Az emberi jóságról
Lk 10, 36 „Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?”
Filippi2, 1-5 „Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál, és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt.”
Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!
A mai ember éhes a szenzációra, az újra, a szokatlanra, a megdöbbentőre. De csak egy pár óráig, napig lesz elég belőle. Mert idővel valami más kell, meghökkentőbb, titokzatosabb, élményszerűbb. Lassan nem a valóságban, hanem egy látszat világban élünk, ahol nem az emberi létezés, vagy éppen élet lesz a középpontban, sőt inkább a kudarcok, sikertelenségek, hibák és megtorpanások lesznek kidomborítva. Szinte észre sem vesszük, de az életünket egyre a negatív dolgok szövik át, töltik ki, vagy éppen ezeket az információkat fogyasztjuk. Amikor a tiszteletesük meghívott e mai estére és most e hét csütörtökén az iskolában két mondatban egyeztettünk a mai szolgálatról, akkor arra gondoltam, hogy a felolvasott szentírási versek alapján én az emberi jóságról fogok itt Önöknek beszélni. Teszem ezt azért is, mert a média, az emberi közbeszéd, vagy egyáltalán mi magunk is ritka esetben mondjuk, valljuk meg az életnek ezt az oldalát.
Nemrég olyan rég, most szerdán bejött az irodába hozzánk egy hölgy, akivel korábban már találkoztam, és bár nem unitárius teológiai terminológiát használt a megszólításban, atyám mondta, a tudomásomra hozta, hogy kölcsön szeretne kérni, mert haza kell jusson Küküllőkeményfalvára és a házbérét is törlesztenie kell. Az első gondolatom az volt, minden segítségnyújtás nélkül el fogom küldeni, hiszen valószínű alkoholra fogja a pénzt költeni. De aztán valaki/ valami azt sugalmazta, hogy segítsek rajta, ezért felajánlottam, hogy amúgy is később megyek családlátogatásra Fenyédre, jöjjön vissza később és kisegítem, valamint haza is szállítom.
Hitetlen voltam, talán akárcsak ő is, hogy ebből lesz- e valami, és aztán megtörtént a csoda, a jelzett időpontban ott volt a parókián, most már kevesebb kéréssel, s azzal is beérte volna, ha hazaviszem. Alapélelmiszerből csomagot állítottunk össze, átadtuk neki, és a kért kölcsön pénzt is rendelkezésére bocsátottam, és jeleztem, hogy indulhatunk.
A mai világban csak annak van hírértéke, ami szenzációs, világrengető dolgokat tartalmaz. Arról értesülünk a legtöbbször, ami a legtöbbször megpróbálja az idegrendszerünket is, baleset, gyilkosság, lopás, csalás, háború. Ezt többen olvassák, nézik, erre van igény halljuk a szakembereket.
Ha a mai világban történne meg az irgalmas szamaritánus esete, akkor bizonyosan a rablás körülményei, a pórul járt ember, az idevezető körülmények játszódnának nagy szerepet, és bizonyára háttérbe kerülne a szamaritánus, a vendégfogadós cselekedete. Csak a gimis bentlakás története kapcsán mondom, hogy bár voltak, akik az ellentétek elmélyítésén dolgoztak és a hibásokat keresték, de akár keresik ma is, a többség azonban a megoldások oldalára állt.
Mert van, akinek ma is szenvedélye a szántás, vetés, aratás, a gazdaság, az oktatás, a fejlesztés, az alkotás, a család és a közösség. És ezt olyan belső örök erő mozgatja, amit nem lehet elnémítani, ennek gátat nem lehet szabni. Gondolom az előttem levő szolgálatvégzők Jézusnak ezt a példázatát már kivesézték, éppen ezért én a személyes felelősségvállalásról, az egyén döntéséről, és az egyénnek arról a szükségletéről szeretnék beszélni, ami bennünket kiemel ebből a fizikai világból, és az isteni, mennyei világba emel. Négy szó köré építem föl ezeket a mondatokat, és ezek a következők: teljesség, alázat, akarat és indulat, mindezt pedig a felolvasott szentírási versek alapján.
I.„Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok.” Vigasztalás, szeretet, közösség, irgalom, öröm. Ízlelgetem a számban ezeket a szavakat. Merthogy olyan igények/ cikkek, amelyek nincsenek az üzletek polcain, s nem lehet őket megvásárolni. Mivel és hogyan vigasztalódik a mai ember? Italba fojtja a bánatát, vagy a munkába menekül, mások az élvezeti szereket használják, ismét mások magukba zárják a bánatot. Feszengünk, feszültségben élünk, úgy érezzük magunkra maradtunk. És egyre nagyobb a hajtás, magasabb a kihívás, melynek meg kell felelnünk. És a vigasztalást olyan kevesen találják meg az Istenben, Jézus Krisztusban. Pedig a belső lelki sebeinkre, igazán ő hozza el a gyógyírt, példázatai és tanításai nekünk állítja fel lelkünk egyensúlyát. A vigasztalás útjait nekünk kell bejárnunk és végig kell mennünk a mélységeken és magasságokon, ahhoz, hogy megérkezzünk az Istenhez, önmagunkhoz. A vigasztalás azt jelenti, hogy felismerem a szerepemet, látok magamban képességet, tehetséget, másokat jó kedvre, vidámságra deríteni. Nekünk keresztényeknek vigasztalást jelent az a tény, hogy még a keresztre feszítés, a fizikai elmúlás után is van élet, az örök hazában, a mennyben. A borúlátás, a pesszimizmus összeszűkíti az életterünket, sötétség üli meg a szívünket, de nekünk a fényre, a derűre, a jóságra különösen szükségünk van. És a legnagyobb vigasztalónk maga az Isten, és az ő fia, aki példázatain keresztül nevel, és felemel bennünket az öröklétbe.A szeretet ma egy elcsépelt szónak tűnik, pedig lelkünknek azt jelenti, mint a testünknek a levegő. Szeretet nélkül nincs élet. Hiánya mély nyomokat hagy az életünkben. És ennek a szeretetnek a legjobb forrása a család, a szülők, a testvérek. Tőlük és általuk tudjuk megkapni azt az erőt, mely egy életen keresztül táplál minket. Horváth Loránd: Imádság verséből idézek
Uram, ó add, ne legyek más
Mint egy szelíd simogatás,
Sóhajtás, ha fáj valami,
Tudják sokan meghallani.
A csend legyek, amely zenél
S a végtelen békéből él,
Szirom legyek, lenge illat,
Melytől szépül a pillanat.
………………………..
Uram, ó add, ez egyet add,
A víz legyek, mi enyhet ad,
Kenyér, amely örökké kell
S nem kérkedik lételével,
Öröm legyek, határtalan,
Csorduljon a szívem, szavam,
Áldás legyek haló szájon,
Hogy a vétek már megálljon.
Közösség és irgalom fogalmazza meg az apostol ezeket a szavakat e mondatban. Ma szinte tervszerűen zajlik a közösségek rombolása. A személy érvényesülése lassan felülír mindent. Boldog lehetsz, ha, és sorolhatnám, a felénk áradó ajánlatok sokaságát. De csak akkor leszel boldog, ha ezt, amazt megveszel, ha birtokolsz, ha erős, szép gazdag vagy. És mindez ellentétben áll a vallással, boldog lenni, azt jelenti, veled van az Isten, és látod, érzed, tudod a helyed, munkád, hívatásod ebben a világban.
II.” Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál,” Igen, az alázatot tanulnunk és gyakorolnunk kell. Mert különösen saját magunknak, sikereinknek tudjuk tartani a megvalósításainkat. Pedig Isten nélkül semmi nem történik. Mindig figyelem a társadalmi megnyilatkozásokat, és észlelem, mennyire öntelt a mai ember. Mennyire elbizakodott saját magában. Milyen erős az egója. Aztán, ha valami történik, a legtöbbször belülről, akkor összetörik, kesereg, magába roskad. A XX- ik század legnagyobb unitárius teológusa néhai dr. Erdő János volt, egyszerű, nagy tudású, alázatos ember. Amikor én teológus voltam sokszor nem értettem a viselkedését, hiszen professzor volt a teológián, majd később egy pár évet püspök is. Egyszerűen öltözött, nem gyűjtött vagyont, minden tudását, alkotását az egyháznak ajánlotta. A pályakezdő teológiai hallgatót is többnek tartotta magánál. Ahol tudott segített, szóban és cselekedetben. Egy alkalommal Lupényba szerettünk volna utazni, ünnepséget szervezni, tartani a szórványban élő unitáriusoknak. Felajánlotta a püspökség kisbuszát, mellyel többen utazhattunk, miközben ő kis személygépkocsival oldotta meg püspöki teendőit.
Ez az év a választások, az ígéretek, a kihívások éve lesz. Sokan fordulnak meg majd a közösségeinkben és hintik el bennünk a boldog jövőt ígérő magvak sokaságát. Találkozni fogunk szavahihető, becsületes, megbízható emberekkel, akik eddig is teljesítettek. De lesznek szélhámosok is, akik meglovagolják a hiszékeny, ábrándozó emberek kívánságvágyait. De, aki a vetélytársát becsmérli, ahol teheti, bemocskolja, vagy éppen zsarolja, attól adott esetben mi sem várhatunk jót, ha éppen egymással szemben állunk a nézeteinkkel.
Minden ember a jó Isten teremtménye, és nekünk még a rosszban is meg kell látnunk azt a jóságot, mely lehetőségként, apró parázsként ott szunnyad embertársunk szeme csillogásában, szíve dobogásában. És egy művészet nekünk közösségépítő embereknek ezt a sok apró jóságot kibontani, összekötni és Isten ügyének szolgálatára elkötelezni.
III.” és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” Az akaratnak óriási jelentősége van az életünkben. Amikor fiatal, kezdő lelkész voltam 1998- ban Homoródjánosfalván nem volt óvoda. Azelőtt szüntették meg az iskolát. A szülők, nagyszülők lovas szekérrel szállították a gyerekeket a szomszéd faluba. Aztán nagy megelégedésünkre sikerült újból létrehozni és több mint 1o éven keresztül működtetni. Az egyházközség épületet biztosított, az önkormányzat felvállalta a működési költségeket, a fő tanfelügyelőség pedig a személyzet fizetését. És akkor rájöttem, amit a közösség igazán akar, akkor odateszi az erejét, s nemcsak kívülről várja a segítséget, belülről is feltérképezi a létező erőforrásokat.
Amikor 2o17- ben Székelyudvarhelyre kerültem azzal szembesültem, hogy egy városi gyülekezetben már csak alig pislákol a közmunka lángja, mindent kiszámláztatnak, és egyre kevesebben vállalják a többlet terheket. A kirovásról pedig soha nem is hallottak. Még a presbitérium is komolyan gondolkodott azon, hogy lehet- e, szabad- e többlet terhet a gyülekezet tagjaira tenni. És csodák csodája, a javításaink fedezetének több mint a fele saját forrásból került elő. Így pedig teljesen más értéke van a megvalósításoknak, ha én is melléje teszem a részem. Szükségesnek, fontosnak tartom a közösségemet, szervez része, érintve leszek Isten gyönyörű világának.
IV.” Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt.” Az indulat és az erőszakosság rokon értelmű szavak. Nagyon sokan az indulatot, negatívként értelmezik. Pedig a jóindulatnál szebb szó nincs is a világon. Fontos az, milyen szándékkal állok egy ügy, téma mellé. Mi vezérel engem abban az ügyben? Hogyan bontakoztatom ki az egyéni felelősségemet, tudásomat, munkámat a siker elérése érdekében.
Jézus mindig a szegények pártjára állt. A nélkülözőket segítette, a betegeket gyógyította. Nem ragadt le e világ ügye- bajos dolgainál, hanem felülemelkedett ezeken és hirdette azt a világot, melyben Isten részesít minket. Olyan istenképet alkotott a mi számunkra, aki ma is ránk csillogtatja örömét a napban, bekkukint otthonaink ablakán a holdfényben, utat mutat a csillagokkal és csörgedező patakként, forrásként táplálja a lelkünket.
Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!
Ez a mai alkalom is arról szól, hogy elmélyüljünk a vallásosságunkban. Lehajoljunk életünk forrásához és megtisztítsuk annak környékét. Életünk tükrében pedig számadást készítsünk erényeinkről, eredményeinkről, de ugyanakkor tévedéseinkről is.
Jöjjetek és erősítsük a jóságot magunkban. Adjunk lehetőséget Isten szent lelke szárnyalásának és kibontakozásának. Fedezzük fel és éltessük a teljességre igyekvést, az alázatot, az isteni és emberi akarat összhangját és kötelezzük el magunkat a jóindulat mellett. Ebben a munkában segítsen az Isten! Ámen.