Irgalmasnak lenni!

Textus: Lk 1o, 31 „Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte.”

Ézsaiás 58, 6- 9a „Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg a kenyeret az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged sebed. Igazságod jár előtted és az Úr dicsősége lesz mögötted. Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok!

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Ma egy olyan világban élünk, amikor a személyes felelősség vállalás egyre hanyatlik. Amikor baj, gond van a házaséletemmel, a gyermekemmel, a szüleimmel, a közösségemmel, akkor inkább elmenekülök a probléma elől, mintsem szembe nézzek, orvosoljam, vagy rá megoldást keressek. Személyes és közösségi életpéldák garmada bizonyítja, hogy szinte menekülünk keresztjeink hordozása elől, mintsem azt örömmel felvállalnánk, Istenért, Krisztusért, önmagamért teljesíteném. Igyekszünk másra vetni, hárítani, kibúvókat keresni, magyarázkodni. Mert rettenetesen nehéz a szembe nézés önmagammal, az Istennel, embertársaimmal. Hiszen egy örök félelem lakik bennünk. Fel tudom- e vállalni, meg tudom- e valósítani, megfelelek- e a feltételeknek? Ott van az aggódás, a kétségbeesés, a jajveszékelés, hogy miért nekem kell, ezzel szembe nézzek? Isten miképpen oszthatta  ezt a nehéz feladatot megoldásra nekem? De miközben az elénk táruló akadályokat inkább megkerüljük, mintsem megküzdenénk vele, úgy lassan csökken az önbizalmunk, elvész, szegényedik a hitünk, és szinte megsemmisül az önérzetünk. Lassan bábúkká válunk, akiket ide- oda mozgathatnak, mint a bábszínházban, de elvész a tartásunk, meggyengül a gerincünk, odalesz az emberi tartásunk.

Még gyermek voltam szülőfalumban, Magyarzsákodon a kommunizmus idején, de idejekorán megtapasztaltam, hogy vannak érvényesülésre vágyó emberek. Ma úgy nevezem őket, hullámlovagok. Bizonyára itt is vannak ebben a városban. Akik minden helyzetben, minden rendszerben sikeresek akartak/ szeretnek lenni. Igyekeznek megfelelni az elvárásoknak, sőt sokszor még túlbuzgóan is végzik kötelességüket éppen mások kárára. Ők a pártkatonák, akik nyomásra, fizetségre mindent teljesítenek.

Ma azért is hoztam el a pap hozzáállását, viszonyulását az irgalmas szamaritánus példázatából, mert érzem, tudjuk, hogy óriási az elvárás a lelkésszel és családjával szemben. A néphit szerint a jó lelkész mindent meg kell, oldjon, szépen imádkozzon, prédikáljon, családot látogasson, házat szenteljen, gyermekeket, ifjúságot neveljen, szentírást magyarázzon, szeretetszolgálati, szociális munkát végezzen, beteget gyógyítson, építsen, javítson, az egyházi épületek jó gondnoka legyen.

És a pap, akárcsak ebben a jézusi példázatban biza néha, vagy gyakran megrovásban részesül. Nem segített a bajba jutott szegény emberen. Ott hagyta őt, halálra ijedten, fél holtra verten, betegen. Nem hallgatja meg, nem hajol oda, képtelen felemelni, nem áll készen az áldozathozatalra! És még sorolhatnám. Ezt a negatív előítéletet, amennyiben egyesekben ez létezik, szeretném, ha a mai beszédemmel el tudnám oszlatni, érzékeltetni, hogy a pap méltóságát nem a külső forma, az előírások, az egyházi törvények adták és adják meg. Melyet az irgalmas szamaritánus példázata is ismertet, hanem a belső tartása, a jelleme, az embersége, lelkisége és cselekedete. Éppen ezek azok az isteni világ jelenvaló valóságai, melyek a lelkészt mégiscsak kiemelik ebből a földi világból, és meglátásai, tudása és elkötelezettsége által nemcsak pappá, hanem prófétájává válhat az ő közösségének. Ezért is választottam az Ézsaiás próféta könyvéből a felolvasott verseket, melyekről a következő mondatokban beszélek.

I.Az első gondolatban Ézsaiás próféta a jogtalanul felrakott bilincsek leoldásáról beszél. Mert annyi bilincs van az életünkben, sok a megkötés, biza van, amikor korlátok közé szorítva érezzük az életünk.

 

Reményik Sándor: A gondolat szabad versében írja

Bilincs a kézen, az ajkon lakat,

De felhők felett, de vizek alatt

Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!

…………………………….

Szabad vagy, mint űrben a fénysugár,

Szabad, mint a morajló tengerár,

S csak öntörvényed s korlát, határ.

 

Élet, Halál: minden beléd merül,

És bíróul fölötted ki sem ül,

Csak aki lát – az Isten egyedül.

 

Csak mennyire nehéz ezt a belső szabadságot megtalálni. Lerázni, letörni a bilincset, mely csak e földi világhoz köti életünk. Megszabadulni a kötöttségektől, a szokásoktól, az evilági elvárásoktól. A próféta egy olyan böjtről beszél, ahol felszabadul a test és a lélek. Nem maradunk meg a szokványosban, az élet mocsárjában, hanem felül akarunk emelkedni önmagunkon, sérelmeinken, megpróbáltatásainkon. A bilincs megfoszt a szabadságunktól, de sok embernek biztonságot is adhat. Meg van kötve a kezem, nem tehetem, hangzik sokszor akár közvetlen környezetünkben is. Pedig ilyenkor könnyebbségnek tartjuk, hogy nem nekünk kell döntenünk, végrehajtanunk. A bilincs olykor még magyarázatot is adhat, hogy mi, nekünk miért is nem sikerült teljesíteni az elvárásokat. Pedig, ha erősen megszorítjuk a kezünket, akkor a bilincsek is csak úgy percennek le rólunk, mint amelyek igazán sosem gátolhatták, korlátozhatták emberi életterünket.

II.A második gondolatban a próféta a járom köteleinek kibontásáról, az elnyomottak szabadon bocsátásáról, és a járom összetöréséről beszél. Európának ez a része, ahol mi is lakunk, vajon hányszor tette már igába, járomba a fejét. Hány alkalommal húztak már mézes madzagot az orrunk előtt, és etettek mézes- mázas szavakkal, körül írva szabadságunkat, eladva nemzeti identitásunkat. Úgy jártunk, mint az igavonó állatok, melyekkel a gazdájuk kedvesen beszél, amíg a nyakukat és fejüket járomba nem teszik, majd pedig erős terhelésre fogja őket, hogy máskor még a szabadságra se gondolhassanak.

Valljuk be elnyomott nép vagyunk saját szülőföldünkön. Egyre kevesebb az érvényesülési, kitörési lehetőség. Miközben a fejlesztésekről és növekedésről elmélkednek egyesek, látjuk és tapasztaljuk, hogy egyre kevesebb a munkahely, és nincs mit kezdeni a megtermelt eszközökkel, termékekkel. Olcsón, áron alul adjuk magunkat a rendszernek, mely lassan nem ismer sem Istent, sem embert, csak egyedül a jövedelmet. S az egyén érvényesülése által feláldozza, ha kell a családot, nemzetet és hazát. A szabadság visszanyerése azt jelenti, hogy én saját magam gazdálkodom az időmmel, a tehetségemmel, a lehetőségemmel.

A járom itt Izrael leigázását, mint országnak az elfoglalását jelenti. Erővel, vagy önkéntesen, de a nép járomban tartja a fejét. De a vágy megvan a felszabadulásra. Igény van az ország visszanyerésére, újbóli elfoglalására. Ez a járom, nemcsak a rendszerek, és nemcsak a lehetőségek, hanem önmagam jármát is jelenti. Amikor kényelmesebb a járomban tartani a fejemet, az életemet, mintsem, Istennek szentelt életet élhessek.

III.A harmadik gondolatban négy dologra hívja fel a próféta a figyelmünket: az éhségre, a hajléktalanságra, a ruházkodásra és az elzárkózásra. Ma kevésbé van környezetünkben jelen a fizikai éhség, de annál nagyobb a szellemi és lelki alultápláltság. Óriási az igénytelenség ezen a téren. Olyan sokszor távol maradtak már az értelmi és érzelmi világ áldásaitól egyesek, hogy megfeledkeztek annak szükségletéről. Szinte tele van a környezetünk a népbutítás és a szélhámosság eszközeivel. Csak akkor veszik észre sokan ezt a mélységes sivárságot, amikor környezetükből, családjukból valaki élete egyszerre csak megszűnik a földi létben. Nekünk pedig az a kötelességünk, hogy mindig emlékeztessük őket a lélek igényére, annak a belső tápláléknak megszerzésére, melyre minden keresztény ember elkötelezi magát.

Egyre több, szebb és csodálatosabb hajlék épül a környékünkön is. De vajon annyira szépek- e ezek az otthonok belülről is, mint amennyire kívülről megtervezettnek tűnnek? Mert még ezekben a palotákban is lehetünk hajléktalanok, ha nincs mellettünk egy szerető családtag, aki végig kísér bennünket életünk útján. S milyen jó lenne, ha lelki otthonaink építésére is annyi energiát, időt, anyagiakat áldoznánk, hogy a mi lelki hajlékunk déli fekvésű, panorámás otthon, nyitott alakú és szép környezetű legyen.

Rengeteget költünk ruházatunkra, mellyel testünket fedjük be és védjük az idő viszontagságai ellen. Szalonok, vállalkozások, bemutatók vannak felépítve erre a szükségletre. De mibe öltöztetjük a lelkünket? Hogyan védjük a hideg ellen? Vagy miképp szeretnénk lelkünk érzéseit is szép ruhába öltöztetni? Mert valójában Isten nem azt nézi és látja, amit az ember, hanem az Isten azt látja, ami a szívben van.

Egyre jobb rendszerek védik a biztonságunkat. És gyakran nem közelebb, hanem távolabb kerülünk egymástól ezzel az elzárkózással. Mert csak a zár mögött érezzük védelemben magunkat. Pedig nem elzárkóznunk, hanem sokkal inkább nyitottabbnak kellene legyünk, hogy megértsük, és főleg elfogadjuk egymást, hitelveit. Istenbe vetett bizalmunk kell, segítsen nekünk abban, hogy egymástól ne távolabb, hanem közelebb kerüljünk, ebben az amúgy is meg tébolydúlt világban. Testvéreinkkel nem az elzárkózás által, hanem a kölcsönös tisztelet és szeretet érzésével tudunk egymás felé közeledni.

IV. Nagyon sok és mély seb van a kereszténység testén, akárcsak személyes életünkben. És ezeket nem mélyítenünk kell, hanem gyógyítanunk. A hogyan kérdésre pedig ott van a próféciában a válasz, eljön a világosság és a hajnalhasadás. Isten világossága kell közénk érkezzen, hogy megértsük, mi egymásra vagyunk utalva. Nekünk kell segítenünk a bajba jutottakon. Mi kell továbbítsuk azt a fényt, mely Isten jósága által felénk sugározza az isteni mérhetetlen, jóságos szeretetét.

V.Az ember kiáltására, segítségül hívására az Isten így válaszol: Itt vagyok. Milyen szép és csodálatos ez a mondat. Mert az ember istenkeresése nem hiábavaló. Nem is céltalanság. S nem is reménytelen. Hiszen az Isten tudja, mikor, hol, miképpen lépjen be az életünkbe. Nekünk csak imádkoznunk kell, kiáltanunk az egek Urához, és Ő máris így felel, itt vagyok. Mint ahogyan teszi ezen a héten is azokkal, kik minden este együtt imádkozunk.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Egyre több a nélkülöző, szenvedő, magányosságban élő ember. Várják ma is a segítségünket. Ne siess! Ne rohanj! Állj meg egy percre! Vizsgáld meg lehetőségeidet! Hallgasd meg panaszaikat! Alkoss, formálj velük is egy közösséget. Segíts rajtuk, mert jótetted által Isten szól hozzád, itt vagyok, veled vagyok! Ebben a munkánkban segítsen minket az Isten! Ámen.