Élő víz

Textus: Jn 7, 37b- 38 „ Ha valaki szomjazik jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz én bennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.

 

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

 

Figyelem e város lüktető életét. Van, amikor nagyon büszke vagyok rá, és van olyan időszak is, amikor a föld alá süllyednék, azért a sok szennyért, amelyet észlelek. Ha nézzük a mindennapi valóságot, és kezdjük érzékelni a választások előtti hangulatot, akkor ki kell mondanunk, hogy mi ennél többre vagyunk képesek. Nem a mellébeszélések, hanem a megvalósítások a fontosak. Azok a nagyobb, vagy éppen kisebb dolgok, amelyek a személyes, családi életünkre érvényesek voltak.

 

 De mindannyiunknak, tovább kell lépnünk, haladnunk azzal a korral, amely hozzánk is elérkezett. A nagy kérdés csak az mindannyiunk számára, hogy mennyire visszük bele a keresztény értékrendet, az erkölcsöt, a Jézusi törvényt abba, amit mindennap megvalósítunk.

 

Figyelem azt a szomjúságot, amit a környezetemben látok és tapasztalok. Mert nagy szomjúság van, a vallásosságra, Isten világához közel kerülni.  És nagy szomjúság van a szellemiekre. Rengeteg kurzust, előadást tartanak ezzel kapcsolatban. És ugyan akkora szomjúság van az anyagiakra. Talán ez a szomjúság van a legmélyebben kihasználva. Hiszen az egész társadalmi rendszer arra épül fel, hogy ha van pénz, ha rendben vagy az anyagiakkal, akkor mindened megvan. Ha van családod, van házad, van munkahelyed, akkor minden rendben van. Én mégis ezt a rendszert, ma éppen a fordítottjával fogom kezdeni. Mert szerintem a lelkiek, majd a szellemiek és utána az anyagiak határozzák meg az életünket.

Mire vagyunk szomjasak a mai társadalomban? Ha megnézzük a gyermekek, fiatalok, felnőttek vagy éppen az öregek életét, akkor a legnagyobb igény a társaságra van. Az együttlétre. Nem az ételre, italra, ruházatra, melegre, otthonra, hanem az együttlétre. És senki más nem tudja megadni, mint az a személy, akire bízták a szülőt, családot, gyermeket.

Ha megnézzük, az összes fejlesztési terv teljesen fordítva indul el. Olyan álmok és vágyak fogalmazódnak meg, melyek nem is igazán valóságosak. Többet álmodunk, mint amit képesek vagyunk megvalósítani. Olyan dolgokat indítunk el, melyet sem ésszel, sem pénzzel nem tudunk előrevetíteni és bevégezni.

I.A szomjúság egy nagyon gyötrő dolog. Aki már vándorolt hosszú perceken, vagy órákon keresztül szomjasan, az tudja, miről beszélek.  Isten úgy teremtette meg az embert, hogy a lelkiekre, és elsősorban a lelkiekre legyen szomjúsága. Minden fontos az életben, de semmi annyira nem lehet fontos, mint az emberi érzés, amely megszületik egy esemény kapcsán.  Minden külső világi eseménynek van egy belső lelki rezdülése. Az, ahogyan én élem meg az eseményt. Ahogyan rám csendül a történet, az esemény mondanivalója.

A vallásos ember mindig szomjúhozza Isten jelenlétét. És Isten azokban a történetekben jön elő, ahol a személyes jelenléte megváltoztat emberi életeket. Mert minden prófétai megbízás és elhívás ennek a szomjúságnak a kielégítéséről beszél.

John Wayne Schlatter: Varázskavicsok

  Egy este egy csapat nomád lovas épp lefekvéshez készülődött, amikor hirtelen vaktó fényesség vette őket körül. Tudták, hogy valami mennyei lény jelent meg nekik. Felcsigázva várták az égi üzenetet, amely biztosan különleges értelemmel bír majd.

Végül így szólt a hang:

- Gyűjtsetek össze annyi kavicsot, amennyit csak bírtok! Tegyétek a nyeregtáskába, azután menjetek tovább utatokon, és holnap este örültök és bánkódtok majd egyszerre.

Miután eltűnt a jelenés, pásztorok csalódottan néztek egymásra. Arra számítottak, hogy a lét örök titkai tárulnak föl előttük, melyek révén gazdagságot, egészséget és célt adhatnak a világnak. Ehelyett valami értelmetlen, lélektelen munkát bíztak rájuk. A káprázatos ragyogás emléke mindazonáltal arra sarkallta őket, hogy lehajoljanak néhány kavicsért, és bedugják a nyeregtáskájukba, miközben dühösen morgolódtak.

Egy napi vándorlás után tábort ütöttek, s ahogy benyúltak a nyeregtáskájukba, felfedezték, hogy valamennyi felszedett kavics gyémánttá változott. Örültek a drágaköveknek, és bánkódtak, hogy nem gyűjtöttek több kavicsot.

Ilyen lehetőség az élet is a mi számunkra. Élményeket, emlékeket gyűjtünk, melyek gyémánttá válnak és alakulnak idő múltával. Mert amikor el kell engedni valakinek a kezét, amikor elkísérjük a temetőbe és örökre megválunk, akkor az élete, annak minden rezdülése gyémánttá válik.

II. Szomjúság van a szellemiekre is. De ez a szomjúság belülről kell, jöjjön. Onnan kell, fakadjon. Minden szülő a legnagyobb nevelője az ő gyermekének. Rengeteg olyan dolog van, amit csak a családban lehet megtanulni és elsajátítani. A szülők néha követnek el hibákat:

 

1.       Nem hagyod a gyermekedet gondolkodni.

2.       Ha a gyermek valamit nem ért meg, idegessé válsz vele szemben.

3.      Hiába magyarázol a gyereknek, ő nem figyel Rád, teljesen máshol jár az esze.

4.       Ha a gyerek nem tudja, vagy nem akarja megcsinálni feladatot, akkor Te megcsinálod helyette.

5) Ha a gyerek kérdez valamit, akkor túlmagyarázod.

Közösen kell megtalálni a kulcsot. A gondolatból származó csöndből emelkedik ki az első szellemi képzet – az Én. Most egész figyelmünket latba kell vetnünk és erre az Én-érzékre, erre az Én-tudatra kell összpontosítanunk, határozottan visszautasítva minden más gondolatot és emlék közeledési kísérletét.

A szellemi világ az a magasabb rendű élet, amely sajátossága az embernek. Minden egyéb megtalálható más élőlénynél is. De Isten ezzel tett bennünket többé, hogy kiemelt a teremtmények közül. Hiszen mi vagyunk a teremtés koronája. Az emberi szereti a szépirodalmat, a verseket, mindazokat az alkotásokat, mely ihletettségből született. Reményik Sándor:  A völgy felett című versében csodálatosan fogalmazza meg gondolatait.

 

 

Itt holdarany,

Itt holdezüst

Leng mindenütt

Mint könnyű füst,

S a fákat glóriázza.

Oly rezzenéstelen a némaság,

Amint a titkok titkát magyarázza.

 

Oly mély a völgy.

A völgybe lenn

Valahol messze tombol a patak,

Útját a kőbe dübörögve vágja.

 

Ide fel

Nem hat el

Hangjából csak egy árva, kósza nesz:

Vezeklő lélek ima-mormolása.

 

Lelkemben minden összeolvad:

Minden, mi volt, mi van, s mi lesz.

Oly altató, oly zsongító,

Oly békéltető ez a messzi nesz.

 

Oly jó így állani a völgy felett,

S hallgatni bölcsen és betelten

A mélységben kavargó életet.

 

 

Minden fejlesztés és fejlődés, melyen átment az emberiség, az a szellemi világ, anyagiakban való kifejeződése. Hiszen a költő lelkében is forrás volt, a gondolatok és érzések múzsája lengte át az életét. Ma már olyan fejletségi szinten vagyunk, hogy szinte nincsen olyan kihívás, melyre az ember ne találná meg a választ.

 

III. Szomjúság van az anyagiakra is. Sőt a legtöbb alkalommal, ezzel van a baj. Több pénzre, nagyobb házra, jobb tisztségre vágyunk. Ez a szomjúság akár tönkreteheti az életünket is. Hiszen a pénz sóvárság, az anyagiak utáni vágy elfeledteti velünk néha azt, hogy miért is élünk ezen a földön. Mert emberi küldetésünk nemcsak az anyagiakban kell, megvalósuljon. Az erre való igény elhomályosítja látásunkat. Egyetlen cél központúvá tesz bennünket. Minél több anyagiakat gyűjteni, ez lett a mai ember igénye és szenvedélye. S az anyagiakért való küzdelmünkben megfeledkezünk arról a másik két éhségről és szomjúságról, nevezetesen a lelkiekről és szellemiekről, melyre Isten bennünket megteremtett.

Mi az élet értelme? Tette fel Kréta szigetén egyszer egy diák a tanárjának.

A szokásos nevetés jött válaszul, mindenki indulásra készen mocorgott. Papaderosz kezével csendet intett, és hosszasan rám nézett, szemével azt firtatva, komolyan kérdeztem-e. A szememből pedig azt olvasta ki, hogy igen.

- Rögtön válaszolok a kérdésére.  Nadrágzsebéből elővette tárcáját, egy darabig egy bőr pénztárcában kotorászott, aztán kihalászott egy apró, kerek tükröt, nagyjából akkorát, mint egy negyeddolláros. És a következőket mondta:

- Kisgyermekkoromban, a háború alatt nagyon szegények voltunk, egy eldugott faluban éltünk. Egy nap az úton találtam egy darabokra tört tükröt. Egy német motorbiciklit lőttek ki azon a helyen. - Megpróbáltam összeszedni a tükör összes darabját, hogy összerakjam, de lehetetlen volt, így csak a legnagyobb darabot tartottam meg. Ezt itt, ni. Aztán egy kövön kör alakúra csiszoltam. Játszani kezdtem vele, mint valami játékszerrel, és elbűvölt az, hogy olyan sötét helyekre tükrözhetem vele a fényt, ahova a nap sohasem sütött be - mély lyukakba, repedésekbe és sötét beugrókba. Sportot űztem abból, hogy fényt bocsássak a legeldugottabb helyekre is.

- Megtartottam a tükröcskét, és ifjúkorom üres pillanataiban elővettem. És újra elfogadtam a játék nyújtotta kihívást. Amikor férfivá értem, rájöttem, hogy ez nem egyszerűen gyermekjáték, hanem annak a metaforája, hogy mit is kezdhetek az életemmel. Rájöttem, hogy nem én magam vagyok a fény, még csak nem is a fényforrás. De a fény - az igazság, a megértés, a tudás - létezik, és sok sötét helyen csak akkor fog fényleni, ha én odatükrözöm. Csak egy szilánkja vagyok annak a tükörnek, amelynek teljes alakját és formáját nem ismerem. Ennek ellenére azzal, ami a rendelkezésemre áll, fényt tükrözhetek a világ sötét zugaiba - az emberek szívében lévő fekete foltokra -, és némely emberekben bizonyos dolgokat megváltoztathatok. Ez az, amire én törekszem. Ez az én életem értelme.

    Aztán fogta a tükröcskéjét, óvatosan tartva befogta az ablakon beáramló nappali fény sugarait, és az arcomra meg a padon összekulcsolt kezemre irányította.

    Sokat elfelejtettem már abból, amit azon a nyáron a görög kultúráról tanultam. De emlékezetem tárcájában még ma is ott hordok egy kicsiny kerek tükröt.

 

IV. A Jézusban való hit, nekünk, unitáriusoknak azt jelenti, hogy ő mutatta meg az utat Isten felé. Egy olyan Istenképet alkot meg a tanításaiban és példázataiban, melyben a gondviselő Isten hozzánk szól. Jézus emberismerete nagyon gazdag volt, hiszen gyógyításai alkalmával már előre tudja, a hozza menő ember igényét. És mindig próbára is teszi őket. Akarod- e, hogy meggyógyulj?  Vagyis a gyógyítás készen áll, de az embernek is tenni kell érte. Az magától nem fog megvalósulni. Csak az Isten és az ember közös tevékenysége által változik meg az életünk. 

 

V. Annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. Ebben a gondolatban Jézus tovább viszi a szomjúság képét. Vagyis, aki megtelik Isten világával, aki birtokolja az Ő szentségét, az maga is forrássá lesz. Ő maga is éltető víz lesz szerettei, a mellette élők számára.

Legyünk hát olyan források, akik ontjuk magunkból a fényt, a melegséget, szeretetet. Fakasszuk fel lelkünknek azon forrásait, melyből üdítő víz folyik társaink, szeretteink számára. És ebben a forrásban, fényben, szeretetben mi magunk is megtisztulva legyünk a társadalom alkotó, építő, nemesítő emberei. Ámen.