Isten mellé szegődni!

 

 

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

 

Egy nagyon érdekes prófétát választottam mai beszédem alapgondolatául, aki szépen beszél Istenről. Hóseás i.e. a 8- ik században élt az északi állam. Ekkor már két állam létezett, az északi Izrael és a déli Júda. Hóseás Ámos próféta kortársa, aki népének hűtlenségéről beszél és tanít. Hóseás az ő könyvében családja történetéről tanít. Talán papi, vagy lévita családból származik. Hóseás az ő házaséletét kivetíti a nép és Isten kapcsolatára. Felesége Gomer Diblaim lánya, aki a három gyermek születése után hűtlen lesz az ő férjéhez. Majd a férje megbocsát neki és visszafogadja az ő családjába. Hóseást a szövetség teológusának is nevezik, hiszen ő sosem szakítja szét az Istennel való kapcsolatot, akárcsak a családi kapcsolatot. Mindig bízik a változás erejében és bizonyosságában. Az északi ország utolsó 30 évét mutatja be, s hiába hirdeti a megtérés szükségszerűségét, a főváros lakói, a nép vezetői nem igazán hisznek neki. Bolond prófétának is tartják, aki csak beszél értelmetlenül Isten büntetéséről mindenféle előjel nélkül.

Első gyermekének neve Jezréel, mert Jehu ezen a vidéken törte le Aháb király uralkodását és tisztította meg a királyi családot. Most elérkezett az idő, hogy Jehu leszármazottai is számot adjanak Istennek, és lekerüljenek a királyi trónról.

Második gyermeke egy leánygyermek: neve Ló rumaha, vagyis nem irgalmazott. Vagyis Isten már nem irgalmaz meg az ő népének, hiszen eltértek tőle. A Baálokat tisztelik és nekik áldoznak.

Harmadik gyermeke egy fiúgyermek, neve Ló cammi, aminek az a jelentése, hogy nem népen. Vagyis nem vagytok, népem mondja az Úr.

A fiúságból újból így lesz szolgaság. Hiszen Isten maga volt az, aki megszabadította népét Egyiptomból. De a nép nem maradt meg Jáhvé hűségében. Ízért bűnhődnie kell. Ami aztán be is következik a 8- ik század végén az északi államban, 722- ben, amikor elfoglalják az országot és 686- ban, amikor a déli állam is rabszolga sorsa jut. Ezt szerettem volna elöljáróban elmondani, hogy történelmi betekintést nyerjünk e korszak politikai és vallásos mindennapjaiba.

Hóseás próféta nagyon szép gondolatokat fogalmaz meg a felolvasott szentírási versekben.

I.Még gyermek volt Izrael, amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam ki fiamat. És valóban a néppé való formálódás a héberek számára itt kezdődik el. Hiszen Jákob az ő gyermekeivel itt kezd új életet az éhínség után. Miután József barátja, az egyiptomi fáraó meghal a hébereket már nem tisztelik. Sőt rabszolgasorsba taszítják. És ebben a nehézségben ébred rá Jákob népe, gyermekeinek a leszármazottai, hogy mennyire különlegesek azoktól az emberektől, akiknek nap, mint nap dogoznak. És Isten gondviselése 400 éven keresztül, mert ennyit voltak fogságban, Egyiptomban, kezdve Mózes születésével nyilvánult meg, hogy őket Isten kiválasztotta és elviszi a tejjel és mézzel folyó földre. Vagyis Isten itt Egyiptomban, a szolgaság házában szereti meg a népet, mint az ő gyermekét és onnan hívja ki az ő fiát.

 

II. Minél jobban hívtam őket, annál jobban távolodtak tőlem: A Baáloknak áldoztak, és a bálványoknak tömjéneztek. Érdekes és ugyanakkor szomorú megállapítása Hóseásnak, az első mondat, amit Isten szájába ad. Mintha a nép félne Istentől, vagy éppen az ellenkezőjét cselekedné, mint amit Isten elvár tőlük. Emlékezzünk csak az édenkerti kiűzetésre, Kain testvérgyilkosságára, Jákob csalafintaságára, ahogyan elcsalja az elsőszülöttségi jogot és az édesapai áldást. Vagy éppen József álmaira, aki felsőbbrendűséget színlel a testvérei előtt. De még az Egyiptomban elkövetett, vagy éppen megengedett gyermek és fiúgyilkosságok is mind- mind Isten megtagadásáról, semmibe vételéről szólnak.

Vagyis az Istentől való eltávolodás mindig veszélybe sodorta magát az emberi életet. Az isteni parancs nagyon röviden és tömören a tíz parancsolatban volt megfogalmazva az izraeli nép számára. De ennél jobban ki volta dolgozva a törvények, és szinte naponkénti előírás volt, miképpen kell étkezni, tisztálkodni, egymással viselkedni, üzletet kötni és még lehetne sorolni. Isten elhagyása éppen ezt jelentette. Ezen törvényeknek a feladását, a semmibe vételét. Az ezektől való eltávolodást. A Baáloknak való áldozás, a mindent szabad törvényét jelentette. A szexuális gyönyöröket és szabadságot, az italozást, a mértéktelen hatalom gyakorlását, mások kihasználását. És Jáhvé tisztelete itt kerül homlokegyenest szembe a Baál tiszteletével. Mert az ország élére a királyt, Isten állítja. Aki számon is kéri az ő uralkodását. Aki népének jó vezetője kel legyen. Nem a saját és háza jólétét kell nézze, hanem népe biztonságát, és a fejlődés folyamatát. Isten ezért fordul el időről- időre a királyi családoktól és az ország vezetőitől, mert ők jólétükben már semmibe sem veszik az ő törvényeit. Sőt szorgalmazzák, az Istentől való elfordulást. Ez történik Hóseás idejében is Jeroboám királlyal. Annyira elbízza magát, hogy nem veszi észre a közeledő veszélyt, az ellenség készülődését. És így felkészületlenül éri a háború, mely később az ország elfoglalásával jár együtt, s a népet láncra fűzve rabszolgáknak viszik el.

III. Pedig én tanítottam, járni Efraimot, kézen fogtam őket, de ők nem tudták, hogy én viseltem gondjukat. A próféta itt Jákob 12 fiára utal, közülük is Efraimra, aki törzsé válik, és a 12 törzs az Ígéret földjén telepedik el. Efraim éppen északon, az Egyiptomból való kiszabadulás, a 40 éves pusztai vándorlás után. Izraelben északon találja meg ez a törzs ez a nép a megélhetés forrását. Hóseás próféta főleg Efraimot és Manassét említi az ő könyvében. Vagyis Isten tanította meg az ő törvényeivel Efraimot járni az új világban, ezen a földön. De Efraim hamar megfeledkezett róla. S még azt sem tudták, hogy Isten viselte gondjukat.

IV. Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelekével. A fejlődés rendjén Isten a maga szeretetével nevelte őket. Az ő határtalan szeretetét ültette el az szívükben. S mint egy közösséget, egy országot összekötötte őket. Már az is bánat volt az ő számára, hogy az északi: Izraelbe és a déli államba: Júdába tagolódtak szét. Hiszen így megosztották erejüket. Most már testvérei voltak egymásnak, hanem versenytársai, riválisai.

A szeretet kötelékei azt is jelentették, hogy Isten prófétákat küldött közéjük, akik hirdették az ő irgalmasságát és csodálatos kitartását. Azonban a prófétákat, ha tehették megölték, üldözték, és nem hallgatták meg.

V. Úgy bántam velük, mint mikor valaki arcához emeli a gyermekét: jóságosan enni adtam nekik.

A gyermek és a szülő kapcsolatának képét és szimbólumát szólaltatja meg a próféta ebben a versben. Isten örökségébe fogadta az ő népét. De az ő gyermeke már nem akarja megismerni. Felemeli önmagához, hogy felismerje az ő tekintetét. Karjába emeli és elringatja. S ő az, aki táplálja egy egész életen át.

 

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

Ez az ősi dilemma és kérdés nemcsak a hébereket, a zsidókat érintette. Mert ma is itt van, jelen van, létezik a családjainkban, közösségünkben és egész társadalmunkban. Kit kell szolgálni ebben az életben? Hogyan kell Isten mellett kitartani? Mit is jelent nekünk Istenben bízó vallásos embereknek Isten imádása? Lehet – e egyszerre két urat is imádni és szolgálni?

Mit is jelent nekünk, unitáriusoknak az Egy Isten  imádása és szeretete, felebarátaink megsegítése. Mert hát általában nem szoktuk elmondani a rossza dolgokat, de mivel a tegnap Déva várában jártunk és oda elzarándokoltunk. El kell mondjam, hogy Dávid Ferenc vértanúságot szenvedett az ő hitéért. Életével fizetett az ő felfogásáért. A halálba ment teológiai tételeiért. De a halála után sokakat megfélemlítenek. És szakadás áll be még az egyházba is. Vannak, akik továbbra is kitartanak a dávid ferenci hitelvek mellett. De olyanok is voltak és nem is kevesen, akik beadták a derekukat. Megalkudtak a hatalommal. Sajátos egyéni érdekeik miatt lemondtak elveikről. A mindennapi megélhetésükért lemondtak önérzetükről. És elkezdték szolgálni azt, aki a hatalmat gyakorolta.

Ha csak a magyar történelmünkre gondolok, nagyon sokszor éppen a széthúzás jellemezte magyar főurainkat is, és közösség érdeke csak másod, vagy éppen sokad rendű volt. Azt, amit megvalósítottak a honfoglalás idején, vagy éppen a keresztény hitre téréskor, nem tudták fenn és megtartani. Az erkölcsi züllést pedig mindig a zuhanás, a fejletlenség, az összevisszaság követte.

És testvéreim ez ma sincs másképp. Vannak emberek, akiknek nehéz a kiállás. Ma is a testi élvezetek, a jólét követelte feltételek teljesítése fölötte áll az isteni világnak. Jól meg és elvagyunk Isten nélkül is. A vallásosság egyesek számára csak amolyan formaság, amit akár keresztelések, vagy éppen konfirmációk alkalmával ki kell pipálni. De nincs annak mélységes mondanivalója és tartalma.

Az egyház, mint Isten képviselője éli a maga életét. De vajon mennyire tölti be azt a krisztusi hivatást, amelyre elkötelezte magát? Hiszen ebben van benne a célja, és a létjogosultsága. Amit Hóseás próféta fogalmaz meg arcához emeli a gyermeket és jóságosan enni ad neki.

Én hiszem ma is ez kell, legyen minden istentiszteletnek és imádságos alkalomnak a célja Isten arcához emelni magunkat a híveket, és kérni a jóságos Atyát, Istenünket, hogy tápláljon bennünket az ő határtalan szeretetével. Hiszen éhezzük és szomjúhozzuk őt. Meg akarjuk látni és tapasztalni. Érezni akarjuk hétről- hétre, hogy ő minket figyel. Vele és általa jobbá lesz a mi életünk.

É vajon testvéreim, mi engedjük- e, hogy bennünket neveljen, megváltoztasson? Mert ebben áll a keresztény vallás lényege. Jobbak és igazabbak legyünk Isten szent színe és embertársaink előtt.

Beszédemet két rövid történettel zárom, melyeket Paul Coelho jegyzett le.

Az imádság

A legenda szerint egy kimerítő reggeli imádság után a piedrai kolostor egyik novíciusa megkérdezte az apátot, hogy az imák közelebb hozzák-e Istent az emberekhez.

‒ Egy kérdéssel válaszolok ‒ felelte az apát. ‒ Imádságaid hatására felkel-e a nap holnap reggel?

‒ Dehogyis! A nap azért kel fel, mert egy egyetemes törvénynek engedelmeskedik!

‒ Nos, ez a válasz a kérdésedre. Isten közel van hozzánk, függetlenül attól, hogy imádkozunk-e.

A novícius felháborodott.

‒ Azt mondja tehát, hogy fölöslegesek az imáink?

‒ Teljességgel. Ha nem kelsz föl korán, soha nem látod meg a felkelő napot. Ha nem imádkozol, noha Isten mindig közel van, soha nem veszed észre a jelenlétét.

 

A magányos parázs

 

Egy ember mindig elment a vasárnapi szertartásra. De egy idő után úgy érezte, hogy a pap mindig ugyanarról beszél, és nem járt tovább a templomba.

Két hónap múlva, egy hideg téli estén meglátogatta őt a pap.

„Biztos azért jött, hogy meggyőzzön, ott a helyem” ‒ vélte az ember. Azt is gondolta, hogy nem mondhatja meg távolmaradása valódi okát, hogy a prédikációk unalmasak. Törte a fejét, milyen mentséget találjon, végül két széket tett a kandalló elé, és elkezdett az időjárásról beszélni.

A pap nem szólt semmit. Az ember észrevette, hogy hiába próbál társalgást kezdeményezni, s egy idő után ő is elhallgatott. Csaknem fél óráig némán bámulták a tüzet.

Akkor a pap fölállt, és egy gallyal, ami még nem kapott lángra, kikotort egy parazsat a tűzből.

A parázs, kellő hő híján, máris kezdett kialudni. Az ember gyorsan visszalökte a kandalló közepébe.

‒ Jó éjszakát ‒ mondta a pap, és fölállt.

‒ Jó éjszakát és köszönöm szépen ‒ felelte a vendéglátó. ‒ A parázs, bármilyen fényes is, hamar kialszik, ha távol kerül a tűztől. Az ember, bármilyen okos is, elveszíti a melegét és a lángját, ha távol kerül az övéitől. Vasárnap ott leszek a templomban.

Közeledjünk hát Istenhez, és mellettünk lesz életünk minden pillanatában. Ámen

 

Elmondtam Székelyudvarhelyen 2019. november 10- én.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc