Fogadalom Istennek, embernek!

Textus: Prédikátor 5, 1-5 „Ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy! Mert ahogyan a sok munka álommal jár, úgy a sok beszéd ostoba fecsegéssel. Ha fogadalmat teszel Istennek, ne halogasd teljesítését, mert nem telik neki kedve az ostobákban. Teljesítsd, amit megfogadtál! Jobb, ha nem teszel fogadalmat, mint ha fogadalmat teszel, és nem teljesíted. Ne engedd, hogy beszéded vétekbe ejtsen téged, és ne mondd az Isten követének, hogy az csak tévedés volt. Miért háborodjék föl Isten szavadon, és miért tegye tönkre kezed alkotásait?”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Érdemes nyitott szemmel és füllel járni a mai világban. Mert naponta lehet tapasztalni a hitelességet, valódiasságot, a szavahihetőséget, de akár ennek az ellenkezőit is. Próbálom követni a mai ember gondolkodásmódját, beszédét és szokásait. S miközben csodálom ezt a mai világot, úgy néha próbára tesz, megvisel és lehúz, ahogyan egyesek a gondolataikat közlik másokkal. Mert az, ahogyan beszélek és viselkedem, az nem a másik emberről szól, hanem saját magamról. S meglátásom szerint a keresztény ember nem ellentétet szít, nem is a különbségeket firtatja, hanem Istennek ama csodálatos szeretetéről beszél, amely minden embert képes megváltoztatni. Ma beszédem alapgondolatát az ószövetség világából, a bölcsesség irodalomból választottam. Tettem ezt azért, mert meg vagyok győződve, nagyon sok dolog függ azon, hogy miképpen fejezzük ki magunkat, hogyan tudjuk elmondani gondolatainkat. Figyelemmel kísérem a környezetünket és a lelkemet kellemes érzés tölti meg, amikor a jóságot tapasztalom, máskor keserűség van bennem, amikor az ellentétet érzékelem.

A beszédnek és a szónak valamikor nagyobb súlya volt. Az emberek hitelt adtak egymás szavának. A kimondott szónak ereje volt a társadalomban, és a családban. S valami történt, mert ma már az írást is megkérdőjelezik. Sokan már annak sem hisznek. S a fogadalmakat is, melyeket egykor ők mondtak el, ők fogadtak meg, később már nem adnak nagy súlyt neki az életükben. Pedig ez elsősorban nem is a másikban okoz törést, hanem éppen a személy és egyén életében. Wass Albert: Nagyapám tanítása írását találom idevalónak.

„Nagyapám tanítása

- Idefigyelj – mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!

Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.

- Idefigyelj – mondta. – Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?

- Értem – hebegtem megrendülve……

- A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél…

Én az ilyen megbízható embert szeretném ma is erősíteni. Ezt a megbízható embert akarom a középpontba állítani. Reményik Sándor: Megváltó szavak verse jutott az eszembe

 

Szavak, szavak, szabadító szavak,

Ó, hányszor, hányszor ócsároltalak!

Pedig hurcolni ilyen életet

Csak szavak szent mámorában lehet.

S be nagy dolog kimondani a szót,

A kellőt, illőt, épp-odavalót,

Pótolhatatlant és páratlan-egyet,

Melyet az Isten csak nekem teremtett,

Melynek gyökere földi szenvedés,

És földi szenny, és földi szerelem,

De koronája csillagokig ér,

És benne zúg a világegyetem.

 

Én meg vagyok győződve arról, hogy minden szóban benne van egy világegyetem. S ennek középpontjában az ember áll. Mi, ahogy körülöttünk forog ez a világ, s benne, bennünk megmozdul valami.

Ahogyan mindenféle válság van ebben a világban, úgy a szavak is válságban vannak. Nem a formával, hanem a tartalommal van a baj. Ugyanazt a nyelvet beszéljük és mégis, mást értünk alatta. S hiszem itt az idő, hogy gerinces, szavahihető, elkötelezett világban éljünk. S nemcsak a szavakkal beszélünk, hanem az arcunkkal, a szemünkkel és a jellemünkkel. Ezeknek pedig összhangban kell lenniük. Szinte már a kisgyermek megérzi, ha a szó és a cselekedet nincs összhangban. Ma ezeknek tudomásul vétele után szeretném a szentírási verseket kibontani.

I.” „Ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy! A prédikátor könyvének az írója négy fontos dologról beszél ebben a mondatban. Az első a gyors ítéletről szól, a második az Isten előtt kimondott szavakról, a harmadik az Isten és az ember közötti különbségről, és a negyedik pedig a kevés beszédűségről. Mi hajlamosak vagyunk arra, hogy mindenről véleményt mondjunk. Akár értünk hozzá, akár nem a mai embernek véleménye van. És az nem is baj. A gond ott kezdődik, amikor a tudás sekélyes, az ismeret felületes. Egy olyan tömegkommunikáció van kialakulóban, hogy téves információk is napvilágot láthatnak, s emberek milliói, adják azt, úgy tovább, hogy az a végső igazság.

Sok tudományhoz hasonlóan a teológia, mint az Istenről szóló tudomány is, az emberi tapasztalatra, az Isten által való ihletettségre alapozott. Néha hosszú éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy a véleményünk szilárd legyen, megalapozott, és gondosan körüljárt. Akár az ószövetségi, vagy éppen az újszövetségi istenélményekre tekintünk, ezeknek szépsége, és gondos leírása, mind a körültekintésről beszél. Jób könyvében nagyon szép, ahogyan a szerző leírja egy személy és benne egy család, valamint a mellette levő barátok történetét. Jób azonban még fájdalmában is szűkszavú, az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen, az Ő szent neve, tanítás még jobban elmélyül.

A második gondolata ennek a mondatnak még jobban erősíti a kevés, és megalapozott beszédet, mikor azt mondja ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavakat. Mi nemcsak az emberekkel beszélünk, hanem az Istennel is. Amikor közlünk egy gondolatot, érzést, egy élethelyzetet az Istennel, abban benne vagyunk mi magunk, a saját életünk, örömünk vagy éppen bánatunk. Illyés prófétánál olvassuk, amikor a Kerit patakánál van és menekül Jézabel haragja elől, hogy vedd el oh, Uram az én életemet. De Istennek terve van vele. Táplálja a hollók által, és bizonyságot tesz a létezéséről és hatalmáról a Baál prófétákkal szemben, amikor meggyújtja az oltárt a Kármel hegyén, és csodát tesz Illyésnek, valamint az idegen istenek 45o prófétája előtt. De hasonlót olvasunk a szentírásban, amikor Isten szólítására, kit küldjek el, kérdésére, Ézsaiás próféta így válaszol. Itt vagyok én, engem küldjél el.

Isten a mennyben van, mi emberek pedig a földön. Van, amikor ezt a különbséget az ember nem érti. Néha az ember magát a mennyben képzeli el, és Istent a földre taszítja. Isten és az ember kommunikációja között óriási különbség van. Az Isten beszéde egyszerű, tömör és világos. Egyenesen szól a hangja felénk, lelkünk húrjait rezegteti meg, lelkiismeretünk meghittségén keresztül szól hozzánk, akárcsak az Éden kertjében tette. Mi emberek pedig akár elbújunk is előle, mert félünk, vagy akár magunkon érezzük Isten kérdő tekintetét.

Az ember beszéde ezzel szemben furfangos, akár fondorlatos is lehet. Nekünk nehéz sokszor kimondani az igent, vagy akár a nemet is. Sok kimondott igennek, nem lesz a vége. Eltántorít minket az igentől a gyengeségünk, a csökönyösségünk, a bizonytalanságunk. Természetesen változunk, de nehéz elfogadni, hogy egykori barátok, vagy egyazon nézeten levők mennyire eltávolodnak egymástól. S mennyire fáj nekünk az a helyzet, amikor rájövünk, hogy bennünket is megvezettek, félre tájékoztattak, vagy éppen nekünk egy jó nagyot hazudtak.

A vallásos ember az isteni beszédet akarja bevinni az életébe, a családjába, de még a munkahelyére is. S olyan szép, ha életpéldák beszélnek arról, hogy lelkünkben Isten él, bennünket vezet és gyámolít.

A tömör és rövid beszédről is tanít minket a prédikátor. Sok beszédnek, sok az alja, mondja a népi bölcsesség. Jézus is azt tanítja az imádságról nekünk, hogy annak, őszintének, rövidnek és egyszerűnek kell lennie, melyben inkább lelki, mint testi jókat kell kérnünk Istentől. Nem a beszéd hosszúsága adja meg annak a tartalmát, hanem sokkal inkább a világossága, közérthetősége. Még a legjobb szakember is úgy kell, elmondja szakmai útmutatását, hogy azt érhető, követhető, de főleg megvalósítható legyen az illető személy életében.

II.” Mert ahogyan a sok munka álommal jár, úgy a sok beszéd ostoba fecsegéssel. Ha fogadalmat teszel Istennek, ne halogasd teljesítését, mert nem telik neki kedve az ostobákban.” Aki sokat dolgozik, az elfárad. A fáradságot pedig a sóhajtás, az álom követi. Ez a természetes velejárója. Aki nagyon sokat beszél, de főleg a témától távol, azt megunják, beszédét fecsegésnek tartják. Bizonyára sokan vannak a segítő szakmában olyanok, akik nagyon gyorsan rájönnek arra, hogy a másik félrebeszél. Káin és Ábel testvérgyilkossága alkalmával is, az Isten megkérdezi Káintól, hogy hol van a te atyádfia, ő pedig így válaszol: „Nem tudom! Hát őrzője vagyok én a testvéremnek? Az Úr pedig így szólt: Mit tettél? Testvéred kiontott vére hozzám kiállt a földből.” 1 Móz 4, 9-1o

Bizonyára sokan nem tudják, de én, amikor a prédikációra, vagy akár a szertartásokra készülök, hosszú órákat töltök el, egy- egy beszéd megírásával, vagy megalkotásával. Néha még a családom sem érti, hogy miért vonulok el, és igénylem a csendet, amikor beszédet írok, annak megtartására készülők. Mert a beszédben erő, tartalom, tűz, energia kell, legyen, ami felvillanyoz, elkötelez azon értékek követésére és megtartására. Az Istennek és embernek tett fogadalomnak rettenetesen nagy súlya van, ami sokkal nehezebb megtartani, mint elengedni.

III.” Ne engedd, hogy beszéded vétekbe ejtsen téged, és ne mondd az Isten követének, hogy az csak tévedés volt.” Én, nagyon szeretek beszédeket hallgatni. Akár a világhálón, akár szűk környezetemben hallgatom, mindig elgondolkozom azon, hogy mennyire elfogultak, egyirányúak, vagy akár rossz indulatúak is lehetnek a beszédek. De mennyi pátosz, ölelés, jókedv, vagy éppen segítség lehet benne egy- egy beszédben.

 Érzékelem azt, hogy választások előtt, mennyi ember akarja a közösséget vezetni, aztán lemondanak, lemorzsolódnak, mert tenni ugye bár, már sokkal nehezebb. És a sok szájhősből egy elcsüggedt, kiábrándult, a közösség dolgaiból megcsömörlött személy marad, aki csak álmaival dédelgeti magát tovább, és nem önmagában, hanem másban, körülményekben keresi a gondot és a bajt. Beszédemben ma is egy történetet osztok meg Anthony de Mellotól:

Egy kvéker a háza melletti üres területen táblát állított fel, a következő felirattal: "EZT A FÖLDET ANNAK ADOM, AKI TELJESEN MEGELÉGEDETT."Egy gazdag farmer hajtott el arra, megállt, hogy elolvassa a táblát, és így szólt magában:

- Ha kvéker barátunk ilyen könnyen megválik a földjétől, jobb lesz, ha én jelentkezem érte, még mielőtt valaki más elvenné. Gazdag vagyok, mindenem megvan, amire szükségem van, így hát megfelelek a feltételének.

Azzal be is kopogott az ajtón, és elmondta, hogy miért jött.

- Aztán te tényleg elégedett vagy? - kérdezte a kvéker.

- Tényleg az vagyok. Megvan mindenem, amire csak szükségem van.

- Ember - kérdezte a kvéker -, ha valóban elégedett vagy, akkor mi szükséged van még erre a földre is?

Kedves gyülekezet!

 Ma azért imádkozom, hogy Isten segítsen minket a tömör, egyszerű és rövid beszédre. Ne kívánjuk a másét, és őrizzük meg a magunkét! Beszédünk és életvitelünk legyen összhangban. S ne legyen sohasem egyébre szükségünk, mint Isten jelenlétére, a közösségi életben való tettrekészségre. Barátainkkal, szeretteinkkel és családtagjainkkal való egyenes beszédre. Ebben segítsen az Isten! Ámen.