Istenre kell emelni a tekintetet!

Textus: Zsolt 121, 1-8 „ Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és földet alkotta. Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad az, aki védelmez téged. Bizony nem szunnyad, nem alszik az, aki védelmezi Izráelt! Az Úr védelmez téged, az Úr a te oltalmad jobb kezed felől. Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold. Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. Megőriz az Úr jártodban keltedben most és mindörökké.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Egy nagyon jó könyv olvasását fejeztem be a napokban. Három szerzőpáros: Gary Chapman, Paul White és Harold Myra: Mérgező munkahelyek című könyvét, s a benne levő vallomásokat, módszereket, túlélési stratégiákat, de főleg a személy védelmét fedeztem fel az elolvasott mondatokban. Miközben olvastam reggelenként és estéként azon tűnődtem, hogy vezetőként vagy éppen alkalmazottként mennyi mindennek, kell, megfeleljünk. És ebben a megfelelési kényszerben nagyon sokszor felőrlődik az ember, a türelme, az idegrendszere. Az a gondolat foglalkoztatott végig engem, hogy hol van a határ, ameddig bírom, ahol meg kell állnom, ahonnan már többet ártok magamnak, az egészségemnek, mint amennyi örömet, megélhetést tudok biztosítani a családomnak.

Valahol mélyen bennem ott motoszkált és életre kelt az érzés, hogy ha ennyi energiát, időt és tanulmányt visz bele a három szerzőpár ebbe a könyvbe, a negatív tapasztalatokba, akkor hol vannak a pozitív példák, amelyek ragadósak lehetnek. S melyek előre visznek, feltöltenek, az életünket gazdaggá teszik.

Én kicsit ezt a tudást és ismeretet átviszem az egyházközség életére is, hiszen oda megyünk, ahol jól érezzük magunkat. Oda megyünk, ahol kapunk valamit. Oda megyünk, ahol nem lehúznak bennünket, hanem feltöltenek, ahol nem megszólnak, hanem dicsérnek, ahol nem feszélyezve érezzük magunkat, hanem azt tapasztaljuk, hogy otthonról haza érkezünk.

És csodálatos élmény látni minden alkalommal, amikor együtt vagyunk akár itthon, akár elmegyünk más helyekre, hogy tudjuk, készen állunk Isten dicsőítésére és egymás szeretetére. Ilyen volt pénteken délután a részvétel a bükkfalvi nyíres napokon, ahol a házigazdák, a közösség és maga az Isten egy csodálatos állapotot teremtett mindannyiunk számára.

Milyen csodálatos, hogy amikor néha összeszűkülnek a külső lehetőségek és az ember, vagy a közösség nem érzi jól magát egy számára idegen környezetben, akkor az adandó lehetőségeket kihasználja, megéli, s megtölti erővel, tartalommal. Ezek pedig nem maguktól működnek, hanem belső ihletésre, hangra, elhívásra, amely kötelez, serkent és ösztönöz nemes cselekedtek végrehajtására.

Az ember nagyon sok mindenbe belekapaszkodik. A gyerek a szülőbe, a diák a tanárba, a szerelmes a párjába, az együtt élő nemzedékek a biztonságba, a vallásos ember az Istenbe. Mi is ezt tesszük minden alkalommal, amikor imádkozunk, istentiszteletet tartunk, istenélményben részesülünk. Ma pedig a zsoltáríró szavaival Istenhez kötjük az életünk, s azt akarjuk, hogy vele legyünk, éljünk, küzdjünk, dolgozzunk.

 

Dsida Jenő: Templomablak verséből idézek

Kik csak az utcán

járnak-kelnek

szépséget rajta

nem igen lelnek,

kíváncsi szemmel

rá nem tapadnak:

csak egy karika,

szürke karika,

ólomkarika,

vén templomablak.

……………………

De ki belép

a tág, iromba,

boltozatos,

hűvös templomba

s belülről pillant

ablakára,

megdöbbenten áll,

megkövülten áll,

elbűvölten áll: –

Nézz a csodára! –

…………….

Ó, titkok titka:

a földön itt lent

belülről nézzen

mindenki mindent,

szemet és szívet

és harcot és békét! –

Áldja meg az Úr,

áldja meg az Úr

a belülről látók

fényességét!

 

Igen ezt a belső látást akarom én is ezekkel a szentírási versekkel elősegíteni, gazdagítani. S ma a zsoltáríróval a látásról, az egyensúlyról, a védelemről és a biztonságról szeretnék beszélni.

I.” Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és földet alkotta.” A zsoltár írója három fontos dolgot fogalmaz meg ezekben a mondatokban. Az ember a tekintetét a hegyre emeli, majd felteszi a kérdést: honnan jön a segítségem? És meg is válaszolja, az Úrtól jön, aki az eget és földet alkotta. Vizsgáljuk meg ma itt közösen, hogy miképpen cseng ez a gondolat a mai ember életére. A mai ember a tekintetét a láthatókra emeli, az elismerésre, sikerre, jólétre, tekintélyre. Olyan külső értékekre építjük fel az életünket, ami a legtöbb alkalommal kártyavárként omolhat össze. Mert, amikor ezek a külső értékek elfogynak, vagy megszűnnek, akkor mi marad meg belőlük? Semmi. Mert, ahol csak külsőségek kötnek össze bennünket, ott előbb, vagy utóbb de bekövetkezik a változás. A földi világban pedig minden mulandó, s az örök változásban, az ember maga is, és a kapcsolatai is megváltoznak. Én is nemrég jöttem rá arra, hogy adni lehet ötször, tízszer, százszor, de ha egyszer nem teljesíted a másik kívánságát, akkor éppen te leszel az, aki útjába álltál, megvalósulási lehetőségeit keresztül húztad. És ilyenkor jövünk rá arra, hogy csak színlelés volt az egész, mézes- mázas madzag, amit a saját öröme és érvényesülése alapján húzogatott, csakhogy jó színben tüntesse fel magát. De sosem volt benne elköteleződés, elhívatottság, vagy éppen lemondás a közösségi értékekért.

Merre néz a mai ember? Mire emeli a tekintetét? Kire néz fel? A külső értékek a nézőpontjába kerülnek, de a belső világ elkerüli az ember érdeklődését. A zsoltáríró arra tanít, hogy az ember a hegyekre, kell, emelje a tekintetét. Vagyis az égre. A magasba kell, hogy lássunk, mert ott fedezzük fel az Istent. Ott látjuk meg ezt a világot. Ott tapasztaljuk meg, hogy mi többre vagyunk teremtve, mintsem, csakhogy ezen a földön éljünk.

Honnan jön a segítségem? A személyes, családi és közösségi segítség bár nagyon jól jön a maga idejében, mégis véges. Mindent csak emberi segítséggel nem tudunk elérni. Szükségünk van az Isten segítségére, ami semmivel sem pótolható. Amikor vallásos emberként felteszem magamban a kérdést, hogy honnan jöhet a segítségem, itt a templom csendjében, vagy az otthon magányában, akkor valami megmozdul bennem. Olyan erő szabadul fel bennem, amire sosem számítottam. A személyemet érintő bántásokat ilyenkor el tudom engedni, mert ismerem önmagamat, és tudom, hogy ilyet sosem cselekednék. S csak azért kapom a vélt vádakat, mert az embertársam szívében, gyűlölet, vád, harag van. Nem tud mit kezdeni a békétlenségével, a félremagyarázásaival, a szíve tisztátalanságával. Ez egy olyan állapot, amikor minél jobban csapkod az ember maga körül, az iszapban, a lápban, annál mélyebbre süllyed, s már rég elhagyta a tiszta, világos és egyenes úton való járását. Minél jobban felkavarja a vizet, a sárt, az értetlenséget maga körül, annál jobban süllyed a bűn és emberi fertő mocsarában.

A zsoltáríró meg is állapítja, hogy az Úrtól jöhet csak segítség. De ez nem magától történik meg. Csak akkor lesz valóságos, amikor rendeztem az Úrral való kapcsolatomat, megtisztítottam magamat a vele való találkozásra, s van elegendő erőm, hogy az Úr szava a lelkemet is megérintse.

II.” Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad az, aki védelmez téged. Bizony nem szunnyad, nem alszik az, aki védelmezi Izráelt!” Nagyon sokat beszélnek, tanítanak bennünket ma a helyes életről. S mégis annyi összetört, sikertelen, bánatos személlyel, élettel lehet ma is találkozni. Mert sokan azt gondolják, hogy a helyes életlátásra, s annak megélésére csak be kell venni egy tablettát, azt meg lehet vásárolni. Pedig az egyensúly megtalálása az életünkben, az munka, gyakorlat és főleg helyes életvitel által valósul meg. Sokan azt gondolják, hogy a tanító, tanár megtanít bennünket, az orvos meggyógyít, a lelkész lelket ad, és sorolhatnám a hívatások megannyi áldását. De az igazság az, hogy ismeretet, útmutatást, eligazítást kapunk a szakemberektől, és sosem a végső megoldást. Mert a siker kulcsa mindig a mi kezünkben van. Az eltökéltségünkben, a szándékunkban, kitartásunkban, akaratunkban.

És be kell látnunk, biza az egyensúlyt fenntartani, vagy éppen megszerezni nagyon nehéz. Emberi kapcsolatunkat a családban, a közösségben, vagy éppen a társadalomban megtartani, gyümölcsözővé tenni, nem is olyan könnyű. Mert ezért dolgozni kell, áldozatot hozni. Gyermekkoromban, szülőfalumban még serpenyős mérleg volt az üzletben. Amikor édességet, élelmet vásároltunk, akkor mindig a boltos, feltett egy súlyt a mérleg másik oldalára. És várta, hogy a mérleg nyelve beálljon a kellő értékre, amit a vásárló korábban jelzett neki. Ma nagyon sokszor a mérleg nyelve el van tolódva a láthatók irányába. Útkeresés és értékvesztés jellemzi sokszor még a vallásos emberek életét is. Nehéz megtalálni az egyensúlyt az ember és az Isten világa között. Tódor Katalin, homoródszentpáli pedagógus pénteken mondott egy nagyon szép mesét nekünk Bükkfalván, hogy a meztelen igazságot az emberek megvetették, megrugódták, elűzték a saját világukból. Majd az igazság később rátalált a mesére, s a mese színes ruhába öltöztette. S azóta az igazság, mintha csak a mesében létezne. De nekünk vallásos embereknek éppen maga az Isten az, aki védelmezi az igazságot, s bár annyi minden fertőzi, mégis szívünkbe, lelkünkbe ülteti.

III.” Az Úr védelmez téged, az Úr a te oltalmad jobb kezed felől. Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold.” Amikor itt ma a védelemről beszélek, akkor hívlak titeket tekintsük át az emberiség történelmét. Mert az embert éppen a saját társa, a testvére, ahogyan Káin és Ézsau, vagy éppen József esete is mutatja támadta meg, ölte meg a saját hiúsága jóléte, vagy éppen önzősége miatt. És amikor a védelemről beszélek, akkor ott van önkéntelenül is a kérdés, vajon van- e igazságos háború? Miközben a békéről beszélnek, azonközben gyártják, árusítják, az emberi életre is ártalmas egyre fejlettebb fegyvereket, amelyek most már nemcsak a harcban levő országok lakosait, hanem a földkerekséget is veszélyeztetik. S miközben táplálják az emberi életek millióit veszélyeztető háborút, azonközben nem tudjuk megvédeni az embert egy egyszerű vadállattól, éppen a medvétől, mert van, aki nem látja át a kérdés súlyosságát. Vajon védelmet nyújtanak- e nekünk a jól bezárt otthonaink, a kamerával felszerelt ingatlanok, vagy éppen a bankokban tartott emberi vagyonok.

Sok mindent fel lehet halmozni, de védelmet és oltalmat talán egy időre nyújthat ez a földi élet, véglegest azonban sohasem. Mert az ember nemcsak ennek a földnek teremtetett. Hanem az égnek, Istennek is. És csak Istennek van hatalma, ereje ahhoz, hogy bennünket minden körülmény közepette is megvédjen.

IV.” Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. Megőriz az Úr jártodban keltedben most és mindörökké.” A mai ember, akárcsak mindenkor a biztonságra vágyik. És nagyon sokat költünk arra, hogy biztonságban éljünk. Így építjük fel a házunkat, vásároljuk az autónkat, választjuk ki a nyaralásunkat, építjük fel a karrierünket. Ezeknek alapját azonban néha csak a fizikaiakban látjuk. Pedig a vallásos ember biztonsága Isten kezében van. Istenre építi fel az életét. Egyetlen egy célja van a benne bízó embernek, éspedig az, hogy Isten legyen az oltalmazója. Ma nagyon sok őrző- védő cég van, aki biztonságot ígér. Ma nagyon sok biztosító cég van, aki vihar, árvíz, tűz, földrengés, mindenféle betegség ellen biztosítást köt. Biztosítást kötünk a munkahelyünkön az egészségünkre, a kezelésünkre, utazáskor a balesetekre, vagy éppen az otthonainkra. És ez mind jól van.

De van- e biztosításod az életedre? Ki adja meg a te életed biztonságát, hogy holnap, ha felkelsz erős, egészséges leszel. A vallásos ember biztonságát az Isten adja meg. Mi a hitünkbe kapaszkodunk, és a bizalmunkkal szerződést kötünk az Istennel. Ez a szerződés nem egyoldalú. Ezt nekünk is be kell tartanunk. És a mi rendszeres befizetésünk ebbe a rendszerbe, nem áll egyébből, mint az imádságainkból, Isten irányában az elkötelezettségünkből.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Jöjjetek, emeljük fel a tekintetünket ma az égre. S lássuk meg benne Istent! Hallgassuk az Ő szavát! Értsük meg az Ő hangját! Engedjük, hogy Isten igéje termő talajra találjon a lelkünkben. Azért, hogy szívünkben öröm, lelkünkben megelégedés, és életünkben egyensúly legyen! Ebben az egyensúly keresésben segítsen az Isten. Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc