A fájdalom

Textus: Mk 14, 65 „ Akkor némelyek leköpték őt, majd arcát letakarva ököllel ütötték őt, és ezt mondták neki: Most prófétálj! A szolgák is arcul verték őt! ”

Kedves világhálón követő gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Én még mindig a húsvéti történet hatása alatt állok. Magamban értelmezem az eltelt ünnepet, mely számomra lesújtóan különleges volt. S bizonyára sokunknak megmarad ennek emléke, s egy egész életre szólóan magunkkal visszük ezeket a történéseket. Az elmúlt napokban olvastam Albert Camus: A pestis című könyvét. Mely Afrikában játszódik le, Nigériában, Orán városában. S történései Bernard Rieux doktor életéhez is kapcsolódik. A cselekménye két szálon fut, az egyik a személyes, a családi élet apró vagy nagyobb mozzanatai. A másik a közösségi, a városi élet Oránban, ahogy a patkányok hírként és jelzésként érzékeltetik a pestis érkezését, majd ennek elterjedését. A regényben mindvégig a személy, a főhős jelleme, embersége, a helyzethez való alakulása és tenni akarása van kihangsúlyozva. Számomra sokatmondó, ahogyan az orvos a maga szakértelmével, de ugyanakkor hozzáállásával és jellemével segíti e városban élő embereket. De messze kiemelkedik kora sajátos gondolkodásából azzal, a cselekedettel, ahogyan minden megpróbál, emberi ésszel és tenni akarással elérhetőt, ami a fertőzöttek életét elviselhetővé teszi. Sőt még magát a törvényeket is feszegeti azzal, hogy barátjának elfogadja azt a döntését, hogy szerelméért akár el is hagyja ezt a várost. Érdekes jellemzése a szerző részéről, egy olyan főhősnek, aki nap, mint nap találkozik a halállal, és mégis mindezek ellenére tele van energiával, hogy egy újabb napban tovább folytassa a gyógyítás folyamatát, vagy akár a betegség elviselésének a tényét. „ A pestis és az élet játszmájában csak két dolgot nyerhet az ember, a tudást és az emlékezést:” mondja a szerző. 189 oldal. Szinte érthetetlen, ahogyan a doktor Rieux fogadja a felesége halálhírét, akit egy távoli szanatóriumban kezeltek. Rieux doktor nyugodtan fogadta felesége halálhírét. Ezzel voltaképpen azt mondta el, hogy a szenvedésben nincs semmi meglepő. A regényben a szerző mélyen és elismerően beszél az emberi szenvedésről. A tőlünk távol levő kérdések bennünket is érintő voltáról. De, ami a legszebb az egészben az, ahogyan kibontja az emberek világát. Amikor leszűkíti a történéseket. Mert a fájdalom nemcsak az egyszerű embereket érinti, hanem a hatalmasságokat is. És, akik ma a törvényeket, szabályokat meghozták és betartatják, holnap éppen ők esnek annak hatálya alá. Az emberi élet megannyi fordulata van kidomborítva a regényben és szépen jeleníti meg az emberi élet színességét és szépségét még a bajban és betegségben is.

Nemrég személyesen is megéltem a fájdalmat. Szörnyű derékfájás kínzása alatt éltem. Eleinte azt gondoltam, hogy megúszom egy pár nap alatt gyógyszerek szedésével. De később injekció használatára kényszerültem. Talán még ekkor sem vettem elég komolyan. S az egyik reggel arra ébredtem, hogy nem tudok felkelni az ágyból. Nem tudok felöltözni, nem tudom magamat ellátni. A talpamtól a fejem búbjáig éreztem a nyilallásokat, mintha valaki szándékosan szúrkodta volna a gerincemet. Szinte sírtam a fájdalmamban, mint egykor gyermekoromban tettem, ha megbántottak. S aztán különleges óvatossággal vigyáztam lépéseimre. Szinte minden mozdulatra az érzések erre a pontra vitték a fájdalmat. És ekkor döbbentem rá arra, hogy mennyire fontos az egészség. S milyen jó, ha mellettünk vannak a családtagok. A segítő szakemberek. Ha időt és lehetőséget adunk magunknak a gyógyulásra.

Jézus életének történetéből nem tudunk különösebb betegségekről. A legtöbb helyen arról olvashatunk, hogy ő volt az, aki testi és lelki betegségeket gyógyított. De ami Jeruzsálembe történik vele, úgy gondolom még az ő számára is megpróbáltató. Hiszen egész életében Istenről és az emberről tett bizonyságot. És éppen a főpap házában történik meg ez az esemény, melyet beszédem alapgondolatául választottam. Bizonyára nem esett jól neki sem, hogy éppen szülővárosában, Názáretben, prófétai elhívatásának kezdetén nem értik meg őt, és kiűzik a zsinagógából. De neki sikerült elmenekülnie. A Jeruzsálemben való történések azonban mind árulkodnak, hogy mind fizikailag, mind lelkileg bántalmazzák őt. A szentírás ezen részében elmélyülve a következő tanításokat emelhetem ki:

I.„Akkor némelyek leköpték őt.” Jézus perének befejező mozzanatát ismerteti az evangélista. Jézus a főpap házánál van. A főpap nagytanáccsal együtt bizonyságot keresnek az elítéléséhez. Hamis tanúkat kérdeznek ki, akik össze nem egyeztethető vallomásokat tesznek. Jézus semmit nem felel a vádakra. Amikor a  főpap megkérdezi: Te vagy e a Krisztus, az Áldottnak fia? Ő így válaszol: Én vagyok. Ez a válasza gerjeszti haragra a főpapot és a szanhedrin tagjait. És ekkor mondják ki az ítéletet, hogy méltó a halálra. S miután a pere lefolytatódott és az ítéletet meghozták, a megvetésnek legmélyebb eszközét alkalmazták. Az ítéletet hozó nagytanács tagjai leköpték. A megalázásnak ezt a formáját választották és emberhez nem méltó módon viselkedtek vele szemben.

II. „Majd arcát letakarva ököllel ütötték őt.” A drámai helyzet csak fokozódik. Elfedik a szemeit és úgy verik meg őt. Testének azt a részét, ahol a legjobban látszanak az ütések nyomai. Az arc és a szem az isteni hasonmás tükrei és ezt szennyezik be az ütésükkel a szanhedrin tagjai. Ököllel ütni egy védtelen ember arcába. Úgy ütni, hogy nem nézni bele a szemébe, nem vállalni a tett és cselekedet következményeit.

III.” Most prófétálj! A szolgák is arcul verték őt! ”Micsoda cinikusság fogalmazódik meg ebben a mondatban. Nem elég, hogy fizikailag bántalmazzák, szidalmazzák, hanem még ironikusan a prófétálásra is kérik, találja ki: ki az, aki őt megütötte. S már nemcsak a főemberek teszik ezt, hanem a főpap házában szolgálatot végző szolgák is.

Kedves Testvéreim! Ez a kép csak egy kis része Jézus megalázásnak, és kezdete a szenvedés történetének. Hiszen már nagycsütörtök estéjén izzadtság cseppjeiben vér van. És ez is Jézus teljes kimerültségét jelzi. De a köpködés, az arc letakarása, az ököllel való ütés, az arcul verés csak bevezetése annak a szenvedéstörténetnek, amit Jézusnak el kell viselnie. A történet folytatása minden keresztény ember számára ismerős. Jézus megkorbácsolása, a töviskoszorú, a golgotai út, majd a keresztre feszítés ténye mindannyiunkat borzadállyal tölt el. És Jézus türelme, alázata felfoghatatlan sokunk számára. Isten hite és elkötelezettsége az ő országának hirdetésében nem tántorítja el tőle, még a kereszten sem. Mindvégig kitart Istent mellett. Sőt még a keresztfán is ellenségeiért imádkozik. Legyen meg a te akaratod, hajtja alá fejét Isten terve és célja szerint. Ez Jézusnak a szenvedés története. De mi van velünk. Miként értelmezzük és éljük meg a fájdalmainkat? Elfogadjuk- ezt az őket? Velük tudunk- e élni? Át tudjuk- e azokat úgy alakítani, hogy abból egy értelmes élet legyen? Ezek mind olyan kérdések, melyekkel foglalkoznunk kell. Mert nemcsak erő és mosoly, jókedv és siker van az életünkben. Hanem bánat, fájdalom, sikertelenség is. Fájdalmaink kétféleképpen jelentkeznek: biológiai- testi és lelki- szellemi szenvedések. A testi fájdalmainkra egy tudomány épül fel, az orvostudomány. Ez igyekszik minden testi fájdalmunkra gyógyszert találni. És kisebb- nagyobb sikerrel eredményesen tudják kezelni a betegségeinket. Vannak gyógyszerek, kenőcsök, injekciók, melyeket mind a testi bajainkra fejlesztettek ki. És amelyek hatékonyságukkal elviselhetővé teszik az életünket.

De mi van a lelki bajainkkal? A szívnek a szenvedésével? A legtöbbször talán erre is alkalmaznánk, vásárolnánk egy- egy gyógyszert. Még a fizikai betegségeinket is nehéz felfedezni. Hosszú hónapok, néha évek kellenek, hogy egy- egy betegség tüneteit felismerjék, de főleg, hogy kezeljék. S ha ennyire bonyolult a testi betegség, ami látszik és érződik a feltárása. Vajon mennyivel összetettebb a lelki gondoknak a feltérképezése és gyógyítása. Akárcsak a doktorok hangsúlyozzák a megelőzést, úgy mi lelkészek is, a lélek összhangját szeretnénk megőrizni, hogy ne legyen beteg a lélek. S ha már megbetegedett, akkor nehéz receptet felírni. csak hangsúlyozni tudom az imádkozás fontosságát. Az Istennel való kapcsolat kialakítását és gazdagítását.

Bizonyára mindannyian láttunk már rossz, hisztis, önsértő, vagy éppen furcsa gyereket. Sokszor talán mondjuk is szomszédként, akár ismerősként: meg kell büntetni, nevelni kell ezt a gyermeket. Aztán az agresszív gyerekekkel meg is teszik az iskolák: megrovással, fegyelmivel vagy éppen kizárással. S talán kevesen gondolnak arra, hogy e viselkedések mögött elhanyagolás, bántalmazás vagy lelki betegség húzódik meg.

Mi felnőttek is ezeknek a gyerekeknek vagyunk a leképeződései. Mert nincsen jó és rossz ember. Csak e két véglet között, a sajátos életútján járó egyén, család vagy éppen közösség. Ezekben a napokban és hetekben különösen szükségünk van arra, hogy egymásra figyeljünk. Az egyedüllét, a magunkra hagyottság, a bezártság, életterünk korlátozása nagyon megpróbálja idegrendszerünket. Felnagyítja gondjainkat. besötétíti szűkebb világunkat. Miként testi gondjainknál is elsősorban a figyelmeztető jelek észlelésére kell összpontosítanunk. Mert a lelki gondjainknak is vannak jelei: a túlzott felelősség, a gondnok felnagyítása. Az én és az emberi tudat lekicsinyítése. Szükségünk van a meghallgatásra és az együttérzésre. Ebben a helyzetben, a leghatékonyabb, ha Istennek mondjuk el bajainkat. De hívjunk fel olyan személyeket, akik hozzánk közel állnak és osszuk meg velük nehézségeinket. A meghallgatás és az együttérzés nagy segítséget jelent a lelki teher enyhítésén. És nincs olyan ember, aki nem tudna tanácsot adni. Mert Isten együttműködésre teremtett bennünket a megoldás érdekében. Voltak, vagy lesznek hasonló problémáink, melyekkel nekünk is meg kell birkóznunk. Ebben az időszakban rengeteget tanulhatunk magunkról, a megküzdési mechanizmusokról, és arról a rengeteg belső erőről, melyet Isten bennünk rejtett el. Mert a lelki életünk egyensúlyban tartói éppen mi magunk lehetünk.

Egy reggel egy 15 éves lány kinézett az ablakon, és meglepődve vette tudomásul, hogy a szemközti ház egyik lakásába új lakó érkezett: egy középkorú nő, aki épp akkor teregette ki a kimosott ruhákat mindig a teraszra. Ezután minden mosás után így tett.

A lány pedig mindig megvizsgálta az aktuális adag ruhát az ablakból:– Anya nézd azokat a ruhákat, milyen piszkosak! Szerintem nem tud mosni rendesen ez a nő. Lehet, szüksége lenne egy másik, erősebb mosószerre.

A lány édesanyja is nézte a teregetést, de nem szólt egy szót sem. Legközelebb a szomszéd nő egy újabb rend koszos ruhát akasztott ki száradni. És ez így ment, minden alkalommal. Egyszer aztán a kiterített ruhák patyolat tiszták voltak. A lány azonnal szaladt is elújságolni az anyjának a látottakat.

– Szerinted hogy csinálta? – kérdezte a lány.– A szemközti szomszéd? Ő nem csinált semmit! Én viszont reggel korábban felkeltem, és alaposan lemostam, letisztítottam a mi ablakainkat – közölte mosolyogva az anya.

Az emberi tapasztalat azt mutatja, hogy könnyebben foglalkozunk mások bajával, mint a sajátunkkal. Legyen hát ez az időszak alkalom arra, hogy megéljük a fájdalmainkat és teszünk is azért, hogy lelkünkben patyolat tiszta legyen az Istennel való kapcsolatunk és így érzelmi életünk is. Így tisztítsuk meg lelki életünk ablakait, hogy láthassuk az élet szépségeit, örömeit és a gyógyulás reménységét. Ámen.

 

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc