Az édesanyák gondoskodása

Textus: 1 Móz 21, 17- 21 „De Isten meghallotta a fiú hangját, Isten angyala pedig kiáltott a mennyből Hágárnak, és így szólt hozzá: Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját ott, ahol van.  Kelj föl, vedd fel a fiút, és fogd kézen, mert nagy népet támasztok belőle. És megnyitotta Isten az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást. Odament, megtöltötte a tömlőt vízzel, és megitatta a fiút. Isten pedig vele volt a fiúval, és az felnövekedett. A pusztában lakott, és íjász lett. Párán pusztájában lakott, anyja pedig Egyiptomból szerzett neki feleséget.”

Kedves édesanyák, nagymamák! Ünneplő gyülekezet!

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket/ titeket ezen a csodálatosan szép vasárnapi délelőttön. Jó alkalom és lehetőség mindannyiunk számára, akár kicsiknek, akár nagyoknak, hogy édesanyánkra emlékezzünk. Arra a személyre, aki bennünket megszült, felvállalt, értünk imádkozott és sokat aggódott. Minden évben van egy nap, az édesanyák napja, amikor kedvesebben ejtjük ki ezt a szót, s ezeknek a hangoknak íze, van zamata a szánkban.

Mert ilyenkor eszünkbe jutnak a gyermekkori emlékek, a nevelés, a figyelmeztetés, a gondoskodás. És milyen jó azoknak a gyerekeknek, akik az édesanyjuk mellett nevelkednek fel, érzik az otthon melegségét, biztonságát. És jó azoknak is, akik idősebben maguk elé idézik az édesanya arcát, hallják a hangját, magukon érzik a tekintetét.

Mert egy csokor virággal, egy kedves szóval, látogatással, a róluk való gondoskodással tudjuk igazán leróni a hálánkat azért, amit tettek értünk, az életünkért, az előrehaladásunkért. De le tudjuk róni a kegyeletünket azzal is, ha ilyenkor anyák napján meglátogatjuk a sírjukat a temetőben és virággal emlékezünk, beszélgetünk, imát mondunk értük.

Amikor a mai beszédre készültem, az a gondolat foglalkoztatott, hogy milyen gondolatot hozzak ide e mai alkalommal, melyek alapján ki tudom fejezni mondanivalómat az édesanyák ragaszkodásával, hűségével kapcsolatban. És elsősorban egy olyan érzés kerített a hatalmába, ami az édesanyák nagyságát hangsúlyozza. Mert milyen csodálatosan teremtette meg az Isten az embert. Az édesanyák képesek a szülésre. Isten mellett részt vesznek a teremtés szent csodájában. Folytonosságot biztosítanak a családnak és a nemzetnek. Felelősséget vállalnak az utódpótlásban, a nemzésben, a családi hagyományok és szokások biztosításában.

És mennyi problémával, gonddal kell, megküzdjenek, ahhoz, hogy a gyermekeik egészséges, kiegyensúlyozott életet élhessenek.

Egy olyan élettörténetből választottam mai beszédem alapgondolatát, mely az ószövetségi világ hitét és magatartását tükrözi, s magán hordozza, az utódnemzés kérdését, valamint a versengés összetett voltát. Ábrahám és Sárának hosszú időn keresztül nem születik gyereke. Ezért nagyon szomorúak, mert bár Isten Ábrahámot választotta ki népe ősatyjának, nem látják a lehetőségét annak, hogy idős koruk ellenére, most már gyermekük szülessen.

Ezért Ábrahám felesége Sára, a szolgálólányát: Hágárt ajánlja fel férjének, hogy gyermek szülessen. S majd Immael megszületése után versengés lesz a két asszony között, hiszen Sára bánik Hágárral. S amikor Sárának megszületik a fia: Izsák arra kéri a férjét, Ábrahámot, hogy küldje le a szolgáját és gyermekét a háztól. Így egy kenyérrel és vízzel, Hágár és Izmael a pusztába indul meghalni. Hágár a gyermekével szemben ül a sivatagban és hangosan sír. Ebben az élethelyzetben szólal meg az Úr angyala és kéri számon Hágártól, Izmael életét. Gerzsenyi László: Édesanyám elkísér verse jutott az eszembe, ahol a szerző ezeket írja:

 

 

ÉDESANYÁM ELKÍSÉR    

Édesanyám fogta kezem,

Amikor járni tanultam;

Még most is emlékezem,

Hányszor a karjába hulltam!

 

Szeme kísért át az utcán

Egészen az iskoláig,

És a kis kapuban várt rám

Este a késő óráig.

 

Majd az élet viharában

Anyám szíve tovább kísért,

Bármilyen messze is jártam

Imája mindig utolért.

 

A következő öt gondolatban szeretném kibontani ma a szentírási verseket: számonkérésben, a félelem legyőzésében, bíztatásában, új lehetőségek megtalálásában, és a gondok felvállalásában.

I.” De Isten meghallotta a fiú hangját, Isten angyala pedig kiáltott a mennyből Hágárnak, és így szólt hozzá: Mi van veled, Hágár?” Ebben a szentírási részben három lényeges dolog van megfogalmazva: Isten meghallja Izmael sírását, Isten angyala beszél Hágárral, és számon kéri, mert feladta a gyermekéről való gondoskodást. A szentírás itt egy olyan helyzetet ír le, amelyben a fizikai szükségletek hiánya van kidomborítva. Vagyis nincs élelem és ital Hágár és az ő gyermeke számára. Hágár, az édesanya nem bírja már látni, amint szenved a fia, távolabb megy, hogy ne kelljen látnia a halálát. És ebben a reménytelen helyzetben, e kilátástalanságban Isten figyelemmel lesz a gyermekre. Meghallja a sírását. Megkönyörül ezen az élethelyzeten. Megváltoztatja a történet kimenetelét. A végtelen szomorúságot egyszerre átváltoztatja, átformálja az életet igenlő, és azt fejlesztő életszakasszá.

Mennyi mindenről lemondunk mi is. Feladjuk, mert fáradtak vagyunk, csüggedtek, elfásultak. És milyen sok megpróbáltatásban részesülnek különlegesen az édesanyák. Talán egyesek le is mondanak. Nem adnak maguknak időt, vagy éppen lehetőséget erre az Istennel való találkozásra. És milyen felemelő, amikor éppen ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben, amikor az apa lemond az ő családjáról, gyermekéről, akkor éppen az Isten gondoskodik arról, hogy Izmael életben maradjon és belőle nagy nép származzon.

Amikor Hágár tovább megy a gyermekétől, akkor ebben a távolságban az is benne van, hogy magát a problémát a maga összetettségében szeretné látni. Így közelebb kerül az Istenhez. Nemcsak a gyermek sírásával van elfoglalva, hanem hallja az Isten angyalának a hangját a mennyből. És az édesanyáknak szükségük van erre az isteni hangra, igényük van erre a mennyei feltöltődésre. Birtokolniuk kell ezt az isteni világot, ahhoz, hogy gyermekeiknek megfelelő értékeket tudjanak átadni. Erre az isteni csodára az édesanyáknak rá kell hangolódniuk, érezniük kell, hogy Isten örök misztériumának ők a letéteményesei ezen a földön. Mert örök titkot hordoznak magukban. Ők a mennyei világ földi letéteményesei.

Mi van veled Hágár, mi van veled édesanya, szólal és szólalhat meg ma is az isteni hang, amikor el van csüggedve, magadra vagy maradva. Rengeteg gonddal, nehézséggel vagy eltelve. Mi van veled? Amikor gyermeket táplálsz, etetsz, ruháztatsz, családot tartasz egyben. S válaszolsz, bátran, egyenesen, vidáman, boldogan az élet és a család kihívásaira. Izmael a létszükségletért, az élelem hiányáért sírt. De a gyermeke ma is sírnak. Mert többet, jobbat, minőségit szeretnének. És ki venné észre ezeket a sírásokat, hanem nem éppen az édesanyák?

II.” Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját ott, ahol van.” Ma elég keveset, vagy nem foglalkozunk eleget a gyermekáldással. Rengeteg dologban pesszimisták vagyunk. És a változást a legtöbben kívülről várjuk. Pedig belülről kellene, valami elinduljon. Onnan, hogy tiszteljük az élet szentségét. Úgy fogadjuk a gyermeket, mint Isten drága ajándékát. Ne szabályozni akarjuk a gyermekszületéseket, hanem ösztönözni a gyermekvállalást. És olyan környezetet biztosítani, ahol a családok meg vannak becsülve, a gyermeknevelés pedig alapszinten biztosítva.

Ma egyre több félelmet ültetnek el a szívünkben. Sokszor nem a jóra, szépre, igazra összpontosítunk, hanem félünk a holnaptól, a kenyérkeresettől, a megélhetéstől. Pedig, ha nincs, gyermek szinte céltalanná válik, vagy öncélúvá az ember élete. Mi pedig nem magunkért, hanem a gyermekeinkért, s ma különösen az édesanyákért akarunk élni, őket ünnepelni. Isten mindig meghallja a hangunkat. És meghallgatja minden édesanya fohászát és imádságát.

III.” Kelj föl, vedd fel a fiút, és fogd kézen, mert nagy népet támasztok belőle.”  Milyen felemelő bíztatás az Isten részéről Hágárnak, hogy nincs elveszve. Mert Ő gondot visel a gyermekére. Nagy népet fog támasztani belőle. Hágárnak Isten erőt ad az induláshoz. Annak, aki már mindenről lemondott, azt Isten lelke megtölti erővel, belső örömmel. Nemcsak külső, fizikai erőt kap Hágár, hanem elsősorban lelkiséget. Éspedig azt, hogy egy édesanya sosem mondhat le a gyermekéről. Micsoda isteni sugallatot tapasztalt meg Hágár. A könnyeivel küszködő édesanya arca felszárad a könnytől, mosoly festődik az arcára. Megtelik a lelke hittem. Megfogja fia kezét és indul az életbe, hogy jövőt biztosítson. Hányunk kezét fogta meg az édesanya, és vezetett, ölelt, aggódott, kétségbeesett. S vajon hol lennénk, ha ezek a kezek nem óvtak volna minket, nem vigyáztak volna ránk? 

A tegnap az egyik keresztelési szertartáson, Zsuzsa gyöngéden tartotta a keresztvíz alá kislányát, Fannit. S utána kisfia, a testvér, gyönge simogatással bátorította húgát. Mennyi ölelés kell egy gyermeknek, és nekünk, mindenkinek, hogy megtapasztaljuk, megérezzük ezt a belső meghittséget. És milyen jó, ha van, aki simogasson, bátorítson, szeme fényével vigyázzon minket.

IV.” És megnyitotta Isten az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást. Odament, megtöltötte a tömlőt vízzel, és megitatta a fiút. Isten pedig vele volt a fiúval, és az felnövekedett.” Mennyi belső világot nyitnak meg bennünk az édesanyák. És milyen mély források kelnek életre, hogy öntözzék lelkünk veteményeskertjeit. S milyen türelem kell a mindenkori gyermekekhez, a neveléshez, hogy ezek a források a felszínre törjenek.

Az isteni csoda mindig abban van, ahogyan az érintett személy érzékeli, megtapasztalja, és felhasználja Isten mély és örök titkait. A lehetőség, a forrás bizonyára addig is ott volt, csak Hágár a maga keserűségében nem látta, nem találta meg. Hágár ebből az isteni forrásból tölti meg a tömlőt vízzel és itatja meg a fiát, Izmaelt. Milyen jó lenne, ha sok édesanya ma is, ezt a forrást használnál, hogy gyermeke lelke, szíve, élete elteljen örömmel, boldogsággal.

IV.” A pusztában lakott, és íjász lett. Párán pusztájában lakott, anyja pedig Egyiptomból szerzett neki feleséget.” Izmael édesanyja Hágár Egyiptomból származott, és így természetes, hogy a kor szokása szerint fiának onnan hozott feleséget. Ez az édesanya a pusztában is megtalálta a létfeltételeket. Isten segítségével egy népnek lehetett a megteremtője. A puszta adott otthont az ők számukra. És ez lehetett boldogságuk forrása.

Gusztáv Klimt: Anya és gyermeke festményét láttam a világhálón. A kisgyerek az édesanya keblére hajtja a fejét, az édesanya pedig vigyázza gyermeke pihenését. Ez a festmény is az édesanya és gyermeke meghitt kapcsolatát ábrázolja.

Kedves édesanyák, nagymamák! Ünneplő gyülekezet!

Jöjjetek, és ma azért imádkozzunk, hogy Isten adjon erőt a gyerekét felvállaló, az érte aggódó édesanyáknak. Isten nyissa meg az édesanyák szívét, hogy még a lehetetlen élethelyzetben is meglássák és megtalálják azokat a forrásokat, melyek az élet megtartására, fejlesztésére és boldogítására vonatkoznak.

Legyen minden gyermek ma és mindenkoron az édesanya örömére. S az édesanyák életét Isten szentelje és áldja meg az Ő jóságával. Ámen.