Jézus bennünk és általunk él!

Textus: Jn 14, 18-21 „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Aki elfogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Egy vallomással szeretném kezdeni mai beszédemet. Mégpedig azzal, hogy mindig szombat este, vagy korán reggel vasárnap kezdek el foglalkozni beszédeimmel. Talán ebből sokan azt gondolnák, hogy a körmömre ég a gyertya és akkor össze kell rakni egy prédikációt, fel kell építeni egy beszédet. De nem ez az oka annak, hogy a lehető legkésőbb foglalkozok a beszédekkel, hanem az, hogy meglátásom szerint a beszédnek élet ízűnek kell lennie. S azok a hatások, amelyek érnek egy héten keresztül azoknak ott kell lennie a beszédben. Mert a jó beszédben benne van a prédikátor, a lelkész a maga életével, érzéseivel. S azt tudom hitelesen elmondani, amit érzek, gondolok, megtapasztalok, s elég érettnek tartok ahhoz, hogy az a szószék magasságába emelkedjen. Így tettem a tegnap este is, amikor hazajöttünk egy lakodalomból, elkezdtem ezt a mai beszédet, majd ma reggel korán folytattam, hogy tehetségem, tudásom és érzéseim alapján közel hozzam mindannyiunkhoz Isten csodálatos világát.

A tegnap részt vettem a Szent István teremben a Kárpát medencei magyarok konduktor képzési konferenciáján, melyet a Semmelweis egyetem és a polgármesteri hivatal szervezett meg abból az alkalomból, hogy 5 éve itt nálunk is Székelyudvarhelyen, lehetőség van az idegrendszeri károsodást szenvedő embereknek a rehabilitációra, sőt mi több, most már Ilyefalván konduktor képzésre is. Miközben hallgattam a beszédeket, köszöntőket és az elért eredmények beszámolóját, azon gondolkoztam, hogy mennyi jó, siker, és hasznos cél tud megvalósulni álmok és vágyak valóra váltása révén. S mennyi sziklát kell elgördíteni, ösvényt és utat kitaposni, ahhoz, hogy új módszerek nálunk is napvilágra kerüljenek, és közösségünk hasznára lehessenek. S a legtöbbször csak jó emberek kellenek ahhoz, hogy egy- egy program elkezdjen működni. Ezek a jó dolgok azonban, mintha nem kapnának elég nyilvánosságot. S népszerűsítésük talán még mindig várat magára.

Valahogy így látom az egyház életét is. A legtöbbször jóakaratú hívekre van szükségünk ahhoz, hogy a közösségi céljaink napvilágot lássanak. Közös célokat találjunk meg, és azokért imádkozzunk, dolgozzunk. És nekünk nem a negatív, lehúzó, elszomorító dolgokkal kell foglalkoznunk. Természetesen belőlük is van éppen elég. Hanem azokra kell, összpontosítsunk, melyek az életünket felvillanyozzák, erővel töltenek el, s a lelkünket minden alkalommal felvidámítják.

Csak az elmúlt héten is két temetési szertartást végeztünk, s ez biza nagyon megviseli a családot, a mi közösségünket. De, akik bízunk Isten gondviselő szeretetében, azok tudjuk, hogy Isten ránk figyel, könnyet töröl, ápol, és lelki sebeket kötöz.

 

Hajdú Sára: A lélek imája versét találom idevalónak

Mindenki lelkében létezik egy ima,

Mit nem kell könyvből tanulnia.

Elég, ha a csendben némán elmerül

S a szavak előtörnek oly rendületlenül.

 

Mik aztán maguktól mondatokká válnak,

Részesei lesznek egy szív dobbanásnak.

S lassan átjárják az egész lényed,

Érzed ugye, ahogy megroggyan a térded?

………………………………..

Cipeld hát, még ha nehéz is kereszted,

Utad végén megtudod, miért kellett így tenned.

Addig imádkozz, mert létezik egy ima,

Mit a léleknek nem kell, könyvből tanulnia.

 

Pünkösd előtti vasárnap úgy éreztem nekem ma itt az árvaságról, a Jézus látásáról, életünk és Jézus összefonódásáról, valamint az isteni kijelentésről szeretnék beszélni. És ma is a szentírást hívom, Isten bölcsességét segítségül, hogy bennünket neveljen, megtisztítson és átöleljen.

I.” Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.” Ebben a mondatban Jézus két lényeges elemet fogalmaz meg, nem hagylak árván és eljövök hozzátok. Egy kicsit szeretnék az árvaságról beszélni itt ma nektek. Képzeljük ma itt magunk elé, azt a helyzetet, amikor a tanítványok magukra maradnak. Jézust keresztre feszítik, a környezet ellenségesen viszonyul a tanításaihoz, keresik a követőit, hogy őket a sorsára jutassák. A tanítványok magukra maradnak. Félnek és rettegnek.

Az árvaság magyar kultúránkban azt jelenti, hogy a gyermeknek meghalt, elveszítette az egyik szülejét, édesanyját, vagy éppen az édesapját. A család egyensúlya megbomlott. Akár még a megélhetés és veszélybe kerülhet. Ha az édesanyját veszíti el a gyermek, akkor nincs, aki gyámolítsa, ápolja, szeresse, gyógyítsa. A gyermek lelkébe nincs, aki sok szép imádsággal, egy szépséges hangulatot teremtsen. Ha az édesapját veszíti el, akkor hiányzik az a személy, aki megtanítaná a kinti dolgokra, a megélhetésre, állatok, növények, földek, erdő gondozására. Nem lesz példaképe, aki gerince volt, kellett legyen az ő családjának. És mindig hiány lesz a gyermek életében az a szülő, akit fájlalt, aki hiányzott.

Nagyon sok esetben az is megtörténik, hogy bár a szülők élnek, mégis a gyermek árván nevelkedik fel, mert nem az édesanyja, édesapja van mellette. Igaz az árvaságban segíthetnek a nagyszülők, rokonok, barátok, de édesanyja, édesapja igazán senki nem tud lenni.

A tanítványok is ilyen árvák voltak. Elhagyatottak. Jézus pedig ígéretet tesz. Nem hagylak árván. Vagyis mellétek állok. Ott leszek veletek. Eljövök hozzátok.

Ez az ígéret nemcsak ezelőtt két ezer évvel hangzott el, de ma is itt kell, csengjen a fülünkben. Jézus itt lesz, és itt van közöttünk mindig, amikor hallgatunk rá, és olyan közösséget alkotunk vele, mint amilyen egykor a tanítványi köre volt. Mi nem lankadunk ebben a várakozásban, hanem tudjuk, hogy a szentlélek munkája által erősebbek, kitartóbbak, elkötelezettebbek leszünk.

II.” Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.” Rengetegszer halljuk, hogy a nyugati kultúrában a keresztény értékek leáldozóban vannak. Hogy a keresztény templomokból lakóházak jó esetben, máskor pedig vendéglők, kocsmák is lesznek. Ez a vad liberalizmus kidobta Istent az értékek közül, és egyedül a pénzt, az anyagikat helyezte a fejlett élet középpontjába.

Sokan ma nem látják sem az Istent, sem Jézust, de még az embertársat sem. Egyedül az én kezd nagyon fontos lenni. Az én célom, az én boldogságom, az én eredményem. Más semmi nem fontos. S akár keresztül gázolhatok bárkin, bármin bármikor, csak hogy érvényesülhessek. S ha nem vigyázunk biza itt nálunk is a templomok, az egyházak történelmi emlékek, múzeumok lesznek, ahova jó lesz betérni és a múltról elmélkedni.

Előző szolgálati helyemen a holland barátaink több alkalommal meglátogattak. Ilyenkor elvittük őket a közeli városokba, magyar és volt szász településekre. De kivittük őket a környező legelőkre, erdőkbe. A legtöbbször ilyenkor májusban érkeztek, s a mező vadvirágait nagy előszeretettel fényképezték. A vadvirágok ezerszínű káprázatos voltukban csodával töltötték el a lelküket. Ők mindig mondták, hogy náluk ezek már nem léteznek, mert az intenzív gazdálkodási forma tönkre tette ezeket a vadvirágokat és már a fű is teljesen más. Ottléteink alkalmával aztán ők is megmutattak egy keveset a természet kincseiből és akkor jöttünk rá, rétek, a mező, vagy éppen a csatornák melletti zöld övezetek teljesen mások, mint nálunk. Meg kellett állapítanom, hogy néztem a mező virágait, de nem láttam a maguk pompájukban és szépségükben.

Talán ezért nekünk is jó lesz elmenni, megtapasztalni azt a világot, ahol nincs Isten, mások a szokások, el vannak az emberek, közösségek hidegülve egymástól. Éppen azért, hogy kezdjünk el látni. Hogy érzékelni tudjuk és újból megtalálni, azokat az ősi értékeket, melyek széppé és áldottá teszik a kereszténységünket.

A közmunka, a kaláka, a tized, az egymásra való odafigyelés gyorsan kivesz a közösségünkből, és aztán éveknek, évtizedeknek kell eltelnie, hogy újból felépítsük régi szokásainkat, talán még a hamuban pislákoló, alig létező parazsakból. S ma tőletek kérdem, akik itt vagytok, látjátok- e, érzitek- e Jézust magatokban, közöttünk, munkánkban, elkötelezettségünkben. Mert ez a látás új életre késztet, bennünket ma és mindenkoron.

III.” Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.” Nagyon sok esetben megtörténik, hogy vasárnapi kereszténységet gyakorolunk. Jó. Igen. Betartjuk a tízparancsolatot, a jézusi tanításokat. Még imádkozunk is. De nehogy már a hétköznapjaimra is hatással legyenek. Ahol, és akiben Isten jelen van, ott nincs megbotránkoztatás, ott nincs iszákosság, nincs önzőség.  Az isteni jelenlét tettre késztet és sarkall, hogy jót tegyek a környezetemben levő emberekkel és teremtményekkel. S a szándékomat és akaratomat mindig Isten terve alá helyezem. Az elmúlt hétvégén, Nagyváradon részt vettünk egy konferencián, ahol a resztóratív módszerek pedagógiai alkalmazása volt a középpontban. Két Bihar megyei település felzárkóztató programjáról is szó esett, akik a nevelés által kívánják hirdetni Isten világát, az egyikben egy református egyházközség, a másikban a Caritas a kezdeményező és kivitelező. És milyen felemelő érzés, amikor valaki tudja, hogy Isten mások megsegítésére hívta el őt, s munkája által, tehet azért, hogy környezete áldott és felemelő legyen.

Vajon mi mikor lépünk ki a kényelmes állapotunkból és nemcsak a túlélésre, hanem a fejlődésre, az isteni jelenléttel a jövő tervezésére és szépítésére is tudunk összpontosítani?

IV.” aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.” Amikor idekerültem ebbe a gyülekezetbe számba vettem a lehetőségeket, az addig elért eredményeket, feltérképeztem a hibákat, és megkerestem az elkötelezetteket. Hirdettem és terjesztettem az isteni kijelentést ebben a gyülekezetben. Sokan örvendtek, mellénk álltak, segítettek, velünk álmodtak és cselekedtek. De voltak és vannak, akik ma is kivárnak, hogy vajon mi fog ebből kisülni. Egy folyamatosan fejlődő pályára szeretnénk állítani ezt a közösséget. S az egyéni egót, mindig is a közösség érvényesülése lehetőségeinek vetettük alá. Így kezeljük javainkat, gondozzuk temetőinket, foglalkozunk programjainkkal.

Mert bízunk és hiszünk Isten kijelentéseiben, hogy vele még a lehetetlennek tűnő dolgokat is meg tudjuk valósítani. Isten kijelentése ma is hozzánk szól, bátorít az imádságban, erősít az akaratban, és eredményt ad a munkánkban.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Fohászainkból ma is álmokat szővünk. Biztonságos lelki otthonokat készítünk. Leborulunk Isten mindenhatósága elé és imádkozunk ma, majd az elkövetkező héten, hogy küldje el és árassza ki ránk az Ő szent lelkét ebben az évben is. Elrebegjük esedezésünket a betegjeinkért, hogy meggyógyuljanak testi és lelki betegségükből. És együtt örvendünk a gyermekeinkkel, a szüleikkel az oktatásban elért eredményeiknek. S külső szépségeik mellé, mi is belső ragyogást akarunk vinni, hogy a lélek közel álljon Isten világához. Legyen hát az Isten velünk ebben a munkában! Segítsen minden embert jó szándéka megvalósulásában! Ámen.