betegség nem más, mint Isten büntetése. De ez egyfajta megerősítése is a betegnek. Meg vagy gyógyulva. Szabad ember vagy. Felhívás arra is, hogy miképpen éljen a szabadságával.

38 évig ott volt béna emberként a társadalom kitaszítottjai között, most pedig visszatérhetett az egészségesek világába. Felelőssége van mostantól. Kezébe kell, vegye az életét. Gondoskodnia kell önmagáról. Mást irányt kell, vegyen az élete.

Jézus serkenti, ösztönzi egy aktív élet felvállalására. Eddig el nem tehetett semmit, mostantól viselnie kell a keresztjét. Ezt pedig csak önkéntesen, örömmel, alkotói kedvvel lehet. Ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled. Ez egyfajta védelmezés, oltalmazás a gonoszság ellen. De ugyanakkor bátorítás a tenni akarásra, ösztönzés az alkotásra. Jézus olyan, mint egy nevelő, távol akarja tartani a meggyógyult személyt a rossztól és bíztatni akarja a jó gyakorlására.

III.” Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította.” Ez a mondat egy vallomás. A meggyógyult ember hitet tesz Jézus mellett. Nem fél az ítélettől. Bár tudja és érzi a zsidók meg nem értését és gyűlöletét a szombaton történt gyógyítás miatt, nem habozik Jézus mellett kiállni.

Ez a vallomás a meggyógyult ember karakánságát, bátorságát és a jézusi elvek mellett való kiállását jelenti. Nem beszél melléje, nem huzadózik a kérdés megválaszolásánál, s már nem is tart az ellenszegüléstől, hanem nyíltan bevállalja a történteket. 

Az elment, megmondta és meggyógyította szavaknak itt óriási jelentősége van. A meggyógyult ember nem várja, amíg számon kérik. Ő megy el és elmondja a történteket. A megmondta szónak súlya van. Ezt nem lehet visszavonni. Nem lehet és nem is kell megváltoztatni. A gyógyításnak vannak utóhatásai. Belőle olyan tulajdonságok szabadulnak fel bethesdai betegnek, ami képes mindent felülírni. Nincs már félelem, meghunyászkodás, nincs már ítélet, csak egyenlő szeretet Isten és Jézus irányába.

IV.” Azért üldözték a zsidók Jézust, mert szombaton tette ezt.” Jézus Isten irgalmának és kegyelmének a hirdetésével egy világrendet bontott meg. A mózesi és az egyházi törvények nem felülíródtak, hanem betöltődtek. Saját biztonságukat és megélhetésüket látták veszélyben a zsidó vezetők azáltal, hogy az Isten tiszteletét és a vallás törvényeit Jézus másképpen értelmezi és ülteti gyakorlatba. Ezért üldözni kezdik. És tudjuk mi lesz a vége. A kereszt, szenvedés, elnémítás, megsemmisítés.

Nemcsak a beteget félemlítik meg a zsidók, hanem mindenkit, aki körülöleli a jézusi tanítást. És azért üldözik az első keresztényeket is, mert féltik saját vallásuk és egyházuk hanyatlását.

V.” Az én Atyám mind ez ideg munkálkodik, én is munkálkodom.” Ez a mondat a legszebb az evangélium eme részében. Vagyis szüntelenül munkálkodni kell. Isten szereti az alkotó ember igyekezetét. Serkenti a vágyat az emberben az örökös munkálkodásra. A protestantizmus és ezen belül az unitárius vallás is nem a szemlélődő, kontemplatív világnézetet részesítette előnyben, hanem a munkás, tenni akaró ember igyekezetét helyezte előtérbe.

Ahogyan Isten is megteremtette ezt a világot hat nap alatt majd megpihent, nekünk is dolgoznunk kell, hétvégén, vasárnap imádkoznunk, töltekeznünk a további munkánk végzéséhez.

A héten festő tábor zajlott a szeretetotthonunkban. Felnőttek és gyerekek, diákok tanulták, gyakorolták az ecsetvonásokban rejtőző világ kibontakozását. S most vasárnapra, akik megtekintik, megláthatják azokat a csodaszép alkotásokat, melyek ezen a héten készültek el. Nemcsak a gyönyörű szép fára festett festmények, az elért eredmény a fontos ennek a hétnek a termékeiben, hanem azok a finom mozdulatok, figyelem összpontosítás, készségek, amelyek ebben az évben is gyarapodtak, fejlődtek és épültek az alkotók életében.

Amikor hátra jöttem a héten őket megtekinteni, az elmélyülés, a fegyelem, a csend, a munkára való figyelés látványa fogadott. Mondtam is Irmuskának, hogy ilyen diákokkal könnyű dolgozni. Elkötelezettek voltak, kicsik és nagyok.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

A jó Isten nekünk is megfogja a kezünket, hogy ecsetvonásainkkal megfessük az életünket. Ezen a héten is egy újabb vonással lettünk színesebbek, tökéletesebbek, gazdagabbak. Engedjük hát, hogy Isten keze igazítsa, irányítsa az életünk.

A kontürök, a szimbólumok, az alap, mint korlátok nekünk is adva van. S a színek skálája, az ecsetvonások minősége, a munka öröme, az alkotásunk megalapozottsága tőlünk is függ. Jöjjetek és örüljünk az életnek, az elért eredmények ösztönözzenek az alkotásra, tenni akarásra! Ámen.