Hitből élni

Zsid 11, 1 „ A hit pedig a reménylett dolgok valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés.”

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

A hit legszebb és mondanivalójában nagyon tartalmas megfogalmazásával találkozunk a felolvasott szentírási versben. Pál apostol, aki a zsidó teológiában járatos volt, és magában hordozta a neveltetésével járó szokásokat, egyszerűen és közérthetően fogalmazza meg a hitről alkotott gondolkodását.

Az Újszövetségben hol rejtett, hol pedig nyitott formájában benne van a kérdés, hogy kinek nagyobb a hite? A zsidók hite- e, akik évszázadokon keresztül ismerték meg Istent és eljutottak az Egy Isten hit magaslatos voltára. S meghallották és értékelték Isten kijelentését. Azt az üzenetet, hogy Istent egyedül a héber- zsidó nemzetnek jelentette ki magát. És őket fogadta el népének. Vagy pedig Jézus tanítása nyomán Isten minden nép és ember Istene, aki a benne való bizalom és hit által meg akarja váltani az embert a bűntől, a tudatlanságtól, és a halál félelmétől.

Számomra egyértelmű, hogy Pál apostol teológiája és tanítása Istenről, megnyitja a lehetőséget minden ember számára az üdvösség világába. A teremtett világban egyedül csak az ember az a lény, aki tudatosan éli a mindennapjait. A legtöbb élőlény ösztönösen éli az életét. Nem számol a holnappal, a jövendővel. A legtöbb esetben nem is tudja befolyásolni.

Magát az embert három fontos dolog jellemzi: van öntudata, reflexiója, és haláltudata, vagyis az elmúlásról egy elképzelése. Az emberi öntudat gyermeki éveinktől fejlődik. A legelső foka az megállapítás, amikor saját magunkat nem ismerjük fel. Nézzék meg, ahogyan egy kisgyermek a tükörben az egyes szám első személy helyett, egyes szám harmadik személyt használ. Vagyis én helyett, őt használ. Amikor az emberben tudatosul az élete, akkor rengeteg kérdés tevődik fel: Mit keres ezen a földön? Ki küldte ide? Ki teremtette? Mit kell neki elérnie? Miként felelhet meg az elvárásoknak? És még sorolni lehetne a kérdéseket. De, ami igazán lényeges az a felismerés vallásos, vagy vallástalan emberekben, hogy egyedül az ember bír a legnagyobb teremtő értékkel ebben a világban. Minden élőlény teremt értéket. A hangyák házat építenek, a fű virágot és gyümölcsöt terem, a gyümölcsfák termést hoznak. De akkora értéket senki nem képvisel a teremtett világban, mint maga az ember.

Az embernek van önreflexiója, ítélőképessége. Levonja a következtetéseket. Dönt és hordozza ezeknek következményeit. Van lehetősége az újrakezdésre. Szembe nézhet önmagával és mindig a sorsa, az élete egy kissé a saját kezébe is bele van írva. Vagyis életünk és sikerünk motorja, vagy éppen gátolója lehetünk. Nem történik magától semmi sem bennünk. Isten úgy teremtett, hogy a lelkiismeretünk, a lelkünk, mint egy adó- vevő állomás Istennel kommunikáljon. Valahol mélyen magunkban mindig is van, egy egészséges értékítélet.  Tudjuk, hol van a kezdet és hol van a vég. Az egész emberi életünk sikere és eredménytelensége a döntéseinktől is függ. Akinek van helyes önreflexiója, az mindig megtalálja önmagában és környezetében azokat az erőforrásokat, melyekből táplálkoznia kell és lehet.

Csak az emberi elme képes felfogni az élet végességét. Azt a mély igazságot, hogy a születés után a halál is következik. Ez mindegyik világvallásban jelen van. Az elmúlás mindig is foglalkoztatta az emberiséget. Az elmúlási folyamatoknak több formáját ismerjük, a temetkezéseknek szokása is már nagyon rég kialakult. De az ember, mint teremtett és teremető lény, nem tudta elfogadni, hogy ő halandó. Mindig is kereste, kutatta azt a lehetőséget, miként válhatna halhatatlanná. És a keresztény ember nem annyira az értelmével, mint a hitével fogta fel, valósította meg az ő hallhatatlanságát. Azt a valóságot, hogy ő még halála után is élni fog. Még a vallástalan és hitetlen ember is vágyakozik erre. Több írást lehet olvasni, vagy személyes vallomásról tudomást szerezni, hogy az embereknek nehéz elválni ettől a földi élettől. És ilyenkor szeretnének kibékülni embertársaikkal, elválni szeretteiktől. Ez egy olyan pillanat, amikor az egész emberi élet átértékelődik. Ilyenkor megvilágosodik az ember, földi dolgok elértéktelenednek, és a lelki- szellemi dolgok értéke magasabbra emelkedik.

Bennem többször tevődik fel a kérdés, hogy az én hitem, az honnan van? Mi és ki volt annak formálója? Mert a hit egy emberi érzés, van, amikor jobban hiszünk Istenben, és van, amikor meggyengül a mi hitünk. Ezt úgy gondolom, nem kell szégyellnünk. Hiszen a hitünk is próbáknak van kitéve. A hitünket is táplálni kell, imádsággal, esedezéssel. Közel kell, kerüljünk Istenhez. Beléje kell vetnünk bizalmunkat. Az én anyai nagyanyám egy erős hitű, mély érzésű reformátusból unitáriussá lett keresztény ember volt. Számára a Szentírás az élete eligazítója volt. Benne mindent megtalált. Sírást és mosolygást, jókedvet és derűt.

Mi azt mondjuk a hit az az Isten ajándéka. Vajon tudunk- e élni ezzel az ajándékkal? Úgy kezeljük, használjuk- e, mint Isten drága ajándékát?  Az ember halandó, és az Isten halhatatlan. Amikor a halandó ember, egy hallhatatlantól kap ajándékot, vajon mit kezd vele? Mire használja fel? Ezzel az ajándékkal össze tudja- e kötni a látható és láthatatlan világot?

A vallásos ember számára a hit egy erőforrás. Abból táplálkozni lehet. Erőt lehet meríteni. A hit bizonyosságánál meg lehet pihenni. Vallásosság nincsen hit nélkül. És a hittel telített ember, bármilyen körülmények közepette meglátja az Istent, az ő sorsa, élete és családja mögött.

2005 telén történt, hogy egy család Budakalászról, a Gézengúz Alapítványtól- Székelyudvarhelyre utazott. Késő délután, a kora esti órákban sikerült elindulni, édesanya, édesapa és a sérült gyermek. Havazott, szörnyű hóvihar kerekedett. Budapesten araszolva lehetett haladni. Az M 5- ös autópályán többször meg kellett állni a balesetek miatt. Aztán Szeged után egyre ritkább volt a személygépkocsi, akikkel találkoztak. Lassan elérték az átkelőhelyet Aradnál.  S az átkelőhely után a személyautó fedélzeti kijelzője egy adott pillanatban töltési hibát jelzett. Mintha a lámpák is gyengébben égtek volna, s odakinn a téli táj hidege és csendje a békéről beszélt. A férj és a feleség összeszólalkozott. Az utazás időpontja miatt. Jobb lett volna holnap indulni mondta a feleség. Beteg gyermekkel, hosszú útra felelőtlenség volt elindulni a csúszós, havas úton ebben a nagy hidegben. Láthatod, mennyi baleset volt már. „ Meg akarsz ölni minket” mondta. Déváig meg sem álltak ebben a téli, éjszakai nagy hidegben. Majd kora reggel érkeztek meg Székelyudvarhelyre a család nagy örömére. 

Én ebben a történetben is a hitet látom, és Isten gondviselését, ahogyan az Isten és ember egymásba kapaszkodik és megpróbálja a lehetetlent. Az emberi ésszel fel nem foghatót. Azt az utat, melyet semmi nem jelöl, de ami ott van minden szívben és lélekben.

 

Ady Endre

Az isten-kereső lárma

Neved sem értem, Istenem,

De van két árva, nagy szemem

S annyi bolondot látok,

Hogy e sok bolondságból

Nagy ijedelmemben,

Uram, hozzád kiáltok.

 

Próbáltam sokféle mesét,

De, hajh, egyik se volt elég:

Szívemben, idegimben

Kiabáló, nagy lárma

Téged keres, Fölség,

Isten, a tied minden.

 

 

A hit kapcsán a két szerzetes történetét szeretném elmesélni.

- Olajra van szükségem - mondta egy szerzetes, és ültetett egy olajfacsemetét.

- Uram - imádkozott -, esőre van szüksége, hogy érzékeny gyökerei ihassanak és növekedjenek. Küldj gyenge záporokat!

És az Úr küldött gyenge záporokat.

- Uram - imádkozott a szerzetes -, a fámnak napsugárra van szüksége. Küldj napfényt, könyörgöm!

És a nap ragyogott, bearanyozva a felhőket, melyekből esőcseppek hullottak.

- Most fagyot adj, Uram, mely megerősíti a fa szöveteit! - kiáltott a szerzetes. És íme, a kis fa ragyogott a fagyban, de estére elpusztult.

Ekkor egy másik szerzetes kereste fel, és elmondta az ő tapasztalatait:

- Én is ültettem egy kicsi fát, és amint látod, gyönyörűen fejlődik. Istenre bíztam a fámat. Ő alkotta, jobban tudja, mire van szüksége, mint egy magamfajta ember. Nem szabtam feltételeket. Nem határoztam meg módokat, és módszereket. "Uram, küldd azt, amire szüksége van - imádkoztam - esőt, napfényt, vihart vagy fagyot! Te alkottad, te tudod."

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim! Ebben az évben is hitünkkel Istenbe kell, kapaszkodjunk. Ő tudja, a legjobban mire van szükségünk. Legyen a mi hitünk erős, szilárd és végtelenül bizakodó. Ámen.

 

Elmondtam Székelyudvarhelyen 2020. január 5- én. 

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc