Kapcsolatot ápolni Istennel, emberrel, Filippi 3, 9-12

Textus: Filippi 3, 9-12 „ Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján, hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedését, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak  közül való feltámadásra. Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus.”

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

Az emberi élet legszervesebb részét a kapcsolat teremtése és annak ápolása képezi. Létünknek olyan titkos, mély, belső szálai vannak, amelyeket még mi magunk sem igazán ismerünk. Csak azt vesszük észre, hogy ezekből táplálkozunk, feltöltődünk, esetlegesen megnyugszunk. Most, amikor kezdődik az iskola, ebben a pandémiás helyzetben lélegzet visszafojtva várjuk a történéseket, önkéntelenül is megszületik bennünk az érzés, a kérdés, vajon mi fog történni. Tekintettel az elmúlt közel két év történéseire és tapasztalataira építve arra gondoltam, hogy a mai alkalommal a kapcsolatokról fogok beszélni.

Ma nagyon divatos szó és fogalom lett a hálózatépítés. A legtöbben ezt üzleti érdekből teszik, erre építik fel a kapcsolatot. Ösztönzővé teszik egy- egy munka elvégzését, termék eladását, vagy éppen ezeknek a népszerűsítését. Komoly, és jól felépített rendszerek működnek már manapság a világháló nyújtotta lehetőségeket kihasználva. A mozgató rugója ezeknek mindig is a szándékos, és előre jól megtervezett üzleti célok, az emberi élet mélyebb elkötelezettsége a termék világában. Minden elképzelést felülmúl néha az a kezdeti siker, ami a gyors fejlődés, vagy éppen a munka idejének meghosszabbításában rejlik. S van aki, ezt mindennél többnek tartja. Jól érzi magát abban a környezetben, Fejlődni akar, szebb házat, autót, jobb megélhetést. Talán későn veszi majd észre, hogy eközben régi kapcsolatai megszűnnek, s már csak azokkal találkozik, akik ugyanúgy gondolkoznak, beszélnek, vagy éppen élnek, mint ahogy ő is teszi. Lehet éppen az álom világában.

Az iskola is egy hálózatépítési rendszerben gondolkodik. Alapja a tudás, az ismeretszerzés és annak felhasználása a közjó, a társadalom javára. A nevelő és a nevelt közé azonban olyan mély kapcsolat teremtődik, amelyet semmi nem tudja elszakítani, hiszen még idős, öreg emberek is emlékeznek, mintha csak a tegnap lett volna, ki tanította meg írni, számolni és olvasni. Olyan mély és meghitt barátságok kötődnek a diákok között, melyet semmi és senki nem tudnak szétszakítani. Emberi kapcsolataink legjava az óvodában, iskolában, főiskolán, egyetemen alakul ki. Ezek a kapcsolatok az önkéntességre, az azonos gondolkodásmódra és az elkötelezettségre épülnek. Ez a kapcsolatrendszer építése és fenntartása nem fejeződik be az iskola elvégzésével, hanem tovább folytatódik egész életünkben. Hiszen nemcsak az iskolában, hanem egy egész életen keresztül tanulunk. Tanulunk szakmát, elmélyülünk a hívatásunkban, de főleg elsajátítjuk választott munkakörünknek csínját- bínját, hogy meg tudjunk felelni annak és főleg, hogy örömmel végezzük azt.

Nemrég voltam egy konferencián Csíkszeredában, ahol az előadók a resztoratív módszerekről és technikákról tartottak előadást. Mindegyikük célja az volt, hogy tudásával és tanult módszereivel gazdagabbá tegyük az emberi kapcsolatokat, és főleg a krízis helyzetben levő megtalálják az utat vissza a társadalmi életbe. Újból összerakni egy emberi életet, ami azelőtt már romba dőlt, széthullott, darabjaira törött, szinte már művészetnek számít. Kihívás, megtalálni az emberi élet alapvető értékeit azzal, aki nem riadt vissza a gyilkosságtól, a rablástól, aki romba döntötte nemcsak a saját, hanem a közeliek életét is.

Az egyik napnak a végén megkérdezték a csoportunkban, hogy mi volt emlékezetes, mi marad meg számunkra. És akkor többek között azt mondtam, hogy magamnak is tisztáznom kell, mit is keresek én azon a konferencián. Azóta is a fülembe csengenek a mondatok, s csak úgy magamnak fogalmaztam meg, jó volt ott lenni, mert ez is hozzásegít engem, hogy körültekintőbb, szélesebb látókörű, mélyebb munkát végezhessek a tevékenységemben. Mert az emberi élet is olyan, mint egy kirakó játék, egy puzzle, s nekünk kell megtalálnunk, pontos időben, megfelelő helyre tenni magunkat, munkánkat, hogy az elképzelt életkép teljes, színes és csodálatos legyen.

Ezért úgy érzem, hogy minden istentisztelet, ha szabad ezt mondani hálózatépítés, kapcsolatteremtés és ápolás. De nemcsak az emberrel, hanem Istennel és Jézus tanításával. Mert aki velünk kapcsolatot teremt, ápol, az aggódik értünk. Az reánk figyel. Gondoskodik rólunk. Meghallgat minket, Válaszol nekünk. Amint édesanyánkhoz a köldökzsinór kötött egykoron, úgy a mi hitünk is Istenhez kapcsol hozzá. Belőle élünk, tőle szívjuk életünk energiáit, vele együtt tervezünk, alkotunk, célokat valósítunk meg. A valóban mély és meghitt kapcsolatok Istennel kötődnek meg, Ő az, aki minket segít abban a hívatásban, amit minden nap elvégzünk. És ez a kapcsolat nem romlandó, mely megtörténhet a földön megkötött és fenntartott kapcsolatainkkal, hanem örökérvényű, ez sosem szakad el. Még akkor sem, ha néha úgy érezzük egyeseknek már nincs is kapcsolatuk az Istennel.

I.” Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján,” Pál apostol nagyon szépen beszél erről a kapcsolatról, mely közötte és az egykor üldözött Jézus eszme és tanítás között benne kialakult. Vagyis magát Jézushoz hasonlítja, mint akit már megpróbált az élet. De ő kiállt, ha kellett szenvedett Jézusért. Ő bizonyságot akar tenni, újra és újra arról, akit ő élete urának választott. Nincs, igazságom mondja az apostol. Pedig, ha őszinték vagyunk magunkhoz, a legtöbb alkalommal, mi a saját igazságunkhoz ragaszkodunk foggal-, körömmel. Az emberi igazság véges. Elzárja előlünk azokat az isteni végtelenségeket, amelyek szinte felölelik, átfogják, kiegyenlítik emberi igazságainkat. Milyen nehéz az ember önfeladása. Pedig ahhoz, hogy élő kapcsolat jöjjön létre az Isten és közöttünk, magunkat kell, feladjuk, odaadjuk az Istennek. A keresztény, vallásos ember számára nincsen saját igazsága, hanem csak az isteni értékrenden felépülő igazság, melyet Isten mag ültet el a szívünkbe, lelkünkbe.

II.” hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján.”  A hit alapja Isten, akinek igazságára épül fel a Jézusi tanítás. Ez az alap szilárd, hosszan tartó, életet mentő, erős fundamentum. A mai ember is keresi a bizonyosságot. Ebben a gyorsan változó világban, kell lennie egy helynek, a templomnak, ahol mindenkinek meg kell találnia Istenét, akire mindig is számíthat. Kell lennie egy olyan biztos pontnak, ami változatlan. A gyermekekkel azt tanultuk a vakációs bibliahéten, központi témaként, hogy újratervezés. Isten maga a cél, a megérkezés, feléje indulunk el. A jézusi tanítás, pedig maga a GPS, az a műszer, eszköz, amely újra ráhangolja az életünket Istenre.  Az eltévedtet az útján felébreszti, hogy rossz irányba halad. Segít nekünk, mindannyiunknak az újratervezésre. Nem a tévedő ember került Istentől távol, hanem az, akinek kényelmetlen irányt változtatni, vagy aki nem elég erős, hogy saját hibáját felismerje. Annak az embernek az igazsága erős, aki az Istenre építi életét. Mert akkor már nem az emberi akarat és szándék érvényesül, hanem Isten terveinek leszünk a megvalósítói. A hit mellett az emberi kapcsolataink is alapjai az életünknek.

Az egyfajta madarak egyfelé repülnek szoktuk mondani, s ez igaz az emberi világunkra. A barátság felemelhet, bátoríthat, körülölelhet. A kapcsolat, melyben jól érezzük, magunkat megteremtheti azt a közeget, ahol saját magunkat, boldogságunkat valósítjuk meg. De a rosszban való barátság lezülleszt, értéktelenné tesz. Kiszipolyozza belőlünk még azt a kevéske jót is, ami még bennünk maradt. Ezért nagyon fontos, hogy kivel, kikkel alkotunk és tartunk fent barátságokat.

A keresztény ember mindig és minden körülmények között elsőnek az isteni igazságot helyezi. Ezt kutatja, keresi, fejleszti emberi szívében. Ehhez az igazsághoz fel kell nőni, meg kell érteni, de főleg tenni kell, hogy ez meg is valósuljon.

III.” hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedését, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra.” Jézus szenvedése, kereszthalála és feltámadása nélkül nem lenne kereszténység sem. Ahogyan ő viselte el a szenvedést és szeretettel fordult a vádlóihoz és kínzóihoz, ahogyan elfogadta Isten döntését a kereszthalálával, és ahogyan bízott, hogy a halál nem fogja teljesen megsemmisíteni, úgy még senki ezt nem tudta megtenni. Ma, amikor egy kevés szenvedést látunk, vagy érzünk, néha felnagyítjuk. Képtelennek tartjuk magunkat e szenvedés elviselésére. Mert a fájdalomban nem tudunk eleget imádkozni, vagy nem érezzük, hogy ennél nagyobb volt a szenvedése Jézusnak. Pedig éppen a szenvedésen keresztül érthető meg az emberi élet. A mélységekből látjuk a magasságokat. A sötétségből a világosságot, a betegségből értékeljük az egészséget is. Ma testi és lelki fájdalmainkra kezelések vannak. Nem vagyunk magunkra maradva. Természetesen ez nagyon is személyes. De jó tudni még a fájdalom elviselhetetlenségében is, hogy voltak a miénknél nagyobb szenvedések is. És itt újból ide kötöm az emberi kapcsolatot. Mert, ha van, akivel ezt megosszuk, még a fájdalom, a veszteség is könnyebben elviselhető. És milyen szomorú, elviselhetetlen, amikor még a családban sem tudják mindezeket megosztani. Vagy éppen nem beszélgetnek egymással a családtagok. Magukra maradnak a szülők, gyermekek, házastársak.

Mi tagadjuk a testi feltámadást, de annál többet foglalkozunk a lélekkel. Mert még ebben a földi életben sem a test a legfontosabb, hanem a lélek, a közérzet, a lelkiállapotunk, amellyel érezzük, éljük az életünket. Mi nem szeretnénk a múlandóság világában elenyészni. Nem szeretnénk, csak úgy az anyaföldben feloldódni. Hanem, igenis szeretnénk lelkünkkel Istenhez kötődni, akár itt a földön, akár az égben, a mennyben élünk. Mert az Istennel való kapcsolat nemcsak a földön szükséges, hanem az égben is.

IV.” Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus.”  Az apostol két fontos dolgot fogalmaz meg itt ebben a mondatban: a célt, és Jézus Krisztus. Őt megragadta Jézus élete és kereszthalála. Érzelmileg és értelmileg annyira magához kötötte ez az eszme, hogy egy életre szolóan meghatározta Pál apostol földi küldetését. A keresztényeket törvény elé citáló és üldöző személyből, a kereszténység legnagyobb terjesztője és hirdetője lesz. Ő együtt és benne élt a keresztény elvekben. Célja az isteni világmegismerése és elmélyítése volt.

Beszédem egy rövid történettel zárom, melynek címe egy szomorú barátság története

Egy  napon két barát sűrű erdőn halad át.

„Barátom, attól tartok, hogy vadállatok vannak ebben az erdőben. Mit tegyünk, ha egy vadállat megtámad minket? " Kérdezte az első.

 

- Ne félj, válaszolta a második -, melletted állok, ha bármilyen veszély jelentkezik. Együtt harcolunk, és megmentjük magunkat. ”Így beszéltek és útra indultak.

 

Hirtelen látta meg az egyik barát, hogy egy medve közeledik feléjük. Így egyszerre gyorsan felmászott a legközelebbi fára. Nem gondolta arra, hogy mit fog tenni a barátja.

 

De az első barát nem tudta, hogyan kell fára mászni. Nem tudott menekülni. Tehetetlen volt.

De hamarosan elkészített egy tervet. A földre esett, mint egy halott.

A medve hozzá ért. Az orrát, a fülét és a szemét szagolta. Azt hitte, hogy meghalt, és elment.

Aztán a barát lejött a fáról. Azt mondta Jánosnak: - Mit suttogott a medve a füledbe?

"A medve azt mondta nekem, hogy ne bízzam meg olyan barátomban, aki a veszélyben elhagy"

Mert a hamis és gonosz baráttól inkább félni kell, mint vadállattól; egy vadállat károsíthatja a testet, de egy gonosz barát megsebesítheti a lelkét.

Kedves Testvéreim! Szerezzünk olyan barátokat, akik hitelesek, segítőkészek és bajunkban, szenvedésünkben, nehézségeinkben mindig mellettünk állnak! Ámen.