Elsőnek lenni! Törekedni kell!

 

 

Textus: Lk 18, 14  „ Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát felmagasztaltatik. ”

 

Kedves konfirmandusok! Kedves szülők, nagyszülők! Ünneplő testvéreim!

 

Határtalan öröm járja át a szívemet, most amikor innen a szószékről rátok nézek. Mert látom rajtatok azt az isteni áldást, mely ragyog, csillog a szemetekben és szívetekben. Hálás vagyok elsősorban a jó Istennek, hogy titeket rám bízott egy néhány hónapon keresztül, azért hogy együtt kereshessük az Ő szentségét, s együtt tanuljunk meg hozzá imádkozni, egyházunk tanításai alapján ezt az életet megérteni. És ugyanakkor a szüleitek irányában is köszönettel tartozom, mert hittek bennem, rám bízták legdrágább kincsüket, titeket, hogy tanítgassalak, lelkileg gondozzalak. Elmélyítsem, gazdagítsam, formáljam a hiteteket. S megvessem annak az alapját, fundamentumát, melyre Isten segítségével ti fogjátok felépíteni a fiatalságotokat, tanulmányaitokat, a sikereket. Hogy mekkora eredménnyel végeztük együtt a munkánkat, annak csak Isten a megmondhatója, amikor több tíz évnek a távolából emlékezni, táplálkozni fogtok a vallásórákból, az együttlétekből, az Isten kereséséből.

Sok szép emlék elevenedik meg bennem, az őszi tábortól, a karácsony esti műsoron keresztül el egészen a mai napig. S hiszem nektek is sokszor humor, kuncogás, gyermeki jókedv járta át a szíveteket valahányszor találkoznunk kellett.

Isten jelenlétét és létezését csak ízlelgettük a káté tanulásán keresztül. Jézus csodálatos gyógyításait, tanításait, a szegények, elnyomottak iránt érzett szeretetét csak részben tudtuk érinteni. Hiszen sokszor egy egész élet kevés ahhoz, hogy megtanuljuk, megértsük és elfogadjuk, hogy Isten milyen csodálatosan teremtette meg az életünket. És mi mindent el akar érni velünk és általunk.

A farizeus és a vámszedő példáját hoztam el ma ide tinéktek, hogy ennek alapján kibontsam itt előttetek újból Isten szent és csodálatos világát. Hiszen egy olyan világban élünk, ahol nagyon sokan el vannak bizakodva. Ahol naponta látjuk és érezzük, egyesek többnek tartják magukat másoknál. Sőt magánál a jó Istennél is. Ezért nem is ismernek sem embert, sem Istent. Csak járják a maguk egyéni útját, a közösségi út helyett, s önmagukon kívül már senkit nem tartanak embernek, sőt néha személynek sem. Ezt a példázatot Jézus némely elbizakodott embernek mondta el, akik magukat igaznak tartották, a többieket pedig lenézték. Két ember ment fel a templomba. Az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt és így imádkozott: Isten hálát adok, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok abból, amit szerzek. A vámszedő még a szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt Istenhez: Légy irgalmas nekem, bűnösnek. Erre mondja Jézus, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz.

Kedves konfirmandusok! Életetekben most először fogtok úrvacsorát venni. Lehet ma csak egy szimbólum lesz nektek. De rá fogtok jönni, hogy milyen fontos lelki életünkben az úrvacsoravétel. Mi emberek, bár Isten a jóságra teremtett, annyiszor megsértjük Isten törvényeit. S akár Istennel, akár az embertársainkkal ellentétbe kerülünk. Isten az Ő szent lelkének egy darabját ültette el az életünkbe, s a lelkiismeretünk mindig valahol belül mélyen szólni fog hozzánk. Nemcsak jutalmaz, hanem büntet is. Időről- időre szükségünk van a megigazulásra, a felszabadulásra, bűneink terhe alól. Megtelik a mi lelkünk is fájdalommal, bánattal, keserűséggel. És nagyon jó lesz, ha valakinek ezt el lehet mondani. Imádságainkban a felmentést lehet kérni, könyörgéseink által meg lehet tisztulni. Az úrvacsora az a szertartás, mely megváltoztatja a régi embert, mely eltörli a hibáinkat és nekünk erőt ad egy új úton való elindulásra. És a hely, ahol lehet változtatni az életünkön, ahol újra lehet tervezni azt, ahol új célokat lehet megfogalmazni, ez a templom, Istennek a lakóhelye. Az úrvacsora, mint szertartás olyan, mint az iskolában a szivacs, mely letörli a táblára írtakat, olyan, mint a számítógép törlés gombja, mely eltűnteti a leírt karaktereket, olyan, mint a tisztítószer, amely feloldja a pecsétet a ruhából. Olyan, mint egy kisebb műtét, mely egészségesebbé teszi a szervezetet, vagy olyan, mint a könny, mely megtisztítja a könnycsatornákat. De bármennyire is letörüljük a táblát, mögötte ott maradnak a betű és szófoszlányok, ha egyszer valamit leírtunk a számítógépen, mindig ott fog maradni néha láthatatlanul is, akár a világhálón, bármennyire is erős a vegyszer, mely eltávolítja a zsírfoltokat, az anyagon mindig is látszani fog a szennyezés nyoma. Mert mindig és mindenben sérülhet az ember lelke, és úgy tenni mintha már az meg sem történt volna, az lehetetlen. Ezért arra kérlek, hogy mindig nézzetek Istenre, hallgassatok a belső hangra, mely lelketekben szólal meg. Engedjétek, hogy Isten formáljon titeket, alakítson, ápoljon és gondozzon az Ő országának gazdagításában.

