Hallásra készen
Textus: Mk 7, 32- 35 „Ekkor egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét, azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg! És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni.”
Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!
Emberközi kapcsolatainkat a kommunikáció határozza meg. Az a nyelv, közlési forma, ahogyan megmutatkozunk, saját magunkat hozzuk beszédünkben, szavunkban, kifejezési módunkban. Minden mondatnak, kiejtett szónak hatása van a másik, a mellettünk élők életére. Ezért egyáltalán nem mindegy, miképpen beszélünk, hogyan közlünk információkat, miképpen adunk át tudást, ismeretet másoknak.
A hallás és a beszédkészség egy óriási adottság, s talán észre sem vesszük addig, amíg közvetlen környezetünkben nem találkozunk olyannal, akinek ez nincs meg, vagy pedig éppen nem olvasunk a süketnémaság betegségéről.
E mai vasárnapon, amikor a vallásszabadság törvényének 457- ik évfordulóját ünnepeljük, úgy gondoltam a süketnémaság témáját járom körül és egyben felhívom a figyelmet arra az adottságunkra és képességünkre, amivel rengetegen rendelkezünk, a hallás és a beszéd ajándékára.
Nagyon sokszor hangsúlyozzuk mi unitáriusok, hogy a hit Isten ajándéka, és a hit hallásból van. Ugyanakkor büszkék vagyunk arra az országgyűlési határozatra, mely kimondja a XVI- ik században, hogy mindenki azt a hitet gyakorolhatja, mely felfogásával megegyezik. És mindenki azt a lelkészt hallgathatja, akinek beszéde megnyerő és közel áll az ő sajátos lelkivilágához.
Ma egy olyan világban élünk, amikor nagy hanggal kürtölik, felerősítik, hogy mi mindenre van szükségünk, ahhoz, hogy boldogok legyünk. Minden reklám, kép és hang, azt sugalmazza, hogy nélkülük csak sivár és kellemetlen lehet az élet. Szinte már ártalmas az a hangzavar, amelyben élünk. Szinte hangszennyezés veszi körül az életünket, s ezért nem is csoda, hogy nagyon sokan nem találják meg azt a csendet és békét, harmóniát, melyre szüksége van a testnek és a léleknek.
Az emberi fül frekvenciakombinációkat, azaz hangmagasságokat és ezek hangnyomásszintjét halljuk. A frekvencia mértékegysége a Hertz, ez megadja, hogy másodpercenként hány rezgés éri a fület. Hallószervünk állomásai pedig felfogják ezeket a rezgéseket. Az ember átlagosan a 2o és a 2o.ooo közötti frekvencia hangokat hallja. De a legkedvesebb hangok az emberi fülnek az 5oo- 4ooo közötti frekvencia hangok.
Az emberi fül a legkevesebb 16 rezgésszámú hangot tudja felfogni, ami a legmélyebb, az ennél mélyebb hangokat infrahangnak, és a 2o- 25. ooo rezgésszámú legmagasabb hangokat képes felfogni. Az ennél nagyobbakat ultrahangoknak nevezzük.
A hangnyomás szint mértékegysége a decibel. Minél magasabb az érték, annál hangosabb a hang. A hallásküszöbünk a o decibeltől a 12o decibelig terjed. Ezen felül levő hang már károsítja a hallásunkat. Az általános beszéd az 5o decibelen zajlik.
Miért is mondom el ezeket ma itt ezen az ünnepen? Mit szeretnék elérni vele? Elsősorban azt akarom a tudomásunkra hozni, hogy nemcsak fizikailag, de lelkileg is lehetünk süketek, némák. Talán úgy megszoktuk ennek a világnak a lármázását, hangzavarát, hogy nem is ismerjük fel a csendes és tiszta hangokat. Ebben a nagy rohanásban, az állandó készültségben, és hang kavalkádban talán néha megfeledkezünk figyelni, összpontosítani a belső hangra, mely ma is hangzik. Ez a hangforrás, pedig nekünk ma is az Isten, a Biblia, az örömüzenet. Ez ma is csendes, kellemes, lágy a szívnek és a léleknek kedves hangokat bocsát ki. Csak mi is rá kell, hangolódjunk. Időt és lehetőséget kell adnunk magunknak, hogy ilyenkor ünnepeljük a vallásszabadság ünnepét és érezzük meg azt a történelmi fontosságot, jelentőséget, mely hitünk, vallásosságunk általunk és velünk fog élni. Ma ezek függvényében szeretném kibontani a szentírási verseket és sajátosan a mi gyülekezeti életünkre alkalmazni.
Egyik legnagyobb költőnk, Reményik Sándor: Reinkarnáció versével szeretném érzékeltetni ma azt a belső hangot, melyet a szerző is érzett.
