Hittel és reménnyel!
Textus: Róma 15, 1- 4 „ Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem a maga kedvére élt, hanem amint meg van írva: „ A te gyalázóid gyalázatosai hullottak énreám.” Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.”
Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!
A középiskolai, egyetemi ballagások időszakát éljük. Több száz diák végez közvetlen környezetünkben is. Nemzeti viseletbe öltözött diákok, versek és énekek teszik felemelővé ezeket az alkalmakat. Szülők, nagyszülők, rokonok és keresztszülők gyönyörködnek az elballagó diákokon. Megható beszédek, életképekkel dúsítva teszik emlékezetessé ezeket az ünnepélyeket. Örömtől ragyogó arcok, könnyektől csillogó szemek jelzik, hogy életük egy újabb állomásához érkeztek. S ezernyi gond, kihívás ellenére is egy belső csend, nyugalom, az Istenhez való fohászkodás üli meg az emberek szíveit. Rengeteg jókívánság, kézszorítás, ölelés jelzi a ragaszkodás, családi, rokoni és baráti szálak erősségét.
Mert azok, akik egy pár évvel ezelőtt, még csecsemők voltak, óvodába indultak, ma ott állnak az élet küszöbén tele tervekkel, vágyakkal és álmokkal. Erősek, kitartóak, megbízhatóak, szépek. Minden kifejtett munka, minden éjszakai álmatlanság értük történt, az életükért, tanulmányukért, vágyaik teljesüléséért.
Életüknek egy olyan állomásánál találják magukat, ahonnan rengeteg irányba el lehet, el kell indulni. S nehéz dönteni, jó határozatot hozni, a helyes cél felé elindulni. Hiszen annyi minden kell ehhez az utazáshoz, tudás, hit, kitartás, szülői támogatás, a kihívások vállalása.
Azon gondolkoztam a tegnap a református templomban, miközben zajlott javában a ballagási ünnepség, hogy vajon mit tudok, tudunk tenni, ezeknek a diákoknak a tarsolyába, én, mint lelkész, és mi mint egy közösség? És arra jöttem rá, hogy amiben a legtöbbet tudunk segíteni, az a lelki háttér, a támogatás, az ösztönzés, bátorítás, a mindig és minden körülmények közepette is a mellettük való maradás. Ezért a mai szentírási verseket egy kicsit a diákok, szemszögéből, a mindenkori választások lehetőségéből, a folyton döntéseket hozó személy álláspontjából szeretném kibontani.
Reményik Sándor: Egy virág úszik, versének egy részletét idézem
Egy virág úszik végtelen vízen,
Ringatja szelíden az ár,
Ősszel fogant, ugaron termett,
Nem tudja, mi a nyár,
Egy álom úszik végtelen vízen,
Ringatja szelíden az ár.
Valaki állt egy kőhíd magasán,
És a kezében volt egy kis virág,
Ősszel termett, ugaron nőtt virág,
És a szívében volt egy álom,
S a vándor szólt:
„Mit érek véle, ha valóra váltom?
……………………………
A virágot a folyóra bocsátom,
A szent, örök folyóra,
A tengerhez hadd vigye közelebb
Minden hullám és minden óra,
Lehullatom a szent, örök folyóra.
Tartsa meg öröknek az örök víz,
És viruljon a tenger közepén,
Mint őszi pompa, s mint tavaszi dísz!”
Ilyen díszei az életünk azok az ünnepnapok, melybe érezzük, hogy Isten különleges virágszálakat adott a kezünkbe, melyek szépsége, illata, élete érettünk is van. Négy gondolatról fogok ma beszélni ebben a beszédben: az erőről és erőtlenségről, a felebarátaink kedvének teljesítéséről, Jézus küldetéséről és a reményről.
I.” „ Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk.” Nagyon hangsúlyos szavak fogalmazódnak meg ebben a mondatban. Pál apostol elmélyíti a római gyülekezetnek a keresztény lét értelmét. Tartozunk, hordozzuk, ne a magunkra kedvére éljünk. Nézzük meg mit is jelentenek a maguk mélységében ezek a szavak.
A tartozás szóhoz rögtön egy negatív érzés társul. Hiszen nem szeretünk senkinek sem tartozni. Főleg akkor nem, ha úgy érezzük, gyengék vagyunk ahhoz, hogy mindazt törleszteni tudjuk. A tartozás bennünket lekötelez, arra irányít, hogy megszabaduljunk abból az élethelyzetből. Valamiképpen ki akarjuk egyenlíteni a tartozásunkat. Szabadulni akarunk mindenképp ettől az érzéstől.
De ennek a szónak ebben a szentírási mondtam teljesen pozitív kicsengése van. Elköteleződésről szól. Arra bíztat, hogy foglalkozzunk a másikkal. Essen meg a szívünk rajta. Tapasztaljuk meg az adás, ajándékozás örömét. Használjuk ki a lehetőségét annak, hogy szolgálhatunk azzal, ami nekünk adatott. Idővel, tudással, munkával, szeretettel. A diákok körében ez nagyon egyértelmű, csak később változik meg. Ha valaki nem írja le a házi feladatát, úgy rögtön vagy egy segítőkész osztálytárs, aki a kész eredményt rögtön a barátja rendelkezésére bocsátja mindenféle viszonzás nélkül. Hiszen neki igazán semmibe sem kerül. A tartozás így átváltozik a másik iránti figyelemmel, azzal a segítségnyújtással, amit gyakorolhatunk a másim irányába.
Csak sokkal később alakul ki az a folyamat, ami már a lekötelezésről szól. Így nyitnak a bankok hitelvonalat, ígérnek a tartozás fejében mindent nekünk az élet számtalan területén, csakhogy az ők értékrendjüket, világképüket az életünkben alkalmazzuk.
Az életünkért mi is tartozunk felelősséggel az Istennek, a szüleinknek. Ez a tartozás, pedig a hozzá fűződő viszonyunkban nyilvánul meg. Pál apostol itt az erősségben a hitet húzza alá, vagyis a hitre jutottak kötelessége egyengetni, segíteni a kételkedésben élők életét.
A következő szó, ami igazán lényeges ebben a mondatban, az a hordozás. Ez ebben az összefüggésben a mások gondjainak az átvállalását jelenti. A diákok nagyon jól meg tudják osztani problémáikat. Ki tudják beszélni kérdéseiket. Megfelelő vezetéssel előre tudnak haladni a nehézségekkel teletűzdelt úton, amit akár családi örökségként kaptak, vagy éppen a nevelés terén szembesülnek vele. Az egész keresztény életünk egyik igencsak meghatározó eleme, a mások életének, nehézségeiknek a hordozása. Azért osztozunk az örömben, azért megyünk el a temetésekre, a megemlékezésekre. Azért látogatjuk meg szeretteinket és beszélgetünk el velük, mert hordozni akarjuk a gondokat, vagy éppen megosztani az örömöket. Az apostol arra bíztat, hogy ne magunk kedvére éljünk. És mégis, mennyi élet megy tönkre, házasság bomlik fel, szülők maradnak oltalom és gondozás nélkül, mert a gyermekek, házastársak, vagy éppen felnőttek, testvérek a maguk kedvére szeretnének élni.
Amikor évekkel ezelőtt jártunk a sérült gyerekeket nevelő szülőkkel való találkozásra, láttam, hogy milyen nehéz a felvállalás. És mennyi család megy tönkre, mert könnyebb tovább állni, mint naponta megküzdeni a kihívásokkal. Hiszen az a sérült gyerek annyi gondot jelentett, de annál több örömet, a lépése, mozdulata, hangja, gondolata.
II.” Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére.” A szentírásban nagyon sok hely olvashatunk a hit és a szeretet gyakorlatba ültetéséről. Mt 7, 21 „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Jak 2, 17- 18 „Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában. Viszont mondhatja valaki azt is: Neked hited van, nekem meg cselekedeteim vannak. Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet. Példabeszédek 3, 5-6 versében olvashatjuk: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet”
Annyi oklevelet, tudást igazoló dokumentumot gyűjtünk össze életünk során, de a legnagyobb elismerés az lehet a mi számunkra, ha alkalomról- alkalomra Isten lelkiismeretünk szaván keresztül megdicsér bennünket. Mert, amikor másoknak jót teszünk, akkor határtalan öröm uralja el a szívünket. Hasznosnak, segítőkésznek, értelmesnek tartjuk az életünket. Amikor önmagunkat adjuk másokért, akkor fellobban bennünk a szeretet gyertyája és utat mutat e földi sötétségben. Mert Isten arra teremtette az embert, hogy az Ő létezéséről, szentségéről bizonyságot tegyen. És ilyenkor az isteni jut levegőhöz, kap táptalajt a mi emberi erőforrásinkból.
III.” Hiszen Krisztus sem a maga kedvére élt, hanem amint meg van írva: „ A te gyalázóid gyalázatosai hullottak énreám.” Jézus követése számunkra azért is elérhető, mert mi embernek tartjuk őt. Ő tanításait, példázatait emberként mondta el. A gyógyításait a másokért való aggódásban fejtette ki. Szenvedéseit emberként vállalta fel. Akkor sem alkudozott, vagy tagadta meg az Istent, amikor az élete forgott kockán, és éppen a halálával fizetett, tanításáért.
Jézushoz hasonlónak lenni egy küldetés a keresztény ember részéről. Tudom nehéz, sokszor lehetetlen, de meg kell próbálnunk. Óriási a lárma, zaj, zsivaj, ami elnémítja a jézusi hangot bennünk. Rengeteg dolog lefoglal bennünket, ami csak erre a földre összpontosítja a nézetünket, világlátásunkat. De minden vasárnap istentiszteleteink célja az, hogy felemeljük a fejünket. A tündöklő égre emeljük a tekintetünket. Látnunk kell az Istent, éreznünk kell a jelenlétét, mert vele erősek, kitartóak, mindig győztesek leszünk.
Nekünk az arcunkon ott van az isteni képmás. Róla teszünk bizonyságot. Derű, jókedv, mosolygás, belső öröm kell, kivetüljön belőlünk. A tegnap az egyik tanárnő azt mondta nekem a ballagás után, hogy én mindig mosolygós vagyok. S aztán elmondtam neki a bajokat is, melyek csak az elmúlt héten érte. A vihar kifödte a templomot, beszakította az ablakot, nem haladunk jó a temető és a templom előtti tér rendezésével. De képzeld el folyattam, annyi jó emberrel találkoztam, bíztattak, bátorítottak. És szinte már minden erre a vasárnapra, a vihar után rendbe került. A cég munkásai, akiket hívtam rögtön jöttek a segítségünkre. Amikor kértem a számla kiállítását, azt mondták, hogy mondjunk el egy imát értük. Készen vannak a felújított kelyheink. Csiky Gábor értesített, hogy be tudja szerezni a táskát, a mivel méltóságteljesen otthon is ki tudom szolgáltatni az úrvacsorát a betegeknek, időseknek. Értesített az egyik kedves ismerős, hogy terveinket 1o ezer lejjel fogják támogatni. Számomra ez mind azt jelenti, hogy ma is, nagyon sok jó ember él. Jézus bár meghalt a kereszten, de az ő szeretete közöttünk létezik. Családlátogatáson voltam a héten, rossz állapotban képzeltem el, egykori presbiterünket, s lám egy derűs, mosolygós család fogadott.
IV.” Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.” A szentírás, mint Isten szava a rendelkezésünkre áll. Olyan, mint egy folyamatos olvasmány, egy regény, egy tanulságos történet. Benne mindig, minden lapján ott van a remény. A keresztény ember belőle töltekezik. A legszebb és legigazabb tudomány, amit mindig is kutatnunk kell. Mert belőle Isten szól felénk.
Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!
Én ezt a reményt szeretném ma bennetek megerősíteni. Azzal a szándékkal, mellyel ti, Önök útjára bocsátották a gyermekeiket. Isten mindig bízik bennünk. A javunkat akarja még akkor is, mikor fájdalom van a szívünkben. Jöjjetek ezért a végtelen reményért imádkozzunk, ennek adjunk teret a szívünkben, és gyakoroljuk az önzetlen segítséget, melyre ma és minden nap elhív az Isten! Ámen.