Hidakat, pallókat építeni!
Textus: Ap Csel 2, 42- 44 „Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. ”
Ünneplő Testvéreim! Kedves Gyülekezet!
Az előző évektől eltérően különleges ez a mai ünnep. Részben azért, mert nem lehetünk együtt, az imádkozásban, a kenyér megtörésében, a tanításban. Másrészt azért, mert minden nehézség ellenére, s dacára a világjárványnak mi nem elidegenülünk egymástól, hanem talán most még jobban érezzük, mint máskor, hogy szükségünk van egymásra. Ez a mai ünnep még jobban ráébreszt bennünket vallásosságunkra, Istennel való kapcsolatunkra. Vannak az ember életében olyan dolgok, amelyek megmagyarázhatatlanok. Értelemmel, szavakkal és mondatokkal nem igazán lehet körülírni, megmagyarázni. Ilyen az emberi lélek is, ennek működése, melyet ajándékként kapunk az Istentől.
Ebben az időszakban több időt tudunk eltölteni szeretteinkkel. Nagyobb hangsúlyt fektethetünk a lelki életünkre. Többet foglalkozhatunk azzal a kérdéssel, hogy mit is akarunk elérni. S hiszem ez az ünnep is közelebb hoz magunkhoz, és közelebb Istenhez. Nem véletlen, hogy ez az ünnep éppen egy ilyen szép időszakban van. Igaz, bár hidegek ezek a napok, mégis a természet szépségei és csodái mind- mind Isten világának gazdagságáról tesznek bizonyságot. S nekünk azért is szükségünk van az ünnepre, hogy összekössük az Istennel az életünket. Gyerekkoromban ilyenkor tavasszal a földekre vezető utakat rendbe kellett tenni. A késő őszi, kora tavaszi eső elmosta, az elolvadó hólé megrongálta. Több helyen leszakadt egy- egy része az útnak. Máshelyt, bokrokat, ágakat kellett levágni, ahhoz, hogy könnyen lehesse majd rajta közlekedni. A patak fölött átívelő pallókat szintén javítani kellett. Akár magát a gerincét, vagy éppen az oldalát, bordázatát. Nagyobb mértékű javításokat igényeltek azok az átkelőhelyek, ahol gyakrabban használták őket, vagy éppen gépekkel keltek át rajta. Mindez abban a tudatban valósult meg, hogy egy természeti évre átkelést biztosítson a túlsó partra.
Pünkösd alkalmával is szintén ilyen pallókat, hidakat építünk, javítunk, melyekre aztán nagy szükségünk lesz ez év folyamán. Vagy éppen az utakat, ösvényeket javítjuk fel, melyen egyedül, vagy a közösségben járni akarunk. Hiszen a keresztény tanítás, eszme is ilyen út, híd Isten felé, melyet ápolni, javítani, karbantartani kell az életünkben.
Ennél a hasonlatnál maradva többször megtörtént velem is akár gyermek, fiatalkoromban, de még ifjú lelkész koromban is Homoródjánosfalván, hogy a szekér több alkalommal felborult a szénával. Természetesen ennek több oka is volt, amit itt nehéz lenne egy beszéd keretében körülírni, de egy biztos, az út és az egyensúly kérdése egymással nem voltak még köszönő formában sem.
A pünkösdi ünnep, mely a szentlélek kiáradásáról és a keresztény anyaszentegyház megalakulásáról szól, éppen ezt az életben való haladást és eligazodást kívánja szolgálni. Mert a mi életünket is megtépázza a vihar, szakadék keletkezik életutunkon, bokrok és tövisek karcolják fel testünket, arcunkat haladás közben. Vagy éppen felborul életünk szekere, és nem találjuk a fogását, hogy miképpen lehetne helyre állítani azt. És nem az a szerencsés ember, aki sosem volt már megpróbáltatásban, hanem az, akinek mindig helyén van a szíve és lelke, tudja és érzi, neki az adott élethelyzetben mit kell tennie. Nagyon szép sokatmondó a szentírásban az a tény, hogy maguk a tanítványok is esendőek. Sőt maga Péter is többször megtagadja Jézust félelmében. És mégis Isten őt választja ki, bízza meg, hogy pünkösd ünnepén beszéljen Jézusról. Isten melletti elkötelezettségéről szól az ő pünkösdi beszéde. Vagyis beérett az a tanítás, példa és kiállás, melyet Jézus mellett tanultak meg a tanítványok. Péter beszédének hatására 3000 személy lett aznap kereszténnyé. És őket írja körül, jellemzi azok a versek, melyeket beszédem alapgondolataként felolvastam. S ma nekünk ezt tanítják ezek a versek:
I.„Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban” Ma rengeteg dolgot lehet megtanulni az iskolában, egyetemeken. Vagy éppen különböző kurzusokra iratkozhatunk fel, ahol tanítanak bennünket a csillagokról, bolygókról, otthon építésről, siker orientáltságról, gazdaságról, szervezésről és még sorolhatnám. Ez a tudás, ismeret és ezeknek hasznosítása hozzásegít, hogy meg tudjunk élni, jól tudjunk élni. Változatos legyen az életünk. A látható világunk tele legyen eredménnyel és haszonnal, tapasztalattal. Ez a fajta tudás az értelemnek szól. Célja az emberi élet könnyebbé tétele. Az apostoli, s így a szentírás tanítása az érzelemnek szól. A Szentírás a lelki élet fejlődéséhez és egyensúlyának megtartásához szükséges alapismereteket tartalmazza. Egy olyan ismeret útján indít el, mely a lélek és a szív útján vezet. A pünkösdkor megtért emberek kitartóan részt vettek a tanításban. Vagyis éhezték és szomjúhozták az Istenről való ismeretet. Mert a Biblia az Isten csodálatáról és világáról szól. Ma már minden szakmabeli elismeri, hogy folyamatosan tanulnia kell ahhoz, hogy hívatását, szakmáját megfelelően tudja végezni. Így a keresztény embernek is életútján végig tanulnia kell, ahhoz, hogy értse, érezze, és főleg megélje Isten elvárásait.
II. „Közösségben” Ma szinte természetesnek vesszük, hogy közösségben élünk. Pedig a közösséget létre kell hozni. Azért dolgozni kell. Nem jön csak úgy létre egy közösség sem. Még a családban is ápolni, oltalmazni, védelmezni kell a kapcsolatot. Hát, hogy ne kellene akkor a nagyobb társadalomban. E világjárványnak a legnagyobb veszélye éppen abban rejlik, hogy még jobban elzár bennünket egymástól. S ezekben a hónapokban már szinte erőszakosan teszi tönkre embertársi viszonyainkat. Mert hát a kultúrát, művelődést, társasági kapcsolatokat, vallást és egyházat az utolsó helyen kezeli. És az embernek éppen annyira szüksége van az imádságra, mint a betevő mindennapi falatra.
III. „A kenyér megtörésében” Az úrvacsora vételét már két ünnepünkön nem tudtuk a maguk módján gyakorolni. A családban való vételének meghittebb formáját elképzelni sem tudtuk. És mégis hiányérzetünk van. S ez abból adódik, hogy az úrvacsora vételnek megszentelt helye van. A lelkész kezéből elvett úrvacsorai kenyérnek más íze van, a bornak más a zamata. Lelki életünk megtisztulása és gazdagítása innen a templomból indul el. Itt van az ősi forrás. Mindenhol lehet Istennel találkozni, de úgy imádkozni, mint itt ebben a templomban, nekünk sehol sem lehet. Mert az a kenyér és az a bor, a lelki élet tápláléka, melyet Isten készített elő a mi számunkra.
IV.” Az imádkozásban „. Lelki életünknek olyan a fohász, mint a testünknek a táplálék. Imádkozás nélkül nincs vallásosság. Az imádkozásban mi magunk leszünk egy kicsit istenivé. Előhozzuk életünkből mindazt, amit Istentől kaptunk. Lelkünk tükréről, alkalomról- alkalomra letörüljük a port. Mert abban igaz önmagunkat szeretnénk meglátni. Az imádkozás olyan a lelkünknek, mint a kovácsnak a szén, összegyűjtjük szunnyadó emberi érzéseinket, melyek Istenhez kötnek és tüzet csiholunk belőle. És ebben a tűzben, ebben a hőségben úgy alakul az életünk, ahogyan az Isten eltervezte azt nekünk.