 

 

Reményik Sándor versét idézem:

 

Ma gyóntatóm az erdő. Este van,

Sötét lombok közt csillag, reszkető,

Mint mély templomba tévedt gyertyaláng.

Körül az avar: oltárépítő

És szentélytartó oszlopok: a fák.

 

Az erdőszélről jöttem: bűn honából,

Sütött a vétek izzón, mint a nap,

 

Jöttem a bánat szelíd ösvényén,

Kezemben reszketett a levett kalap,

E mély homályba, e szent fák tövébe

Teszem le szívemből ma mind a vétket

Tölgykoronákban orgonáz a szél.

 

És szól az Isten: “Feloldozlak téged.”

 

 

 

 

Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s aki első akar lenni, legyen a cselédetek. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét, váltságul sokakért.” Szükségünk van az általatok elvégzett szolgálatra. És ebből sosem lesz elég.

Váci Mihály írja: Még nem elég című versében

 

 

Nem elég álmodozni.

Egy nagy-nagy álom kell!

………………………..

Nem elég a célt látni;

járható útja kell!

…………………………..

Nem elég elindulni,

de mást is hívni kell!

S csak az hívjon magával,

aki vezetni mer!

 

 Nem elég jóra vágyni:

a jót akarni kell!

És nem elég akarni:

de tenni, tenni kell!

A jó szándék kevés!

Több kell: - az értelem!

Mit ér a hűvös ész?!

Több kell: - az érzelem!

Ám nemcsak holmi érzés,

 

de seb és szenvedély,

keresni, hogy miért élj,

szeress, szenvedj, remélj!

 

 Nem elég - a Világért!

Több kell: - a nemzetért!

Nem elég - a Hazáért!

Több kell most: - népedért!

Nem elég - Igazságért!

- Küzdj azok igazáért,

kiké a szabadság rég,

csak nem látják még,

hogy nem elég!

 

Még nem elég!

 

 

 

Kedves konfirmandusok!

Felnőttként azt gondoljuk, hogy csak mi tudunk nevelni titeket. De engedjétek meg elmondanom, hogy sok mindenre megnyitottátok ti is a szememet. Például arra, hogy milyen szép is lehet egy csintalan éjszaka Zeteváralján, vagy mennyi mindenre képes az okos telefon felmérő alkalmával, milyen jó segíteni a mellettem ülő társnak akár súgás által. Csillogó szemekkel üzenni a mellettem ülőnek, hogy együtt érzek vele. És sorolhatnám azokat a dolgokat, melyek velünk megtörténtek.

Már csak egy dologra szeretném felhívni a figyelmeteket. A megfelelni vágyás, és a teljesítményre való összpontosítás életetek velejárója. Meg akartok felelni a szülőknek, a tanároknak, diáktársaitoknak, s mindenkinek, akivel kapcsolatba kerültök. De Isten titeket, mindannyiatokat, külön személyiségeknek teremtett. Különböző értelemmel, munkabírással, teljesítménnyel és hasonlíthatatlan értékekkel. Legyetek hát Istennek mindig és mindenkor olyan egyedi teremtményei, akik az Ő szent lelkét birtokoljátok. Szíveteken keresztül megérzitek hivatásotokat, és vállaljátok azt a küldetést, melyet Isten üzen nektek ma és mindennap. Ezt az egyediséget és személyiséget szerettem volna én is egy kevéssé gazdagítani.

Kedves szülők! Friedrich Fröbel írta: A gyermekek olyanok, mint a virágok. Az egyiket sokat kell öntözni, a másikat csak ritkán szabad. Az egyik a sok napot kedveli, a másik árnyékos helyen is virágzik. Vannak könnyen alkalmazkodók és érzékenyebbek.

Ha mindegyikkel ugyanúgy bánok, az egyik kivirul, a másik elszárad. Mindegyiknek van levele, szára, virága – hasonlóak, de mégis különbözőek.

Mindegyikük gondoskodásra éhezik, egyéni bánásmódra.

Nem attól fejlődnek, hogy mellettük ülök egész nap, hanem attól, hogy a számukra megfelelő gondoskodást kapják.

Van köztük árvácska, petúnia, muskátli, leander, krókusz, kardvirág és rózsa.

Az egyik hamarabb nyílik ki, a másik később, de mindegyik különleges, mindegyik egyedi.

Nem hasonlíthatom össze őket egymással.

Nem jobb a hatalmas kardvirág, mint az apró árvácska.

Csak más.

Nem erőltethetem, hogy virágozzék hamarabb a rózsa, hiszen az árvácska már rég kibújt, most már neki is itt lenne az ideje.

Csak annyit tehetek, hogy megismerem őket,

rájövök, hogyan érzik a legjobban magukat a kertemben,

a nekik megfelelő, egyéni módon gondoskodom róluk,

és gyönyörködöm bennük,

ahogyan nőnek, erősödnek,

kivirágzanak.

 

Isten áldja és szentelje meg a konfirmandusok, a szülők, nagyszülők és az egész ünneplő gyülekezet életét. Ámen.

 

 

Elmondtam Székelyudvarhelyen a konfirmáció alkalmával, 2019. június 2- án.