Isten kijelentése, a hívatás felfedezése

 

 

Tisztelendő Lelkész Úr!

Kedves Dénes!

Egy szép bibliai gondolatot választottam a János evangéliuma 17, 6-8 verseiből a köszöntő bevezető részéül.

“ Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet. Most tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tetőled van; mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tetőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem.”

Jézus főpapi imádáságában fogalmazta ezeket a mondatokat. És úgy éreztem nagyon is ráillenek a te életedre. Hiszen távolabbról szemlélve, majd közelebbről is szemügyre véve a te munkádat, nagyon sok hasonlóságot vélek felfedezni e szentírási versekkel.

Az évfolyamtársakkal együtt egy olyan korban kellett Istent, a népe és az egyházat szolgálni, amikor az egész rendszer az ateizmus szószólója volt. És bár az egyház lehetőségei korlátozva voltak, Székelyderzsben sikerült teljesen önerőből templomot, bástyákat, várfalat javítani, építeni. És ezzel egyidőben egy olyan közösséget kovácsolni, amely súlyos anyagi áldozatot is tudott felmutatni Isten hajlékának rendbetételéért. Mert Isten kijelentése általad lett kézzelfoghatóvá abban a gyülekezetben. A tieid voltak, Isten neked adta őket, és ők betartották, megcselekedték a te gondolataidat. 27 éven keresztül hallattad hangodat a székelyderzsi gyülekezetben. S hiszem, minden szó simogatott, könnyet törült, bátorított. Vagy elindítottál fiatal párokat a család élet útján, gyermekeket nevelni, időseket gondozni, a konfirmációra készülőket hitben megerősödni. Valószínű több évtizednek kell eltelnie, hogy rájöjjünk, mekkora volt a munkabírásod, a tenni akarásod, Isten és a közösség szeretete, mely által tudtad, tudtátok vállalni ezt a munkát.

Lehet, már nem emlékszel, emlékeztek, de annak idején légátus is voltam egy pünkösd alkalmával IV. éves teológiai hallgató koromban Székelyderzsben. Majd kezdő lelkészként is csodáltam azt a munkabírást, amelyet ti ott kifejtettetek. Emlékszem egy alkalommal adminisztratív gyűlésből hazavittelek és te fizikai és lelki javakkal csomagoltál fel a Homoródjánosfalvára Benén, Páloson és Kacán átvezető útra.

Bevallom egy pár prédikáció ma is a fülembe cseng: köztük a Gyepesben tartott köri közgyűlésen elhangzott, Pál apostoli intés az 1 Korintus 9, 24- 27 alapján. Vagy a Kövendi zsinaton elmondott beszéded, melyet éppen lelkésszé szentelésünk alkalmával tartottál.

Székelyderzs, Székelymuzsna gyülekezeti tagjai mondhatják el a legjobban, mit is jelentett azokban az években a közösség, s mekkora kihívást jelentett villanyt vezetni a templomba, vizet a lelkészi lakásra, vagy éppen ezt modernizálni, központi fűtést készíteni.

Aztán 2005- ben, 27 évnyi gyülekezeti munka után másfajta lelkészi szolgálatot vállaltál. Sokunk számára ez talán terhelőbb, hiszen betegekkel, idősekkel haldoklókkal foglalkozni nem is olyan könnyű dolog. A te számodra ezek az évek azonban a megfelelés, az együttérzés, a mély lelki átélések, az elfogadás évei voltak.

2008- óta minden évben elolvasva az egyházkörnek beadott jelentésedet, rájöttem, hogy te testbe és lélekbe öltött hajlékokat építesz az Istennek. A megfáradt és megsebzett emberi életek falait meszeled ki fehérre az imádságaiddal. Összetört szíveket, sebzett testeket teszel éppé és egészségessé, hogy még édesanyák, édesapák, gyermekek és testvérek lehessenek. És ők valóban felismerték, hogy te Istentől jöttél. Jellemed kifogástalan, erkölcsöd erős volt és maradt, amikor néha vihar pusztított az emberek lelkében. Szavadat és magatartásodat nem cserélted fel könnyű ígéretekre, és nem jártál ott ahol a többség a kitaposott ösvény csendes szelídségét leste. Megmaradtál igazi barátnak, Istent és egyházát szerető és érte aggódó mélyhitű lelkésznek. Most leteszed a lelkészi vándorlás botját és felemelt fejjel indulsz a nyugdíjas lelkészek csoportja felé, mint, aki tudja, hogy Istent, ezt a munkát, és az ezzel járó eredményt adta meg a te számodra.

Reményik Sándor: Az én lelkipásztorom című vers részletével búcsúzok, kívánva, hosszú, boldog megérdemelt és örömben-boldogságban telített nyugdíjas éveket!

Általad lett a templom menedékem,

És vigasztalásom, és otthonom.

És Te tetted, hogy megértettem én,

Hogy mégis több az Evangélium,

Több mint a leggyönyörűbb költemény.

És Te tetted, hogy fordulok magamba,

S a szent vacsora után legalább

Jobban vigyázok tettemre, szavamra.

Te tetted, ha türelmesebb vagyok,

Tudván: nagydolog a kicsi dolog.

Ledobhatatlan keresztem alatt

- Ezt is Te tetted - már meghajolok.

Isten éltessen az ő gazdag áldásával! Ámen.

 

Elmondtam Katona Dénes kórházlelkész nyugdíjba vonulása alkalmával 2019. december 29- én.