Elbizakodottság, vagy alázat!
Textus: Lk 18, 9- 14 „Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: „Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”
Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!
Egy örök emberi kérdésünk volt és az is marad, hogy miképpen kell élni? Hogyan tudom betölteni hívatásomat? Teljesíteni küldetésemet? Milyen az Istennek tetsző élet? Mindig megfogalmazták, a feltételeket megszabták, törvényekkel körülírták a vallásos ember számára az előírásokat. De nekem, mint tudatosan élő mai keresztény embernek, melyek a prioritásaim, hogyan tudom betölteni az elvárásokat. Nehéz- e azoknak megfelelni? Mit kell az életemből feláldoznom azért, hogy kiegyensúlyozott, örömteljes, megelégedett életet élhessek?
Hogyan és miként rendezem az Istennel való kapcsolatomat? Egyáltalán hol állok ebben a kapcsolatépítésben?
Tavasz van, s csodálatosan ébred a természet. Kertjeink gyümölcsfáin rügyek jelentkeztek, majd virágba borultak. Általánosan mondva élénk lett a természet. Felfakadnak a források, élet lengi be a tájat. Egyre több kiránduló indul neki felfedezni a tájat, a hegyet, a völgyet. Virágok ezrei hirdetik a kikeletet. A hófödte csúcsokról csodálatosan szép látvány tárul a kirándulók elé. S ezernyi színekben pompázik a természet. Ilyenkor a leggyönyörűbb a természet. Mintha az egész táj egy hatalmas nagy imádság lenne, Isten csodálatosan szép világában.
De vajon hogyan állunk a lelki életünkkel. Vajon feltörtük- e lelkünk talaját, a kérgét? El tudtuk-e vetni a feltámadás magvait? S szárba szökkenek- e azok a tanítások, melyeket Jézus ránk hagyott egy életre szólóan? Mert hiszem az életünkben is akárcsak a természetben körforgás van. Sokszor kiapad lelkünk forrása, eltikkadunk, szomjúhozik a lelkünk az Istennel való találkozásra, máskor pedig annyira el vagyunk foglalva az élet szépségével, hogy megfeledkezünk a Teremtőnkről, életünk adójáról.
A tegnap 4 kislányt kereszteltünk meg ebben a templomban. Ez ígéretes közösségünk számára. S itt a templomban a szülők és keresztszülők ígéretet tettek a vallásos nevelésre, elköteleződtek újból Isten szent ügye mellett. Keresztény családjaikra a jó Isten gazdag áldását kértük. Értük és a gyermekekért imádkoztunk. Lehet- e ennél szebb egy istentiszteletet, mint amikor másokért, a gyerekekért tudunk imádkozni.
Endrődi Sándor: A szeretetről a következőket írja
Valakit, valamit szeretni kell.
Istent, szülőföldet, hazát.
Kinek lelkében nincs szeretet:
Az élete csupa pusztaság.
Valakit, valamit szeretni kell.
Nyíló virágot, kék eget,
Minden koldusnál százszor koldusabb,
Ki senkit, semmit nem szeret.
…………………………….
Valakit, valamit szeretni kell.
Hogy szívünk boldogabb legyen,
Kivert kutyánál is gazdátlanabb
Valakit, valamit szeretni kell.
A szerető szív tündököl.
S Isten világa örök éj marad
Annak, ki mindent csak gyűlöl.
Ma ezeknek fényében szeretném a felolvasott szentírási verseket kibontani és sajátosan a ki közösségi életünkre alkalmazni. A következő fogalmakat szeretném értelmezni és róluk beszélni: az elbizakodásról, imádkozásról, a becsmérelésről, a böjtről és dézsma adásról, bűnbánatról, az irgalmasságról és a megigazulásról. Ezek olyan fogalmak, amelyek nem állnak távol az életünktől, s ha más formában is, de jelen vannak mai világunkban is.
I.Elbizakodás. Jézus egy példázatot mond azoknak, akik csak a maguk igazát látták és másokat semmibe vettek. Sokszor lehet érezni, látni és tapasztalni, hogy csak úgy keresztül néznek rajtunk. Mintha senkik sem lennénk. Számba sem vesznek, mert úgy érzik, ők magasabb rendű polgárai ennek az életnek. Lehet tapasztalni még közintézményekben is, hogy aszerint segítenek, amilyen társadalmi hivatalt, vagy tisztséget betöltesz. Nem az embert látják, hanem a rangot, a mögötted levő hatalmat, vagy éppen annak hiányát. Bár számottevő törvény van az egyenlőségre mégis a világ számos országában, akár az oktatást, egészségügyet, vagy éppen a munkaerőpiacot vesszük, történnek visszaélések.
Még a keresztény ember is van, amikor magát többnek tartja a másiknál. Erősebb, okosabb, jobban érvényesül, könnyebben eligazodik. Ügyeskedésével felépít egy karriert, vagy éppen életmódot. A legtöbbször többnek adja magát, mint amennyi benne a tehetség, vagy éppen képesség. Nem a munka van az előrehaladása mögött, hanem a megvezetés, mellyel másokat ki tud használni. Jézus ezeknek az embereknek mondja el ezt a példázatot, akik többnek, igazabbnak tartják magukat másoknál.
II.Imádkozás. Az imádság egy olyan szoros kapcsolatot hoz létre az ember és Isten között, melyet semmi egyéb nem tudja megtenni. De a farizeus dölyfős, fellengzős, büszke még az imádkozás órájában is. Isten előtt sem a megalázkodás jellemzi őt, hanem a kevélysége. Magát itt a vámszedőhöz hasonlítja. Miközben imádkozik, a másikat becsmérli, megalázza. Úgy szeretne magának tisztaságot és megigazulást szerezni, hogy közben a másik bűnösségét hangsúlyozza. Jézus elítéli a farizeus e cselekedetét. Amúgy is kora társadalmában Jézus látta a visszaélésüket, valamint azt a képmutatást, mely megrökönyödődést váltott ki az emberekből. Úgy gondolja, hogy a formális böjt és a dézsma adása elégséges ahhoz, hogy szolgálja az ő megigazulását. Még a templomban is többnek tartja magát a vámszedőnél. Szinte kiköveteli az imádkozás órájában is az előkelőbb helyet az Istennél.
Jézus szembe állítja ezt a két magatartásformát. Az egyik imádsága öntelt, tele van formai elemekkel. Teljesen meg van győződve, hogy Isten értékeli az ő életét. Nincs benne semmi bűntudat. Nem alázkodik meg Isten előtt sem. Kevélysége és magasabbrendűsége még itt sem ismer határt. Ez az imádság csak a képmutatásról szól, arról, hogy nem Istennek, hanem éppen a farizeusnak, sőt a külvilágnak van szükség ilyen magamutogatásra.
Ezzel szemben a vámszedő megalázkodik. Érzi bűnösségét. Magára veszi Isten tekintetét. Szándék van benne a megigazulásra. Imádsága által kész a változásra. Ez egy folyamatot indít el benne. Meg akar szabadulni a világ fertőjétől. A bűn rabságából szabadulni akar. Szándék van benne a változásra.
A társadalmilag elítélt, és megvetett, a római hatalmat kiszolgáló emberből, Isten bűnbocsánatát élvező, megtérő személy lesz. Akinek lehetősége van a jó úton való járásra.
III.Becsmérlés. Ragadozó, hamis, parázna sorolja az emberi gyengeségeket a farizeus. Nem elég, hogy csak úgy általánosan elmondja ezeket a gyengeségeket. De még a templomban is megalázza a vámszedőt, hiszen ezeket a bűnöket a vámszedővel azonosítja. Nem a saját tévedésével, bűnével van elfoglalva, hanem itt is a másét osztja.
Ugye mennyire ismerős sajátos világunkban is, amikor emberek versenyhelyzetben, elkezdik a másikat lehúzni. Azt gondolják, hogy miközben másokat bemocskolnak, úgy ők tisztábbak lesznek. Szinte versenyt űznek belőle, hogy miként lehet a másikat megalázni, beszólni, kritizálni, lehetőleg céljában elgáncsolni. Mert a hátsó szándék mindig a másik ember lejáratásában van.
Ma már annyi eszköz van a kezünkben, hogy ezeknek véget vessünk. De mégis jelen van az iskolákban, a munkahelyeken, a politikában. S emberi életek, sorsok kerülnek, tragédiák kerülnek a figyelem középpontjába. S miközben ízekre szedik és szétforgácsolják az emberi kapcsolatokat, a legintimebb dolgok sérülnek.
IV.Böjt és dézsma. A farizeus a maga igazságát a böjtben és a dézsma megadásában látja. Hetente kétszer böjtöl, és megszerzett javaiból a mózesi törvények alapján tizedet ad. De ez csak a formalitás. Jézus pontosan ebben a viszonylatban tanítja, hogy a keresztény, vallásos embertől ennél több várható. Nem elég a külső törvények betartása. Ennél több kell. A léleknek is áldozatot kell hozni. A farizeus ezt a külső törvényt, mózesi előírást könnyen tudja teljesíteni. Mert van, ahonnan tizedet fizessen. A böjt is számára egy életforma.
De nem azt vonja meg magától, ami a legnehezebb számára. Jézus olyan böjtöt vár el, ahol saját magunkkal harcolunk. Amikor megtagadjuk magunktól, azokat a dolgokat, melyeknek hódolunk. A lemondás erő próbáló lehet, de annál magasztosabb az eredmény, ha meg tudunk birkózni szenvedélyeinkkel. Ha megtisztulásunk nemcsak fizikaiakban, hanem lelkiekben is megtörténik.
A megpróbáltatás egyfajta lelki edzés is. És abban leszünk erősek, amiben még egy pár hónapja, éve gyengék voltunk, esendők.
V.Bűnbánat. A megbocsátás olyan az emberi léleknek, mint a testnek a méregtelenítés. Szükségünk van felmérni azt, hogy mennyire van tele az életünk gonddal, nehézséggel, méreggel, gyűlölettel. Ezektől pedig meg kell válnunk. El kell őket engednünk. Imádkoznunk kell, azért hogy tőlük megszabaduljunk.
Aki őszintén ki tudja nyitni a lelkét Isten előtt, és el tudja mondani bűneit, bánatát és megpróbáltatását, az felszabadul a súlyos terhek alól. Bűneink felsorolásában benne van az a tudat, hogy elismerjük a gyengeségünket. Felismerjük tévedéseinket. Megtapasztaljuk, hogy már ezekkel nem tudunk együtt élni. És átadjuk magunkat, érzéseinket az Istennek, hogy megszabadítson a bűntudat érzése alól. S Aki őszintén imádkozik Istenhez, azt a személyt Isten feloldja élete nehézségei alól. A lelkiismerete szaván keresztül hívja és szólítja a megigazulásra. Mert igazán minden istentisztelet, és közös imádság ezt a célt szolgálja. Ezért gyakoroljuk az úrvacsorát, s ezért mondjuk el minden alkalommal közösen a Miatyánkot.
VI. Isten irgalma végtelen, kegyelme mindenkire kiárad. De csak azt részesíti az Ő irgalmasságban, aki megteszi a lépést az önismeret és bűnbánat útján. Ezek pedig kemény dolgok. Amikor nem mással viaskodom és küzdők, hanem éppen saját magammal. A gyarlóságaimmal és gyengeségeimmel kerülök ilyenkor szembe. És meg akarok szabadulni tőlük. Ugye milyen nehéz megszabadulni a rosszul beidegződött szokásainktól, szenvedélyeinktől. De milyen jó tisztának lenni, üdének érezni magunkat, tettre késznek, amikor már nemcsak magamért, hanem még másokért is tudok imádkozni, vagy értük aggódni, akár jobb belátásra bírni.
Isten számára nincs elveszett ember. Jézus a példázataiban ezt nagyon szépen érzékelteti. Ő is azt szeretné, ha rendeznénk a vele való kapcsolatunkat. És milyen jó annak, aki nyugodt szívvel és lélekkel tudja kezdeni az újabb hetet, rendezetten élni a családjában, munkahelyén életvitelszerűen.
A megigazulásról nagyon sok szép szentírási példa van. Ilyen Zákeus története, Péter tagadása, de ugyanakkor elköteleződése. Pál apostol megtérése. De ilyenek voltak a reformátorok, akik életüket áldozták az egyház megtisztulásáért.
Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!
Isten téged és engem is vár minden alkalommal az Ő hajlékába imádkozni. Azt akarja, hogy könyörgésünk által új irányt vegyen az életünk. Azt várja el, hogy előtte fejet hajtva érezzük meg az élet szentségét, az újjászületés élményét. Ő szeretne bennünket ebből az alázatból felmagasztalni, az Ő dicsőségére és országának eljövetelére.
Jöjjetek hát imádságainkban tárjuk ki a szívünket! Könyörögjünk a betegeinkért! Hozzuk el az ők számukra a gyógyulás lehetőségét. Esedezzünk a lelki fájdalomban élőkért! Legyünk velük és vigasztaljuk őket! S teremtsünk önmagunkban tiszta szívet, mely közel visz Istenhez, Jézushoz és önmagunkhoz. Ebben a munkában segítsen az Isten. Ámen.