Ha adsz nekem részt a feltámadásban
Ó add Uram, támadjak fel virágban,
Harangvirágban örvények felett,
Himbálják viharok a kelyhemet,
Vagy örökkévaló csend simogasson,
Csengjek misére sziklatemplomokban,
Bazalt-tornyokon hajnali misére,
És ne kérdezzem: mért élek, mi végre,
Hadd hervadjak egy kicsit boldogabban,
Hadd lássam kissé szebbnek az eget,
Figyeljek jobban mélységek szavára,
A csengettyűmmel dicsérjem neved:
Harang a harangozót, Istenem.
Négy témát szeretnék e mai beszédben kibontani és ezek a következők: a süketnémasággal Jézushoz forduló akaratot, a sokaságtól, világtól való elvonulást, a fohászkodást és a gyógyulást.
I.” „ Ekkor egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét.” Tirusz északon van Izraelben. Tirusz felett van Szidón. Tirusz alatt a Galileai tenger. A Galileai tenger mellett pedig jobbra Tízváros. Mindez azt mutatja, hogy Jézus csak kimondottan pogány lakosság körében mozgott ez időben. A süketnéma gyógyítása előtti történet is azt mutatja, hogy Tirusz és Szidón környékén Jézus gyógyításokat végez.
A süketnéma ember nem tud beszélni. És aki nem rendelkezik, ezzel a képességgel az kitaszítottnak érezheti magát. Az nem bír, vagy nem tud emberi kapcsolatokat ápolni és építeni. Az emberi kapcsolatoknak is a feltétele, hogy ki tudjuk beszélni, el tudjuk mondani az igényünket, a szükségleteinket, vagy akár fel tudjuk ajánlani a segítségünket. Az egészséges emberek között is megtörténik, hogy nem hallgatják meg egymást, képtelenek a másikra időt, energiát fordítani. Inkább eldöntik saját magukban, hogy milyen a másik, vagy éppen mire van szüksége, ahelyett, hogy meghallgatnák, megértenék az igényeket.
Az evangélista nem részletezi, hogy családtagok, barátok, vagy egyáltalán kik vitték Jézushoz ezt a beteget. Azt azonban nagyon kihangsúlyozza, hogy reményük volt, bíztak abban, hogy Jézus meg tudja gyógyítani. Két fontos kép tárul elénk ebben a mondatban. Jézushoz egy süketnémát visznek, és kérik, hogy tegye rá a kezét.
Ha voltál már beteg, akkor tudod, egyáltalán nem mindegy az a tudat, hogy melletted vannak- e a szeretteid? Abban a közeledésben, hogy Jézushoz viszik, a süketnémát benne van a remény. Ő meg tudja gyógyítani. A kérés és kívánság teljesülhet. Ugyanakkor kérik, tegye rá a kezét, vagy aktív részvételt várnak el Jézustól.
Életünkben testi és lelki betegségeink adódhatnak. Te elindulsz- e, elmész- e, elvisznek-e a szeretteid, a barátaid, hogy meggyógyulj? Van- e melletted valaki, valakik, akiben bízhatsz, nemcsak jó, hanem balsorsodban is, hogy segíteni fog? Felfedezed- e magadban, rájössz- e arra, hogy sokszor te és én süketek vagyunk a hallásra, és némák a beszédre? Mert képtelenek vagyunk hallani ebben a világban az Istent, az Ő hangját, érteni az Ő üzenetét. S hiszem, akik eljövünk ide a templomba, mind Rá figyelünk. Őt akarjuk érteni, sajátosan az életünkre az Ő gyógyításaiért akarunk esedezni. A vallásszabadság pedig azt jelenti, hogy különböző módokon, de egyazon Atyához imádkozunk, hozzá könyörgünk.
II.” Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét,” A bibliakutatás ezt úgy értelmezi, mint gyógyító érintést. Talán nem kell utálkoznunk azon, hogy az ujjára köpve megérintette a nyelvét, hiszen ez része volt a népi gyógyításnak. A nyálnak gyógyító erőt tulajdonítottak az ókorban. A beteg testrészeket meg kellett érinteni. Jézus félreviszi a beteget a kíváncsiskodó tömegtől.
Három lényeges mozzanat van ebben a képben, félrevonja a sokaságtól a beteget Jézus, ujját a süket fülébe dugja, majd az ujjára köpve megérinti a nyelvét. Mindháromnak óriási jelentősége van. És kérdéseket szegez nekünk. Ki tudunk e lépni a sajátos életsorsunkból? Félre tudunk- e vonulni? El tudunk- e csendesedni? Tudunk- e Jézussal maradni?
A jézusi életmód, valami különleges egyszerűséget, istenközelséget, emberszeretetet jelent. Az ő tanításai vezetnek minket az istenélményhez és a hozzá közeli élethez. Egyházalapító püspökünk ezért tudott megmaradni az örök keresésben. Mert ápolta a lelki életét. Miközben az egyházunk megszületett, létrejött, őt nem vakította el az intézmény adottsága, vagy éppen gazdagsága. Őt a szentíráson keresztül az Isten szólította meg minden alkalommal. És választott, döntött minden élethelyzetben. És nem maradt sosem süket, nem volt néma. Még akkor sem, amikor a beszéde, írása éppen az életébe, vagy a rabságába került.
Vajon nyitott- e a mi fülünk a hallásra? Vagy éppen szelektív a hallásunk? Süketek vagyunk- e az evangélium, az örömüzenet meghallására? A Szentírásból ma is az öröm hangzik felénk, hogy megvan a gyógyulás lehetősége. Mert elviselhető minden kereszthordozás Istennel. Hogy nem lehet nagyobb teher a vállunkon, mint amit el ne tudnánk bírni és hordozni. De ezt fel kell, fogjuk. Meg kell, értsük. Hallanunk kell a megbízást. A küldetést teljesítenünk kell.
Bár egy szabad világban élünk, mégis olykor félünk beszélni. Kimondani az igazat, utat engedni a keserűségnek, szabad véleménynyilvánítást a személynek. Sokat beszélünk olykor, de mégis keveset mondunk. Megtörténik, hogy nincs mélysége a beszédnek. Szilveszter éjszakáján figyeltem meg, hogy nincs szükség a beszédre, vagy legalábbis senki nem hallgatja meg. A zene is azért kell, hogy dübörögjön, s ne lehessen érteni a melletted levőt.
III.” azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg!” A jézusi csodatételek nem csak úgy maguktól mennek végre. Ő az isteni akaratot és csodát hozza le a földre. Rengeteget imádkozik, hogy ezt a világot kiengesztelje, a gyógyulást a betegnél elérje. Mert a fohásznak óriási ereje van. Az égnek, Istennek nagy hatása van erre a földre. Amit Isten eldöntött az megvalósul ezen a földön. Nekünk fel kell fognunk, meg kell értenünk ezeket az isteni döntéseket. Imádkozni csak úgy lehet, ha az égre nézünk. Abban és ott, Istenben kell keresnünk a gyógyulás útját és lehetőségét.
Jézus beszél a beteghez, parancsol neki. Effata, azaz nyílj meg mondja. Mennyi mindenben kellene nyitottak lennünk? Ez a megnyílás az isteni beszédre és világra való kezdetet jelenti. Meghall olyan hangokat, melyek addig el sosem jutottak el hozzá. Olyan hangok erősödnek fel benne, melyek különösebben nem csendültek fel addig neki.
IV.” És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni.” Ebben az utolsó mondatban van a történet lényeges része. A süketnéma ember füle megnyílt, a nyelve megeredt, úgy hogy beszélni tudott. A gyógyulás megtörtént. A beteg ember beszélni kezdett.
Milyen jó lenne ezt a vallomást a szívünkbe zárni. Tudomásul venni, egyszer s mindenkorra a lelkünkbe írni, hogy ami az embernek lehetetlen, Istennél lehetséges. Mert a csodák mindig tőle származnak. És ma is, nekünk is szükségünk van ezekre a csodákra.
Hiszen mi is évről- évre elmondjuk, hogy a vallásszabadság törvénye hozta el Erdélybe az Isten és emberszeretet igazi erényét. Mert ez által érvényesül az emberi akarat. S a hit hallásán keresztül, mi is gazdagodhatunk, meg tudjuk tölteni a szívünket egyházunkhoz, népünkhöz és Istenünkhöz való szeretettel.
Mi is beszélni tudunk arról, hogy a Szentírás, Isten üzenete valami csodás dolgot, az ég és a föld dallamán, ritmusán keresztül énekli, dalolja a Teremtőnk létét. Hallani tudjuk az Ő hangját, amikor olvassuk, amikor Ő a biblia üzenetén keresztül, minket tanít, oltalmaz, ápol, és sebeinkre gyógyírt hoz az égből a földre.
Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!
Jöjj és hallgasd, ma és mindenkoron Isten szavát! Figyeld azt a hangforrást, mely szelíden, lágyan, simogatóan nyitogatja füledet egy új világ felfedezésére. Összpontosítsd hallásodat azokra a mély és magas hangokra, melyek ott lesznek az életben, a cselekedetekben, a beszédekben. Válassz, teremts alkalmakat az elcsendesedésre. S halld meg a hívó szót, ahogyan téged is hív a vallásszabadság ünnepére, a lélek gyógyulására, emberi világunk szebbé tételére. Ezt az örökös nyitottságot és érzékeny, finom hallást adja és teremtse meg nekünk az Isten! Ámen.