Az emberi testen a hallás és az egyensúlyozás érzékszerve a fül. Így a léleknek is szüksége van a hallásra, a Szentírás, Isten szavának a meghallására. A kettő szinte össze is kapcsolódik, aki az imádkozásban meghallja a választ, annak az élete egyensúlyban marad.
V. „Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt.” Szépen érzékelteti Lukács evangélista, hogy a jelek és csodák tovább éltek az apostolok által. Valami rendkívüli történik pünkösd alkalmával. A jézusi bizonyságtevés Istenről, nem halt meg a keresztfán, nem maradt az apostolok félelmében, hanem bizonysággá válik jelek és csodák által. Még maguk a tanítványok is csodálkoznak, hogy Isten képessé tette őket erre. De most már nem félnek, nem rettegnek, hanem engedik, hogy a szentlélek tüze felszítsa azokat a parazsakat, melyeket Jézus készített elő bennük. Ma is van félelem bennünk, nemcsak pünkösd ünnepén, de úgy általában ezekben a hónapokban. Csak nézzük és olvassuk a különböző médiaterméket, melyek jóslatokat tartalmaznak e világjárvány kapcsán. A keresztény ember azonban ebben a fertőzésveszélyben is Isten szándékát látja. Azt a tervet, ahogyan Ő nevelni, inteni akar bennünket. A csoda és a jel pedig szinte minden nap ott van, ahogyan most tudunk élni. Néha minden fölöslegtől megkímélve magunkat.
VI. „Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. ” Az együttlét egy csodálatos emberi érzés. Együtt lenni azokkal, akiket szeretünk, tiszteletünk, akik az életünk szerves részét képezi. El kell, mondjam, hogy amikor megemlékezünk egy- egy szertatásról, az én szemeim előtt ott vannak a megkeresztelt gyermekek a szüleikkel, a megkonfirmált fiatalok, a házasságkötési szertartásban részesülő párok, vagy éppen a temetéseken részt vevő családtagok. Együtt lenni pedig azt jelenti, hogy vele együtt vagyok az örömben, a boldogságban, vagy éppen a fájdalomban. A hit pedig bennünket éppen azáltal tesz egy közösséggé, hogy összefűzi az Istenhez kötődő szálakat.
Beszédemet egy hasonlattal kezdtem, mely szerint útjainkat, hídjainkat felülvizsgáljuk és javításokat végzünk rajta, ha szükségesek. A fizikai, látható és isteni, láthatatlan, de érezhető világot a jézusi tanítások úgy kötik össze, mint a híd két partját a gerendák, melyen haladni lehet és kell Isten felé.
Pünkösd ünnepe számunkra a töltekezés lehetősége. Az Istennel való találkozás mély és meghitt alkalma. A közösség alkotás mellett való elkötelezettség elkezdése.
Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!
Jöjjetek hát és olvassuk gyakran a szentírást! Kulcsoljuk imára a kezünket naponta több alkalommal és adjunk hálát az Istennek, hogy lelkét ránk is kiárasztotta. Forduljunk feléje bizalommal nehézségeink idején, mint aki kész keresztjeink hordozásához erőt is adni. És figyeljünk a lélek rezdülésére. Lássuk meg egymásban a szerető embertársat, akinek szüksége van a segítségünkre. Vagy mondjuk el gondjainkat, hogy mások segíthessenek rajtunk. Legyen hát ez a mai alkalom egy lehetőség, amikor az égi oltárról parazsat viszünk magunkkal, melyre vigyázni fogunk, óvjuk, hogy bármikor felcsiholhassuk a szeretet lángját és tüzét. Így gazdálkodjunk ésszerűsen Isten szentlelkének ajándékaival.