Igazi felismerés

Textus: Lk 24, 13- 19 „Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt. Ő pedig így szólt hozzájuk: Miről beszélgettek egymással útközben? Erre szomorúan megálltak. Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? Mi történt? – kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki cselekedetben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt.”

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

Az evangéliumokban rögzített történetek szépen számolnak be arról, hogy a feltámadása után Jézus miként jelent meg a tanítványainak, sőt a tágabb értelemben vett követőinek is. De mindegyik tudósítás kiemeli azt a tényt, hogy a tanítványok nem ismerik fel az első pillantásra, találkozásra Jézust. Ezek a szentírási szövegek is megerősítik azt az unitárius felfogásunkat, hogy valami rendkívüli történt Jézus feltámadásával. És ő nem testben, hanem lélekben jelent meg a tanítványoknak, hogy őket buzdítsa és bátorítsa azon tanítások terjesztésére, melyekre ő készítette fel. Szinte mindegyik evangélium csodával határos módon mutatja be az ő feltámadását, s ugyanakkor világossá teszik az a tényt, hogy a tanítványok halálra vannak rémülve. És lehetőleg nem mutatkoznak a nagyvilág előtt. Hanem bezárkóznak és várják, hogy mi fog velük történni? Azok a tanítványok, akik mellette vannak, mellette élnek. Nagypéntek után, megijednek. A rettegés és kétségbeesésé veszi hatalma alá a szívüket. És ebben a félelemben, már nem akarják tudni, vállalni a Jézussal való ismeretséget.

Két okból kifolyólag is választottam e mai alkalomra ezt a szentírási gondolatot. Az első oka ennek, az, hogy húsvét után vagyunk és foglalkoznunk kell a Jézus halála és feltámadása utáni időszakkal és történtekkel. A másik oka ennek az, hogy nagyon félelemben és rettegésben élnek ma is. Ha az evangélisták nem írták volna le ennyire szépen és közérthetően Jézus életét, tanításait és feltámadását, akkor talán ma nem lenne kereszténység. Mert a szentírásban minden mondatnak jelentősége van. Minden szó és gondolat mögött mély tartalom és lényeges elem lakozik, mely által a szerzők üzenni akartak az utókornak. Ezért is tekintünk mi értelemmel és érzelemmel a szentírás minden mondatára. Így Jézus feltámadására is. És ezért fontos, hogy e mai vasárnapon az emmausi tanítványok történetével ismerkedjünk meg.

A másik ok, amiért ezzel a témával akartam foglalkozni, az éppen a jelenlegi és sajátságos helyzetünk. Miközben természetes az a tény, hogy védeni akarjuk magunkat és a mellettünk élőket e szörnyű vírus fertőzésétől, úgy érzem, félelem uralkodik el rajtunk. Ahogy egyre több személy fertőződik meg e vírussal és a kórházban kezelik őket, úgy jobban emelkedik e félelem szintje is a mi közösségünkben. Olyat is hallani, hogy miért éppen itt kezelik őket. Több gondot kellene fordítani a megelőzésre. Akik elkapták, azok megérik a pénzüket. Vigyáztak volna jobban magukra, és még sorolhatnám. Bizonyára van benne igazság, de egy biztos, a kórház a beteg emberek számára van. Őket gyógyítani és kezelni kötelesség.

Ami a mi részünket illeti, az a felvállalt szerep és kötelesség, hogy valóban vigyázzunk magunkra. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy a minimálisra csökkentsük a kockázatot arra, hogy e vírus hordozói legyünk. De úgy gondolom és érzem, nincs semmi szükségünk a félelemre. Mert a vallásos ember élete az Isten kezében van és ott is van a legjobb helyen. Amit tehetünk, és tennünk is kell nyilvános és zárt helyen imádkoznunk kell a betegekért, a családtagjaikért. Mindazokért a személyekért, akik őket gondozzák, és értük aggódnak a szeretteik. Foglalkoznunk kell ezzel a félelemmel, mert hanem dühöt és haragot szül és szít bennünk azok irányába, akik elkapták ezt a fertőzést. A mi szívünkben azonban nem félelem, harag és rosszindulat kell, legyen, hanem megértés, szeretet és aggodalom az őket gondozók irányába.

De hadd mélyedjünk el a szentírás e részének tanításában.

I.Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, 14és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. A hagyomány szerint:  Kleopás, Mária sógornője és Simeon, aki később Jakab után a jeruzsálemi gyülekezet vezetője lesz, Jerzsuálemből Emmaus felé tartanak. A két település 6o futamnyira van egymástól, mai számításunk szerint 11 kilométerre egymástól. Úgy is ismerjük a felolvasott szentírási részt, mint az emmausi tanítványok. Izraelben legalább négy Emmaus település volt. Így a biblia kutatói először nem tudták meghatározni azt a helyet, melyet a szentírás említ. Hiszen ez csak 7 mérföldnyire volt Jeruzsálemtől, s a többiek 3o- 4o kilométeres távolságban. Aztán az ásatások után valóban rábukkantak erre a településre, mely Jézus korában a gazdag zsidóknak volt az üdülővárosa. Ezt a történetet csak Lukácsnál olvashatjuk. És az evangélista ezt a könyvet Teofilusnak ajánlja fel, egy gazdag római tisztviselőnek, aki valószínű éppen Emmausban lakott. Lukács evangélista, aki valószínű az ő rabszolgája volt és Teofilusnak felszabadította. Úgy kezelte, mint saját fiát. Mi lett volna a legnagyobb köszönet, ha éppen nem az, hogy Jézus evangéliumát éppen Teofilusnak ajánlja. Ebből pedig eligazítást nyer az a tény is, hogy Jézus nem csak a szegények apostola, hanem a gazdagokért is, akik keresik Istent, és tisztelik az ő tanítását. Az ásatások mind azt bizonyítják, hogy Jézus idejében Emmaus egy üdülő városa, amolyan gazdag külvárosa Jeruzsálemnek. Így az is következtethető, hogy Kleofás és Simeon jómódú zsidók voltak, akik Emmausban laktak, s csak húsvét ünnepére mentek fel Jeruzsálemben. Így bizonyítást nyer a szentírás tanítása, mely szerint még aznap visszamennek Jeruzsálembe és elmondják ezt a tanítványoknak.

II. 15Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. 16Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt. Igazán itt kezd érdekessé válni a történet. Kleopás és Simeon vitáznak egymással a Jeruzsálemben történtekről. Bizonyára megosztotta őket az a tény, ami Jézussal történt. És nagyon is emberi hozzáállás nyilvánul meg ebben a gondolatban. Jézus maga az, aki melléjük szegődik, de ők nem ismerik fel. Mintha nem lenne tiszta a látásuk. És ez az útitárs együtt megy velük.  De valami gond van a látásukkal, hiszen nem ismerik fel Jézust.

III. Kleopás és Simeon értetlenkedve hallgatja ennek az idegennek a kérdéseit. Úgy tűnik ez az idegen nem hallott az ünnepen történt dolgokról. Jézus pedig kérdezi Kleopástól: Mi történt? És erre válaszolnak, az, ami Jézussal Jeruzsálemben esett. Hiszen ő szóban és cselekedetben hatalmas próféta volt Isten és a nép előtt. Időközben haza érkeztek és a tanítványok hívták ezt az idegent, hogy töltse náluk a vacsorát és az éjszakát. S amikor vacsorához ültek Jézus megtörte a kenyeret és ebből ismerték fel az emmausi tanítványok, hogy Jézussal találkoztak. Nem hevült- e a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk és feltárta előttünk az írásokat!

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!Az emmausi tanítványok mi vagyunk. És vándoroltunk a húsvéti ünnepünktől e mai vasárnapig. Jézus életünk minden napján mellénk szegődik. Vele együtt kereshetjük az élet értelmét és célját. Talán sokszor a lelkiismeret hangján minket kérdez, mi történt az életünkben, az elmúlt ünnepben, a félelmeinkkel? És a legtöbbször éppen tőlünk függ, hogy felismerjük- e őt az élet történéseiben.

Feltétele van annak, hogy őt felismerjük az életben, mint ahogy ez a feltétel ott volt az emmausi tanítványok életében is. Ők estére magukhoz hívták, vacsorával kínálták. És éppen a kenyér megtörésében ismerték fel benne a Krisztust.

Be engeded- e az életedbe Jézust? Tudsz- e azonosulni tanításaival? Példázataiból okulva, tudsz- e másokon segíteni? Hiszen az emmausi tanítványok másik erénye éppen abban volt, hogy ezt az élményt nem tartották meg maguknak. Gyorsan visszamentek Jeruzsálembe és elmondták a többi tanítványnak Jézus feltámadását.

Mert ma is ebben áll a tanítványság. Istent imádni, őt dicsőíteni, és Jézus tanításait a gyakorlatba ültetni. S Isten hatalmas terveiről és tetteiről bizonyságtételként beszélni.

Beszédemet egy történettel zárom: A remete, aki jelet kap Istentől. A remete egyszer az erdőben meglátott egy héját, aki éppen húst vitt a fészkébe, amit aztán kis darabokra szakított és nemcsak a saját fiókáit etette meg, hanem egy sérült varjúfiókát is.

A remete csodálkozott, hogy a héja megetet egy ilyen kis varjút és azt gondolta: Isten küldött nekem egy jelet. Ő még a kis sérült varjúfiókát sem hagyja el. Ő még a héjának is megtanította, hogy etetnie kell egy másik árván maradt sérült madarat. Isten minden teremtményének megadja azt, amire szüksége van. Nem akarok magam miatt aggódni többé! Isten megmutatta nekem, mit kell tennem. Nem gondoskodom többet élelemről, Isten majd gondoskodik rólam is. Így is tett. Leült az erdőben, nem mozdult el a helyéről, csak imádkozott. Három nap és három éjjel nem evett, nem ivott, csak imádkozott. Három nap után annyira legyengült, hogy a kezét sem tudta felemelni. A nagy gyengeség miatt elaludt. Álmában megjelent egy angyal.

Az angyal összevonta szemöldökét és azt mondta:

- A jel valóban neked szólt. De azért, hogy megtanuld utánozni a héját!

Isten segítsen a jeleket meglátni, értelmezni és azokat elfogadni. Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc