Igyekezzetek jót tenni!

Textus: Róma 12,9-13 „a szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak. A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet.” Zsolt 41, 2 „Boldog, aki a szegénynek gondját viseli! A nyomorúság napján megmenti őt az Úr.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Örök emberi igény jó és megelégedett életet élni. Azt szeretnénk, ha a családunk és környezetünk kiegyensúlyozott, örömteli állapotban lenne. Azonban megtörténik, hogy kibillen az egyensúly, sérül az elképzelésünk, kerékbe törnek az álmaink.

Életünk egész folyamatában a tanulás jellemez minket, szinte örökké vágyódunk az új ismeretek megszerzése után, és mégis bármennyi tudást sajátítunk el, vannak olyan kérdések, amelyek csak emberi értelemmel megválaszolatlanok. Nem tudjuk az értelemet és az érzelmet kielégíteni azzal, ahogyan mi látjuk és felfogjuk a dolgokat.

A XII- es diákokkal erkölcsi dolgokról tanulunk az iskolában. Köztük van az eutanázia kérdése, a jó halál is. Mert egy örökös dilemma, hogy mit tegyünk akkor, amikor az élet már elviselhetetlen, fájdalmaink határtalanok, és már csak a gépek tartják fent a beteget.

A vallásos ember az élet szentsége foglal állást ilyenkor is. Ugyanis, ha elfogadjuk Istentől a jót, akkor miért nem fogadnánk, el, vagy éppen szenvedjük el a rosszat is. A csendes szív film is ezt a témát dolgozza fel. Egy dán családban az édesanya gyógyíthatatlan betegségben szenved, a férje orvos, két lányuk már felnőtt, így távol vannak a családi háztól. Az egyiknek rendezett családi élete van, a másik állapota instabil, kedélyjavító szerekkel tartja kordában betegségét.

És az édesanya eldönti, véget vet az életének. Mivel kiszámítják, hogy nem éri meg az ünnepet, ezért hazahívják a gyermekeket, eltöltenek egy pár órát együtt, és készülnek az elválásra. Azonban az utóbbi napok eseményei megtelnek érzelemmel. Mert nem olyan könnyű elválni. A gyerekeknek, a férjnek, nemcsak az egészséges, hanem még a beteg feleségre és édesanyára is szüksége van. Csodálatos feldolgozása annak a ténynek, hogy ami kívülről nagyon egyszerűnek tűnik, az elválás, az elmúlás, az milyen mély belső lelkierőket mozgat meg. Mennyire mély források fakadnak fel. És ott állunk sajátos egyéni kérdéseinkkel, melyekre mindannyiunknak válaszokat kell keresnünk. Kertészffy Margit: Az élet célja versében a következőket írja

 

A kicsinyben meglátni a Nagyot,

A rezgő harmatcseppben a napot,

Az apró magban erdők zúgó fáit,

A hétköznapban Isten szent csodáit,

Fakadó rügyben ezredévek láncát,

Szálló porszemben büszke bolygók táncát,

Halott kövekben élet lüktetését,

Unott munkádban léted küldetését.

O! nézd, o! lásd kicsinyben a Nagyot!

Ez árva földön mily nyomot hagyott

Az, Aki csillagról csillagra lépked

S irgalmasan Magára vette vétked.

Láss Végtelent a múló pillanatban,

Az ég hatalmát gyönge önmagadban

S ha így legyőzted a teret, s időt

O! megtaláltad – – mindörökre – – ŐT!

 

Mi, akik eljövünk minden alkalommal, Istennel beszélgetni, hozzá imádkozni, így találjuk meg őt kísértéseink és gondjaink közepette. És ma az előbb elmondottak felvezetésével szeretném a keresztény, vallásos élet igenlését értelmezni és alkalmazni sajátosan egyéni és közösségi életünkre.

Öt témában akarok ma ezekről a szentírási gondolatokról beszélni és ezek a következők: képmutatás, gyengédség, buzgóság, kitartás és a szegényekről való gondoskodás.

I.” „A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz,” Ebben a mondatban Pál apostol három dologról beszél: képmutatásról, az iszonyodásról és ragaszkodásról. Nagyon sokszor megtörténik, hogy a jó gyakorlása, a szeretet megélése nem magáért a cselekedetért történik, hanem a személy, vagy akár a csoport fényezéséért. Azért teszünk jót valakivel, hogy felnézzenek ránk, elismerjenek, dicsérjenek. Pedig Jézus azt tanította, hogy amikor te jót teszel, nem tudja a te bal kezed, mit cselekszik a jobb. Általában a gyermek őszinte és alázatos, aztán tőlünk a felnőttek világából megtanulja az eligazodás, az érvényesülés kiskapuit. Néha a mi életünk is olyan, mint egy színdarab, s csak amikor legördül, a függöny jövünk rá arra, hogy hol és miképpen rontottuk el az életünk.

Azonban nem lehet a végletekig játszani, mert előbb- utóbb kiderül, mi is van a szívünk mélységében. És így tönkre mennek a házasságok, felbomlanak a baráti kapcsolatok, melyek igazán mindig is sivárak, felszínesek, tartalmatlanok voltak. Hiszen, amikor szükségünk van a házastársra, a szülőre, a gyermekre, akkor derül ki, milyen mély, vagy éppen sekélyes a kapcsolatunk. S milyen jó levenni az álarcot, őszintén állni Isten és emberi előtt, abban a tudatban, hogy mielőtt már megszólalnánk, Ő már tudja, mire van szükségünk, mi az igényünk.

Mi kevésbé hangsúlyozzuk unitáriusok a rossz, a gonosz, a sátán jelenlétét ebben a világban.  Mert nem személyesítjük meg. Hitünk szerint csak Isten van, aki nekünk szabad akaratot adott, hogy dönthessünk, határozzunk, ítéletet mondhassunk. De amikor távol tartjuk magunkat a rossztól, akkor megőrizzük lelkünk nyugalmát. Nem piszkoljuk be az emberi érzéseinket. Nem adunk teret a lehúzó gondolatoknak, érzéseknek az életünkben. Mert a fénnyel, ami a lelkünkben van, elűzzük azt a sötétséget, mely rajtunk is uralkodni igyekszik.

Amikor a csecsemőt a szülő felemeli, a kisgyermek apró kezeivel édesanyja, édesapja nyakát átöleli. Amikor járni tanul, megfogja a kezét. Amikor hívatást, szakmát, társat, munkahelyet választ kikéri a szülők véleményét. Mert ragaszkodik a jóhoz. És a szülő a jóságot testesíti meg a gyermek életében. Az Istent képezi le a szülő a gyermek életében, aki nemcsak mesét olvas, szentírási történetet magyaráz, hanem Isten elé viszi az apróbb, vagy nagyobb gondokkal.

II.” a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők.” A mai világ nem a gyengédségről és nem is a tiszteletadásról tesz bizonyságot. A gyengédséget sokan gyengeségnek, és a tiszteletadást önmaga lefokozásának tartja. Pedig éppen ezek által leszünk erősek, és tisztelettudóak.

Murányi Sándor Olivér és Tóth András: Panasz helyett könyvében olvastam Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gyergyói gyermekeiről. Itt jöttem rá, hogy az élettől és a családi gondoktól megviselt gyermekek és fiatalok életében mennyire fontos a gyengédség és a tiszteletadás. Azoknak a személyeknek, akik otthon ezeket az öleléseket nem kapták meg, egy életen keresztül magukkal cipelik azokat a nehéz terheket, melyeket otthon megtapasztaltak. Azt a tényt, hogy őket senki sem szereti. Márpedig a gyengédségre mindenkinek szüksége van.

Ebben a könyvben a fiatalok, gyerekek vallanak az életükről. Többségük rendezetlen családból származik, ahol az édesapa, nevelőapa iszik, veri a gyermekeket, de még a feleségét is. A gyermek és fiatal csak erőszakot, csúnya beszédet, modortalan és embertelen viselkedést lát.

Amikor mi Istenhez közel jövünk, akkor nekünk is több gyengédségre, simogatásra, meghallgatásra van szükségünk. És ezt hol érhetnénk el, ha nem itt a templomban.

Nemrég az egyik idős egyháztagunkat látogattam meg. Előtte felhívtam telefonon és egyeztetettem a látogatás időpontjával. Mondtam neki, viszek egy kicsi szeretetcsomagot. De ő azt válaszolta, semmire se nincs szükségem, csak arra, hogy imádkozzunk, beszélgessünk.

III.” a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok.” Ki ne fáradna el a mai világban. Ki ne merülne ki egy- egy hosszú hét után. Ki ne érezné azt, amit Illyés próféta is érzett, elég, oh, Uram. Erőm feletti utat adtál nekem.

Mert még az általunk választott, az isteni megbízatással és küldetéssel rendelkező ember is elfárad tevékenysége végzése közben.

Én, amikor gyermek voltam szülőfalumban fizikai munkát is kellett végeznem. Mivel korán elveszítette a családom a férjet, édesapámat, bár igyekezett mindenki pótolni a hiányát, de dolgozni kellett, kapálni, kaszálni, állatot tartani. És emlékszem, ma is érzem, mennyire kellemesek voltak a pihenések. A fizikai fáradtság után jól volt egy- egy forrás vizével felfrissülni, tisztálkodni, ilyenkor vasárnap ünneplőbe öltözni.

Igazán úgy tudjuk szolgálni az Istent és az embertársainkat, ha megpihenünk. Mert nemcsak fizikai, hanem szellemi és lelki fáradtság is van. S milyen jó lenne, ha sok ember érezné, hogy szüksége van e hajlékban való töltődésre.

Pál apostol buzgóságra inti a római gyülekezetet. Nem lehet csak úgy lomhán, tessék- lássék módon Istennek szolgálni. Erő, lendület, kitartás kell az Isten felé való közeledésünkben. Mi nagyon sokszor passzívak is tudunk lenni, akár a házastársi viszonyunkban, gyermekeinkkel való kapcsolatunkban, akár még a szüleinkkel. Úgy gondoljuk felnőtt emberek, s így nincs szükségük ránk, a meglátásainkra, akár a segítségünkre. Pedig az emberi kölcsönhatás egyik igen szép formája az, amikor tudjuk alakítani, formálni egymást úgy, hogy ne sérüljön a személy egyénisége, beállítottsága, s változásait, annak mozgató rugóit éppen saját maga ismerje és használja fel.

Istent szolgálni egy különleges hívatást jelent. Világiak és lelkészek ezt csak örömmel tudják végezni. Elsősorban nem a megélhetésért, hanem az isteni, erkölcsi dolgok érvényesüléséért. Az én Atyán mid ez idáig munkálkodik, így én is munkálkodom mondta Jézus.

IV.” A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.” Gyors, pontos és azonnali eredményre várunk a munkánk után. De vannak helyzetek, amikor ez nem teljesül. Ilyenkor a legtöbbször feladjuk. El kezdjük vádolni önmagunkat, környezetünket, és magát az Istent. Ma már elég nehezen lehet a kitartást, a fel nem adást éltetni személyes és közösségi életünkben.

Pedig csak rendszeres, pontos, megbízható munkával és hosszú tervekkel lehet eredményeket elérni.

Közel három éve tervezzük a templom előterének visszaállítását arra az arculatra, ahogyan azt Pákey Lajos megtervezte. Sok segítséget, támogatást kaptunk ebben az irányban, de gáncsoskodást is. Több tanulmányt, vizsgálatot kellett elvégeztetni. És most úgy látszik ez év elejére készen lesz az építési engedélyünk. Ezt nem is az emberi akarat, szándék megvalósulásának tartom, hanem Isten céljának, melyet éppen életünk által valósít meg. Mert ez által e templom szépsége bekerül e város életének körfogásába. Mert Istent és az Ő házát nem kovácsolt vas, kapu mögé kell zárni, hanem megnyitni, oda hívogatni a megfáradt, ellankadt, töltekezésre vágyó embereket.

V.” „Boldog, aki a szegénynek gondját viseli! A nyomorúság napján megmenti őt az Úr.” Amikor a szegénységet említem, akkor a legtöbben a fizikai szegénységre, a nélkülözésre gondolunk. De szellemi és lelki sivárság is lehet. Vacogunk az egyedülléttől, a fájdalom mélységeiben egyedül maradunk. És ezen életsors megváltásához nincs szükség a pénzre, anyagiakra. Hanem csak egy jó szóra, ölelésre, bíztatásra.

 

 

Beszédemben megosztok két történetet, az első címe: Hol vagy?

Homály takarja azt az idilli időt, melyet az első emberpár, Alkotójával tölthetett. Éden kertjében, gyönyörű környezetben, boldog örömben és szeretetben. De az ember engedetlensége miatt, hamarosan bekövetkezett, az élő Istentől való elszakadás, fájó tragédiája! És elhangzott, a Teremtő Isten ajkáról, az előle menekülő ember utáni vágyának, legfájdalmasabb szava: ,,Hol vagy?" Istennek ez a fájdalmas kiáltása, olyan erőteljes volt, hogy hosszú évezredeken át, még most is, ma élő nemzedékünk idején is, hallható!

A második pedig a következő: Történet a tudatosságról

Mahatma Gandhit Indiában a hatóságok elvei miatt bebörtönözték.

 

 Amikor végre szabadon engedték, megkérdezte: „Maradhatnék még egy hetet?” Normális ez a fickó? – tanakodtak az őrök.

De ő megmagyarázta: „Nagyon nagy ez a börtön, rengetegen vannak itt, és épp egy speciális meditációs technikát tanítok az embereknek, de még egy hétre szükségem van, hogy befejezzem. Ha még egy hetet maradnék, befejezhetném ezeknek az embereknek a tanítását, amiért nagyon hálás lennék”.

 

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

 

Hol vagy? Kérdezi ma is Isten tőlünk. Hol tartasz azon az úton, melyen elindultál, végig jártál az ökumenikus istentiszteletek alkalmával.

Jöjjetek, hogy az áldások és a megpróbáltatások városai közötti vándorlásunkban mi válaszoljunk hittel, elkötelezettséggel és szeretettel! Ámen.

 

 “Tégy meg minden jót, ami tőled telik,

Amilyen eszközzel csak tudod,

Amilyen módon csak tudod,

Ahol csak tudod,

Akivel csak tudod,

Ameddig csak tudod.”

(John Wesley)