Isteni megbízatás!
Ézsaiás 6, 6-8 „Ekkor odarepült hozzám egy szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról. Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva. Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!
Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!
Az Istennel való találkozásnak szent pillanatait olvashatjuk több helyen a szentírásban. Olyan mély, meghitt és sokszor megdöbbentő találkozások bensőségét írja le a könyv szerzője, mely által új irányt vesz az ember élete. Ezek a legtöbbször váratlan találkozások formájában nyilvánul meg, a legtöbbször természeti jelenségekben, az Ószövetségben. Isten úgy jelenik meg, mint egy személy, a történelem ura, vagy éppen az élet egészét kialakító óriási, belső erő.
Minden vasárnap, mint az Úr napja, szintén egy ilyen felkínálkozás a vallásos ember számára a Teremtővel való találkozásra, elköteleződés ügyeinek a felvállalására, alkalom Isten hangjának a meghallására. Hiszen egy héten keresztül más hangoknak is engedelmeskedünk, százfelé fordul a figyelmünk, minden egyébbel is el vagyunk foglalva, de amikor vasárnap megkondul a harang, a vallásos ember erre irányul, befelé fordul, az élet mélységeit kutatja.
De nemcsak az ember keresi az Istent, hanem Isten is az emberre figyel, tekintetét felénk fordítja, mi, a teremtett személy vagyunk szentségének középpontjába. Ezt az Istent megtalálni, szavára figyelni, akaratát teljesíteni, egy különleges kegyelmi ajándék.
Az emberiség nagy tanítói, prófétai, mind különleges istenélményben részesültek, mely által ihletet, erőt nyertek hivatásuk gyakorlásában.
Az elmúlt héten tovább folytatódott az iskolai ballagások időszaka. Most a VIII. osztályosokon volt a sor, hogy búcsút vegyenek, az oktatóktól, osztálytársaktól, netán magától az iskolától. Meg kell válni az ismerős környezettől, össze kell gyűjteni az emlékeket, bátran kell elindulni a nagy ismeretlennek. És ilyenkor dilemmát jelent diáknak, szülőknek, hogy merre vegye az irányt. Nehéz kitalálni, megfejteni a célt, hogy mi is legyen a követendő eszmény, út, melyen járni lehet. Óriási felelősség tanácsot adni, döntéseket hozni, azokért küzdeni. S főleg megtalálni minden kihívás, vizsga és feszültség ellenére a békét, és összhangot.
Ma a biblia, Istent üzenete és az Ő kinyilatkoztatása, nekünk, keresztény embereknek ebben segít. Mi nem a véletlenre, nem is a sorsa, vagy éppen az emberek kényére, kedvére támaszkodunk, hanem az Istenre, akinek akaratát, tervét véljük felfedezni azokon a tanításokon keresztül, melyeket a szentírásból olvasunk ki.
Dsida Jenő: Látomás versét találom idevalónak, ahol a költőnk ezeket írja
Megnyílt az ég ma hirtelen,
a nagy kárpitot félrevonták –
s a rőt mező ma színt kapott
és felvirult sok régi, holt ág.
Sugarat szórt a hasadék,
s egyszer csak én is belenéztem
és térdre hullva, ámulón
imába csitult szürke vészem.
Olyan hatalmas-gyönyörűt
törpe harcos még sohse látott,
s amiért eddig sírtam én,
megköszöntem a boldogságot.
Öt fontos gondolatról akarok beszélni e mai alkalommal a felolvasott Ézsaiási gondolat kapcsán, mely megerősíti az ember kapcsolatát Istennel, és ezek a következők: az angyalokról, a megtisztulásról, a bűnbocsánatról, Isten szaváról és a megbízatásról.
I.” „ Ekkor odarepült hozzám egy szeráf,” Az angyalok hozzátartoznak az isteni világhoz, úgy az ószövetségi, mint az újszövetségi teológiában. Ők Isten követei, küldöttei, akik tolmácsolják az úr akaratát. Hírül hozzák az égi világból a földre, azt a történést, melyet eldöntött a teremtő. Kifejezik azt a szándékot, melyet az embernek teljesítenie kell. Ők azok, akik az emberek álmain keresztül egy olyan belső létező világról tesznek bizonyságot, melyben érvényesül Isten akarata és szentsége. Az ószövetség világában nemcsak a jót képviselik, de akár a rosszat is megvalósítják, ilyen Egyiptomban, az elsőszülött fiúgyermekek, és állatok halála, az Úr büntetése, az fáraó konokságára.
De angyalok védelmezik az ifjakat az oroszlánok vermében, a tüzes kemencében, s maga Dávid a zsoltáros is számtalanszor említi az angyalok küldetését. És az angyalok hozzák az égi üzenetet Jézus születéséről, ők bátorítják a pásztorokat, és zengik az ég mennyei üzenetét.
A szeráfok, maguk az angyalok, akik az égi oltáron a tüzet éltetik, sajátos megbízatásokat kapnak. Jelen esetben azt, hogy alászálljon, és egy izzó parázzsal megtisztítsa Ézsaiás próféta ajkát. Itt is az angyalok hirdetik Isten dicsőségét. Három pár szárnyuk van, két szárnyukkal befedik az arcukat, kettővel a lábukat, és kettővel pedig repülnek. Ézsaiás próféta látja az Urat, amint egy trónon ül, magasztos volt és felséges, palástja betöltötte a templomot. Erről a helyről repül alá a szeráf. Ézsaiás próféta megtapasztalja, hogy itt egy rendkívüli helyzettel áll szembe. Megrökönyödik, hiszen látta az Urat. Jaj, nekem, elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a királyt, a Seregek Urát látták a szemeim.
Ennek a képnek van egy nagyon lényeges tanítása, Ézsaiás meglátja az Urat, és a szeráf máris üzenetet hoz a prófétának.
II.” kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról.” A tűznek, parázsnak óriási fontossága van a vallás világában. Az emmausi úton a tanítványoknak lángolt a lelkük miközben Jézussal beszéltek, de nem ismerték fel. Mózesnek a Sínai hegyen a tűzben jelenik meg az Isten.
A tüzet, parazsat egykor a gyógyászatban is használták, ezzel fertőtlenítették a sebeket. És itt ebben a szentírási képben is a tűz, a parázs az égi oltárról, a megigazulást hozza el. Tisztátalan ajkú vagyok, mondja Ézsaiás, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Jaj, nekem, mert láttam az Urat. De ezzel a parázzsal nemcsak, hogy megtisztul, hanem ihletet, megbízatást nyer küldetése teljesítésére.
A szeráf nemcsak úgy magára jön le az égből, hanem magával hozza a megtisztulás eszközét. Ő a kezdeményezője a próféta megtisztulási szándékának. Elindítja őt egy úton, melyre az Isten bízta meg. Magával hozza az isteni világ tisztaságát, és feltételezi, hogy aki Istent szolgálja, annak tisztának kell lennie. Önmagába kell néznie, vágyaktól, szenvedélyektől, gonoszságtól, kapzsiságtól kell mentesítenie magát. Vagyis készen kell állnia az isteni megbízatásra. Vincent Van Gogh: A csillagos éj festményében is ezt az erőt fejezi ki, a fény varázsát, erejét, sejtelmes voltát.
Mert a megtisztulásnak, az erre való igénynek, a felszabadulás varázsának valami rendkívüli jelentősége van az ember életében.
III.” Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva.” Bár mi nem eleget, vagy keveset foglalkozunk a bűnnel, tudjuk, érezzük, attól szabadulnunk kell. A bűnben élő ember nem tud szabad lenni. Mindig is a tévedések, a vétkek lehúzó hínárja ragadja meg, húzza le, köti össze és zsugorítja össze a lelkét. Mi tudjuk és érezzük, hogy nagyon fájó és megpróbáló kihívás valakinek megbocsátani. De olyan is van, amikor sosem tudunk igazán megbocsátani, a gondot elengedni, a gyűlöletet, vagy éppen szánalmat elengedni. Óriási nyugodtság, belső béke kell ahhoz, hogy magunkra találjunk egy feldúlt élethelyzetben. És nekünk, embereknek a legtöbbször szinte nem is lehetséges a teljes megbocsátás.
Ezért Istenbe kapaszkodunk. Tőle várjuk a feloldozást. Mentesíteni akarjuk magunkat a nehézségek alól. Átadjuk a terheinket a tőlünk magasabb, nálunk erősebb Teremtő Istennek. Itt a bűnbocsánatnak egy nagyon szép képét festi meg szavakban a próféta. Az angyal a parázzsal megérinti az ajkát, és ezt szavak is követik. Bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva. Minden úrvacsoravétel alkalmával mi ezt az érzést szerezzük meg. Ezt tapasztaljuk meg, amikor az úrvacsorai kenyér és bor az ajkunkat érinti. Mert a bűnbocsánat egy felemelő érzést szül bennünk. Felszabadulunk a múlt béklyóiból, lelki terheink súlya többé nem üli meg a szívünket, erőt és kitartást nyerünk az Istentől, hogy vállaljuk, teljesítsük a küldetésünket.
IV.” Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: kit küldjek el, ki lesz a követünk?” Ma nagyon sokan járnak szalonokba a test ápolására, többen egészségüket, gyógyulásukat keresik a kórházakban betegségeikre, egyre többen a tudomány vívmányaiban bíznak, mások a véletlenre bízzák az életüket. De mi, akik a templomba járunk, és istenfélő, vallásos életet élünk, mi is a testünk ápolásán túlmenően, a lelkünket akarjuk jó karban tartani. Meg akarunk békélni, el akarunk csendesedni, rendezni akarjuk dolgainkat, kapcsolatainkat az Istennel, az emberrel és ezzel a világgal. És erre is legalább annyi idő kell, mint egyébre, ha nem több. Mert hallani, látni, érezni, tapintani akarunk. Sőt fizikai érzékszerveink mellett, belül akarjuk hallani azt a hangot, aki minket elhív, élni, dolgozni, cselekedni, bátorítani.
Ez az isteni hang nemcsak egy passzív elfogadásra bátorít bennünket, hanem aktívan be akar kapcsolni az isteni körforgásba, az Ő világának megteremtéséhez és fenntartásához.
A VIII- ik, a középiskolát, vagy éppen egyemet végzett diákoknak rengeteg lehetőségük van a kibontakozásra. Egyre több főiskola, egyetemes nyitja meg kapuit előttük, hogy tudásukat ott gazdagítsák, és ez jól is van így.
Keresztény templomok kapui is nyitva állnak előttünk, a tanulásra, a lelki zarándoklatra, Isten megtapasztalásának felfedezésére. Ide nem kell különösebb végzettség. Nem is kell rendkívüli ajánlólevél. De fontos az elhatározás, a döntés, az elköteleződés, az Istenre való vágyódás, hogy beállok az Ő országának munkásai közé. És én itt nemcsak a saját lelki békémet, s még csak nem is éppen a családomét, hanem a keresztény világ szeretetét, békéjét keresem és élem meg.
Amikor Isten megbízza Mózest, a prófétát a feladattal, hogy hozza ki a népét a szolgaság házából, Mózes szabadkozik. Illés próféta elmegy, a Kerít patakhoz és meghalni készül, Jónás nem Ninivébe, hanem Tarsusba hajózik, Péter apostol megtagadja Jézust, Saul üldözi a keresztényeket és még sorolni lehetne, ahogyan személyek és próféták menekültek Isten szava elől. De ezt csak egy ideig lehet. Mert az isteni hang nem elhalkul, hanem felerősödik benned, bennem, mindannyiunkban, és nekünk teljesítenünk kell küldetésünket.
V.” Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!”
Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!
Nemrég az egyik nőgyógyász főorvost kérdezték, hogy miért nem hajt végre abortuszt, vagy miért nem avatkozik bele a fogamzás csodájába. És őt azt válaszolta, azért, mert nem szeretne bele avatkozni a Teremtő Isten akaratába.
Higgyük és valljuk, ma és mindenkoron, Istennek terve van az életünkkel. Nekünk pedig készen kell állnunk küldetésünk vállalására. Jöjjetek és ebben a hitben erősödjünk meg. Köteleződjünk el az Ő szent ügye iránt. És vállaljuk keresztünk hordozását örömmel, egészséggel. Ebben segítsen az Isten! Ámen.