Bizonyságtétel

 

Textus: Lk 18, 28, 30  „ Ekkor így szólt Péter: Íme, mi otthagytunk mindent, és követtünk téged. Ő pedig ezt mondta nekik: Bizony mondom néktek, hogy mindaz, aki elhagyja házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, az sokszorosát kapja vissza már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örökéletet.”

 

Kedves diákok! Tisztelt szülők! Ünneplő Testvéreim!

Szeretettel köszöntelek titeket, Önöket e mai konfirmációi ünnepélyen. Csak most volt, hogy a diákokkal, később a szülőkkel találkoztunk a Vallásszabadság Imatermében a vallásórákon, a szülői értekezleten. Az idő rohan, s mi akik, félve és megszeppenve álltunk meg a templomban, az ünnepélyeken, most magabiztosan, szeretteinktől körülvéve vállaljuk elmondani hitvallásunkat. Magunkat elkötelezni, az Isten, egyház és vallásosság irányába. Azok jöttünk el ebbe a templomba, akik a hit szálain keresztül össze akarjuk kötni az életünket Istennel. Bár most csak sejtjük, s saját elgondolásaink vannak az Ő létével kapcsolatban, mégis magunkon érezzük a tekintetét. Kevés ünnepet sikerült ebben az évben megszervezni, mégis hiszem, megéreztetek valamit abból az állapotból, melyet minden alkalommal meg akartunk szerezni a ti számotokra. Hiszen ez az elmúlt év állt a jelenlétből, a pénteki vallásórákon, a vasárnapi istentiszteleteken, az ünnepekre való felkészülésben. A számonkérésnek megannyi változatában, a szóbeli figyelmeztetésben, a szülők írásbeli értesítésében, a hiányzásokról való magyarázatokban. Igazán ti és a szülők tudjátok a legjobban, mennyi időt, tanulást és energiát vittetek bele a káté tanulásába, a vallásórákra való készülésbe. De hiszem a felszínes dolgok mögött, mindig ott volt, az Istenre való találás áldott öröme.

 

Reményik Sándor: A menekülő versével mondom

Ha menni kell, magammal sokat vinnék,

Az egész édes, megszokott világot,

Rámástul sok, sok kedves drága képet

És egy pár szál préselt virágot,

Vinnék sok írást, magamét, meg másét,

Sok holt betűbe zárt eleven lelket,

S hogy mindenütt nyomomba szálljanak:

 

Megüzenném a hulló leveleknek.

Vinném az erdőt, hol örökké jártam,

Hintám, amelyen legelőször szálltam,

A keszkenőm, mivel rossz másba sírni,

A tollam, mert nem tudok mással írni,

Vinném a házunk, mely hátamra nőtt

Az utca kövét küszöbünk előtt!

Vinném… én Istenem, mi mindent vinnék!

 

 

Ez az év különleges volt mindannyiunk számára. Hiszen az év kora tavaszától az elinduló nyárig nem is találkozhattunk. Elmaradtak a személyes találkozások, az együttlétek örömei, az istentiszteleten való részvétel csendes pillanatai. Mégis mindezek ellenére a világhálós találkozások, lehetőséget biztosítottak nekünk arra, hogy kifejezzük összetartozásunkat, és bizonyságot tegyünk a felelősségvállalásról.

A személyes találkozások és az élő közvetítések alkalmával, mindig egy fontos dologra szerettünk volna tanítani titeket. Isten létezésére, és az Ő hatalmának gazdagságára. Bevallom őszintén ezt elég nehéz megvalósítani akkor, amikor volt, akiknek sokkal fontosabb, akár a sport, a személyes kényelem, vagy éppen a családi programok. De mindezeket félretéve, hiszem, hogy tehetségünk és a ti felkészültségetek függvényében készek vagytok arra, hogy felelősséget vállaljatok a saját életetekért, és a jézusi hívásra igennel válaszoljatok akkor, amikor más és egyéb dolgokat is elvárnak tőletek.

Meg vagyok győződve arról, hogy egy gyereket nem hosszú távú célokkal lehet ösztönözni, hanem rövidtávon lehet vele megértetni, hogy az embernek szüksége van a vallásra. A hosszú távú cél, Isten megismerése, az ő létezésének felfedezése önmagunkban és az egész világban. Ezt a bennetek rejlő isteni szikrát szerettük volna felszítani, lángra lobbantani, a szemetekben és a szívetekben látni, hogy ti valóban Isten gyermeki is vagytok. A rövid távú cél volt a vallásórákon, ünnepélyeken, az istentiszteleten való részvétel.

Az elmondottak tükrében szeretném a felolvasott szentírási verseket e mai alkalommal kibontani:

Ekkor így szólt Péter: Íme, mi otthagytunk mindent, és követtünk téged.” Ebben a mondatban három fontos gondolat van megfogalmazva.

Az első lényeges megfogalmazás: Péter megszólalása. El tudta mondani gondolatait. Nem rettent meg. Nem hőkölt vissza. Nem rettegett érzései, és társai véleményének elmondásától. Az unitárius vallás és egyház egyik igen fontos tanítása, hogy mi nem hunyászkodunk meg, nem visszakozunk, nem hátrálunk meg csak azért, mert valaki más birtokolja a hatalmat és nem tetszik, amit mi mondunk és hiszünk az Istenről. Még maguk a papok is megrettentek Dávid Ferenc halála után és a könnyebb életmódot választották. Mégis bebizonyosodott, hogy hosszú távon nem lehet és nem is szabad az igazságot elferdíteni. A hazugságnak és félrebeszélésnek, a némaságnak nagyon nagy ára van, amit később semmivel nem lehet megváltoztatni. Ezért az első gondolat, amit a tarisznyába szeretnék tenni, önmagatok felvállalása. Nem kozmetikázva, kiszínezve, hanem úgy ahogyan éppen van: tisztán, frissen és világosan.

Az otthagyás, az elhagyás felhívása. Eddig el szüleitekkel laktatok és még ezt fogjátok tenni egy pár éven keresztül. Csakhogy eddig nem ti voltatok felelősek önmagatokért, de mostantól ti vagytok a felelősek, az úrvacsorán való részvételért, a múltbeli dolgokkal való rendezésért. Az első tanítványok mindent elhagytak és készek voltak Jézust követni. Számukra a látható, fizikai világnál többet jelentett az isteni világ megtapasztalása és megélése.

Jézus követése elvárás egy keresztény embertől. Nemcsak azért élünk, hogy boldogok legyünk, hanem azért is, hogy másokat is boldoggá tegyünk. Ez a kihívás olykor nehezen teljesíthető. Eddig el szinte minden alkalommal a szülők akartak titeket boldoggá tenni. Hogy élmény dús és felejthetetlen legyen a gyermekkorotok. Mostantól nektek is felelősséget kell vállalnotok elsősorban magatokért, de a családért és a társadalomért is. Jézust követni csak lemondással lehet. A szűk kapu és a keskeny út felvállalásával. Jézus követése egy eszköz Isten ismeretére és az Ő világának megélésére.

Mindig feltevődik a kérdés, érdemes- e jónak lenni? Hiszen néha az ügyeskedők, az erkölcstelenek, haszonra és látható eredményre tesznek szert. Ez azonban a keresztény embert, és így titeket sem tántoríthat el attól, hogy mindig az igazság ösvényén járjatok.

II.A sokszorosát kapja vissza már ebben a világban.

Nagy kihívása a mai világunknak, Isten tisztelete és szeretete. Mert sok minden egyéb fontosabbnak tűnik, legalábbis gyorsabban megtérülni látszik, ha másra fordítjuk az időnket. De az evangélista itt ígéretet tesz. Amiről, és amiért lemondunk, sokszorosát kapjuk vissza már ebben a világban. Ha szétnézünk zaklatottság, feszültség, konfliktus, zűrzavar vesz körül nap, mint nap. Ezzel ellentétben az imádkozó ember megnyugszik, ha Istenre összpontosít. Elfeledi bánatát, szomorúságát és magára ölti a béke és a nyugalom ruháját. Érzi és tapasztalja, Istennél van, és ott van a legjobb helyen.

III.A jövendő világban pedig örökéletet. Ez a legnagyobb ígéret az ember számára. Lesz jövendő világ, nem zárul le a létünk az elmúlással. Isten, imádságaink és erkölcsiségünk által megadja nekünk az üdvösséget. Ezt azonban ki kell érdemelni, úgy kell élni, hogy létünk biztosítása örökéletű legyen.

Kedves diákok! Remélem az emlékek sokáig, egy életen át megmaradnak. A kirándulások, az élmények, az éjszakai tornaóra, a pénteki találkozások. Hiszem ezután, azzal az érzéssel jösztök ebbe a templomba, hogy ez a hajlék az Istennel való találkozás szent és áldott helye, ahol lelki erőt lehet gyűjteni egy vizsgához, a találkozáshoz, a döntések meghozatalához.

 

Kedves szülők! Az elmúlt év őszén olyan gyerekek érkeztek közénk különböző családokból és iskolákból, akik félénkek voltak, de éhesek a szeretetre az Isten és ember közeli életre. Ahogyan a költő írja, mi a krisztusi arcot szerettük volna előhívni belőlük, és megerősíteni őket abban, hogy Isten rendkívüli képességekkel áldotta meg.

Kiss Jenő: Kőből kibomló arc

Krisztus feje bomlik ki a kőből.

Udvarunkon látható e kő.

Aki ránéz, kissé visszahőköl,

Majd eltölti egy csodás erő.

 

És csak nemrég alakult ez így ki!

S én pillantottam meg legelőbb!

Kinek mondom, el se tudja hinni –

és csak áll a látomás előtt.

 

Merem remélni, hogy ma ifjakként, a felnőtté válás útján úgy térnek haza, mint akik valóban mondják és érzik a tízparancsolat tanítását: Tisztelt szüleidet. Beszédemet egy történettel zárom, melynek címe: Hol lakik Isten?

 

A tanító egyszer megkérdezte a gyermekektől:

 

- Tudjátok-e, hol lakik Isten?

 

Nem tudjuk, milyen lelkülettel kérdezte, mindenesetre néhány tanuló jelentkezett.

 

- A mennyben - mondta az egyik.

 

- A tiszta szívben - mondta a másik.

 

- A főutcán, balra az utolsó házban! - kiáltotta a kis Marci.

 

A tanító mosolyogva megkérdezte, hogy miért gondolja ezt.

 

- Amikor apukámmal arra sétáltam - mesélte a kisfiú -, apa a következőket mondta:

 

"Ennek a szegény embernek, aki itt lakik, nyolc gyermeke van, cipész a mestersége, és ő tartja el a vak nagyapát is. Gyakran látnak szükséget, mégis boldogan és békességben élnek együtt. Tudod miért, Marci? Mert ott lakik Isten."

 

Kedves diákok!  Szüleitekkel és testvéreitekkel éljetek olyan boldogságban és békességben, hogy rátok is azt mondják majd, hogy nálatok lakik az Isten. Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc