Jézussal a viharban!

Textus: Mk 4, 35- 39 „ Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: Menjünk át a túlsó partra! Ők pedig otthagyva a sokaságot, csatlakoztak hozzá, minthogy ő már a hajóban volt, de más hajók is követték őt. Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. Ő pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették és így szóltak hozzá: Mester nem törődsz azzal, hogy elveszünk? Ő pedig felkelt ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Jézusnak fárasztó napja volt Kapernaumban. A felolvasott szentírási verseket megelőzően arról értesülünk, hogy egész nap bizonyságot tesz az Istenről, csodálatosan tanít a Teremtő világáról. S át akar menni a túlsó partra, a galileai tenger keleti partjára, ahol a városokat többsége a görög kultúra követői voltak. Természetesen akadt közöttük zsidó is.

A Galileai tenger édesvizű tó, a hossza 21 kilométer, s a legszélesebb része is alig éri el a 12 kilométert. A tavat magas hegyek veszik körül, a tó felszíne pedig többször felmelegedik. Így nagyon gyakran a meleg és hideg levegőnek köszönhetően kisebb viharok észlelhetők a tó fölött.

Jézus nagyon fáradt, elhelyezkedik egy vánkoson a hajó hátsó részében, pihenni akar. A tanítványok nagy többsége, halász ember, így jól értenek a hajó kormányzásához és ismerik már ezt a helyet. Mégis valami rendkívüli történik. Már többször átéltek vihart, kormányozni tudták a hajót. A vihar most kezelhetetlen, már- már a hullámok maguk alá gyűrik a hajót. A tanítványok megijednek, képtelenek ebben a viharban helyt állni. Kormányozhatatlanná válik a hajó. És ebben a kétségbeesésükben Jézushoz fordulnak.  Tőle várják a megoldást. Benne bíznak, ő az utolsó, aki meg tudja menteni az életüket. Ő pedig parancsol a szélnek, rászól a tengerre, s egyszerre elül a vihar és csendesség lesz.

A mi emberi életünk is egy hatalmas nagy utazás. Ez nemcsak a földi, látható világban, hanem lélekben, az érzésekben is történik. Mi is mindig át akarunk jutni a másik partra. Útra kelünk, egyedül, családban és a közösségben, és élményeket gyűjtünk, országokat, földrészeseket tapasztalunk meg. Mert szeretünk utazni, az utazás felüdíti a lelket. Megtölti a szívünket csodálattal az új iránt és elkötelez a megismert dolgok mellett.

Ma én is egy ilyen utazásra hívlak, titeket, kik itt vagytok ebben a templomban, vagy akik az élő közvetítés által vesztek részt ezen az istentiszteleten. S arra kérlek, készüljetek erre az útra. Most lélekben gyűjtsétek össze a legszükségesebb kellékeket, eszközöket, ruhát, élelmet, mindazt, amire szükségetek lesz ezen az utazáson. Mert nagyböjt van, s lélekben zarándokolunk, húsvét felé. Csak a legszükségesebbeket tegyétek be lelketek csomagjába. Azokat a személyeket szólítsátok magatok mellé, akikkel érdemes, kellemes és élménnyel telítette lehet ez az utazás. Ne a sokra, hanem a legszükségesebb dolgokra, a nélkülözhetetlen eszközökre, személyekre gondoljatok. Azokra, akik nélkül nem indulnátok útnak.

És osszátok le a feladatot. Képzeljétek el magatokat úgy, mint akik ti feleltek ennek az útnak a megtételéért. Ti vagytok a szervezői. Tőletek függ az, hogy ti személyesen, vagy a családban, a közösségben át tudtok- e jutni a túlsó partra? Ma ezeknek a bevezetésével szeretnék a szentírási verseket kibontani és sajátosan a mi életünkre alkalmazni. Sebestyén Sándor: Öreg zarándok imája kívánkozik ma ide, melyet megosztok itt veletek.

 

Uram, Isten, be sok vétket

Elkövettem életemben,

De kegyelmed nyomomban járt

Romlottságom lépteiben.

Köszönöm, hogy irgalmaddal

Számtalanszor fölkerestél

És a végső eleséstől

Jóságosan megmentettél...

Esdve kérlek: jóságoddal

Ezután is légy mellettem:

Egyedül a megbocsájtó

Irgalmadban reménykedem....

 

A következő gondolatokról fogok ma e szentírási versek kapcsán beszélni: a vágyról, a csatlakozásról, a viharról, a vádról, a tenger elcsendesedéséről.

I.” amikor este lett, így szólt hozzájuk: Menjünk át a túlsó partra!” Az embert a vágyakozása élteti. Mindig vágyunk valakire, valamire. Ezt a vágyat fűti a szerelem, a családi kötelék, az önbecsülés, a tudás, a kibontakozás. A túlsó part mindig azt a helyet jelenti, ami hozzásegít bennünket a boldogabb élet megtalálásához.

Ma jogosan tehetjük fel magunknak a kérdést: Mit jelent ma nekem ez a túlsó part? Sokunknak jelenti az egészséget. Jelenti a gyógyulást, amikor betegek vagyunk. De jelentheti a magunkra találást. A megbocsátást, a megértést, az önmagunkba nézést. Ilyenkor böjt időszakában pedig a lemondást. Miről tudok lemondani? Hogyan tudok erősebb lenni? Mivel bírkozom meg azért, hogy kiegyensúlyozottabb legyen az életem?

Ez a túlsó part jelentheti a megélhetésemet, hogy meg tudjam szerezni magamnak és a családomnak a megfelelő feltételeket. De a túlsó part jelentheti a kiengesztelést is, amikor bocsánatot tudok kérni, és meg tudok bocsátani. Lelki értelemben is utazunk, és utazásunkban közelebb kerülhetünk az Istenhez. De ehhez el kell indulnunk. Rá kell találnunk az Istenre és engednünk kell, hogy Isten is ránk találjon. Hallgatnunk kell az isteni szóra. Az elmúlt hét zsúfoltsága is arról beszél, hogy sok mindenről le kell mondanunk és áldozatot kell hoznunk, ahhoz, hogy valóban átjussunk a túlsó partra. A Pákei féle könyvbemutató és a teológiai nyílt napok is arról beszélnek, hogy lehetséges, akár erőnk felett is teljesíthetünk, ha Istenre bízzuk az életünk.

A szentírás arról értesít, hogy este van és Jézus mégis át akar jutni a túlsó partra. Vagyis már kora hajnalban, reggel ott akarja kezdeni a napját. Nekünk az lenne a természetes, ha pihenés után mennénk át. Ez is egy jel, hogy Isten világa nem várathat holnapra. Nem lehet elodázni a kérdéseket. Majd holnap szoktuk mondani vagy éppen gyakorolni. A vágyat nem lehet és nem szabad kiölni a lelkünkből. Hallgatnunk kell rá, teljesítenünk az Isten irányába megszületendő vágyat.

Nincs olyan hét, hogy otthonaink kapujába, ajtajába ne tennének szóró és reklámlapot, vagy a digitális világban ne özönlenének el az újabb és újabb ajánlatok, felhívások, hogy még mennyire mindenre lenne szükségünk, ahhoz hogy boldogok legyünk.

Ezzel az imádsággal és beszéddel én is egy magasabb rendű vágyat ültetek el a szívedbe, hogy jöjj, és együtt menjünk át a túlsó partra, az Istenhez, a mennybe, a tökéletességhez. Erre az utazásra akarom felcsigázni a figyelmedet, erre akarom megnyitni szívednek ajtaját. És ez csak a kezdet, hiszen a következő héten minden este ezeket a lépéseket tesszük meg ebben a hatalmas nagy lelki utazásban. 

II.” Ők pedig otthagyva a sokaságot, csatlakoztak hozzá, minthogy ő már a hajóban volt, de más hajók is követték őt.” Jézus nem maradt magára, s nemcsak a tanítványai követték őt erre az útra, hanem még sokan mások. A Kapernaumban elmondott beszédeinek hatása volt. Ott úgy beszélt Istenről és az ő csodálatos világáról, hogy más embereket is meggyőzött ebben a szolgálatban. Körülötte voltak, vele tartottak.

A mai ember is, olyanok mellé zárkózik fel, aki hiteles. Akinek a mondanivalója tartalmas, szavainak súlya van, elképzelésének hitelessége. Egy kicsit tőlünk is függ ennek a világnak a sorsa. Mi hajlamosak vagyunk megadni magunkat ennek a világnak. Pedig rengeteg dolog a mi kezünkbe, életünkbe is bele van írva. A sorsunkat mi magunk is alakíthatjuk. Az a környezet, melyet kialakítunk, rólunk beszél, életünk bizonyságai, azok, akik bennünket körülvesznek. Egyáltalán nem mindegy milyen közösségnek vagyunk a részei. Hiszen tartó oszlopai vagyunk annak a világnak, mely ránk építi a jelen, de velünk tervezi meg a jövendőt.

Még teológus koromban mesélte az egyik lelkész, hogy új gyülekezetbe kerülve azt látta és tapasztalta, hogy sok minden el van hanyagolva. Jól van az úgy mondták. És ő elkezdett építkezni. Először kevesebben, majd egyre többen vettek részt ezekben a munkákban, mert látták a fejlődést és észrevették, hogy helyes az irány, melyet követnek.

A vallásos ember számára az irányt Isten adja meg. Sőt mi több velünk együtt hajóba is száll, mert Jézus példázatain keresztül segít nekünk nemcsak az eligazodásban, a tájékozásban, hanem az előre haladásban is. Ma nagyon sok konferenciát, kurzust és együttlétet szerveznek, ahol az emberi szellem, lélek irányt és erőforrást nyerhet. De sose feledjük, olyat, amit az Istent ad nekünk, azt sehol nem találjuk meg. Mert a szentírás a könyvek- könyvek, a tudományok tudománya, az a forrás, mely mindig is ontani fogja magából az istenélményeket.

Egyedül csak a templom az a hely, ahol a koldus együtt ül le a királlyal, itt mindenki egyenlő. Itt nincsenek bűnösek és megtértek, megigazultak. Itt mindenki a böjt időszakában, önmagával, esendőségével küzdő ember, aki nemes harcát vívja az életnek. S észleli, hogy ebben a megpróbáltatásban nincs egyedül. Mellette vannak a testvérei, akik hasonló gondokkal küzdenek. Tapasztalja, hogy vérző sebére gyógyírt Istentől kap. S amikor magunktól vonunk meg táplálékot, vagy éppen lelkileg próbára tesszük magunkat, akkor tudjuk ebben a lemondásban, magát Jézust követjük. Te kire, kikre hallgatsz? Ki mellé zárkózol fel? Kinek a társaságát kedveled? És kinek a táborát erősíted? Mert hiszem, nekünk Jézus hajójába kell szállnunk, ahol még a vihar ellenére is biztonságban lehetünk.

III.” Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni.” Nincs olyan ember, akinek a hajójába ne csaptak volna már be a hullámok, annyira, hogy akár úgy érezte, érezhetjük, hogy elsüllyedünk. Ha a történelmet nézzük, akkor az tele van háborúkkal. De akár még szüleink, nagyszüleink életében is, az elmúlt rendszer ki vette a lábuk alól a földet, erdőt, állatokat egyszóval a megélhetést.

A 9o- es évektől elkezdődő változásban pedig azt tapasztaljuk, hogy nagyon nehéz egy olyan erős és biztonságos társadalmi környezetet kialakítani, ahol mindenki önmagára találhat. Ebben a hatalmas ámítással tele levő világban, arról kapunk egy képet, hogy munka nélkül, tanulás, tudás nélkül gazdag életet lehet élni. A jóléti társadalmak és országok pedig elszívják közösségünk tanultjait és munkásait, miközben itthon egyre jobban érezzük a szakember hiányt. És miképpen lehet fennmaradni, vállalkozónak, munkásnak úgy, hogy a kölcsönös tisztelet és vallásos elemek érvényre jussanak? A példázat arról beszél, hogy Jézus ott van a hajón, és az emberek megmenekülnek. De mi van, ha valaki egyedül marad? És ezt érthetjük gyerekre, idősre? Mi van akkor, ha a hullámok összecsapnak és elsüllyed a hajó? Mert Jézus éppen erről tanít, hogy nem létezhet akkora gond az ember életében, amit az Isten segítségével nem lehetne legyőzni.

A héten mentünk Székelykeresztúrra és Décsfalván láttam, hogy a törvény emberei most már nemcsak alkohol tesztet, hanem drog tesztet is készítenek. Vagyis jelen van kisebb és nagyobb közösségeinkben olyan szer, aminek a következményeiről keveset hallunk és tudunk. Veszélyben van egy olyan generáció, akinek a gyors boldogságot, a mély gyönyöröket ígérik. S nem látjuk, nem tudjuk, mi lehet ennek a folytatása. Mert hallani lehet fiatalokról, akik önkezükkel vetettek véget az életüknek, s egy családnak, közösségnek a hajóba látszott elsüllyedőben.

Van- e, létezik- e reménysugár arra, hogy ez a nemzedék megmenekül? Vagy mi van akkor, ha meghal gyógyíthatatlan betegség folytán az édesanya, édesapa? Tovább tud- e menni a házastárs, a gyermek, gyermekek a túlsó partra? Mert a böjt ezekre a nehéz kérdésekre készít fel. Hogy átéljük Jézus életét, megértsük a szenvedését és főleg erősek legyünk ennek feldolgozásában.

IV.” Mester nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” A negyedik gondolatban a vádról szeretnék beszélni. Emberi természetünkhöz hozzátartozik, hogy mi mindig felelősöket keresünk. Amikor emberi kérdések merülnek fel, az nagyon kézenfekvő, hogy valaki rossz és helytelen döntést hozott. Ilyenkor létjogosultsága van a kérdéseknek, nem haraggal, hanem jobbító szándékkal. De mi van akkor, amikor tőlünk nem függő okai vannak a történéseknek. Az életünk fölött uralkodik egy egyetemes rend, és az nem mindig a javunkra van, akárcsak ebben a történetben. Mi történik, ha egy tőlünk kívülálló rend és történés alapvetően befolyásolja az életünk akár veszélybe és kerülünk. Mert ahogyan egyre jobban beszűkül az életünk annál nagyobb és erősebb lesz a vádunk Isten és ember ellen.

A vádaskodás pedig hosszú távon nem vezet sehova, azaz igen, még jobban elmérgesíti az ember- ember, az ember- Isten viszonyát.

A vészhelyzetben lévő ember különleges dolgokra képes. Egyes emberek elmesélik a halál közeli élményüket, hogy egy fényes hosszú alagútban jártak, mások hangokat hallanak. Ismét másoknak egy adott élethelyzetben egy vád, vagy az erre adott válasz egy életen keresztül megmarad. A tanítványok azzal vádolták Jézust, hogy ők miközben harcoltak a viharral, Jézust aludt. Nem volt velük. Sokan úgy magyarázzák, hogy kialudt az emberekben az istenhit, távol voltak Jézustól.

V.” Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett.” Jézus parancsának hatására teljesen megváltozik a tenger, elül a vihar és nagy csend lesz. Érzed- e, hogy az élet háborgó tengerén ez a mai alkalom egy sziget, ahol ki tudjuk kötni életünk hajóját. Meg tudjuk tölteni lelkünket, élelemmel, itallal! El tudunk újból indulni életszakaszaink, heteink, hónapjaink között át jutni egy újabb partra. Mert Jézus parancsol a hullámoknak.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Beszédem elején arra kértelek, hogy vegyetek magatokhoz eszközöket, élelmet, italt és szervezzetek egy utat a túlsó partra. E prédikáció végén pedig arra kérlek, hogy ne feledjétek a szervezésben, mint egy ismeretlent odatenni az isteni dolgokat. Számoljatok a kihívásokkal, meglepetésekkel, azokkal a tényezőkkel, melyek nemcsak tőletek függnek. Ennek a legjobb példája az volt, amikor adventben Budapesten, utazásunk szervezője szombat este két csoportban juttatott haza, a szállásra bennünket. Megvolt a rugalmasság, a jóság, hogy emberi igényeink nyugvópontra jussanak.

A jó Isten is mindig szervezi az életünket. Nekünk csak rá kell hagyatkozni. S milyen jó azoknak, akik életük utazásain érzik, tapasztalják az ő jelenlétét, és csodálják az Ő hatalmát. Induljunk és érkezzünk meg életünk partjaihoz Istennel, Jézus tanításaival! Ámen.

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc