Isten bátorítja Gedeont!

Textus: Bírák 6, 12- 16 „Az Úr angyala megjelent neki, és így szólt hozzá: Az Úr veled van, erős vitéz! Gedeon azonban ezt mondta neki: Kérlek, Uram, ha velünk van az Úr, miért ér bennünket mindez? Hol vannak mindazok a csodák, amelyekről atyánk beszéltek nekünk, amikor azt mondták, hogy az Úr hozott föl bennünket Egyiptomból? Most meg eltaszított minket az Úr, és Midján kezébe adott! Az Úr ekkor odafordult hozzá, és azt mondta: Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izraelt Midján markából! Én küldelek téged! Gedeon ezt mondta neki: Kérlek, Uram, hogy szabadítsam meg Izraelt? Hiszen az én nemzetségem a leggyengébb Manasséban, atyám házában pedig én vagyok a legfiatalabb! Az Úr így válaszolt neki: Én majd veled leszek, és úgy megvered Midjánt, mintha csak egyetlen ember volna.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Amikor jeles személyek emlékeivel találkozom, vagy ilyen személyekről olvasok, bennem mindig az a kérdés fogalmazódik meg, hogy vajon ki, mi adott erőt nekik tetteik végrehajtására. Hiszen mi emberek erőtlenek, néha gyengék és elesettek vagyunk. Magunkra maradottak, kiszolgáltatva érezzük mindennapjainkat, és nagyon sok esetben az az érzés kerít a hatalmába bizonyos élethelyzetekben, hogy nem lehet, nem tudunk helyzetünkön változtatni. És ilyenkor ránk telepedik egy keserű érzés, nyomasztó a légkör, fullasztó a kilátástalanság. Még a legderűsebb személyt is elkedvetleníti a hatalmas akadály, melynek legyőzésére nem lát megoldási lehetőséget.

Ilyenkor megtörünk, befelé fordulunk, visszavonulunk és elcsüggedünk. Céltalannak és reménytelennek látjuk a holnapot, kilátástalannak a jövendőt. S ha sokat ismételjük magunkban, vagy halljuk a pesszimizmust a környezetünkben, akkor még el is hisszük, hogy képtelenek vagyunk a változásra. Nem találunk magunkban elég erőt, vagy éppen lehetőséget, mely nekünk reményt ad, és kellő erőt azért, hogy a szűkebb, vagy tágabb világunkat alkalmassá, széppé és gazdaggá varázsoljuk.

Amikor a tegnap Dévára utaztunk a konfirmációra készülő diákokkal és a felnőttekkel részt vettünk a Dávid Ferenc emlékzarándoklaton, ezek a gondolatok voltak az elmémben, melyeket itt felsoroltam. Mert unitáriusokként nemcsak Déva várára néztünk fel, hanem egyházalapító püspökünk nagy és hittel teljes személyiségére, hogy neki élete árán is sikerült nézeteiről bizonyságot tenni. Egész életében tanulmányozta a szentírást, hirdette az örömüzenetet, és kereste Isten végső titkait az emberi életre. S amelyeket kiolvasott, megtalált a szentírásban, azok mellől egy tapodtat sem mozdult el, róluk le nem mondott, értük mindenét, még az életét is feláldozta.

Számomra is minden évben mikor elmehetek Dévára, a zarándoklaton túl, az utazás egy tanulmányi kirándulás, hiszen újból elolvasom a tanultakat, felelevenítem az elmúlt évek emlékeit, és egy kicsit úgy magamban aggodalmaskodok, hogy mi lesz, 5o- vagy éppen 1oo év múlva. Lesz- e, lesznek- e, akik hitünket tovább viszik, élik, s Isten létezését hirdetik.

Ezért is választottam e mai vasárnapra a felolvasott szentírási verseket az ószövetség világából, Gedeon történetéből. Mert ki kell, mondjuk, hogy nemcsak Izraelt fenyegette a veszély, s a midianiták minden évben elvitték a föld termését, hanem minket és látható és láthatatlan veszély érint. Ezeknek egy része kézzel fogható, érzékelhető, mások majd több évtized távolából fognak majd kiderülni. Három veszélyt jelölök meg mai beszédemben:

Én az egyik ilyen veszélynek a hiszékenységünket látom. A mai ember mintha nem akarna gondolkodni. Könnyel bedől az információ özönből áradó értesítéseknek. Nem kutatja az információ eredetét, kilétét. Elfogadja minden fenntartás nélkül, hogy a dolgok úgy történtek, ahogyan ő készen kapta. Hogy példát is mondjak erre, évekkel ezelőtt az, UH- ban mindig volt egy vezércikk, egy eszmefuttatás, ami tágította az olvasók látókörét. Ma pedig eltűntek azok a gondolatébresztő írások, melyek mozgásban, gondolkozásban tartják az olvasók szellem világát. Mintha itt is, már nem alkotókra, hanem csak fogyasztókra lenne szükség.

A másik ilyen veszélyt a kiszolgáltatottságban látom. Az ipari forradalom, de az utóbbi 1oo év is a fejlődésen túlmenően mind a kiszolgáltatottságot erősítette. Csak most látjuk igazán, hogy ha energia válság adódik, mekkora feszültség keletkezhet a társadalomban. Akár véletlenszerűen, akár megtervezetten kerül, a rendszer fogaskerekei közé egy porszem az óriási károkat tud okozni, hiszen több millió, vagy milliárd nagyságrendű személy élete kerül akár veszélybe is. Emlékezzünk csak arra, hogy a nagyszüleink, a szüleink mennyire önellátóak voltak, s mi főleg városon, teljesen a szolgáltatásokra alapozzuk az életünket.

A harmadik veszélynek én a felelőtlenséget látom. Ma egy olyan világban élünk, amikor a személyes felelősség vállalás kezd kimenni divatból. Senki semmiért nem felel, nem vonható kérdőre, minden úgy jó, ahogy van, és még sorolhatnám. Ha minket számon kérnek, vagy éppen mi kérünk számon valakit, jaj, azt már zokon veszik, és hatalmas lesz belőle a sértődés. Pedig alapjában véve az ember egy tökéletesedő lény, akire rá van bízva ez az áldott és szépséges világ.

Ezeknek a kérdéseknek a fényében szeretném ma a szentírási verseket sajátosan mai világunkra alkalmazni.

I.” „ Az Úr angyala megjelent neki, és így szólt hozzá: Az Úr veled van, erős vitéz!” Az Isten által való kiválasztottság, és az emberi küldetésben való bizonyosság nyerés egy csodálatos érzés. Gedeont kiválasztotta az Isten, hogy népének legyen a bírája és állítsa vissza a rendet, győzze le a midianitákat. A mai gyerekeknek, fiataloknak már tanítják hála az Istennek a pályaválasztást. Szakmai segítséget kapnak arra nézve, hogy milyen irányban tanuljanak tovább. De azt is látjuk, hogy sokan az oklevél megszerzése után nem abban a szakmában dolgoznak. S nem elég már egy főiskola, egyetem, hanem kettő, három, akár négy is kell ahhoz, hogy egy fiatal érvényesüljön. Vagy elvégzik az iskolát, s aztán teljesen más szakmában dolgoznak. Az én olvasatomban az isteni ihletettség nemcsak a papoknak, és egykor nemcsak a prófétáknak szólt, hanem minden embernek. És aki magában érzi, hogy Isten vele van, ő segít neki a küldetésben, annál boldogabb ember nem lehet. Tudják, ez az érzés benne van a pék kenyerében, a szakács főztjében, a tanár neveltjében, a földműves mezejében, pap beszédében és hívatásában, de még a politikus nép mellett való kiállásában is. Annál jobban senki nem tud megerősíteni, mint az Isten, amikor vele érezzük meg, Ő bennünk van, szent lelkének ajándékait bírjuk. Ez az érzés töltötte el Gedeon lelkét. És ma is ilyen emberek járnak, kelnek környezetünkben is, akik forró szeretettel végzik a munkájukat, hívatásukat.

II.” Gedeon azonban ezt mondta neki: Kérlek, Uram, ha velünk van az Úr, miért ér bennünket mindez?” Ez a párbeszéd, ami Gedeon és az Úr angyala között kialakult valami csodálatos és felemelő. Ma is, amikor imádkozunk, beszélünk az Istennel. Szomorúságunkban többször kérdezzük meg, miért ér bennünket a betegség, a nélkülözés, a bánat, szomorúság? Az Istennel, de még az emberrel való kapcsolatainkban, a legtöbb esetben akkor van a gond, amikor nem tudjuk elmondani a bajunkat. Nem akarjuk megnyitni a szívünket. A tegnap a gyulafehérvári templomban a konfirmációi készülő diákok megkérdezték az egyik gyóntató széknél megállva, hogy mire szolgál az az eszköz, majd válaszoltam nekik tudásom alapján. De ez a lelki gyóntatószék nekünk is itt van, az úrasztala mellett, amikor úrvacsorát veszünk, amikor készülünk az úri szent jegyeket magunkhoz venni. És amikor az imádságban esedezünk a bűnbocsánatért, Isten kegyelméért és irgalmáért, akkor megkönnyebbül a lelkünk. Akkor elfogadjuk az Isten akaratát. Dávid Ferenc is, ezért tudott meghalni nyugodt szívvel a dévai börtöncellában, mert érezte, hogy Istennel van eltelve, és akaratát vele tudja megvalósítani. Ezért nincs az az emberi szándék és akarat, mely ellene tudjon állni.

III.” Hol vannak a csodák, és miért adott midián kezébe az Úr?” Én nagyon szeretem a dolgokat párhuzamba állítani, mert úgy világosabb, és érhetőbb a történés mindannyiunk számára. És itt is látok párhuzamot a héber és zsidó népe történelme és magyar sorsunk között. Egy erős nemzetnek vagyunk a részei. Őseink történelme arról beszél, hogy szebb évszázadokat is életünk. Boldogak és sikeresek voltak itt a Kárpát medencében, amikor itt hazát foglaltak, országot alapítottak. Sok csoda is történt ahhoz, hogy nyelvünkben, kultúránkban mi itt megmaradjunk. A sanyargatás és nyomorgatás is emberi életünk része, csak az a kérdés, hogy mit kezdünk ezzel. Fel tudjuk- e dolgozni, el tudjuk- e fogadni, s előre megyünk hitünkkel és tudásunkkal? Én hiszem, hogy Isten minket is erre választott ki, ezt a közösséget, hogy ügyét képviselve, nemzeti azonosságunkat megélve, éljünk reformátorunk Dávid Ferenc szellemiségében, még akkor is, ha naponta áldozatot kell hoznunk.

IV.” Az Úr ekkor odafordult hozzá, és azt mondta: Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izraelt Midján markából! Én, küldelek téged!” Gedeon idejében a midianiták elvitték a gabonát, az állatokat, kirabolták az országot. Gedeonnak ezt kellett megszűntetnie, és a midianitákat legyőznie. Én csak három veszélyt jelöltem meg, a hiszékenységet, a kiszolgáltatottságot és a felelőtlenséget, de természetesen ennél jóval több van. Ha kimondjuk, ha nem egy új világrend látszik kialakulóban. És az emberi tervezés részét képezi. Az eszmék és elvek bedarálódnak, az ember jogai és kötelességei korlátozódnak, s egy láthatatlan, de érezhető hatalom veszi át az irányítást minden felett. Elég, ha csak egy szolgáltatóra gondolunk, ahol mikor szükségben vagyunk nem egy személlyel, hanem géppel beszélünk és kommunikálunk, de már nincs párbeszéd, nem értjük egymást, és nem segítenek hozzáállásukkal. A legalapvetőbb értékek, úgy, mint az ember identitása, és a család hívatása került veszélybe. Az emberi ego, és az egyéni boldogság pedig az egeket verdesi. S nekünk az a szerep jutott, az a küldetésünk, hogy védjük, óvjuk és kamatoztassuk unitárius értékeinket. Ahhoz pedig, hogy ezt a munkát el tudjuk végezni nekünk is meg kell bizonyosodnunk a felől, hogy Isten ezt várja el tőlünk. Mi azért megyünk el minden évben Dévára, hogy a kövek is beszéljenek hozzánk, és évszázadok múltával halljuk a várbörtönben raboskodó püspökünk tanító szavait. Ezzel az élménnyel telítve tudjuk csak úgy vállalni a keresztjeinket, hogy azok hordozása és felvállalása gyönyörűséges és könnyű legyen. Csak a tegnap is ott volt gyülekezetünk egyik idős tagja (Vass Emma néni), aki a fiatalos lendülettel vállalta az út nehézségeit és a Dévai várva való feljutás gyönyörűségét. Az egyik Dávid Ferenc versünkből idézek: Emlékezzünk

 

Összedobbant szívvel

Állunk meg e helyen

kérdez tőlünk a múlt,

van-e ki feleljen?

 

Azt kérdezi, hogy nekünk

 szent-e az örökség,

él-e lelkünk mélyén

novemberi emlék?

 

Dávid Ferenc hite

erősit-e minket,

ha néha borúsnak

látjuk jövendőnket.

 

Velünk kiáltsatok:

él az emlék s megtart.

Mindig azzal volt az Isten,

ki szépet s jót akart.

 

 

V.” Az Úr így válaszolt neki: Én majd veled leszek, és úgy megvered Midjánt, mintha csak egyetlen ember volna.”  Az Istenhez küldött fohászaink sosem maradnak válaszolatlanul. Mert imádságaink által éppen mi magunk erősödünk meg abban a tudatban, hogy velünk van az Isten. Őseink e hit nélkül nem tudtak volna hazát, országot alapítani. Ez a közösség, e hit nélkül nem tudta volna ezt a csodálatos templomot felépíteni. És mi sem tudnánk erőnk felett való út által ezt a templomot feljavítani.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Ez a vasárnap is az Úrral, Istennel való találkozásunk alkalma. Letettük a munka eszközét, hallgattuk az ő szavát, magunkba szívtuk tanítását. Tapasztaltuk kicsinységünket, feltérképeztük erőforrásainkat. És jeleket, csodákat kértünk az Úrtól, hogy segítsen minket, gyámolítson és vezessen. Jöjjetek és válaszoljunk a minket és családjainkat, közösségünket érintő veszélyekre hittel, keresztényi cselekedettel. Legyünk felelősen gondolkodó és cselekvő munkatársai az Istennek, elkötelezett tagjai a közösségünknek és aktív polgárai ennek a városnak. Ne engedjük azt, hogy megvezessenek bennünket. Ragaszkodjunk a hitünkhöz, a templomunkhoz. Tapasztaljuk és éljük meg a szabadságunkat, mely a jó, igaz és szép megvalósítására kötelez. És bármilyen körülmények között is éljünk, viseljük, hordozzuk boldogan, büszkén és őszintén keresztjeinket. Legyünk felelős gondolkodó, öntudatos személyek, kik Istenben és általa valósítjuk meg önmagunkat. Ebben segítsen az Isten! Ámen.