Látni a szívvel és lélekkel!

Textus: Mk 8, 22- 26 „Amikor Bétsaidába érkeztek, egy vakot vittek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő pedig a vakot kézen fogva kivezette a faluból, azután szemére köpve rátette kezét, és megkérdezte: Látsz-e valamit? Az felnézett, és így szólt: Látom az embereket, amint jönnek-mennek, de mintha fákat látnék. Azután Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent. Jézus ekkor hazaküldte őt, és azt mondta: Még a faluba se menj be!

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

A látás és gondolkodásmód nagyban befolyásolja az életünk. Szinte minden attól függ, miként fogadjuk el a sajátos élethelyzetünk, hogyan dolgozzuk fel az életsorsunkat, és mit kezdünk a lehetőségeinkkel. A mesék, legendák, történetek világán növünk fel, tanulunk, dolgozunk, álmodunk egy szebb világról. Valahol belül mélyen kialakul bennünk egy igény a változtatásra, s igyekszünk mindent megtenni, azért, hogy ebben a pár évtizedben boldogok legyünk.

Én, amikor gyermek voltam sokkal több időt töltöttem a szabadban, mint jelenleg. Csodálatosak voltak a tavaszi, nyári éjszakák. A természet dúsan ontotta önmagából a tavaszi virágok illatát, vagy érezni lehetett a rétek felszálló páráját. Az éjszakák csendjében a szellő kedvesen simogatta az arcokat, hogy aztán a felkelő nap fénye lehajoljon minden fűszálhoz, növényhez, állathoz.

Az égen tovakúszó csillagok ragyogása egy új világba vezetett. Az a világ tele volt derűvel, tisztasággal, vágyódással, az ismeretlennel való foglalkozással. Amikor este a nap lehanyatlott, a madarak, bogarak, tücskök éneke jobban hallatszott. Mintha a patak vize is másképpen csorgott volna, valami ősnyugalom, végtelen csend lepte be a tájat. Nem volt ennyi technika. Még csak televízió műsor sem. De annál több idő volt a befelé fordulásra, az elcsendesedésre, pihenésre. Már fiatal lelkész voltam, amikor egyszer holland barátaink azt mondták nekünk, hogy milyen jó nálatok, mert ezernyi színben pompázik a természet. Lefényképezték a legelőn levő virágokat, csodálták a rétek pompázó növényeit.

Az egyik este, amikor későn mentünk haza, és a közvilágítás sem működött, ők azt mondták, milyen jó itt, mert nincs fényszennyeződés nálatok. Akkor még nem értettem, aztán később jöttem rá arra, amikor meglátogattuk, hogy valóban, nagyon kivilágítják az utcákat, tereket, autópályákat. Felfogtam, megértettem és az óta is foglalkozom a fényszennyeződéssel. Mert bár mi az éjszakát is nappallá akarjuk változtatni, de mégis megvan a sötétségnek is a maga varázsa. A mai ember pedig mintha megvakult volna a fejlődés eme fényétől. Eltért a megszokott rendtől, felborítja az örök törvényszerűséget, nem adja meg önmagának a lélek nyugalmát. Irányítani, befolyásolni, ki és felhasználni akarunk mindent, miközben oly sokszor lelki vakságban éljük, tengetjük mindennapi életünk. Ma már el sem tudnánk képzelni, hogy villanyáram, fűtés, gáz, közüzemi ellátottság nélkül éljük az életünk. S ha csak egy pár órára ezek kimaradnak, észleljük, hogy mekkora a felháborodás.

Ma a szentírási versek nyomán a következő gondolatokról szeretnék itt beszélni, s egyben egy kicsit érzékenyíteni az itt levő hallgatóságot az istentiszteletet követő előadásra, melyet Sulyok Péter: Élet- mese- játék címmel fog tartani a szeretetotthonban. Íme, a gondolatok, melyekről szólni kívánok: családi- baráti kötelékek, kézen fogva Jézussal, látásvizsgálat, homályos látás, gyógyulás és tisztán látás.

I.” „Amikor Bétsaidába érkeztek, egy vakot vittek hozzá, és kérték, hogy érintse meg.”  Ez a mondat négy lényeges gondolatot tartalmaz. Jézus megérkezik Bétsaidába, egy vakot visznek hozzá, kérést intéznek Jézushoz, és az érintését teszik előfeltételéül annak, hogy a vak meggyógyuljon. A szentírás nem mondja el, hogy kik vitték ezt a vak embert Jézushoz, csak feltételezni tudjuk, a családtagjai, barátai lehettek. Vagyis szorosak voltak ezek a kötelékek. Nem hagyták ezt a vak embert magára. Feltételezzük, gondoskodtak róla. Az első adandó alkalommal, amikor meglátták a gyógyulás esélyét, máris tesznek érte, hogy visszanyerhesse az ő látását.

Jézus megérkezett Bétsaidába, vagyis otthonra talált ezen a településen. Haza érkezett. Itt megpihenhetett. Jézus ma is úton van. Tanításaival és példázataival haza vágyakozik. Otthont keres a szívünkben. Meg akar pihenni a lelkünkben. Egy olyan istenképet alkot meg a mi számunkra, melyben mi magunkra ismerünk. Talán sokan vakokként, mások bénákként, ismét mások gazdag ifjúkként, farizeusokként, vagy éppen a tanítványaiként. Nekünk készülnünk kell arra, hogy hozzánk érkezzen, otthonainkba betérjen.

S bár rengeteg fény uralja az életünk, mégis talán vannak helyek, beláthatatlan zúgók, ahol vakság van. Olyan lelki, szellemi vagy éppen fizikai fájdalmak, melyek kezelésében nem igazán látunk. Csak magunkra utalva nem tudjuk megoldani. Hiába keressük, egyedül csak össze- vissza bolyongunk. De nem találjuk a gondjainkból kivezető utat. Ilyenkor Isten elé kell, vigyük problémáinkat, mert ami az embernél lehetetlen, az az Istennel lehetséges. Kérnünk kell Istent, hogy érintsen meg bennünket. Legyen a családtagjainkkal, gyógyítsa meg a betegeinket. Adja vissza látását a vakoknak. Oda kell helyeznünk eléje a gondjainkat, át kell adnunk Isten a szenvedéseinket, s bíznunk kell a gyógyulás lehetőségében.

II.” Ő pedig a vakot kézen fogva kivezette a faluból,” A kézfogásnak óriási szerepe volt és ma is az. Nagy jelentősége van annak, amikor mi a mellettünk levő személlyel kezet szorítunk. Ez a barátság, az egymás melletti kitartás, az elkötelezettség jele.

 

Schvalm Rózsa: Mindig a fény felé versét osztom meg veletek

Mindig a fény felé,

feléd visz az utam,

életem ösvényén,

próbák közt is, Uram.

Ha gyűlnek sötéten

fellegek felettem,

keresztre felnézek,

könnyebbül a lelkem.

 

 

Rembrandtnak, a híres holland festőnek van egy alkotása: Vihar a tengeren címmel. A bal oldal, a harc, a küzdelem tere. A hullámok már- már ellepik a hajót.  A jobb oldalon pedig ott van Jézus, ahol még a veszély ellenére is biztonság van, a tanítványok rá figyelnek. A festményes szereplők nyugodtabbak, figyelmük Jézusra összpontosít. A viharban levő tanítványok kétségbeesése, kapkodása nem képes lecsendesíteni a vihart, Jézus nyugalma, szelídsége azonban igen. Ez a kivezetés óriási jelentőséggel bír. A vak embert Jézus kivezeti arról a településről, ahol addig lakott. Ennek van egy szimbolikus jelentése is. Ahhoz, hogy igazán látni és felismerni tudjuk, a problémáinkat ki kell mozdulnunk az esetlegesen nyugalmi és kényelmes állapotunkból. Meg kell szorítanunk a Jézusi kezet. Távol kell kerülnünk a gondjainktól, azért hogy is helyes döntéseket hozhassunk. Bele kell látnunk a mélységekbe. Észlelnünk kell gondjaink gyökereit. És nyugalommal kell tekintenünk a kihívásokra.

III.” azután szemére köpve rátette kezét, és megkérdezte: Látsz-e valamit?” Ezt a kérdést Jézus tette fel a bétsaidai vaknak. De nagyon sokszor nekünk is válaszokat kell adnunk az életben. Luther Márton a wormsi birodalmi gyűlés előtt, amikor vissza akarták vonatni a hittételeit, így válaszolt: „Itt állok, mert másként nem tehetek.”

Minden nap és minden héten valamiképpen viszonyulunk az előttünk levő kihívásokra. Választunk az igen és nem között, passzívak, vagy éppen aktívak vagyunk életünk kérdéseiben. Megoldásra várunk, vagy éppen mi vagyunk a kezdeményezői életünk alakulásának. Embert és sorsot próbáló nehéz kihívásainkra egyedül maradunk, vagy éppen imádsággal és fohásszal töltjük meg az életünk, mellyel elviselhetővé, örömteljessé tehetjük mindennapjainkat. Látsz- e valamit? Kérdezi ma is az Isten ezen az istentiszteleten, abból az életből, melyben benne találtatsz? Látod- e önmagad, a családod, a közösséged?

IV.” Az felnézett, és így szólt: Látom az embereket, amint jönnek-mennek, de mintha fákat látnék.” A vallásos ember felfelé néz. Nemcsak a gondot és nehézséget látja, a betegséget. Hanem a gyógyulás lehetőségét keresi belőle. Aki felfelé is néz, az az Isten világát keresi. Ott fent az égben, nappal és éjszaka, az isteni arc ragyog vele szembe. A felfelé nézésben benne van a szándék és akarat, elköteleződés Isten szent ügye iránt. Aki csak mindig lefelé a föld felé néz, az eltéved, belebonyolódik a gyötrelembe, nehézségekbe. Nem találja majd a kiutat. Egyre nehezebben elviselhető lesz számára az élet. Aki felemelkedik, és felnéz az Istenre, az felszabadul a földi kötelékek alól. Hitével egyre tisztábban látja az életét, jobban megtervezi jövendőjét, értelmezi élete célját.

V.” Azután Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent.” A gondolatok egymás utánisága itt nagyon fontos. Először Jézus újból ráteszi a kezét a vak ember szemére. Vagyis az érintésnek gyógyító hatása van. Átvitt értelemben ma is, akinek a szívét megérinti Jézus a tanításával, csodáival annak az élete útja új irányt vesz. Aki ma is meghallgatja Jézus példázatait, az másképpen, tisztábban látja az élet dolgait.

A vak ember körülnézett. Ez azt feltételezi, hogy nemcsak egy dolgot látott, hanem érzékelte a környezetét. Ez a körülnézés feltételezi a látókör tágasságát. Nem szűken, csak egy irányra összpontosítva, hanem nagyon széles körben érzékelte az életet. Felfedezte a világot. Azt látta meg, amiről addig csak sejtései voltak. Meggyógyult mondja az evangélista. Vagyis kilépett korábbi élethelyzetéből. Elhagyta a vakság világát. Világosság teremtődött az ő számára is. Úgy látott, mint azelőtt sohasem.

Aki ma is hallgat a jézusi evangéliumra, az meggyógyul. A maga teljességében látja ezt a világot. Számára széppé és csodálatossá válik az élet.

VI.” Jézus ekkor hazaküldte őt, és azt mondta: Még a faluba se menj be!” Jézus egy új életre küldi el a meggyógyult ember. Ne menj, nincs szükséged a régi élethelyzetedre! Hagy ott azt a környezetet, mely vakká tett. Indulj el a fény, a szeretet, jóság felé.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Jézus csodatételei nem zárultak le. Annak részesei lehetünk. Megnyílik ma és mindenkor a mi szemünk a szeretet gyakorlására, a bizalom ébresztésére, az alázat megélésére. Jöjjetek és igényeljük ma is Istentől ezt a fényt, ezt a látást. Jöjjetek és majd nagyhéten keresztül imádkozzunk azért, hogy Isten szent lelke áradjon ki ebben az évben is ránk! És a kereszténység értékei hassák át a mi életünket! Ámen.