Jézus az élet útja!

Textus: Mt 7, 13 14 “Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak.

 Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.

 

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Most érkeztünk haza a hitet valló diákjainkkal Zeteváraljáról, szám szerint 25- ön,  a számukra megszervezett táborból. Ismét lezárult egy út az életünkből, melyen Isten segítségével végig jártunk. S ma különösen hálás vagy a Gondviselőnek, hogy 24 diák számára utat, ösvényt készíthettünk imádságból, tanulásból, felelősségvállalásból és most legutóbb szórakozásból. Amikor ma reggel felkeltem, hogy e beszéd megírására és elmondására készüljek, akkor alig virradt. Az eső után pára szállt fel a dombok, erdők felől. Alig 5 óra után lett vége egy lakodalomnak, még hangos volt a zene, s aztán pár 10 percek után nagy csend ereszkedett a tájra. A madarak éneke és a víz csobogása hallatszott.  S ebben a reggeli, eső utáni káprázatos tájban arra gondoltam, hogy e mai alkalommal az útról, az életről fogok itt ma beszélni.

Az iskolai évzárók, a ballagások, s nemsokára a vizsgák, a számonkérések időszakát éljük. Nagyon sok szép diák végezte el az óvodát, a negyedik osztályt, nyolcadik osztályt, középiskolát vagy akár az egyetemet. Mindenki szemében örömkönnyek voltak, és vannak, virággal, anyagiakkal, jókívánsággal láttuk el őket. Könnyű és felhőtlen utat, sikereket kértünk az ők számukra. S mégis, ha a valóságot vesszük, akkor biza, az utat néha meredek, járhatatlan, tele van szakadékkal, beláthatatlan.

 

Sík Sándor: Ketten a mesterrel verse jutott eszembe

Fehér fényben, fehér ruhában,

Egy férfi jár előttem egyre.

Vezet, vezet, kezem kezében,

Föl a magányos, nagy hegyekre.

Az emberarcok ködbe vesztek,

Ketten vagyunk a hegyeken.

Kézen fogva vezet a Mester,

S én követem.

……………………..

Elértem a hegyek tövébe

S indultam fölfelé nyomában.

Dideregtem a szirti szélben,

A szikla megvérezte lábam.

Ha megálltam, szemembe nézett

És rám mosolygott csendesen.

S belém szállott a Mester lelke.

És követem.

 

Igen. Mindig valaki nyomában járunk. Mert olyanok szeretnénk lenni, hasonlítani a szüleinkhez, ismerőseinkhez, példaképeinkhez, de főleg a tanítómesterhez, Jézushoz. Jézus a filozófusoktól eltérően nemcsak oktatja a hallgatóit a helyes úton való járásra, hanem elsősorban példát mutat erről, vagyis a helyes cselekedet gyakorlására buzdítja tanítványait és a követőit.

A zsidó teológiában is jelentkezik az élet és a halál útja, a világosság és a sötétség ösvénye, illetve később a tökéletesség útja. Ezeket a szimbólumokat Jézus tovább fejleszti és alkalmazza a sajátosan szép világára.

A tegnap kirándulni voltunk a diákokkal, a gyilkos tó, békási tó irányába utaztunk. És láthattuk, tapasztalhattuk az utat minőségét. Volt, amikor türelmesen, csendesen, máskor biza rohanva siettünk, hogy az útszakaszt már magunk mögött tudjuk. Mert az utak mindig is elvezetnek vágyainkhoz, álmainkhoz és céljainkhoz.

Én gyermekkoromban még értem szülőfalumban, hogy minden tavasszal közmunkát szerveztek. Átjárót építettek patakok fölött, kijavították a mezei utakat. Emlékszem minden szekér oldalán ott volt a csákány, vagy arató kapa, ahogyan mi neveztük. S ha kellett, vizet vezettek el a mezei útról, ha félő volt, hogy feldől a szekér, akkor szintet egyengettek, új kijáratokat készítettek a földekre. S mindent megtettek, hogy közeli kapcsolatot tartsanak fent a természettel, és élhetővé tegyék a környezetet.

Ma nagyon sok út nem haza a családhoz, nem is a földekhez, s még csak nem is az itteni megélhetéshez vezet, hanem külföldre, ahol a tejjel és mézzel folyó föld ígérete van elhintve, s a szabad székelyből, néha rabszolga sorsban élő személy válik. Igaz ezt a fajta szolgaságot már nem erőszakkal, hanem a többlet pénz, anyagiak ígéretével lehet elérni. Nagyon sok út vezet haza, de talán még ennél is több messze és távol az otthontól. S nekünk, diáknak, felnőttnek mindig választanunk kell.

Ma ezen gondolatok megvilágításában szeretném a felolvasott szentírási verseket kibontani és sajátosan mai világunkra alkalmazni.

I.”Menjetek be a szoros kapun.” Ez a pár szó, két lényeges elemet tartalmaz. Az egyik maga a kapu, a másik pedig a felszólítás, amely elhangzik itt a hegyi beszédben Jézus ajkáról. Egy kicsit vegyük szemügyre a kapu jelentését. A kapu elzár két világot, az otthont, és a külső világot. Régebben nevezték ezt belsőségnek és külsőségnek. De mindenképpen a kapu két világnak a határa. Az otthon az intimitás helye. A család oltalma. Annak az élettér a szimbóluma, ahol az a pár személy, aki a kapun belül lakik, azok meghitt és bensőséges életet élnek.

Jézus nem akármilyen kapuról beszél. Ez a kapu szoros. Vagyis nem olyan könnyű rajta bemenni. Ez a kapu pontosan az én életemre van szabva. S nekem kell átmenni rajta. Ez a kapu mindig hazavár, de ugyanakkor számonkér is. Székely falvainkban nagyon sok szép gondolat olvasható ezeken a kapukon, többek között áldás a bejövőre, béke a kimenőre.

 

 

 

Magyari Lajos: A kapu állítok, versében írja:

 

Nap gyúl ki rajtam, csillagok,  vigyázom nagyon a megjövőt.

tündökölni, hunyni, szólni -           Nyárra ősz, tél hull az őszre ...

mert én marasztom az elmenőt,   "Áldás a bejövőre, béke a kimenőre".

Nyírő József írja: A székely kapu a ház mértékadó dísze, és koronája, melyet szinte családtagjának tart a gazda. Levágja annak fáját, de az elpusztult élet helyébe újat teremt, mert a székely kapu tényleg él.

A kapu egyfajta kinyilatkoztatás a gazda részéről, a hitéről, nyitottságáról, szeretetéről. A kapu a mikrokozmosz és a makrokozmosz határa, kintről beengedem az Istent, s belül pedig megélem a maga valóságában. Jézus felhívással él tanítványai és hallgatósága irányába. Menjetek be ezen a kapun! Vagyis nem lehet passzív lenni. Tennünk kell azért, hogy bejussunk, közel kerüljünk Isten világához. És ide nem lehet akárhogyan, csak úgy ímmel- ámmal bejutni. Ennek ára van. Vállalni kell a szoros kaput. Fel kell ismerni már időben, hogy a szoros bár próbára tesz, mégis ez hozza el lelki üdvösségünket. 

II.” Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz,” Bár nem sokat beszélünk róla, ma is nagyon sok veszélynek van kitéve az életünk. Kezdve az egészséges táplálkozástól- a mozgásig, a család értékének az alul becsüléségéig, az ego és az én központúság túlzott hangsúlyozásáig. S talán több beszéd sem lenne elegendő arra, hogy mennyi veszély leselkedik ránk, ha imáinkkal és Isten közelségünkkel nem tudjuk magunkat megóvni e világ ártalmaitól. Mert ma is kemény harc van az Isten világa, és a külső fizikai világ törvényei között. És mindig a szolgáló szeretet az a tény, amely megváltoztatja a környezetünket, és benne magát az embert. Nagyon sokan talán azt gondolják, hogy nem érik támadások a hitüket megvalló embereket. Pedig még az egyházakban belül is örökös dilemmaként ott van, hogy az intézménynek, az ember által megalkotott törvényeknek akarunk- e megfelelni, vagy éppen engedelmeskedünk a belső hangnak, magának az Istennek. Én magam is szinte mindent döntést, kihívásnak tartok, úgy betölteni Isten törvényét, hogy az az Ő dicsőségére és a közösség hasznára váljon. Mert mindig könnyebb a tágas kaput és a széles utat választani.

Hollandiában láttam, hogy a templomokat multifunkcionális céllal építik fel, s a régieket akár el is adják, ha már a közösség nem tudja fenntartani. De akár még itt a közvetlen környezetünkben is láthatunk templomokat, amelyek nem éppen megfelelő karban vannak tartva, vagy éppen a szemünk láttára omolnak össze. Nézzük csak a szász templomokat, ahogyan nemcsak a nép, de az itt Erdélyben megélt több százéves kultúra, vallás és gazdasági- történelmi élet szinte nyomtalanul eltűnik.

A keresztény, vallásos személy és család sok veszélynek van kitéve: ilyen az alkoholizmus, a kábítószer fogyasztás, a családon belüli erőszak, a gyerekek, szülők elhanyagolása és nem megfelelő gondozása, a hűtlenség, a pénzsóvárság, kapzsiság, csalás, reménytelenség. És ezeknek útvesztőiben akár el is lehet tévedni. De aki Istenre néz, az ő hangját hallja, annak minden a javára válik.

Bár sok embernek úgy tűnhet, hogy az egyházak felszabadultak a kommunizmus után, ma is kemény, embert próbáló kérdésekkel kell, szembe nézzünk. Nemrég valaki éppen a temetőkről érdeklődött, s még annak a középpontjában is a pénz áll. S mintha az egyházak önrendelkezése sértené valakinek a szemét, s fájlalná, hogy autonóm döntéseket hoznak javaikkal, gondozásukkal kapcsolatban. De azon az úton járni, már Jézus tanította nagyon is veszedelmes.

III.” sokan vannak, a kik azon járnak.” Isten az embert választás elé állítja. S magának az embernek kell felelősséget vállalnia, minden döntéséért. Látjuk, érzékeljük ezt a világot s megállapíthatjuk, hogy a veszedelmes úton ma is sokan járnak

IV.” Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.”

Én hiszem, hogy megvan az a minőségi kisebbség, aki a szoros kaput és a keskeny utat választja. Mert élni akarunk, az Istennek, önmagunknak és ennek a társadalomnak. Ezt a szoros kaput és keskeny utat mi nem kell, keressük, mert a legtöbb alkalommal az út talál meg bennünket. Csak nem szabad elmenekülnünk. Nem kell feladnunk. Nem szabad lemondanunk. Vállalnunk kell a kihívásokat. A mai ember inkább elmenekül a problémák elől, a gondok azonban mindig is utolérnek, és előbb- utóbb válaszolnunk kell a kérdésekre.

Nemrég megkérdezték tőlem, hogy mi a titka a fejlesztéseinknek, és én azt válaszoltam, hogy nincs semmi titok benne, ha az az egy nem titok, hogy amikor az ember megérzi Isten jóságát, felfedezi újból az Istent, akkor tenni akar az Ő dicsőségéért. S mi minél többen érezzük Isten közelségét az életünkhöz, annál hálásabbak leszünk az életünkért, családunkért és a közösségünkért.

Mai beszédemet egy történettel zárom.

Egy kisfiú leült az asztalhoz a színes krétáival és egy nagy üres lappal, és elkezdett rajzolni.

 

Az édesapja észrevette, milyen elmélyülten dolgozik. Megállt mellette, és megkérdezte: „Mit csinálsz, kisfiam?"

 

„Lerajzolom Istent" - mondta a kisfiú.

 

„De kicsim, Istent nem tudod lerajzolni" - felelt az apa. „Senki sem tudja, hogy néz ki Isten".

 

A kisfiú egy percre elgondolkodott, aztán így szólt:

 

„Hát - majd megtudják, ha elkészülök!"

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Ez a földi élet jó lehetőség mindannyiunk számára, hogy lerajzoljuk az Istent. Imádkozzunk, dolgozzunk, szeressünk, örvendjünk, mert a szemünkkel, szívünkkel, lelkünkkel Istent fogja lefesteni.  Tegye hát ez a mai beszéd és istentisztelet is színessé, gazdaggá a mi istenképünket! Ámen.