Az igazság megismerése

 

Textus: Jn 8, 30- 32 „Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne. Így szólt Jézus azokhoz a zsidókhoz, aki hittek benne: Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; mmegismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket. ”

Ünneplő Gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Minden évben van egy nap, január 13- a, amit mi unitáriusok piros betűvel jelölünk. És a hozzá legközelebbi vasárnapon ünnepeljük a vallásszabadság törvényét. Egyházunknak olyan ez a nap, mint személyeknek a születésnap. A létrejöttének, a fennállásának kezdete. Nekünk, keresztényeknek ilyen pünkösd, a buddhistáknak az i.e. 6. sz- ban létrejött buddhizmus, a zsidóknak a judaizmus, mely Jézus előtt a 16. században nyerte kezdetét. Erre fölöttébb büszkék is vagyunk, hogy a XVI- ik században, amikor más országokban életeket oltottak ki a hit miatt, vagy boszorkányüldözések voltak. S több lelkészt és reformátort elűztek szolgálati helyükről, addig itt Erdélyben viszonylagosan békésen történt a hit dolgairól való értekezés. Talán részben azért, mert eleink bölcsek voltak, vagy éppen a két nagyhatalom között szükséges volt Erdélyben az összefogás, vagy éppen maga a nép, Isten tiszteletét és az ember szeretetét többre tartotta minden megkérdőjelezhető teológiai tételnél.  Egy bizonyos, hogy az országgyűlés 1568- ban Tordán január 6- 13 között kimondta, törvénybe ültette, hogy a hit Isten ajándéka. És mindegyik közösségnek jogában áll, olyan papot tartani, amely felfogásával megegyezik. Senkit nem szabad kényszeríteni hite és vallásossága miatt más vallásra.

Ez a törvény az emberi gondolkodásnak és a sajátosan erdélyi hitvilág kibontakozásának olyan erőt és indító ösztönzést biztosított, melyet aztán később, sem a rekatolizáció, sem a református fejedelmek politikája, sem a belső egyházi feszültségek nem tudtak megállítani. És ma is 452 év távlatából ezt ünnepeljük. Azt a tényt, hogy szükség van a vallási türelemre még ma is. A másképpen gondolkodók elfogadására. Az értelem és az érzelem összekapcsolására. Mert a hitet nem lehet megerőszakolni. Kívülről nem lehet a hitet fejleszteni. A hitet Istentől kapjuk, és neki is adunk számot majd egykor. Ezért szép és egyszerű a mi vallásunk. Mert nálunk nincsenek közbenjárók. Egyedül csak mi és Isten vagyunk üdvözülésünk előkészítői. Nem más fog bennünket megváltani, hanem imánkkal és cselekedetünkkel mi tudunk megváltozni Isten irgalmából. Az ember élete nem eleve elrendelt, hanem Isten a jóságra hívott el. Az ember alapvetően egy jó lény, aki ezt az életet Isten megismerésére és önmaga fejlesztésére használhatja fel. A szabad akarat nemcsak egy ajándék Istentől, hanem egy felelősségteljes és mélységes megbízatás a mi számunkra. Mi Istennek nem szolgái vagyunk, vagy alattvalói, hanem munkatársai, akik élő közösségben az Ő országában élnek.

A reformáció a Szentírást és enne magyarázatát helyezte az istentisztelet középpontjába. Ezért is van az, hogy minden protestáns templomban, a szószék, majd később az úrasztala is a központban van. Erről szól az istentisztelet. Az Ő kinyilatkoztatásáról, kijelentéséről. Arról, amiről ma is tanítani akar nekünk. És ahogyan Ő mondja el nekünk halandó embereknek, azokat a kérdéseket, melyekkel könnyebb, vagy elviselhetőbb lesz az életünk. Nagyon lényeges, hogy a  XVI- ik század nagy hitvitáinak középpontjában három fontos elem állott: Jézus Krisztus, a szentlélek és az úrvacsora. Természetesen ezen kívül még voltak egyéb kérdések is, de ezek voltak a leglényegesebbek. Ma ezek közül az idő miatt, csak Jézussal szeretnék foglalkozni. Azzal a Jézussal, akit a szentírás írói elénk tárnak. Közelebbről János evangéliuma Jézus képével. Aki nekünk szépen írja le Jézus és az Atya kapcsolatát. Egy olyan bensőséges, és meghitt kapcsolatot tár fel nekünk az evangélista, amelyet nekünk is ma kell valósítanunk Istennel. A kereszténységben és így a mi vallásunkban az a szép, hogy Jézus magasra teszi a mércét. Magához emel bennünket. Ha neki sikerült, ezt át tudta élni emberként, akkor nekünk is sikerülhet. De legalább meg kell próbálnunk. Olyan Isten és emberszeretetet állít elénk, mely azóta is egy követendő példa és eszmény.

Amikor mi Jézust embernek tartjuk, nem lefokozzuk, sőt annál inkább felemeljük, hiszen ő emberként volt képes mindazt megélni és megvalósítani.

 

 

Aranyosi Ervin: Értsd meg!

Nem érted? Jézus nem azt akarta:

leborulj elé és Őt imádd!

Hidd el, hogy nem segíthet rajta,

az érte elmormolt imád!

 

 

 

Dsida Jenő: Krisztus című versében mondja

Krisztusom,

én leveszem képedet falamról. Torz

hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase

tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.

Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan

derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen

enyhe pirosnak, mint a tejbeesett rózsa.

 

I.Sokan hisznek Jézus beszédének, mondja az evangélista. Vagyis a zsidóknak egy része hiszi azt, hogy Ő Isten fia. Ti lentről valók vagytok, én pedig fentről való vagyok. Nyilvánvalóvá teszi, hogy neki Istentől van küldetése. Érzi magában az elhívatottságot. Képesnek érzi magát, hogy betölthesse a küldetését. Aki engem elküldött az velem van. Isten nem hagyja magára Jézust. Mert ő mindig azt teszi, ami kedves az Isten számára. Minden, ami történik, ő általa az Isten segítéségével valósulhat meg. És ebben van ennek a mondatnak az igazi súlya. Az emberek hite Istentől származik, és hinni kezdenek az Ő fiában, Jézusban.  Jézus külön választja ezeket az embereket. Attól a csoporttól, akik csak meghallgatták őt, de nem hittek szavainak. Rajta keresztül Istent nem tisztelték, és nem látták meg tettei mögött az Istent, aki őt elküldte az emberek közé.

II. Jézus nemcsak külön választja ezeket az embereket, hanem feltételt is szab neki. „ Ha megtartjátok az én igéimet, valóban tanítványaim vagytok. Melyek is Jézus igéi, amelyekről mindig is beszél: lásd a hegyi beszédet: boldogság, só és világosság, a törvény magyarázata szeretetteljesen, az adakozás, az imádkozás, a böjtölés, igazi kincsek gyűjtése, a test lámpása, az Úr szolgálata, Isten gondviselése, az ítélkezés, a szent dolgok, az imádság meghallgatása, az aranyszabály, a szoros kapu és keskeny út, Isten akaratának cselekvése, a kősziklára építkezés, a tanítás hatalma. . Ahhoz, hogy tanítványai legyünk nemcsak ismernünk kell az ő tanításait, hanem mindennap gyakorolnunk is.

III. És megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket. Az ember mindig is kereste az igazságot. De az emberi igazság véges, korlátok közé van szorítva. Az emberi elme és értelem mindig is vágyott arra, hogy többet- és többet tudjon, ismerjen meg ebből a világból. Az Isten az ő lelkét lehelte belénk, és ez mindig is ösztönöz, megismerni az isteni világot. Ezért nem tudunk belenyugodni abba, hogy halandók vagyunk. Mert részünk van nemcsak ebben a földi világban, hanem az isteni világnak szerves , alkotó elmei vagyunk. Mi mindig is vágyunk az Istenhez. Ezért is alkottunk szakrális tereket. Építettünk templomokat és katedrálisokat. Mert az Istennek lakóhelyet akartunk készíteni, hogy közöttünk lakozzék. Ha a szakrális tér beszennyeződött, ha a vallásosság fáklyavivői elzüllöttek, ha Isten helyett a földi értékek kerültek előtérbe, akkor Ő mindig küldött prófétákat, papokat, akik újból helyreállították az egyensúlyt. Ilyen volt Jézus élete, az Ószövetségben  Sámuel elhívása Silóban, amikor Éli fiai Hofni és Fineás beszennyezi a szentélyt. Vagy éppen Dávid Ferenc a XVI- ik században, aki a Szentírásból meríti egyházunk mély és igaz tanításait.

Ma is szükségünk van a megtisztulásra. Imádkoznunk kell azért, hogy egyházunk és közösségünk fáklyavivői ne hasonuljanak meg, ne alkudjanak meg ezzel a világgal. Ne húzza le őket e világ megannyi sara. Hanem  bátran, tisztességesen, Istent és embert szolgálva a köz érdekét tartsák szemük előtt.

Az igazság megismerését többnyire elfogadják az emberek. De kevesen tartanak ki mellette. Csak azon keveseknek adatik meg ez a választás, akik mindig tudják, hogy nemcsak a jelennek, hanem a jövendőnek is imádkoznak és dolgoznak.

Beszédemet egy történettel zárom.

Egy koldus ült az út mentén, több mint 30 éven át. Arra ment egy idegen.

- Adna egy kis aprópénzt? - motyogta a koldus, és gépiesen tartotta oda kalapját.

- Nincs mit adnom, felelte az idegen. Aztán megkérdezte: - Min ülsz?

- Ó, ez csak egy régi láda. Amióta az eszemet tudom, ezen ücsörgők itt.

- Belenéztél már valaha is abba a ládába?

- Nem. Minek is néztem volna? Nincs benne semmi.

- Nézz csak bele!

A koldus nagy nehezen fölfeszítette a láda tetejét. Megdöbbenve, hitetlenkedve, majd megmámorosodva konstatálta, hogy a láda tele van arannyal.

Ma én  vagyok az idegen vagy ismerős nektek, aki különösképpen azt adja, amit a Szentírás tanít. De aki azt sürgeti, hogy nézd meg, mi van belül. A te vallásosságodban, a te hitedben!  Ám ne valamilyen ládába nézz bele! A kincs még közelebb van hozzád: önmagadban!  Isten megismerésében, az Ő igazságában.

Szinte hallom, amint mondod: „Csakhogy én nem vagyok koldus!” Valójában mindenki koldus, aki még nem találta meg Istent, igazi gazdagságát - a Lét sugárzó boldogságát, és az ezzel járó mély, rendíthetetlen békét -, bármilyen anyagi bőségben éljen is. Az emberek kívül keresik az élvezet és a kielégülés morzsáit - a megbecsülést, a biztonságot vagy a szeretetet -, miközben belül kincset őriznek, Istent, aki nemcsak hogy tartalmazza az előbbieket, hanem még mérhetetlenül hatalmasabb is, mint bármi, amit a világ kínálhat! Mert nagy kincs a mi hitünk! A vallásszabadság! A mi Egy Istenünk! A szülőföldünk és a családunk. És ennél szebb és gazdagabb helyre nem is születhettünk volna!

A türelem útján, a vallásszabadság földjén, itt Székelyudvarhelyen imádjuk Istent, éljük meg a mi hitünket szívvel, lélekkel, Isten és emberszeretettel. Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc