Isten jelei

Textus: Ap Csel 9, 16- 2o „ Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.  Ananiás pedig elment, és bement abba a házba, rátette a kezét, és ezt mondta: Testvérem, Saul! Az Úr, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, azért küldött engem, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel. És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt és megkeresztelkedett, majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten fia.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Őseink rendkívüli időket éltek meg itt a Kárpát medencében. A magyar államalapítás óta, folyton előtérbe kerül a nemzeti önazonosságunk. Mert székelynek, magyarnak lenni kiváltság azoknak, kiknek a szíve és lelke összhangban van ezzel az értékrenddel. Ha a magyar kultúránkra tekintünk, elmondhatjuk, hogy olyan gazdag, érzelmi, értelmi töltettel rendelkezünk, melyről csak kevés nép ábrándozhat. Isten olyan gazdag nyelvvel, tájszólásokkal, szokásokkal és hagyományokkal áldott meg minket, amilyennel más népek aligha büszkélkedhetnek. Szavainknak és mondatainknak íze, zamata van, népdalainknak szépsége, táncainknak ritmusa és pergése, népmeséinknek tanítása és eligazítása. Ezért szinte lehetetlen úgy beszélni magyar kultúránkról, hogy azt a maga teljességében körül lehessen írni, ezen istentiszteleti órában mindent el lehessen mondani. Ezért ma is a magam végességével Isten végtelen hatalmára támaszkodom és engedem, hogy szavaimon, mondataimon keresztül ma Ő szólítson meg minket. S hívjon ebben a néhány percben magyarságunkat, vallásosságunkat ünnepelni.

Hiszen a mondáink, legendáink, népmeséink, népdalaink, vagy akár az íróink és költőink szerzeményei mind Isten ihletése által születtek meg egy olyan korban, amikor az ember vágyakozott, álmodozott, imádkozott, énekelt, vagy akár ábrándozott egy szebb világ érkezésére.

Nemrég, tíz évvel ezelőtt készített képeket nézegettem, amelyeket a magyar állampolgársági letétele alkalmával készítettünk az anyaországban. Az idő múlása mellett az jutott az eszembe, és az kötötte le a figyelmemet, hogy mennyire is szép a mi népviseletünk. S bár a határokat ide- oda tologatták a világ hatalmasai, mi érzésben, gondolkodásban, nyelvben és kultúrában megmaradtunk azoknak, kiknek Isten teremtett minket, s szüleink, nagyszüleink imádságaikkal és dalaikkal felneveltek. Emlékszem, hogy több mint 2o- an előző gyülekezetemből mekkora örömmel mentünk az anyaországba, Kardoskútra, hogy a testvértelepülés polgármesterének és jegyzőjének jelenlétében elmondjuk az eskünket, s hogy együtt lehessünk a barátainkkal. Illyés Gyula: Haza a magasban verssorai jutottak eszembe:

 

Jöhet idő, hogy emlékezni

bátrabb dolog lesz, mint tervezni –

bátrabb új hont a múlt időkben

fürkészni, mint a jövendőben –?

 

Mi gondom! – áll az én hazám már,

védőbben minden magasságnál.

Csak nézelődöm, járok, élek,

fegyvert szereztem, bűv-igéket.

……………………………..

Mert ha sehol is: otthon állok,

mert az a való, mit én látok,

akkor is, ha mint délibábot,

fordítva látom a világot.

 

Így maradok meg hírvivőnek

őrzeni kincses temetőket.

Homlokon lőhetnek, ha tetszik,

mi ott fészkel, égbe menekszik.

 

Mert nem is annyira a honosítási okirat, az útlevél, vagy éppen a magyar személyi, hanem az a belső érzés ösztönzött a felvételére, amelytől el voltak tiltva szüleink, nagyszüleink. S mely jog még az anyaországi belpolitikában is oly sokszor zűrzavart kavart, de amely egyszer s mindenkorra világossá tette a mi számunkra, hogy nemzeti és hovatartozási kérdésben nem választhat el bennünket az anyaországiaktól, sem a határ, sem az anyagiak miatt.

Az elmúlt héten is, egy páran népdalokat énekeltünk, s még jobban elmélyült bennem az a gondolat, hogy óriási szükségünk van szokásaink és kultúránk megélésére, mert éppen ezáltal tudunk fenn és megmaradni. Hiszen az én nemzedékem és a fiatalabbak, már nem tudjuk, nem halljuk azokat a dalokat, melyek csodálatosan fejezik ki az emberi érzéseket. Ma ezeknek fényében szeretném ezeket a szentírási verseket kibontani.

I.” „ Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.”  Ananiásnak, a Damaszkuszban élő tanítványnak mondja Isten látomásban ezeket a szavakat. És ez a mondat Saulra, új nevén Pál apostolra vonatkozik. Ananiás vonakodik attól, hogy Saullal találkozzon. Hiszen tudomása van arról, hogy a jeruzsálemi főpapok azzal a céllal küldték Sault Damaszkuszba, hogy a keresztényeket, Jézus tanítványait elfogja és a nagytanács elé állítsa. Ananiás, hisz Isten szavának. Meghallgatja Isten intését. És teljesíti az ő küldetését, amikor visszaadja Saul szemének világát.

Ez a mondat nagyon is ráillik magyar népünk történelmére. Ez a nemzet sosem volt kétkulacsos, köpenyeg forgató. Még amikor szenvednie is kellett őseinknek, akkor is vállalták küldetésüket. Elég, ha csak a török és tatár betörésekre gondolunk. Amikor Erdély és Magyarország Európa pajzsaként védte a keresztény értékeket. Ha csak a reformációra és az ezt követő évekre nézünk, láthatjuk, hogy mennyi szenvedésen kellett őseinknek keresztülmennie, ahhoz, hogy mi ma szabadabban élhessünk. Abban a korban, amikor unitárius elődeink nem vállalhattak vallásuk miatt köztisztviselést, ők még akkor is megmaradtak hithű, istenfélő embereknek és távol maradtak a világi pályától, mert tudták Isten igazságossága, mindent felülmúl.

Az 1848- 49- es szabadságharc, majd a két világháború, az 1956- os eseményekre szintén rácseng ez az isteni kijelentés, mennyit kell szenvedni Isten nevéért. Mert Isten mutatta az utat őseinknek, mely út tele van vérrel, halállal, de egyben feltámadással, megújulással, a bele nem törődés érzésével.

II.” Ananiás pedig elment, és bement abba a házba, rátette a kezét, és ezt mondta: Testvérem, Saul!” Ebben a mondatban Lukács evangélista három fontos mozzanatot ír le, bement a házba, rátette a kezét, és megszólította Sault.  Ananiás látomásban azt a küldetést kapja az Istentől, hogy Damaszkuszban menjen el az egyenes utcában, és ott találkozzon Saullal. S Ananiás nem habozik, hanem rögtön teljesíti az Atya akaratát. Talán Trianon óta, egyetlen egy kormányzatnak sem volt akkora lehetősége és politikai akarata, mint a jelenlegi anyaországinak, akik a nyeregből kiütött nemzettársukat annyira felkarolták volt, többek között minket, Erdélyieket is, eljöttek volna hozzánk akkora erőfeszítéssel, mint a mostaniak. Ez a kézrátétel, amiről a szentírás itt tanít, elsősorban nem Ananiás kezét jelenti, hanem az isteni szentség kiáradását rajta keresztül. Itt elsősorban nem az ember ereje nyilvánul meg, hanem Isten terve és célja. Mint ahogyan anyaországi barátaink kézszorításban is nemcsak az ember, hanem Isten szeretete és gondoskodása valósul meg. Bizonyára sokan emlékeznek a 2oo4. december 5- i csúfos népszavazásra, majd ennek megcáfolására, mely 2o1o. augusztus 2o- án emelkedett jogerőre, és a kettős állampolgárság gondolataként ismerünk. Testvérem, Saul, mondta Ananiás. És mi is csodálattal ejtjük az óta ki szavainkat, testvéreink határon innen és túl.

III.” Az Úr, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, azért küldött engem, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel.” Ananiás küldetésének kettős célja van, megszólítja Sault, újra láss, és telj meg Szentlélekkel. Ebben a szentírási környezetben a láss, a fizikai látás visszanyerését jelenti. De mi, akik életük idősebben vagy fiatalabban az elmúlt rendszert tudjuk, hogy voltak irodalmi, történelmi könyvek és folyóiratok, amelyek nem voltak elérhetőek. Emlékszem, még az 199o- es változások után is, amikor könyveket hoztuk a testvértelepülésről, Zamárdiról, a határon félelmetes érzések voltak bennünk. Mi lesz, ha a könyveket megvizsgálják, ha elkobozzák. S az óta jeles magyar íróink és költőink könyvei a látást adják meg nekünk, azt a látást, amelyet Szabó Lőrincz: Az egy látás versében így fogalmaz meg

 

Szökünk is, lelkem, nyílik a zár,

az értelem szökik,

de magára festi gondosan

a látszat rácsait.

Bent egy, ami kint ezer darab!

Hol járt, ki látta a halat,

hogyha a háló megmaradt

sértetlenűl?

Tengerbe, magunkba, vissza! Csak

Ott lehetünk szabadok!

 

IV.” És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt és megkeresztelkedett, majd miután evett, erőre kapott.” Saul szeméről pikkelyek esnek le. Levetkőzi régi életét. S újra lát. Ebben a látásában felkel, megkeresztelkedik. Ez a keresztség az új élet iránti elköteleződését jelenti. A jézusi tanítás, a keresztény értékrend, és a szentlélek ajándékaiból származó életmód megélését szorgalmazza. Saul ebből táplálkozott és így lett belőle Pál apostol a legnagyobb keresztény hittérítő.

Bartók Béla, a Kodály Zoltán gyűjtése nyomán az alábbi népdal alapján írta az "Este a székelyeknél" c. művét:

 

 

Kelj fel, juhász

 

Kelj fel, juhász, ne aludjál,

Elveszett a csengős bárány!

Nem aluszom, csak heverek,

Nem is igaz, hogy elveszett.

 

Nem szánt-vet az égi madár,

Mégis eltartja a határ.

Én sem szántok, se nem vetek,

Mégis megélek köztetek.

 

Vagy a régi székely himnuszként ismert

Ó, én édes jó Istenem,

Oltalmazóm, segedelmem,

Vándorlásban reménységem,

Ínségemben légy kenyerem.

Mi is ezekből táplálkozunk, mert ez tölti meg a lelkünket a szentlélek ajándékaival, s a nemzeti érzés csodálatos élményével.

V.Pál apostol egy néhány napig együtt van Damaszkuszban a Jézus követőkkel és hirdeti a zsinagógában, hogy Jézus az Isten fia.

Ma nekünk is Istenre kell összpontosítanunk. Meg kell látnunk bukásunkban és felemelkedésünkben az Istent. Mert amikor tőle eltávolodunk, akkor elveszítjük a látásunkat. És ez a vakság kárára nem nemzetünknek, kultúránknak, vallásunknak. És igen hirdetnünk kell, hogy Isten ma is megadja a látás képességét, a fejlődés, a magyar érzések gazdagságát. A kérdés már csak az, hogy mi mit kezdünk ezzel a lehetőséggel. Beszédemet egy történettel zárom, mely a figyelemről szól.

A tanítványoknak, akik azt akarták tudni a Mestertől, hogy miféle meditációt

végez reggelenként a kertben, így válaszolt:

- Amikor figyelmesen nézem a rózsabokrot, akkor teljes virágzásban látom.

- Miért kell valakinek figyelmesen néznie, hogy lássa a rózsabokrot? - kérdezték.

- Mert máskülönben nem a rózsabokrot látja az ember, hanem a saját előre gyártott gondolatát a bokorról.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim! Lássuk meg hát ezekben az években népünk, nemzetünk virágzását az óvodákban, iskolákban, templomokban, kulturális és közösségi intézményeinkben. Legyünk Istennek olyan rózsabokrai, akik virágjaikkal, illatukkal belepik és széppé teszik ezt a Kárpát medencét. Ámen.