Az élő hit mélysége

Mt 11, 1- 6 „Amikor Jézus elmondta parancsait a tizenkét tanítványnak, továbbment onnan, hogy tanítson és igét hirdessen a városokban. János pedig, amikor hallott a börtönben Krisztus cselekedeteiről, elküldte tanítványait, és megkérdezte tőle: Te vagy- e az eljövendő, vagy mást várjunk? Jézus így válaszolt nekik: Menjetek és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok, vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Nagyon sok hír és információ jut el hozzánk. Egy kevés belőlük a jóról, az élet fejlődéséről, az emberről, családról és közösségről szól. De a híreknek többsége nem építő, tele van az emberek, országok, vezetők ellentétével. Ezek a tudósítások, híresztelések, információk lehúznak, üressé és szegénnyé teszik az életünket. Egy pár nappal ezelőtt kíváncsi voltam az orosz- ukrán háború fejleményeire, kerestem egy adót, ahol a riporter egy néhány pillanat múlva ígérte, hogy rendkívüli beszámoló következik az újabb fejleményekről. Egészen lázba hozott, hatalmas érdeklődéssel figyeltem, hogy vajon mi lesz az új, a tényszerű, ami megváltoztatná ezt a világot, s nem kell majd, emberek milliói kényszerből elmeneküljenek lakóhelyükről. S közben minden öt percben a riporter megismételte, hogy mindjárt, egy néhány pillanat múlva be fogják játszani az interjút, amely megváltoztatja a háború menetét. Körülbelül egy órán keresztül ez így ment, mígnem valóban, volt egy bejelentése az illető személynek. Csak a beígért interjú nem most, ezekben a napokban, hanem ezelőtt egy évvel készült. S akkor jöttem rá, hogy micsoda átverések vannak. S mi jó szándékú emberekként észre sem vesszük, hogy átvernek, lefoglalják figyelmünket, más nézőpontra bírják világlátásunkat, miközben segélyszállítmányokról és emberségről beszélnek, addig fegyverek tömkelegét küldik, s ez által is meghosszabbítják a háborút, fokozzák az elesettek számát, többen halnak meg, vagy kerül az életük veszélybe. S mindez azért, mert a béke, a megélhetés, az igazság alá van rendelve a hatalomnak.

Ma már nem az élet szentségéről, az emberi élet méltóságáról és a másik személy meghallgatásáról, elfogadásáról beszélünk, hanem a megtorlásról, a semmibevételről, a fenyegetőzésről. Pedig a mi életünk Isten kezében van, s ott is van a legjobb helyen, nekünk pedig kötelességünk és küldetésünk beszélni az igazságról, cselekedni a jót és érvényre juttatni a szeretetet. A hiterősítő istentiszteleteink is jó alkalmak voltak arra, hogy több lelkész megközelítéséből, lelkükön átszűrve érezzük, lássuk és cselekedjük Isten akaratát. Számomra egy élmény volt lent a papi székben, ahogyan lelkésztársaim erősítették hitünket, s mi velük szárnyalhattunk, a beszédben és imádságban.

Virágvasárnap előtti vasárnapunkon arra gondoltam, hogy a felolvasott szentírási versek alapján az élő hit mélységéről fogok beszélni. S anélkül, hogy valakit elítélnék, vagy megszólnék, felvázolom tudásom és vallásosságom szerint a hit mélyebb rétegeit. Hiszen Máté evangélista ezekben a versekben úgy mutatja be Jézust, mint aki bemutatkozik, megnyilvánul az ő küldetéséről és hivatásáról. Mi is ezt a Jézust akarjuk megismerni az életünkben, s önmagunkat erősítjük főleg ilyenkor húsvét előtt, hogy benne, a tanításaiban, példázataiban megmaradjunk. Kosztolányi Dezső: Fohász csillagtalan éjjel versében mondja

 

 “Nézd, istenem, milyen magam vagyok,

mily egyedül e roppant földgolyón.

Úgy járok itt, mint az eltévedett,

sorsom szemétdombján kiáltozom.

Nézd ajkamat, mily hervatag szegény,

hisz benne senki sem találja sorsát.

……………………………………..

Mit ér, mit ér a százszor becstelen, mondd,

mit a szívem, ha a verése kín?

S csak öntözöm a rosszaság rózsáit,

bűnöm bimbóit, sajgó sebeim.

Mit ér karom, ha többet nem ölel,

csak dolgozom vele és áldozok,

mit érek én, mit az egész világ?…”

 

 

Mert mit ér az emberi élet, ahol nincs hit, bizalom Istenben, s csak erre a világra tekintenek? Ma is mi azt a másik világot keressük, melyről Jézus ma is olyan szépen beszél és tanít nekünk, s mely képessé tesz bennünket annak befogadására. De hadd engedjük, hogy a szentírási szavak a lelkünkbe essenek.

I.”Jézus elmondja parancsait és tovább megy, hogy tanítson és igét hirdessen a városokban.” Három fontos és lényeges elem található ebben a mondatban: elmondja a parancsait, tovább megy és tanít, igét hirdet. Mi emberek sokszor vádoljuk az Istent, hogy nem segít meg. Mert esetleg az az érzésünk, hogy nincs mellettünk a gondunkban, betegségünkben. S amikor már emberi erővel fel nem mérhető és gyógyítható betegségben szenvedünk, akkor hozzá menekülünk. Pedig Jézus parancsa az, hogy Istenre figyeljünk, lássuk meg őt e látható világ mögött. Jézus azt tanítja nekünk, hogy ne aggodalmaskodjunk, ne essünk kétségbe, szeressük egymást. Jézus parancsa annyira szép csak a hegyi beszédben, Máté evangéliuma 5, 6, 7 fejezeteiben, hogy ha csak azokat betartanánk boldogabb lenne az életünk. Amikor a parancs szót ízlelgetjük a szánkban, és körül nézünk a mai világban az az érzésünk, hogy ma szinte lehetetlen a parancs betartásáról, vagy éppen követeléséről beszélni. Egy olyan feje tetejére állított világban kezdünk el élni, amikor a szülő már nem tud parancsolni a gyermekének, vagy nem akar. A diák tanár, vagy éppen lelkész kapcsolata sem felhőtlen. Annyira elkezdték hirdetni az egyenlőséget, és a jogokat, hogy azok szinte már el is tűntek. Vagyis mindenki azt teheti amit, akar, és annak a legtöbb esetben nincs következménye. Akkora szabadságot nyitottunk az emberi jóságnak, hogy abba már belefér a gonoszság, sőt még büszkélkedik is vele, s természetesen álarca mögött ott van, az emberi megrontás, és gonoszság minden vállfaja. Az erkölcsiség is olyan mélypontra süllyedt, hogy mindjárt nem lehet az ősi szavakat használni és esetlegesen nevén nevezni: tolvajnak, rablónak, gyilkosnak, csalónak nevezni azt a személyt, aki éppen azt elkövette. Hogy mennyire válságban van, ez a világ csak azzal szeretném érzékeltetni, hogy ma már a biblia szavaiért is akár törvényszék elé lehet állítani valakit, éppen egy keresztény kultúrában. Jézus tovább menése azt jelenti ebben a mondatban, hogy a parancsok elmondása után szükségét érezte, más emberekhez elmenni, és az ők számára is eljuttatni az evangéliumot. Mi unitáriusok különlegesen értelmezzük Isten dolgairól beszélni. Szinte alig lehet a templom falain kívül a vallás dolgaival foglalkozni. Pedig az egész emberi életünk Istenre épül fel. S amikor róla beszélünk, akkor felerősítjük a hangját saját magunkban. Utat engedünk az ő törvényeinek. Megtapasztaljuk, hogy létünk által, beszédeink és cselekedetink nemesebbé tehetik az életet. Nemrég köszönésemre: az Isten áldjára, így válaszolt: köszönöm. Mert ebben több van a jó napnál, a boldog születésnap, vagy névnapnál. Ebben az Isten áldása van benne. Nekünk is tovább kell mennünk azon, hogy ismerjük a parancsokat. Isten szentsége és jósága kell, áthassa az életünket. Foglalkoznunk kell a szentírással, olvasnunk kell, tanulmányozni, mert benne Isten szava szólal meg. És ezek a szavak kihatással lesznek az életünkre. Ez olyan, mint a növénynek a fény, a táplálék. Nem elég csak vasárnap egy órácskát Istenre szánnunk vagy egyeseknek még annyit sem. Hanem az egész életünk erről a tovább menésről kell, szóljon. Minden felnőtt egyben tanító is. Szavainkkal és életvitelünkkel a legnagyobb tanítói vagyunk a gyermekeinknek és családtagjainknak. Még azt is felvállalom, hogy a lelkész sem csak a szavaival, beszédeivel, hanem az életvitelével, a családjával és példájával tanít. Ezek teszik hitelessé, hűségessé Istenhez, gyülekezethez, önmagához.

II.Keresztelő János már börtönben volt, elküldte a tanítványait és megkérdezték Jézustól: te vagy- e az eljövendő, vagy mást várjunk? A börtönt lehet szimbolikusan is értelmezni. Nemcsak Keresztelő Jánost lehetett elnémítani, hanem minket is. Sokszor mi is a börtönben találjuk magunkat. A hallgatás, a megalkuvás, a szemlesütés börtönében. Van, aki ma sem szereti a világos és egyenes beszédet. Nem tűri a számonkérést. Mézes mázasan beszél, pedig báránybőrbe bújt farkasként éli az életét. Néha azt látjuk, hogy az igazi, vallásos, Istenben bízó emberek is fogságban vannak. A hatalmasok, a rendszerek, az érdekek fogságában. S vannak ma is, kik azt akarják, többen le legyenek kenyerezve, szolgákká minősítenek, s úgy kezelnek személyeket, mintha eszközök lennének. Pedig minden egyes teremtett embernek lelke van, aki a szabadságra, a jólétre és istenhitre vágyik.

Kire és mire várjunk mi, itt Székelyudvarhelyen, Erdélyben és a Kárpát medencében? Arra, aki minket felvállalt magyarnak, székelynek a szülőföldünkön boldogulónak, miközben a fejünk fölött húzták, tolták az országhatárokat.

Arra kell, várjunk, aki minket minden alkalommal meghallgat, ma is a názáreti mesterünk, aki gyerekkorunktól fogva, mint példa és követendő eszmény ott van életünk közepében. Jézus ma is bizonyságot tesz arról, hogy Istent hitelesen, tisztán és világosan mondja el az ő tanításaiban.

III.Jézus válasza ma is tartalmas és kielégítő a vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és a szegényeknek hirdettetik az evangélium.

A mai ember az ész és az értelem világa felé fordul, miközben nem foglalkozik a hitével és érzéseivel. S miközben agyonműveli magát, ős úgy érzi, hogy ez az egész föld és világmindenség az övé megfeledkezik arról, hogy még a saját életéről sem az ő tulajdona. Vakokkal, bénákkal, leprásokkal, süketekkel, halottakkal és szegényekkel ma is találkozhatunk. De én itt nem a fizikaiakra értem, hanem a hitben járatlanokra, a fizikai világ fertőzöttjeire, a lelki és érzelmi halottakra, azokra a szegényekre, kiknek mindenük megvan láthatólag, de mégis mindig is hiányzik valami, talán a nyugalom, a béke a szeretet.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim! El kell mondanom ma is, hogy egy óriási teher nyomja a keresztény gyülekezetek vállait, ezeknek a közösségeknek vezetőit. És ez a nyomás, ez a teher a külső, fizikai világból származik. És pedig az, hogy kinek rendeljük alá az életünket: Istennek, vagy az embernek?

Én hiszem és vallom, hogy mi emberek vagyunk és tévedünk, megbotlunk, eltérünk Istentől. De a lelki- érzelmi- szellemi iránytű bennünket mindig is Istenhez vezet. Életünk középpontjában Isten van, akire fel kell néznünk, őt hallgatnunk kell és terveit, szándékát végrehajtani.

Az elmúlt vasárnap a gondnok úr felvetett egy kérdést a vendégeinknek, ami nekik egyáltalán nem tetszett. De úgy gondolom, hozzásegít mindannyinkat arra, hogy a dolgokat helyesen, tisztán és érzelem mentesen lássuk. Mert Isten igazságossága bennünk és általunk valósul meg. És néha nekünk, embereknek is szenvednünk kell, azért és ahhoz, hogy az ő világa közöttünk létezzen. Nemrég valaki megkérdezte tőlem, hogy miből lehet építkezni, s a válaszom az volt, hogy imádságból. Mert a fohász megerősít, hitelessé tesz, képessé az igazság kimondására, s főleg ami igazán lényeges, Isten világának erősítésére ezen a földön.

 

 

 

Ma is egy történettel zárom a beszédem:

Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt.

 

Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát:

- Nem unod a várakozást?

- Talán. De folytatnom kell a küzdelmet.

- Miért?

- Mert ha nem nyílok ki, elhervadok.

Amikor úgy érezzük, hogy a magány minden szépséget elpusztít, a túlélés egyetlen módja az, ha nyitottak maradunk.

De nem mindegy, hogy mire!

 

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim! Mi is álmodunk igazságról, emberségről, szeretetről, szépségről, békéről, otthonról. De akárcsak a rózsának nehéz nyitva tartanunk a szirmainkat, érzelmi világunkat. Várjuk Istent, Jézust, a szeretetet, hogy hozzánk érkezzenek és termékennyé tegyék az életünket. Mert mi egy másik világba készülünk folyton, nemesítve lelkünket, széppé és boldoggá téve életünket. Adja a jó Isten, hogy ezzel a mai istentisztelettel is közelebb kerüljünk Istenhez, virágvasárnaphoz, a húsvéti feltámadáshoz! Ebben segítsen az Isten! Ámen!

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc