Virágvasárnapi beszéd

Textus: Lk 19, 37- 39 „ Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, és ezt kiáltották: Áldott a király, aki az Úr nevében jön A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban! A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”

 

Ünneplő Testvéreim! A világhálón követő gyülekezet!

Örömteli ünnep ez a mai, hiszen lélekben együtt vagyunk mindannyian, akik ide vágyódunk, vagy ide tartozunk, ma ebbe az Isten házába.  A lélek vonzódása fogalmazódik meg imánkban. S fohászainkkal ma egybekötünk egy közösséget. Ez a virágvasárnap emlékezetes lesz mindannyiunk számára, hiszen egyedül vagyunk, vagy a családban, az otthonainkban, miközben a szívünk ide vágyakozik.  De különlegessé válik ez az ünnep attól is, hogy nem a virágokkal díszítettük a templomunkat, hanem azokkal a szívekkel és alkotásokkal, melyeket Önök, ti hoztatok be az elmúlt hét folyamán. Jó látni és érezni, hogy a közösség szíve most itt, nemcsak jelképesen van jelen, hanem az ünnepre való összpontosításban. Ezek a szívek a mi közösségünk hatalmas nagy szíve, mely értünk dobog, minket éltet. Gondolom, a legtöbben Önök közül most otthon ülnek a számítógépek előtt és követik ezt az élő istentiszteletet. Bizonyára az asztal mellett ülnek egyedül, vagy a családtagokkal. Ezért egy zarándoklatra hívlak ma titeket. A lélek ösvényén fogom meg a kezetek és vezetlek azon az úton, mely hitünk szerint Jézus útja, a kereszténység tanítása. Hiszen ma Jézus hozzád és hozzám érkezik azzal a szándékkal, hogy belépjen életünk Jeruzsálemébe.

Lásd hát meg magad gyermekként, amikor virágvasárnapján szüleiddel, nagyszüleiddel a templomba mentél. Ott ültél a templom padjaiban a szüleid mellett, vagy éppen a veled egykorú gyermekek, fiatalok társaságában. Talán többen is éppen ezen a napon ünnepeltük a konfirmációt, a hitünkről bizonyságot tettünk. Vagy később eljöttünk szerelmünkkel, családunkkal, gyermekeinkkel ünnepet szentelni. Ezek olyan mély és meghitt pillanatok, melyeket nem tud kitörülni az életünkből sem ez a járvány, sem a templomtól való távollétünk. Hiszen Isten ma is itt van, és különösen dobogtatja meg a szíveinket. Mert az életünk középpontjába helyezi Jézus életét. Minden figyelmünk, és ráhangolódásunk a Jézusi életére összpontosítja a tekintetünk. És minden mai megszorítás ellenére is felvidámítja az életünk.

Virágvasárnap egy különleges esemény Jézus életében. A próféta, aki éveken keresztül vidéken tanít. Aki közel hozza Isten világát az emberek életéhez. Akit még szülővárosában sem értenek meg, és annyi sok akadályt gördítenek eléje, most úgy tűnik, elismerik a tevékenységét. Az évek munkája és tevékenysége beérni látszik. A vidéki próféta lehetőséget kap a fővárosban is hirdetni Isten csodálatos világát.

A szentírási versek alapján szeretném elmélyíteni virágvasárnap történetét, mely nagyon tartalmas, világos és sokat mondó mindannyiunk számára.

I.„ Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak. Sokatmondó és tartalmas szavak találhatóak ebben a gondolatban. Jézus közeledik az Olajfák hegyének lejtőjéhez. Ez a közelség a virágvasárnapi történetnek egy fontos momentuma. Nemcsak elindulás van a virágvasárnapban és megérkezés, hanem közeledés. Közeledik Jézus az életemhez. Közeledik a szívemhez. Felém indult el. Nálam akar megszállni. Hoz valamit az én számomra. Értem tette meg ezt a hosszú utat. Fáradhatatlan és kifogyhatatlan Isten ajándékainak a szétosztásában. Nekem szinte semmit nem kell tennem ezen az ünnepen, csak várnom kell őt.

Szép és megindító Lukács evangélista szava, a tanítványok egész sokasága örvendezik. Az ember mindig örvend, amikor vendéget vár. Amikor a távolban levő szüleinket, gyermekeinket hazavárjuk. De ez az érzés ennél több. Mi Jézust várjuk. Azokat a tanításokat és gyógyításokat, melyeket ő vitt végbe. Most már úgy akarjuk, hogy ne valahol távol legyen ez az értékrend, ez a Jézus, hanem hozzánk is jöjjön el. Érkezzen meg. Mert mi is szeretnénk vele örülni. Az öröm az meglátszik az arcunkon, a magaviseletünkön. Szinte ki lehet olvasni a szemekből, ha valakinek öröme van. De ez minden földi örömnél többet jelent. Azt jelenti, hogy az én megtartóm hozzám érkezik. Engem érdemesnek tart arra, hogy felém jöjjön. Sokszor olyan esendők vagyunk. És főleg ebben az időszakban annyira gondterhelt a mindennapjaink. Sokunknak talán attól, hogy elvesztjük a munkánkat, vagy félünk a fertőzéstől, vagy éppen a mindennapi kenyér előteremtésétől. Ma ezekről mind el kell, feledkezzünk. Mert Jézus érkezik hozzánk. Ő is az örömünkre vár, minket bíztat, mint ahogy tette sok alkalommal, az ő példázataival. Ezt az evangéliumot hozza el a mi számunkra, mielőtt meghalna.

Lukács evangélista tetézi ezt a hangulatot. A tanítványok fennhangon dicsérni kezdik az Istent. Az Istent, aki ezt a szép ünnepnapot megérnünk engedte. Az Istent, aki annyi mindennel megáldott. Azt az Istent, aki jelen volt, van és lesz életünk minden pillanatában. A tanítványok most már nem tudnak megmaradni a hallgatásban. Üdvrialgásban törnek ki. Hangosan dicsérik az Istent. Igaz nem a templomban, nem a zsinagógában. Hanem éppen a szabadban. Ahol Isten jelen van. Ahol őt számtalanszor megtapasztalták. Ez a dicséret nem önmagáért van, a cselekményért. Hanem magáért az Istenért. Itt már nemcsak az emberi érzések a fontosak, hanem maga az Isten. Isten a kiváltója ennek a dicséretnek. Az ösztönzője, a serkentője pedig az a csoda, melyeket láttak. A tanítványok meg vannak győződve, hogy minden tett, amit Jézus véghezvitt, az Isten szeretetén és szentlelkének kiáradásán keresztül valósult meg. Minden csoda mögött ott volt az Isten. És Isten embere most Jeruzsálemhez közeledik. Ezek a csodák azonban tőlük nem valahol távol, hanem a szemük előtt valósult meg. Vagyis bizonyossága és hitele van ezeknek a csodáknak. Ők már megvannak győződve, hogy Jézus Istennek olyan prófétája, aki betölti az ő hívatását. Aki átadja önmagát az Atya akaratának. Aki maga is azonosulni Isten terveivel. És egy láncszem tud lenni akaratának végrehajtásában. Négy szót szeretnék aktualizálni a mai világunkra: örvendez, dicsér, csoda, láttam. Ma is ennek a virágvasárnapnak ez adja meg az ünnep mélységét. Ha ki tudunk lépni sajátos egyéni világunkból. Ha nem húz le ennek a fizikai világnak mai valósága. Ha örvendezni tudunk a testvéreinkkel, a mai keresztényekkel. Mert ebben az évben is közeledik Jézus hozzánk.

Ma kevés dicséretet kapunk. És kevés alkalommal dicsérünk meg másokat. Pedig a dicséretnek nagyon jó hatásai vannak. Aki dicsér, az elismer. Felméri annak a tettnek, cselekedetnek jóságos voltát. És aki dicsérnek annak a szíve megtelik örömmel. Erőt ad a további út megtételéhez. Nyugtázza azt az értéket, melyet megvalósítottunk. Megerősít bennünket abban a hitben, hogy mi vallásos és keresztény emberek jó úton járunk. És hiszem Isten maga is dicsér ma, elismeri leleményességünket, értékeli ünneplésünket. Sokan nem hisznek a csodákban. Pedig csoda az, hogy ma élő istentiszteletet lehet közvetíteni. Csoda az, hogy sokan behozták jelképesen a szívüket ide ebbe a templomba. Csoda az, hogy az emberi érzéseink mindennél mélyebb élményeket szülnek bennünk, melyet sem az idő sem egyéb nem tud elfeledtetni.

 

Aranyosi Ervin: Csoda

Az ember minden nap várja a csodákat,

s csak azt látja mindig, hogy a csoda várat.

Pedig bizony ott van, csak nem veszed észre,

mert nem figyelsz oda sok aprócska részre.

Mert, tudod, a mában felgyorsult a tempó,

az idő úgy szalad, akár egy versenyló,

s ha magával ragad, nincsen időd várni,

ezért nem sikerül csodára találni.

 

Pedig, ha lassulnál, s behúznád a féked,

a világ mélyebben érintene téged.

A szemed is tudna jobban fókuszálni,

könnyebb lenne, hidd el, csodára találni!

Ha már képes lennél szeretettel nézni,

s hagyni a lelkedet többször megigézni,

ha tudnád, életed gyakran elvarázsol,

talán te is többet tudnál a csodákról.

 

 

A látás egy bizonyságtevés. S ma olyan kevesen látunk. Mert sokan látják ennek a világnak minden szépségét, csodálatát. De kevesen látják a lét misztikumát, az élet mélységét. S ez az ünnep is erre a belső látásra tanít. Ezt a nézésünket javítja. Belső világunkat megtisztítja, mely képessé tesz az isteni- emberi úton való járásra.

II. És ezt kiáltották: Áldott a király, aki az Úr nevében jön A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban! Ez a mondat hasonlít a karácsonyi történetben elhangzó dicséret a mennyben Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embernek.  A jeruzsálemi papságot és egyházat megérintette az anyagiak, a pénz és a hatalom fertője. Most valaki olyan jön, akit az Úr küldött el. Nem a római uralom, nem is az egyházi zsarnokság, hanem az Isten képviselője. A tanítványok számára fontos volt kimondani, hogy az Úrtól jön. Ma is lényeges, hogy kitől jövünk. Ki küld el bennünket. A szerint ítél meg bennünket a világ. Kinek vagyunk a küldöttei? Mit képviselünk? A magunk javára használjuk- e az életünk, vagy mások megsegítésére? Hiszem, hogy mindannyiunkat Isten küldött el. Önmagunkért, szeretteinkért, az egész közösségért. A célja ennek az eljövetelnek, hogy a mennyben legyen békesség, és hirdettessék Isten dicsősége. Egyedül csak Istené a dicsőség. Minden földi érték, eredmény csak egy porszem Isten országában. Nem magunknak, hanem Istennek kell dicsőséget szerezzünk. Nem magunkat kell, dicsőítessük, hanem magát a jó Istent. Nem az emberi dicsőségre kell összpontosítani, hanem Isten dicsőségére.

III. A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”

Isten szavát hallgatni és aszerint élni sok ember számára megpróbáltató. Mert néha szemben áll az emberi természettel. Mert nem engedi, hogy csak önmagunkért, a szenvedélyekért, a földi boldogságokért éljünk. Isten mindig a tudomásunkra hozza a lelkiismereten keresztül, hogy bennünket, embereket egy magasabb szintű életre hívott el.

Keresztény Testvéreim! Ma sem tetszik sok embernek, hogy tanítjuk az imádkozásra és ennek fontosságára, hívjuk a templomba, ahol közösségben lehet Istennel és emberrel. Hangsúlyozzuk az Isten és embertárs szeretetét. Megerősítjük a tízparancsolat szabályait. Vagy éppen megkérjük az ünnepnap megtartására. Erre mondja Jézus, ha ezek elhallgatnak a kövek fognak kiáltani.

Beszédem végén egy történetet osztok meg a Gyógyító szeretetről:

 Az a rossz - mondta -, hogy Galambos bácsinak elment az életkedve. Mindig akkor van baj, ha a beteg feladta a küzdelmet. Majd hozzátette.

- Az élni akarás a legjobb orvosság.

Az egyik nap Galambos bácsi maga mellé ültette a feleségét.

- Elmegyek, anyjuk. Nincs már nekem miért élnem.

Galambos néni megfogta a férje lesoványodott, vékony kezét, és ránézett az öregre.

 

- Hát én? Én már nem számítok? Énértem nem érdemes élned?

Az asszony hangjában annyi szeretet volt, hogy attól három haldokló is meggyógyult volna.

Galambos bácsi meglepődött, és arra gondolt, hogy ennél szebb szerelmi vallomást még fiatal korában sem mondott neki a felesége.

Amikor a doktor legközelebb eljött, fejcsóválva vallotta be Galambos néninek, hogy nem tudja mi történt, de a férje jobban van. Két hét után az öreg felkelt az ágyból, a harmadik héten kiment az udvarra, egy hónap múlva pedig elkísérte a feleségét a boltba. Hazafelé még a teli szatyrot is õ akarta volna vinni, de az asszony ezt nem engedte.

 

Ettől kezdve együtt mentek mindenhova. Eleinte úgy jártak, hogy Galambos néni belekarolt a férjébe, aztán a karon fogásból kézen fogás lett, majd az, hogy egy-egy ujjukat összefűzték, mintha tizenéves kamaszok lettek volna. Mindig lassan lépegettek, mint akiknek rengeteg idejük van. Inkább csak sétáltak, andalogtak. A szemben jövők néha mosolyogtak rajtuk, de ők nem törődtek ezzel.

Egyszer egy régi ismerős megállította őket, és megkérdezte.

- Tán ifjú szerelmesek vagytok?

Galambos bácsi mosolyogva helyesbített.

- Öreg szerelmesek! S ez sokkal-sokkal többet jelent.

Legyen hát ez a virágvasárnap ünnep a mi életünkben. Bírjon gyógyító hatással szívünkre, lelkünkre. Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc