Bizonyságtétel

Textus: ApCsel 28, 23-27 „Kitűztek tehát számára egy napot, és akkor sokan eljöttek hozzá a szállására. Pál bizonyságot tett előttük az Isten országáról, és reggeltől estig igyekezett őket meggyőzni Jézusról Mózes törvénye és a próféták alapján. 24Egyesek hittek a beszédének, mások pedig nem hittek. 25Mivel nem értettek egyet egymással, szétoszlottak, és ekkor Pál ezt az egy igét mondta nekik: Helyesen szólt a Szentlélek Ézsaiás próféta által atyáitokról: 26 „Menj el ehhez a néphez, és mondd meg: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! 27Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

Több mint három hónapja annak, hogy nem lehettünk együtt a templomban. Nem volt közös az énekünk és az imádkozásunk. Ezért ma az első gondolatom a hála és a köszönet érzésében nyilvánul Isten irányában meg azért, hogy együtt lehetünk. S remélem mindazt, amit idáig hónapokon és éveken keresztül közösen építettünk nem a lemorzsolódásban és a kevés létszámban, részvételben, hanem az egyre növekvő és erősödő gyülekezetben és közösségi életben valósul meg. Külön köszönet azoknak, akik követték élő közvetítéseinket és az egyházközség facebook oldalán bíztattak, bátorítottak. Mert nagyon jó volt tudni és érezni, hogy ha itt nem is volt lehetséges, azért a virtuális világban együtt lehetünk. Amikor az ember magára marad a gondjaival és nehézségeivel nagyon jól esik a szép szó, a kitartás, a kiállás. Ezért is ma egy olyan szentírási történetet hoztam el, mely a bizonyságtevésről tanít minket. Nincs annál jobb eső érzés, amikor tudjuk, hogy van, akire lehet támaszkodni. Akinek mindent el lehet mondani. S aki megérti a gondjainkat és nehézségeinket. Ez a vallás világában maga a jó Isten. Hozzá hasonlót nem találunk. Az Ő részéről sosem ér félreértés. Ő sosem árul el bennünket. Ő az egyetlen, akiben mindig és mindenkor meg lehet bízni.

Az emberi kapcsolatainkban is a legjobban az erősíti meg a barátság szálait, amikor megtapasztaljuk, hogy az illető személy kiáll mellettünk. Jóban és rosszban számíthatunk rá. Nem hagy el bennünket, nem árul el. Nem ártana nekünk sosem, még akkor sem, ha éppen ő vagy éppen az akarata is kell, sérüljön miatta. Ezek a kiállások nem az értelem világából származnak elsősorban, hanem az érzelem világából. Nem a gondolatainkkal döntjük el elsősorban, hanem az érzéseinkkel. Ezekkel a szóban és cselekedetben való kiállásokkal kerülünk közelebb embertársainkhoz, barátainkhoz, családtagjainkhoz, de még házastársainkhoz is. Mert a kérdés mindig az, miben és hogyan tudunk egyezni azokban a dolgokban, melyek szinte mindennap érintik az életünket.

Az embernek van egy jelleme, ami alapvetően adott mindannyiunk számára. De melyet mindig lehet fejleszteni, erősíteni, edzeni és szilárdítani. Ezért van az, hogy akit már megismertünk arról, van egy egyfajta meglátásunk. Meggyőződésünk, arról, amiben mi is hiszünk. Ilyenkor vagy elköteleződünk valaki, valami mellett, vagy pedig engedjük, hogy lehetőleg távolabb kerüljünk a kérdéstől, vagy éppen személytől, hogy ne kelljen, megnyilvánuljunk. Mert a legtöbb alkalommal nehéz nemet mondani, vagy éppen meglátásainkkal valakit is megbántani.

A bizonyságtevés a Szentírásban egy kulcskérdés. Az illető személy vagy elköteleződik Isten mellett, és hallgat a Teremtő szavára. Vagy éppen ellenszegül neki, és így romlásba kerül az élete.

Pál apostol életéből egy olyan történetet hoztam el mai beszédem alapgondolatául, amely Rómában játszódik le. Pál apostol a jeruzsálemi zsidók és főpapok vádjára a császárhoz fellebbez. Amint az idei ökumenikus imahéten is érintettük a kérdést, hányatott sorssal, de megérkezik Rómába, ahol két évig él. Itt védeni akarja magát, és keresi a kapcsolatot a római zsidósággal. Akik semmit nem tudnak Pál apostol élete felől. Hallomásuk van Jézusról, a kereszténység terjedéséről, de közelebbről még nem szereztek tudomás róla. És ezt a találkozást írja le nekünk a szentírás felolvasott része.

I.„Kitűztek tehát számára egy napot, és akkor sokan eljöttek hozzá a szállására.” Ebben a mondatban két lényeges gondolat van megfogalmazva. A Rómában élő zsidók lehetőséget adtak Pál apostolnak, hogy találkozhassanak. Bizonyára többnyire kereskedelemmel foglalkoztak. Mindenki végezte a saját szakmáját. Élni akart a lehetőséggel minden nap, hogy saját magát és családját gazdagabbá tegye. De kíváncsiak voltak a társukra, aki Jeruzsálemből érkezett, s hozta magával az új eszmét. Időt biztosítottak az ő számára, hogy érthetővé tegye magát a római, zsidó társadalomban. A mondat második felében, pedig az evangélista arról beszél, hogy személyesen elmentek hozzá a szállására. Vagyis megtisztelték jelenlétükkel. Haza mentek hozzá. Hallgatni akarták őt. Pál apostol nyitottságáról szól az a tény, hogy bérelt otthonba fogadta őket. Beengedte hajlékába. Maga köré híva őket.

