Az imádság ereje

Textus: Jakab levele 5, 13-16 „Szenved- e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van- e valakinek? Énekeljen dicséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.”

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

Kezdünk egy olyan világban élni, ahol az érzelmek kimutatása szinte már lehetetlen. Ennek a járvány sújtotta időszaknak, a fizikai betegségen túl vannak lelki és morális következményei is. A fejlődő társadalommal együtt járt, az embertársi kapcsolatok fellazulása. Elhidegülés attól a helytől, ahol születtünk, távolságtartás a rokonainktól és barátainktól. Ebben a felgyorsult társadalmi életben nem jut elegendő idő kapcsolataink ápolására. Vagy nem fordítunk elegendő figyelmet arra, hogy a társas kapcsolatok szintén védelmet igényelnek. Még a fertőzés veszély időszakában, első hetében olvastam, hogy az összezártság mennyire meg fogja próbálni a házasságokat, az emberi kapcsolatokat. Mert olyan dolgok kerülhetnek a felszínre, amelyeket még egymásról sem tudtak a házastársak. Általában a negatív oldalát írták le az együttélésnek, pedig legalább annyi, de még több jó, áldott és pozitív oldala kel legyen az együttélésnek. Mert, ha ez nem így van, akkor bizonyára terhes, fájdalmas és szenvedéssel telített az együttélés.

Részt vettem az elmúlt időszakban a nyolcadikos diákok ünnepségén. Az egyiket a világháló segítségével szervezte az iskola vezetősége, a másodikat az iskola udvarán tartották csak a diákok és tanárok részvételével. S miközben a díjakat adták át az osztályfőnökök az elismerésben részesülő diákoknak azon gondolkoztam, milyen fontos nekünk, embereknek a dicséret. Hiszen mindenki jó, valamiben. És, ha ebben megerősítenek, akkor el tudunk indulni újból azon az úton, melyen megálltunk egy néhány pillanatra, vagy éppen választanunk kel, hogy merre is induljunk. Felemelő érzés nevelőnek lenni, akár szülőként, akár pedagógusként. Látni azt, ahogyan egy kisgyermek felcseperedik, felnő, kilép a szülők, az iskola árnyékából és önálló, döntéshozó személlyé válik. Azok a diákok, akik még a tavaly itt konfirmáltak, azok már vizsgát tettek, és készülnek az újabb iskolába, hogy a tanuláson, nevelése keresztül készüljenek a nagybetűs életre. Amiben hiányérzetem van, az éppen az érzelmi oldal megértése, fejlesztése. Szokták mondani, hogy rossz diák nincsen, csak különlegesen viselkedő. S amikor hallom a diákokról való beszámolót, mindig azon gondolkodom, hogy milyen érzelmi háttér van annak a gyermeknek az életében. Ki, vagy kik azok, akik mögöttük állnak. Hol tart az érzelmi élete. Megakadt, megszakadt- e egy érzelmi fázisban? Ahogyan a gyermeknek az érzelmi életét a szülők, iskola és környezet biztosítja, úgy nekünk felnőtteknek is a hátteret, Isten adja meg. Hiszen az élet iskolájában mi felnőttek is elbukunk, vagy éppen különlegesen viselkedünk. A kérdés csak az, hogyan fogjuk fel? Mit kezdünk vele? Jövünk- e  hozzá, foglalkozunk- e eleget az érzéseinkkel. Ebből a megközelítésből szándékozom a szentírási verseket ma megvilágítani. Ez a levél, melyet az Úr testvérének tulajdonítunk az I. században született. Jakab hithű zsidó gyökerekkel rendelkezik. Néha mintha polémia lenne közte és Pál apostol között. A hit és a cselekedetek összefüggését vizsgálja. Valamint választ ad a mindennapi gyülekezeti kihívásokra. Isten szentségét és jóakaratát helyezi a levél középpontjába, mint akiről a gyülekezeti vezetők beszélnek, és a szentírás magyarázata által hozzá elvezetnek.

I.„Szenved- e valaki közöttetek? Imádkozzék!  Nagyon sok helyen úgy találjuk a Szentírásban a szenvedést, mint Isten büntetését. Pedig a szenvedés egyfajta megpróbáltatás.  A testi és lelki fájdalmak árán ismerjük meg igazán Istent. Isten nem az oka a szenvedésnek, hanem csak az általa teremtett törvényszerűségnek veti alá az embert. A hitnek pedig óriási jelentősége van. Az első haszna az, hogy megígéri és megmutatja az üdvösség útját. Kiemeli a földi életből az üdvözülés lehetőségeit. A másik pedig az, hogy a megújult földi életben járhatóvá teszi ezt az utat. A hit maga nem önmagáért van. Hanem az emberért, aki azt mindennap megéli lelkének üdvösségéért. Nagyon sokan a szenvedést összekötik a fájdalommal. Pedig a szenvedés ennél több. Szenvedhetünk anélkül, hogy fájna egyetlen egy testrészünk is. Mert a szenvedés a lélek gyötrelme. Szenvedek, mert megbántottak és nem érdemeltem meg, vagy éppen én okoztam gondot valakinek, s a lelkiismeretem vádol ezért a cselekedetért. Ma már nem mondjuk el gondjainkat. Félünk, hogy visszaélnek vele. Pedig magának a beszédnek is van feloldó része. Ki tudtam, el tudtam mondani, ami a lelkemen van, és azt nyomja. Hogy van- e szenvedésnek jele világunkban? Természetesen, rengeteg. A magzatgyilkosság, a nem kívánt terhesség megszakítása már keveseknek okoz lelkiismeret furdalást. Gyerekeket hagynak el a szülők, csak úgy mintha egy eszköz lenne. Magukra maradnak az idős, beteg szülők, mintha nem is lennének családtagok és még sorolhatnám. S lehet, csak évtizedek távolából jövünk rá arra, amit elkövettünk egymás ellen. Az egyetlen gyógyszer erre a szenvedésre, az imádkozás. Isten és önmagam kiengesztelése, a szenvedés és fájdalom elengedése. Az Istennel és önmagammal való kibékülés egyetlen útja és lehetősége.

II. „Öröme van- e valakinek? Énekeljen dicséretet!” Mintha az örömből kevesebb jutna nekünk, mint a bánatból. Pedig a kereszténység igazi tanítása éppen abban rejlik, hogy felfedezzük mindennap az örömöket. Mert minden percben és minden órában el van rejtve az öröm forrása. És mi magunk is az öröm forrásai lehetünk, magunk és mások számára.

"Egy pszichológia professzor az egyik konferenciáján a hallgatók előtt elmondott egy viccet, és mindenki nevetett.

Egy kis idő múlva ismét elmondta ugyanazt a viccet, és már alig nevettek.

Addig mesélte ugyanazt a viccet, amíg már senki nem nevetett.

Akkor az alábbi kérdést tette fel:

- Ha nem tudnak nevetni többször egy dolgon, miért képesek az emberek sírni, és megemlékezni egy dologról több alkalommal?

Szeretném azt mondani – folytatta – hogy nem érdemes ragaszkodni ahhoz, ami szenvedést okoz, vagy ahhoz, amit nem lehet megoldani.

És tudják miért? Nincs visszaút! Az élet megy tovább, csak szeress, bocsáss meg, értékelj át dolgokat, és szeress újra!

Érdemes boldognak lenni!"

III.” Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.”

Ez a gondolat mély dolgokat hoz felszínre. A betegség összefüggését az ember lelki állapotával. Vagyis azt, hogy a test nem választható el a szellem és lélek világától. Hosszú évezredeken keresztül a testi gyógyítást, a lélek orvoslásával kezdték el. Jakab apostol is a test betegségét összeköti a lélek világával. A levél címzettjei a Palesztinán kívül élő zsidó keresztények, akik szörnyű megpróbáltatásban élnek. A levél célja az, hogy a zsidó keresztények világosan lássák a megpróbáltatások értelmét, és szilárdan higgyék, hogy Isten jó. S nekik mindebből meg kell tanulniuk, miként kell viselkedniük egymás és a kívülállók irányába.

Nálunk is az elmúlt rendszerben kitiltották a lélektant, a vallást a gyógyítás rendszeréből, s csak a változásokat követően adatott meg a lehetőség, újból intézményi szinten is foglalkozni a betegek lelki világával.

Jakab apostol elgondolásában a bűn egyenes következménye a betegség. A gyógyulási folyamat első lépése a bűn megvallása. Vagyis le kell menni a gyökerekig, körül kell járni a betegség okait. Ezek lehetnek testi és lelki természetűek. De mindenek előtt az okokat kell megszüntetni, mondja az apostol. Ezt követi a közösségi imádkozás. A fohászkodásban rengeteg erő rejlik. Olyan erőforrások nyílnak meg előttünk, melynek létezéséről, mi magunk sem tudtunk. S ha a személyes imádságban ilyen erő, gyógyító erő van, mennyivel nagyobb hatása van a közösségi imának. Ezért, amikor a templomban közösen imádkozunk a betegjeinkért, ezek az érzések nem maradnak itt, hanem átragadnak, átterjednek azokra a személyekre, akikért imádkozunk. S megerősíti őket abban a tudatukban, hogy velük együtt vagyunk, érzünk.

A kereszténység első századaiban a gyülekezet vezetői meglátogatták a beteget, erőt öntöttek beléje. Vele együtt imádkoztak a meggyógyulásáért. A gyógyulás szabadulást jelent a betegségből, a bűn fogságából.

IV. „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” Három fontos és lényeges tartalom van ebben a kijelentésben.

A.Az első, a nagy erő. A fizikában az erő egy olyan hatás, ami egy tömeggel rendelkező testet gyorsulásra késztet. A fizika több erőtípust különbözte meg, amit mi is eszközök vásárlásakor figyelembe veszünk és a mindennapi életünkben alkalmazunk. Ez az erő, azonban nem a Newton által felfedezett és mértékegységben is kifejezett külső, fizikai erő. Hanem belső, lelki erő. Ami szintén mozgásba hoz, lendít. Elindít egy olyan életúton, amely belső erőforrásaink feltérképezését, leltározását és kiaknázását jelenti. Lelkünknek kincseit, Isten mélyen elrejtette bennünk. És nekünk a könyörgéseinkkel kell alászállnunk, hogy rájöjjünk, mekkora tehetség, képesség van fizikailag és szellemileg elrejtve bennünk.

B. A második, az igaz ember. Itt nem arról van szó, hogy nincsen bűnügy dossziénk, vagy éppen nem vagyunk büntetett előéletűek. Hanem az apostol az igaz ember jellemét hangsúlyozza. Itt nem a földi, hanem az égi, az isteni igazság kerül előtérbe. És az Újszövetség szépen tanítja a megigazulás megannyi formáját. De csak az igaz ember imáját hallgatja meg az Isten. Mert a többi csak önámítás, képmutatás, alakoskodás. Megigazulni pedig akkor lehet, ha magunkon érezzük Isten tekintetét és megbocsátó szeretetét.

C. A harmadik, a könyörgés. A vallásos ember úgy imádkozik, mint aki tudja, hogy minden kérését Isten teljesíteni tudja. Ez az imádkozás személyes, bensőséges és meghitt beszélgetés a Teremtővel. Az imádkozás által pedig éppen magunkat készítjük fel az események feldolgozására és elfogadására, miközben mindig kísérletet teszünk, erőt gyűjtünk azok megváltoztatására.

Egy ember éjszaka azt álmodta, hogy az Úrral sétál a tengerparton. Jelenetek villantak föl az életéből.
Minden egyes jelenetnél két, párhuzamos lábnyomsort látott a homokban: az egyik az övé volt, a másik az Úré.
Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult, és szemügyre vette a homokban látható lábnyomokat.
Meglepődve vette észre, hogy élete során több alkalommal csak egyetlen lábnyomsort lát. Arra is rájött, hogy ezek éppen élete legnehezebb és legszomorúbb időszakaira esnek. Nem hagyta nyugodni a dolog, és megkérdezte az Urat:
"Uram! Azt ígérted, ha úgy döntök, hogy követlek, akkor mindig velem leszel. Mégis, azt látom, hogy épp a legnehezebb időkben csak egyetlen lábnyomsor maradt a fövényen! Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád?"
Az Úr így felelt: "Drága gyermekem! Szeretlek, és soha el nem hagynálak. Azért látsz néhol csak egyetlen lábnyomsort, mert amikor a legnehezebb időszakokat élted át, amikor igazán szenvedtél, akkor a karjaimban vittelek."

 

Jöjjetek és ma is nyújtsuk ki Isten felé kezünket és engedjük, hogy nehézségeinkben, betegségeinkben bennünket is felemeljen és karjaiban tartson. Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc