Felelősségvállalás

Mt 9, 35- 38 „Jézus bejárta a városokat és falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget. Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elveszettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Ekkor így szólt tanítványaihoz: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratás urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. ”

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

 

Lassan befejeződik a diákoknak konfirmációra való felkészítése. Közel egy éve kezdtük el tanulni a kátét, az énekeket, az egyházunk hitvallását. S úgy elgondolkoztam, egy intenzívebb tanulás után, mi marad meg az Istenről, vallásról és az egyházunkról vallott felfogásunkkal kapcsolatosan. Hiszen az egész évnek az volt a célja, hogy megérezzék és megértsék Isten csodálatos világát. És önmagukat megtalálják, feltalálják ebben a csodálatosan szép, Isten által teremtett világban.

Sokan a konfirmációt egyfajta vizsgának fogják fel, s amikor már befejezték, örvendenek annak, hogy ez is ki van pipálva, többé már nem kell járni a kátéórára, a templomba, az ünnepségekre. Pedig igazán éppen csak ezzel kezdődik el, az Isten közelibb élet megélése. A konfirmáció után már nem lehet csak úgy távol maradni a közösségi élettől, hiszen felelősséget vállalunk a hithűségért, Isten és ember előtt.

Nemrég azon elmélkedtem, vajon mit tudok/ tudunk átadni a diákoknak abból a sok szentírási tanításokból, melyek egy egész életen keresztül aztán tudják őket igazítani, a hibákat korrigálni, a helyes úton őket megtartani. Miként lehet, ezt a szülőföldet úgy bemutatni, hogy ne kívánkozzanak el máshova élni, az életüket távoli, idegen országokban elképzelni. És arra jöttem rá, hogy ennek éppen mi magunk vagyunk az okai. Hiszen rengeteg panasz van az életünkben. Szidjuk a rendszert, az embereket, nem találjuk a megélhetésnek forrásait. Nem érezzük magunkat jól abban a környezetben, melyben élünk és még sorolhatnám.

De hadd említsek két példát is arra nézve, hogy nagyon szép, sőt idillikus lehet az a táj, ahol élünk és keressük önmagunkat, megvalósítjuk célkitűzéseinket.

A.Nemrég barátokkal és családjaikkal voltunk együtt, ahogy egyesek nevezték vadkempingezni. Nem volt sem ház, sem fürdőszoba, sem konyha. És mégis lehetett tisztálkodni, élelmet fogyasztani, a pihenés örömeit élvezni. Tudják, sejtelmesek és csodálatosak a nyári esték. Tűz mellett ülni, vagy éppen takarékos égőkkel megoldani a világítást. Népdalokat énekelni. Felidézni a múlt emlékeit. Jókat nevetni saját butaságainkon, vagy éppen levonni a tanulságot az élet egy- egy történéseiből. Amikor leszállt az este, s a csillagok csodálatosan ragyogtak az égen, úgy éreztem Isten került közelebb hozzánk. Mintha egy sátornak a vásznát feszítette volna ki fölénk Isten, hogy vigyázzon ránk a csillagokkal, s a tücskök zenéjével álomba ringasson. Az éjszakai csendben még a víz csobogása is beszélgetett, hozta a hegynek, a mélynek, a forrásnak friss üzenetét. S a reggelek bódító varázsában, a rét virágainak illatában benne volt az újrakezdés szent és világos küldetése. Az isteni szempillantás, a napfény megfürdött a harmatcseppekben s táncot járva a fűszálakon párává változott. Hogy aztán a patak fölé függönyt húzzon, lassan oszlassa el a felszálló ködöt, hogy kitárulkozzon előttünk a völgy lebilincselő szépsége.

B. Ugyanezt láttam és tapasztaltam a tegnap Bükkfalván. Olyan természeti kincsekkel találkozunk, ami nem arany és ezüst, mégis nekünk a lehető legszebb és legcsodálatosabb. A legelő békéje, a völgyre való kilátás tisztasága, az erdő mélységes csendje. A gombászni kívánkozó ember elégültsége, a sűrű ciheres vadonsága, majd a sikerélmény, hogy nem jártunk hiába. Az együttlét és a közösség megtartó ereje. Majd esőcsepp az arcunkon, hevesebb szívdobogás keblünkben. A tűz körül ülése és a beszélgetés áldott varázsa.

 

Ezek mind- mind olyan értékek, melyről néha elfelejtkezünk beszélni a gyermekeinknek, vagy éppen ne tudjuk átadni ezeket az érzéseket úgy, hogy az itthon is tartsa őket.

 

Ezeknek fényében szeretném ma a szentírási részt megvilágítani és közelebb hozni sajátos mondanivalójával a mi világunkhoz.

I.„Jézus bejárta a városokat és falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget.”

Ennek a versnek három lényeges eleme van.

A.Az első az, hogy Jézus mind bejárta a városokat és falvakat. Vagyis Istentől küldetést kapott, hogy megismerje az embereket. A legtöbb ismeretet akkor szerezzük, ha járunk és látunk. De ez ne történhet meg csak részlegesen. Úgy kell ismerni az egészet, hogy azt részekre tudjuk bontani. Ez a világ Isten szentségének és jóságának kivetített része. Vannak, akik ezt a világot rossznak tartják, ahol nem érvényesül Isten akarata. Én azt mondom, annyiban valósul meg Isten elvárása, amennyit, mi sejtünk meg belőle. És amennyire mi vagyunk képesek, ezt a világot hitünk és vallásosságunk szerint megváltoztatni. Nincs rossz világ, csak gyenge akaratú ember, aki tehetetlenségében mindig a rosszat látja és másban találja meg az okát a változtatás lehetetlenségének. Jézust nemcsak a kíváncsiság hajtotta, hanem az a tudat, hogy neki mindenüvé el kell mennie, ahol Istenről szeretnének hallani. És ahol ő bizonyságot tud tenni az Atyáról.

B. Tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának az evangéliumát. Ma a konfirmálás előtt állóknak, de a sokkal korábban konfirmáltaknak is mondom, hogy a templomokban elhangzó beszédek is tanítások. De ezek elsősorban nem a földi életről, hanem Istenről szólnak. Arról a kihívásról, mely elé Isten minket állított. Ezek a tanítások az ígéretről szólnak, hogy Isten sosem hagy magunkra. Ezek a tanítások nemcsak a tudományról szólnak, hanem a hitről, a vallásosságról és ennek erejéről. Mert nincs elveszett ember. Isten mindannyiunkat olyan mély erővel áldott meg, amely képessé tesz bennünket e földi élet tartalmas és gazdag megélésére. Ezek a tanítások mindig az örömről szólnak, de nem a földi örömről, hanem az isteni, az égi örömről. Mert itt az idős, a fizikailag és lelkileg beteg, a gyászban élő is örömre lel, Isten által felajánlott örömre. És olyan jó, ha vasárnaponként felolvadunk, részt veszünk ennek az örömnek a kiáradásában. Ez az örömüzenet a menny világának elközeledtéről beszél és tanít.

C. „Gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget.” Jézus tanításának egyik igen lényeges eleme a gyógyítás. Ő úgy tanított, mint ahogyan sem előtte, sem utána senki nem volt képes erre. Példázatainak többségében Jézus visszaállítja az emberek lelkiállapotát. Olyan dolgokat valósít meg a betegek életében, amit ők addig csak elképzelni. A társadalom számkivetettjeiből, a meggyógyultakat a tanítása középpontjába emeli. Számára nem volt lehetetlen. Amivel más csődöt mondott, ő sikeres lett. Amit más lenézett és megalázott, ő felemelte és átölelte. Amit még a családtagok sem tudtak kezelni azt, ő helyrehozza úgy, hogy senki sem sérül, még a szűkebb családi, baráti körben sem. Isten ma is gyógyít, a szentírás szavaival, az imádságunkkal, azzal a szándékkal, ahogyan mi járulunk hozzá alkalomról- alkalomra. És nincsen olyan betegség, olyan erőtlenség, amit Ő nem tudna ma is meggyógyítani. És ezt a betegséget, erőtlenséget nem lehet más gyógyszerrel, vitaminnal gyógyítani, csak az Isten elő való járulással és imádsággal.

II. „Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elveszettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül.” A szánalom egy nagyon erős és sokat mondó szó. Több mint a sajnálkozás. S bár a megszánt személy irányába negatívumot fejez ki, mégis a szánakozó emberben elindít egy folyamatot. Aktívvá teszi a szánalmat, cselekvésre készteti a szánakozó személyt. Nem elégszik meg ezzel az érzéssel, hanem segíteni szeretne az illető személyen, vagy csoporton, ahogyan itt is megtörténik. Miért teszi ezt Jézus?

Mert elgyötörtek és elveszettek voltak. Nemrég láttam egy idős juhászlegényt, szutykos volt a ruhája, kezeletlen a haja és szakálla, a szemei beestek, lesoványodva tengeti az életét Talán nem is volt különösebb feladata, csak úgy megtartják házőrzőnek. De vágyakozott a beszélgetésre, az együttlétre. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül mondja Jézus. Akik bár tudják, egy akolhoz tartoznak, mégis szétszélednek. Hiszen nincs egy pásztor a közelben, aki őket egyben tartaná. A konfirmandusoknak szervezett táborok is ezt a célt szolgálták, együtt lenni, közös élményeket gyűjteni.

III. „Ekkor így szólt tanítványaihoz: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratás urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. ”

Beszédem elején a konfirmációra készülőket említettem. Remélem ez az év elég volt arra, hogy minden pénteken, a vallásórán, és vasárnap az istentiszteleten érzékeltessem, hogy Isten elhívott mindenkit egy különleges feladat ellátására. A munka és a tennivaló rengeteg. De sok jóérzésű, tiszta szívű ember van, aki nemcsak a maga dolgaira figyel, hanem másokra is. Érzi, tudja, hogy neki mást is kell boldogítani. Dsida Jenő: Én hívlak élni című versében mondja:

 

 

Hallgasd meg mit suttog az élet,

élni hív újra meg újra téged.

Ne nézz vissza a sáros útra,

legyen előtted minden tiszta.

……………………………..

Ne keresd már, hogy hol tévedtél,

ne sírj azon, mit meg nem tettél.

Gyere velem, én hívlak élni

vérző szívvel is remélni.

 

Beszédemben egy történetet osztok meg veletek: Az Élet vize

 

Volt egyszer egy kislány, szép volt, tündöklően szép, még a Napnál is ragyogóbb, mert tiszta szívével soha nem bántott meg senkit.

Egy napon aztán apja kiküldte őt a kútra az élet vizéért:

- Menj, vidd ezt a vödröt, és merítsd bele a kútba... Amikor megtelik vízzel, gyere vissza hozzám...

Úgy tett a lány, ahogy az apja kérte, mikor a vödör színültig telt a kút friss vizével, elindult hazafelé. Ám mire hazaért, egy üres vödröt tartott a kezében.

- Mi történt? - kérdezte az apja.

- Ó, semmi... a vödröt, ahogy kérted belemerítettem a kútba, és megtöltöttem az élet friss vizével...

- Hiszen ez a vödör üres - mondta az apja, és nevettek mindketten. - Hová lett, gyermekem, az élet vize?

- Mindent úgy tettem, ahogy tanácsoltad. Ám ahányszor csak belemerítettem a vödröt a tiszta vizű kútba, megjelent egy ember, s mert szomjas volt, neki adtam az utolsó csöppig... Így ment ez végtelenségig, míg a kút ki majdnem száradt. Végül épp annyi vizet adott, amennyivel az utolsó vödröt telemertem.

Az apa mosolygott:

- És hol van az a víz?

- Mindenfelé... amerre jártam, mindenkinek adtam belőle, aki kért.

Keresztény Testvéreim! Ez a keresztény ember hívatása. Ontani, osztani magából azt, amivel az Isten táplálja. Beállni Isten országának munkásai közé és imádkozni, dolgozni azért, hogy jöjjön el a mennyek világa. E munkába segítsen minket az Isten! Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc