Isten bölcsessége

Textus: 1 Kor 2, 6- 1o „ A tökéletesek között azonban mi is bölcsességet szólunk, de nem e világnak, sem e világ mulandó fejedelmeinek bölcsességét, hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát nem feszítették volna meg. Hanem amint meg van írva: „ Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek. „ Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Embert és lelket próbáló időket élünk. Rengeteg dolog elveszítette értékét társadalmunkban, s olyan jelenségek látnak napvilágot közvetlen környezetünkben is, amelyek mérgezik, egyenesen aláássák az ember és Isten kapcsolatát. Az emberek egy része, úgy érzi, kezébe kell vennie sorsának alakítását, s ezt csak értelemmel, hit nélkül e világ örömeit és szenvedélyeit hajhászva tudja csak elérni. Fontosabb lesz minden a vasárnapi istentiszteletnél, a sajátosan földi dolgok kerülnek előtérbe. Egyre több szellemileg és lelkileg kimerült ember keresi a töltekezés lehetőségét. S úgy érzik egy hétvégi kirándulás, akár kisebb csoportos együttlét meg fogja tölteni a lelküket. Pedig az emberi lélek igazán csak Istennél töltődhet fel, hiszen része annak a szentléleknek, amely mindig kiárad azokra az emberekre, akik képesek azt befogadni, érzékelni, s emberi életüket istenien megélni.

Ezért különösen nagy felelősség hárul ránk Istenben bízó, vallásos emberekre, akik ezt a fizikai életet Isten ajándékának tekintjük, s úgy szeretnénk élni, hogy az értelmes, hasznos és példaértékű legyen.

Amikor teológiai hallgató voltam, az egyik vizsgaszesszió után, a csendes napokon Pál apostol megtéréséről beszéltünk, tanultunk. Számomra, akkor a megtérés egy távoli fogalom volt, és eléggé nehezen elfogadható és elképzelhető, hogy egy szempillantás alatt, valaki csak úgy megváltozik. Ma már úgy látom és tapasztalom, Isten sok csodát tehet velünk és általunk, hogy az ő ügye diadalra jusson. Nekünk csak oda kell helyeznünk az életünket, s engednünk kell, hogy ő vezessen, változtasson, ránk hasson, hogy az szép, tartalmas és gazdag legyen.

Én mindig, amikor leülök a számítógép elé, és készülök egy- egy szolgálat elvégzésére, egy kicsit elvonulok a családtagjaimtól, s keresem a csendet. Olvasom a szentírást és várom, hogy a gondolat, a beszéd mondanivalója megszülessen bennem. Magam elé képzelem az evangéliumból olvasott részt, s várom, hogy az isteni lélek a maga sugallatával hívjon, szólítson az ő üzenetének tolmácsolására. Így tettem az elmúlt héten is a bibliaóra, két temetési szertartás és egy keresztelő elvégzése kapcsán. S valami csodálatos és felemelő élmény megtapasztalni, ahogyan egy néhány fejezetből, versből, Isten üzen, hogy szavait, tanításait ma is itt újból tolmácsolni tudjam. De nemcsak az isteni szó, az üzenet fogalmazódik meg ezekben a mondatokban, hanem a mi közösségünk érzése, öröme, vagy éppen fájdalma, amit minden alkalommal Isten elé tárunk, hogy válaszoljon, a prédikációban, vagy e templom szentséges áhítatában.

Nekünk Isten elé járuló személyeknek van egy óriási küldetésünk. És ez nem más, mint azt a hívatás, hogy róla bizonyságot tegyünk. S hogyan tehetnénk róla nagyobb bizonyságot, ha nem úgy, hogy keressük őt a szentírásban, e templom csendjében, s egymás szemének csillogásában. Mi azért is döntöttünk úgy, hogy istentiszteleteinket közvetíteni fogjuk, ameddig erre lehetőség adódik, mert célunk azokhoz is eljuttatni a szentírás üzenetét, akik valamilyen okból nem jöhetnek el alkalmainkra. Sok szép ajándékot és adományt kaptunk ezzel a céllal, s számunkra kihívás úgy szolgálni Istennek, s az itt levő, vagy a világhálón követő embereknek, hogy abban az Isten szólaljon meg, s hívjon egy szép és áldott élet teljesítésére. Mert sok szép munkánk van egy héten keresztül, de ezek közül a legcsodálatosabb Isten előtt megállni és a tanítását hirdetni. E mai alkalommal pedig az ő bölcsességéről kívánok szólni a felolvasott bibliai versek alapján.

 

Reményik Sándor: Akarom verse jutott az eszembe

Akarom: fontos ne legyek magamnak.

 

A végtelen falban legyek egy tégla,

Lépcső, min felhalad valaki más,

Ekevas, mely mélyen a földbe ás,

Ám a kalász nem az ő érdeme.

Legyek a szél, mely hordja a magot,

De szirmát ki nem bontja a virágnak,

S az emberek, mikor a mezőn járnak,

A virágban hadd gyönyörködjenek.

…………………………………….

Legyek a drót, min üzenet megy végig

És cseréljenek ki, ha elszakadtam.

Sok lélek alatt legyek a tutaj,

Egyszerű, durván összerótt ladik,

Mit tengerbe visznek mély folyók.

 

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,

Míg le nem teszi a művész a vonót.

 

 

I.” A tökéletesek között azonban mi is bölcsességet szólunk, de nem e világnak, sem e világ mulandó fejedelmeinek bölcsességét, hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk.” Pál apostol minden szerénység nélkül arról beszél, hogy a tökéletesek között vannak az őt követőkkel. Az előző versekben a Lélek bizonyító erejéről beszél és tanít. Bölcsességet szólni egy rendkívüli lehetőség. Vagyis ő magát és az ő követőket Isten olyan küldöttének tekinti, aki nem az ékesszólás fölényével, hanem a beszéd és az igehirdetés isteni erőn való létéről beszél. Ez a tökéletesség így nem az embertől, Pál apostoltól származik, hanem Istentől, akinek a bölcsességét szólja. Így teljesen értelmét nyeri, és tartalmassá lesz ez a gondolata, hogy a tökéletesek között az Isten bölcsességét szólja. Az emberi élet nagy kihívása ezt az isteni bölcsességet megérteni, elfogadni és a magunkévá tenni. Mert igazán Istenben nyugszik meg a lelkünk. Ezt a bölcsességet jegyezték le a szentírási könyvek írói. S kereste az ember évezredeken keresztül úgy az Istent, hogy benne hitét, értelmét, és élete célját megtalálja. Isten bölcsességét felfedezni, arra rájönni, de főleg emberi életünkre alkalmazni egy hatalmas nagy kihívás mindannyiunk számára. Mert Isten maga a bölcsesség forrása. Olyan mélyről jövő buzgó vízforrás, amely felszínre hozza mindazt, amire az emberi lélek szomjúhozik.  Emlékszem gyermekoromban, az otthonunk udvarán levő kutat mindig megtisztítottuk. Kimertük a sok vizet, aztán belemásztunk a kút fenekére, s mindazt az iszapot, szennyet, amit átengedett a kút kövei, kimertük, kitakarítottuk. Majd vízzel lemostuk a köveket, oltatlan mésszel és sóval fertőtlenítettük, s közben csodáltuk, hogy a feltörő víz milyen gyorsan megtölti újból a kutat.

Isten bölcsességének forrásából ma is merítenünk kell. Csak oda kell hajolnunk a szentíráshoz és engednünk kell, hogy a lelkünket megtisztítsa, fertőtlenítse. S oltsa azt a szomjúságot, amely ér bennünket nap, mint nap munkánk végzése kapcsán. Pál apostol éles különbséget tesz e világ fejedelmeinek bölcsessége és Isten titkos bölcsessége között. Ebben a tudatban nekünk is úgy kell szolgálnunk, hogy ne felszíni vizekkel, mocsaras és lápos, iszapos, ingoványos talajra épített élettel, hanem az isteni bölcsességben bízó rendíthetetlen hittel tudjuk az Isten világát megteremteni és azt oltalmazni.

II.” azt az elrejtett bölcsességet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre.” Isten az embert képessé tette arra, hogy a szemével nézzen, de a szívével lásson. Mi a fülünkkel hallgatunk, de a lelkünkkel is hallunk, mi a kezünkkel tapintunk, és mégis a szavainkkal simogatunk. Mert Isten olyan mély és erős érzésekkel áldott meg bennünket, amely tehetségek egyedül csak bennünk-emberekben vannak meg. Amikor sírunk, vigasztalást, ha fájnak lelki sebeink, tőle gyógyírt nyerünk, amikor elesünk és tehetetlenné válunk, akkor mellénk rendel segítő társakat. Az ember életében olyan elrejtett erők mozdulnak meg a szükségben, vagy éppen az imádságban, amiről még mi magunk sem tudunk. Isten öröktől fogva elrejti bennünk a mély titkokat és lehetőséget ad nekünk, hogy azokat felfedezzük magunkban. Ezeknek a titkoknak a szirmait bontogatjuk kisgyermekkorunktól fogva el egészen halálunkig, hogy rájöjjünk az élet szépségére, gazdagságára, és ugyanakkor földi mulandóságára, de egyben az öröklétben való dicsőségére is.

III.” Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát nem feszítették volna meg.” Ennek a világnak a fejedelmei éppen mi magunk vagyunk a legtöbb esetben. Életünket, sorsunkat a legtöbb esetben éppen mi magunk irányítjuk. A kérdés már csak az, hogy meg akarjuk e ismerni Istent? Meg tudjuk- e látni még ebben a világban is a krisztusi életvitelt? Adunk- e magunknak kellő időt és lehetőséget arra, hogy felfedezzük, ma is mellettünk vannak, azok az emberek, kiknek szüksége van a tanításra, csodára, példázatra? Hiszen évről- évre folytatódik a szenvedés, a nélkülözés, a gyűlölet, az emberi meg nem értés. Ma is jelen van az emberi uralkodás a másik felett, a nincstelenek, a szegények, betegek számkivetettsége. Jézus élete, tanításai és megfeszítése akkor éri el célját, ha bennünk valóban él, létjogosultságot szerez, és serkent, ösztönöz a megváltozásra, az Isten bölcsességével telített életre.

A világ fejedelmei nem ismerték fel Jézust, mert egyébbel voltak elfoglalva. Nem érdekelte őket az Isten dicsősége. Ők e világ kihívásaival voltak jobban elfoglalva. Számunkra is egy nagy kérdés és kihívás, hogy foglalkozunk- e eleget Istennel, a szentírással? Van- e imaéletünk? Igényeljük- e Istent, egymás közösségét? Még nekem lelkésznek is próbatétel, hogy hitem, munkám, szavaim és gondolataim összhangban van- e életemmel? És a megfeszített Jézusi arc, látszik e munkánkon, szervezéseinken. Vagy kimerül a hetenkénti egy istentiszteletben, az évi négy úrvacsora vételben, vagy éppen a keresztelési, konfirmációi, házasság megáldási és temetési szertartásokban.

IV.” „ Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” Isten ígérete csodálatos az őt követőknek. Az emberi élet értelmét és gazdagságát nem a látható dolgok adják, hanem a láthatatlanok. Azok az érzések, melyek megszületnek a szívünkben, amikor kisgyermekként hálásak vagyunk a szüleinknek, testvéreinknek. Az a szerelem, mely összeköti a házastársakat és egy életre szólóan egymás mellett tartja. Az a kitartás, mely elkötelezi a szülőt a gyermeke, és a gyermeket a szülei iránt, minden korban, hogy egymásnak gondját viseli. Mert, aki az Istent szereti, az a mellette élő emberben az testvért és a segítséget nyújtó felebarátot látja.

V.” „ Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is.” A kinyilatkoztatás forrása éppen maga a szentírás. De Isten minden jóakaratú és általa ihletett emberben megszólal, aki a jót, szépet és igazat akarja. A lélek mindent megvizsgál. És ez a lélek hív, szólít a vele való találkozásra ma is. A kinyilatkoztatás a lelkünk rezdülésein, szívünk dobogásán, érzéseink gazdagságán keresztül érkeznek meg hozzánk minden alkalommal. S ezek a kinyilatkoztatások tesznek képessé bennünket Istenben bízó, embertársainkat elfogadó és segítő személyekké lenni.

Beszédemet egy történettel zárom, melynek címe: Ezt is megmentem

Egy turista a tengerparton sétált napkeltekor. Ahogy ment, egy férfit pillantott meg a távolban. Közelebb érve hozzá, felismerte az egyik helyi lakost, aki szaporán lehajolt, fölvett valamit a földről, és bedobta azt a vízbe. Újra és újra lehajolt, felvett valamit és bedobta a tengerbe…

 

Amikor a turista közelebb ért, azt látta, hogy a férfi minden lehajláskor kivesz egy tengeri csillagot a homokból, amit a víz kisodort a partra, majd visszadobja a tengerbe.

 

A turista igen csak meglepődött. Odament a helyi emberhez és szólt:

 

– Jó reggelt barátom. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mit csinál?

 

– Ezeket a csillagokat dobálom vissza a vízbe. Tudja, túl alacsony volt a dagály, és a víz kimosta őket a partra. Ha nem dobom őket vissza, kiszáradnak itt, és az oxigénhiány miatt elpusztulnak.

 

– Értem – válaszolt a turista. De ezen a parton több ezer csillag van! Lehetetlen, hogy mindegyiket visszadobja. Egyszerűen, rengeteg van belőlük. Nem gondolja, hogy valószínűleg ugyanez történik több száz kilométeren keresztül ezen a parton? Nem látja, hogy nem tud segíteni mindegyiken?!

 

A helyi lakos csak elmosolyodott, lehajolt, fölemelt egy újabb csillagot, és amikor a tengerbe dobta, azt mondta:

 

– De ezen az egyen tudok segíteni!

 

Kedves gyülekezet!

Egy emberen mi is tudunk segíteni.  Isten ránk is bízott egy személyt, egy családot, egy közösséget, akit megmenthetünk. S ebben legyünk Isten és embertársaink szolgálatára ma és mindenkoron!  Ámen.