II. „Pál bizonyságot tett előttük az Isten országáról, és reggeltől estig igyekezett őket meggyőzni Jézusról Mózes törvénye és a próféták alapján.” Ez egy nagyon súlyos mondat. Tele van erővel és energiával. Egy olyan kijelentés, amely Pál apostol korábbi életét teljesen kiegyensúlyozza. Az apostol nemcsak, hogy várja, kérdésével a császár elé kerüljön, hanem ezt az időszakot is az evangélium terjesztésének használja fel. Bizonyságot tenni Isten országáról, milyen nehéz? De ugyanakkor milyen felemelő!

Meggyőzni őket Jézusról, a várt Messiásról, a törvény és a próféták alapján.

Pál apostol missziói munkát végez. Jézusról beszél nekik, mint akit a zsidók is vártak. A Mózesi törvények és a próféták alapján következteti a messiás érkezését. Nem mulaszt el egyetlen percet sem. Reggeltől estig ezzel van elfoglalva. Hisz a változásban. És tudja ez a változás benne és általa fog létrejönni.

III. „Egyesek hittek a beszédének, mások pedig nem hittek.” Ez a mondat mélységesen jellemzi az adott kor állapotát. Minden erőfeszítése ellenére is akadt olyan ember, aki nem hitt Pál apostol beszédének. Még kivárt. Már megerősítésre volt kíváncsi. Lukács evangélista itt két részre osztja az embereket: hívőkre és hitetlenekre. De mindenekelőtt Pá apostol beszédének hatására volt olyan, aki a keresztény hitre tért.

IV. „Mivel nem értettek egyet egymással, szétoszlottak, és ekkor Pál ezt az egy igét mondta nekik: Helyesen szólt a Szentlélek Ézsaiás próféta által atyáitokról” A hit szót az evangélista e helyen egybekacsolja az egyetértéssel. Vagyis, akik nem hittek, azok nem is értettek egyet. Aki pedig nem ért egyet, az nem tud abban a közösségben maradni. Az egyetértés alapja a közös nézőpont. Olyan irányelvek, alapvető értékek, amelyekre építeni lehet egy közösséget. Ebben az esetben a fundamentum, melyre a közösséget építeni lehetett maga Jézus és az ő tanítása. Ahol pedig nincs egyetértés, ott szétoszlás van. Bomlás. Nem építkezés, hanem rombolás. Bár Pál apostol minden tőle telhetőt elvégzett, mégis egyesek eltávoztak az otthonából. Ne érezték magukat jól abban a környezetben. Nem tudták elfogadni a páli tanításokat. Vonzotta őket az az életvitel, melyet addig el is folytattak. S Pál apostol e kiábrándultságában Ézsaiás prófétát idézi.

V. Hallás. Látás. A szív kövérsége. A gyógyítás. Ézsaiás próféta gondolata nagyon ráillik erre az élethelyzetre, amikor hallván hallják, de nem értik, látván látják, de nem ismerik fel. Mert a szívük meg van kövéredve. Pál apostol az érzékszervek tevékenységét sorolja fel. Elgondolkodtató, lehet e vajon hallani valamit úgy, hogy ne értsük meg? Igen lehet. Mert csak meghalljuk, de nem kerül közelebb a szívünkhöz. Lehet- e látni valamit, úgy, hogy ne ismerjük fel? Igen. Lehet. Mert a felismerés nem válik személyessé, és annak igazsága nem kötelez le bennünket. Amikor a szív kövérségbe kerül, megbetegedik. Többé már nem tud egészségesen dobogni. A próféta a szív kövérségével jelzi a jólétet, és ebben az élethelyzetben, az ember már nem gondol Istenre. Mindezek pedig azért történnek, hogy Isten akarata megvalósuljon. Vagyis hogy meg ne térjenek és Ő meg ne gyógyítsa őket.

Egyszer egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással. Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:

- Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?

A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:

- Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.

- De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz - mondta a tanító.

A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő magyarázatot adta:

- Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól. A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást. Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a távolság.

Amikor két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen, lágyan beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs köztük távolság. Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy helyen van a szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már abból is, hogy csak egymásra néznek. Ilyen közel állunk egymáshoz, amikor szeretet van.

A tanítványaira nézett, és így folytatta:

- Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól, mert különben eljön az a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy nem találjátok meg a visszavezető utat.

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim! Az elmúlt és az elkövetkező napokban a végzős diákok bizonyságot tesznek tudásukról, melyért mi is imádkozunk és sikert kívánunk. Az elköteleződés szinte egész életünkben jelentkezik, amikor családtagjaink, barátaink, szomszédjaink, munkatársaink mellett kiállunk. S nekünk vallásos embereknek megadatott a lehetőség, hogy vasárnapról- vasárnapra Istenhez eljöjjünk és erőt, hitet, élményt gyűjtsünk az élet próbáinak a kiállásához. És azok sikeres elvégzéséhez. Ebben segítsen minket az Isten. Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc