Az emberi jóság

 

Textus: Jn 15, 5-8 “ Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad, összegyűjtik, valamennyit tűzre vetik és elégetik. Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. Az less az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.”

 

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

Az elmúlt napokban sokat gondolkoztam azon, hogy miért történik annyi erőszakoskodás a világon. Miként történhet, akár még közvetlen környezetünkben is meg az agresszió. Szoktam legyinteni, akár még nevetni is, amikor hallom, hogy miképpen kezelik az iskolai konfliktusokat. Vagy amikor a családon belüli erőszakról értekeznek. De akár a társadalmunkat is jellemző erőszakoskodásról is lehetne beszélni, hiszen nagyon sok alkalommal sárba van tiporva az emberi méltóság.

Talán hozzám hasonlóan, sokan közületek ti is akkor emelitek fel a fejetek, amikor a szóbeli, verbális agresszió után már megtörténik a fizikai bántalmazás, az ütlegelés, a tettlegesség. S ilyenkor gondolkozunk el azon, hogy mi vezetett ide? Hogyan kerültünk ide? Mit tehettünk volna, hogy elkerüljük a megtörtént bántalmazást. Mert nemcsak a sértett fél, vagy éppen a sértő van benne ebben a történetben, hanem mi magunk is, akik szinte naponta látjuk, hogy hogyan viszonyulnak az emberek különböző élethelyzetekben.

Életem legfájdalmasabb szolgálatát akkor végeztem, amikor egy 18 éves fiatalembert el kellett temessünk, aki gyilkosság áldozata volt. És a földért, a legelőért, megkéselték, amibe belehalt, hiszen annyi vért veszített, amit már nem tudtak pótolni, a vérzést időben elállítani. Mekkora seb, milyen mély fájdalom keletkezik ilyenkor a családtagok lelkén, melyet talán sosem lehet begyógyítani, vagy igazán elfogadtatni.

Mindannyiunkat értek kisebb- nagyobb atrocitások, erőszakoskodások. Vagy akár mi voltunk erőszakoskodók, másokkal szemben.

Én ezzel ellentétben nem az agresszióról, az erőszak forrásairól szeretnék beszélni. Hiszen, úgy gondolom, vannak nálam képzettebb és elmélyültebb szakemberek, akiknek foglalkozniuk kell a társadalmi életünket veszélybe sodró kérdésekkel. Hanem, ma az emberi jóságról szeretnék értekezni. Arról, amit Jézus is nagyon szépen tanít. Mert a jóság, a szeretet, az alázat, a türelem képes legyőzni a körülöttünk levő társadalmi beidegződéseket. A kérdés az, hogy meg tudjuk- e őrizni az önuralmunkat? Le tudjuk- e győzni éppen saját magunkat? Tudunk- e parancsolni az indulatainknak? Hiszen az első reakciónk éppen az, hogy visszavágjunk. Magunkat megvédjük. Amikor a civilizáció alsóbb fokán élt az ember, szüksége volt az erőszakra, hiszen a természeti törvények kegyetlenek voltak. Az embernek védekeznie kellett az állatvilág, vagy akár a törzsek erőszakoskodásai ellen. S talán ez az ősi ösztön mind a mai napig fennmaradt, s ha nem uralkodunk magunkon, biza hatalmába kerít.

Személyesen meg vagyok győződve arról, hogy a jóság minden emberben benne van. Ez a képesség fejleszthető. A gyermek kiskorától fogva erre a jóságra vágyik. És ezt az érzést tanítják neki a szülei is. Mégis valami elromlik, mert az embert néha legyőzi a természete. Erősebb lesz annál a szándéknál, amelyet nekünk fejlesztenünk kell, hogy akartunk a jóság felé igyekezzen.

Nemrég a gondnok úr felindultan érkezett be a lelkészi irodába. Feldúltságának okáról értesülve én magam is meglepődtem, hogy mindez megtörténhet. Az váltotta ugyanis ki a haragját, hogy a temetőben hajléktalanok ütötték fel hadiszállásukat, ott étkeznek, alkoholt fogyasztanak. S felszólítására, hogy hagyják el a temetőt, nemhogy alázattal távoztak volna, hanem még arrogánsan, csúnya szavakkal illették. Személyesen is megtapasztaltam, hogy valóban vannak emberek, akikben már elszakadt a jóság fonala. Az emberi élettől már rég messzire élnek, inkább az állatvilág szintjére süllyedtek, mintsem, emberként megmaradjanak. De főleg az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy mit tud kezdeni a mai társadalom ezzel a kérdéssel. Hogyan lehet emberségesen válaszolni egy agresszív viselkedésre? A kérdést emberségesen igyekeztünk kezelni, de az illető személyek életterük megsértésének élték meg. S veszélyeztetve érezték magukat, ha már a temetőből is kiszorulnak. Egy lehetséges válasza az kell, legyen egy keresztény töltetű társadalomnak, hogy azok, akik már nem tudnak, magukért felelősséget vállalni azt karolja fel egy olyan intézmény, amely erre szakosodott, és határt szab az embertelenségnek.

Gyermekkoromban a nagyszüleimnek volt egy nagyobbacska szőlőse. Kb. 500 szőlőtőke lehetett benne. Tekintettel a hely adottságaira elég kevés volt benne a nemes szőlő, de akkoriban azt használták a bor készítésére. Nekünk, gyermekeknek is kötelességünk volt a szőlős gondozásában. Megbíztak mindazzal a feladattal, amit csak el tudtunk végezni. Szépágy volt a dűlő neve, s távolabb lévén a falutól elég sokat kellett gyalogolni, amíg odáig jutottunk. Minden tavasszal a karozással kezdődött a munkálat, a régi, kidőlt karokat helyettesíteni kellett, majd a metszéssel folytatódott, utána jött a kikötése, a mély kapálás, zöld metszés, majd újból kötés. Ott kellett lenni, figyelni, ahogyan virágzik a szőlő, majd bogyók lesznek a gerezdeken, vegyszerezni, egyszóval gondját viselni. Mert a jól gondozott szőlősnek, rendkívülien jó termése lett. S a szőlő hozama akár két- háromszorosa lehetett, ha megfelelően volt gondozva. A szőlőszemek nedűje, zamat, illata majd kárpótolt mindazért a munkáért, amelyet elvégeztünk. Emlékszem nagyanyám mindig megszervezte a szüretet, jöttek a rokonok, szomszédok és kádban, majd később zsákokban hordtuk haza a szőlőt. Azóta ott maradt gondozatlanul, a fű benőtte, mára már kisebb erdő veszi körül, s szinte el sem képzelhető, hogy ott valamikor élet volt.

I.” “ Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.”

Jézus is egy ilyen szőlőről beszél. Csodálatra méltó, hogy milyen erős egy ilyen szőlő, ahogyan hajszálgyökereivel felszívja az éltető nedvet. Ahogyan belekapaszkodik a mélybe, s onnan hozza fel a fejlődéséhez szükséges erőt. A szőlővesszők azonban elterebélyesedhetnek, össze- visszanőhetnek. A szőlős gazda, ha jól gondozza a szőlősét, időben megmetszi, meghagyja a termő ágakat. Úgy vezeti a szőlősét, hogy az minél jobban kihasználja a nap erejét, védve legyen a vihartól. A vezér és termő ágakban látja a jövendő biztonságát, hiszen majd a vesszők be kell érjenek, ahhoz, hogy a következő évben rá lehessen építeni a termést. Az időben el nem végzett munkálatkor láthattuk, hogy folyik a szőlővessző leve, a vére, ahogyan nevezték, s ez által veszített erejéből, értékéből. A vallásos ember élete Jézus tanításából táplálkozik, úgy hatja át a lelkét, mint ahogyan a szőlővessző belső edényein keresztül magával viszi a tápláló nedvet a rügyekbe, majd a levelekbe és az érlelődő szőlőszemekbe. Aki magán keresztül tudja engedni, vezetni a Jézusi tanításokat, az valamit megsejt Isten csodálatos világából. Az magán érzi Isten jóságos tekintetét, aki ezen a földön érleli jócselekedeteinek gyümölcseit. Minden rügy, minden szőlőszem és gerezd az ő jóravalóságának titkait fedi fel. Az emberi jóság Istentől származik, s kibontakozásának lehetősége csakis bennünk áll. Ezt bizonyítja az alábbi történet is.

Nem messze élt egy idős hölgy. A férje meghalt 5 éve, 2 éve pedig lánya férjével és 2 gyerekével autóbalesetben. Mikor jöttem az iskolából hazafelé, az ajtaján láttam egy hirdetést, amire az volt írva : ”Elvesztettem 2000 Ft- ot, aki megtalálja-hozza, vissza legyen szíves,a 76-os lakásba,mert kevés a nyugdíj és nem tudok miből ételt venni”

 

Kivettem a tárcámból 2000 forintot és felmentem az 5-ödik emeletre. Mikor odaadtam az idős hölgynek a pénzt, elsírta magát és így szólt:”Te vagy a tizenkettedik ember, aki felhozta nekem a pénzt. Köszönöm.”Elmosolyogtam magam és odamentem a lifthez, mikor a nénike így szólt:”Lányom, vedd le azt a hirdetést, mert azt sem én írtam.”

Az öreg hölgy állt és könnyek hulltak a szeméből. Vannak emberek, akiben még maradt jóság és együttérzés. Mi hiszünk a jóságos szeretet erejében! És valóban az idős hölgy élete, egy napja áldottabb lett, nem az anyagiaktól, hanem az odafigyeléstől, az emberek jóindulatától.

II. „Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad, összegyűjtik, valamennyit tűzre vetik és elégetik.”  Nekem mindig dilemmát jelentett gyermekkoromban, bár tanítottak rá, és most is felnőtt korban a szőlőmetszéskor, hogy melyik ágat hagyjam meg, melyik fog jobb termést hozni. Melyikre lehet építeni a jövendőt. Még most is vannak kétségeim, amikor személyes vagy éppen közösségi döntéseket kell, hozzak, hogy melyik a helyes, melyik az igaz, melyik a jó. Hiszen amikor túl közel állunk egy problémához, akkor hirtelen nagynak tűnik, és mi magunkat oly kicsinek. De éppen Isten segít minket abban, hogy felnőjünk a kérdéshez. Meglássuk azt, hogy nincsenek beláthatatlan ügyek, csak megoldásra váró feladatok. S mi magunk készülhetünk a jóság megismerésére és fejlesztésére, hogy közben magunkról eltávolítjuk azokat a vadhajtásokat, amelyek távol visznek, elzárnak bennünket Istentől ér embertársainktól. Akiben nem kering, nem szívja magába a Jézusi tanítást annak az élete elsatnyul, megszárad, akárcsak a szőlővessző. Hiszen értelmetlenné válik az élete. Nézzétek csak meg, akik értelem és nélkül tengetik az életüket, azok nem is élnek sokáig. Mert nincs amiért élniük. Megunták az életüket. Nincs, ami fűtse, nincs, ami mozgassa. Nincs, ami megtöltse az életüket örömmel, jókedvvel, életerővel. Az ilyen életek elszáradnak, akár az alkoholban, az egyedüllétben, az élvezetek hajhászásában. S egyre gazosabb, elhagyatottabb lesz életük szőlőskertje. Megemészti őket az élet tüze, elporlasztja azt is, ami megmaradt bennük még jóságnak.

III.” Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek.”

Aki volt már elhagyott szőlőben tudja, hogy a szőlőtő, megmarad, hosszú éveken, évtizedeken keresztül abban a reményben, hogy valaki újból a gondjaiba veszi. Valahol a mélyben a hajszálgyökerek élnek, abban a tudatban, hogy a föld felszínére még hozhatnak életet jelentő szőlőszemeket, gerezdeket. A szőlő nem adja fel, szívósan ragaszkodik az életéhez. Így van ez az emberi jósággal is, amit az Isten a lelkünkbe helyezett el. Nem lehet senki olyan mély helyzetbe, hogy ne térhetnénk vissza Istenhez, önmagunkhoz, közösségünkhöz. A kérdés már csak, akarjuk- e, elkötelezzük- e magunkat erre az életvitelre. Mert a jó ember ad önmagára, társaira és nem utolsó sorban magára az Istenre. Bármit érünk, megadja az Isten nekünk, hiszen Ő tudja a legjobban mire is van igazán szükségünk. Az evangélista a szóteremtő erejét hangsúlyozza, kérjétek és megadatik nektek. A Jézusi beszédnek azonban bennünk kell élnie. A beszédei meg kell, maradjanak bennünk. Sőt úgy kell, áthassák az életünket, mint ahogyan a szőlő indái a szőlős kertet.

 

IV.” Az less az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.”

 

Kányádi Sándor: Eljött a szüret verse jutott eszembe

Eljött a szüret.

Itt van.

Jó pohár mustot

ittam.

 

Lepényt is ettem,

édest,

igazi túrós

bélest.

 

Kongatják, kong a

donga.

Indulok ki a

dombra.

 

Hátamon öblös

puttony.

S még a Napból is

must foly.

 

Egész életünk egy célja van a gyümölcstermés. Az emberi jóság kibontakozása. Jó, jó, szoktuk mondani. De érezzük- e mennyire nehéz jónak lenni. Jézus feltételt szab, akkor leszünk a tanítványai, ha sok és jó gyümölcsöt termünk. Beszédemet egy történettel zárom:

 

Egy fiatal nő tért be az étterembe. Ebédidőben érkezett, majdnem tele volt minden helyiség. A pincér hellyel kínálta, majd hozta az étlapot. Miután a hölgy kiválasztotta, hogy mit fog enni, az embereket figyelve várakozott. Ahelyett, hogy a mobiltelefonjába merült volna, ahogyan a legtöbben tették, ő inkább érdeklődve nézelődött.

Ahogy a szemei az étterem vendégeiről az ablakon keresztül az utcára tévedtek, egy hajléktalan férfit pillantott meg. Sovány, ötvenes éveinek végén járó, beesett arcú ember volt, akiről látszott, hogy borzasztóan nehezen éli meg, hogy az utcán kell élnie.

A nő egy darabig figyelte, ahogy a férfi sóvárgó szemekkel nézi az előtte elhaladó embereket, és reménykedve keresi a tekintetüket, de mindhiába. Senki nem foglalkozott vele. Túl szerény volt ahhoz, hogy bármit is kérjen magának, de látszott, hogy nagy szüksége lenne segítségre.

 

 

Időközben megérkezett a hölgy ebédje. Frissen sült, puha hús és vegyes köret – mindig minőségi ételt választott, erre odafigyelt. Megköszönte a pincérnek, majd gondolkodás nélkül felállt, megfogta a tányérját és az evőeszközöket, majd az étteremből kisétálva átnyújtotta azokat az éhező férfinak.

A hajléktalan férfi hirtelen nem is tudta, hogy mit kezdjen a semmiből érkező jó cselekedettel. Felcsillant a szeme, elrebegett egy köszönömöt, majd lesütött szemmel enni kezdett. Minden falatot kiélvezett; élete talán legszebb lakomája volt ez.

Miután végzett az ebéddel, a hölgy visszavitte a tányért és az evőeszközöket az asztalára, majd a számlát kérte. Az üzletvezető, aki végignézte az iménti esetet, a pincér fülébe súgott valamit, majd sarkon fordult és ment tovább a dolgára.

Amikor a pincér megérkezett, a hölgy megnézte a számlát, amin ez állt:

„Az emberi jóság ingyenes.

Köszönjük, hogy nálunk járt.”

 

Sokszor csak ilyen apró dolgokon múlik a változás. Valaki elkezdi, mások folytatják, és valami csodálatos dolog születik meg belőle. De tudod, még ha éppen senki sincs, aki folytatná, már az az egy apró jó cselekedet is rengeteget jelent. Valakinek talán magát az életet.

 

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim! Isten a jóságra, és a jó gyakorlására teremtett. Te, aki ma pihensz, dolgozol, gyermeket, unokát nevelsz, tehetsz azért, hogy a jóság eluralkodjon először a szívedben, s majd egész életben. Ezzel a jósággal álljunk ellene a gonosznak, ítéljük el az erőszakot és főleg tegyünk fogadalmat Istennek és embernek, hogy csak és csakis a jót fogjuk megvalósítani. Ebben segítsen Isten. Úgy legyen. Ámen.