Mentés- megmentés

 

Textus: Bírák 6, 15-16 „Gedeon ezt mondta neki: Kérlek, Uram, hogyan szabadítsam meg Izráelt? Hiszen az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én a legkisebb vagyok atyám házában. Az Úr így válaszolt neki: majd én veled leszek, és úgy megvered Midjánt, mintha csak ember volna.”

 

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

E mai beszédemnek azt a címet adtam, hogy mentés, megmentés. Nemrég a gyerekeknek ezt a szentírási történetet tanítottam, és utána azon gondolkoztam, egy- egy személynek mekkora hatása van a környezetére. És mennyire fontos az, hogy miképpen gondolkozunk saját magunkról, vagy éppen a társadalmunkról. Hiszen rengeteg alkalommal hangsúlyozzuk az én, a belső lelki hang jelenlétét és erejét az életünkben. Én úgy látom, hogy mindaz, ami bennünket körülvesz, az hasonmása annak a gondolkodásnak, életfelfogásnak, hitnek, amiről mi bizonyságot teszünk. Vagyis a külső világunk a belső világunk kivetülése és kibontakozása. És a vallásosság, a bizalom mély ereje abban rejlik, hogy mi elmélyítjük azt a gondolkodást, hogy meg kell és meg tudjuk változtatni az életet és környezetet, amelyben élünk. Ezt sokan a külső világgal kezdik. Mi elsősorban a belső világ megszilárdításával, kiépítésével kezdjük, és ezt tesszük színessé és erőssé. Aki belsőleg erős, kitartó, az nem törik össze már az első baj, nehézség idején sem. Ezért is hangsúlyozom nagyon sokszor, hogy nagyon fontosak az egyházközségi építkezéseink. De ennél sokkal fontosabb a belső építkezés, az imádság, a vallásos alkalmak, az összejövetelek, a rendezvények. Mert ezekből táplálkozunk, ebből élünk. Isten így tudja, kijelenti önmagát, társaink által mondja el mit vár tőlünk. És mi miképpen tudunk válaszolni az élet kihívásaira.

A felolvasott szentírási versek középpontjában Gedeon, az Isten által kiválasztott bíró áll. Korában, Izrael népét veszély fenyegeti. Valahányszor az izraeliták vetnek, és mielőtt aratnának, jönnek a midianiták és mindent letarolnak. A munka kárba vész. Az aratás elmarad. A család és nemzet éhezik. A nincstelenségben az emberek egyre borúlátóbbak, és nem találják a kiutat a változásra. Összeomlott az a társadalmi rendszer, mely megtartotta a családokat, és a nemzetet. A veszedelem, az éhínség okát egyesek a midianitákban látják, mások az idegen istenek imádásában. A lényeg az, hogy össze- visszaság van a társadalomban, és ez a nép létét veszélyezteti.

Ebben az összekuszált helyzetben küldi el Isten Gedeont, választja őt ki, hogy a népét megmentse és visszavezesse az Ő imádatára és tiszteletére. Gedeon a szérűn gabonát csépel, amikor megjelenik neki az Úr angyala és megszólítja: „Az Úr veled van erős vitéz! ” Gedeon felrója az angyalnak, hogy Isten elfordult tőlük, és hol vannak már azok a csodák, melyekről az atyák beszélnek. Menj el és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt Midián markából szólítja az Úr!

I.Erre a kérésre mondja el Gedeon az alapgondolatként felvett szavakat és mondatokat. Az Ószövetség világában, és e helyen is az a szép, hogy az ember úgy beszélget Istennel, mintha ember lenne. Hogyan szabadítsam meg Izráelt? Hiszen az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én a legkisebb vagyok atyám házában. Vagyis Gedeon nemcsak Isten előtt alázza meg magát. Hanem tudatosan elmondja, hogy ő még a családban is a legkisebb és az ő házanépe egy kis törzs Izráelben. Hogyan lehetne hát megváltoztatni ezt a helyzetet. Tudjuk és ismerjük, a külső kisebbség, belső lelki kisebbséget is okoz. Vagyis lelki törés van Gedeon életében is. Igyekszik menteni a gabonát, még az ellenség ideérkezése előtt. Próbálja a családját fenntartani. De már nem érzi képesnek magát, hogy megváltoztassa ezt a helyzetet. Gyengének, képtelennek érzi arra magát, hogy ezt a súlyos kérdést a vállára vegye, és népe sorsát megváltoztassa. A hogyan szabadítsam, meg Izraelt kérdésben van egy lehetőség is. Vagyis tanácsot kér Istentől Gedeon. Emberi értelemmel nem tudja felfogni, hogy csak emberi erővel ezt meg lehessen változtatni.

II. A második mondatban benne van az Isteni bíztatás. Majd én veled leszek. Ez egy olyan lelki háttér, ami elindítja Gedeonban a pozitív gondolkodásmódot. Megváltoztatja nézőpontját a lehetetlenből- a lehetségesre. A megvalósíthatatlant a megvalósíthatóra. A félelem és veszedelem sötétségében egy kevés fényt gyújt arra nézve, hogy van lehetőség a változásra. Érezni kezdi önmagában az erőt és tehetséget, hogy képes lesz erre. Nincs egyedül. Sem ő, sem a nemzete nem kell többet éhségben és félelemben éljen. Vége lesz annak a kornak, amikor nem lehet tervezni. Amikor nem érdemes vetni. Amikor csak mindig félni kell az ellenség betörésétől.

Gedeon jelet kér Istentől. Oltárt készít, a kor szokása szerint bemutatja áldozatát. És a sziklából tűz üt ki. Az Úr angyala egy bottal megérintette a húst és a kovásztalan kenyereket és tűz ütött ki a sziklából. Gedeon hálás Istennek, ezért is mutatja be hálaáldozatát. Gedeon lerombolja Baál oltárát Ofrában. Ezért új nevet is kap, Jerubaalnak nevezik el ezért.

Gedeon jelet kér Istentől, s először a fürt gyapjú lesz harmatos miközben miközben a föld száraz marad, majd a föld lesz, harmatos miközben a gyapjú szárazon marad.

Gedeon az Istennel való találkozás által megerősödik az ő hitében és nemzetiségében. Többé már nem fogadja el azt a tényt, hogy minden évben a midianiták lerohanják az országot és kifosztják őket. Az elején fél vállalni a feladatot, de később mind jobban és jobban megbizonyosodik a felől, hogy Isten vele és velük van.

A magyar kultúra napját ünnepeljük ezekben a napokban. Több intézmény szervez rendezvényeket ezzel kapcsolatosan. Mindenki erősíteni, elmélyíteni akarja magyarságunkat, nemzeti öntudatunkat. Ha egy kicsit párhuzamba állítjuk a szentírási történetet a mi erdélyi magyar kultúránkkal, én látok hasonlóságot e kettő között. Gedeon idejében a fizikai éhség, a nincstelenség sújtotta a népet. És félelemben éltek, mindig veszedelemben voltak. Attól tartottak, hogy a midianiták bármikor megérkezhetnek. Ma itt, Erdélyben is van félelem. A lelki, szellemi, nemzeti létezés éhségében élünk. Egykor a tatároktól, törököktől, majd az osztrákoktól féltünk. Mert hol élettel és halállal kellett védeni a hazát, máskor pedig hadisarcot kellett fizetni, máskor pedig az osztrákok diktáltak Bécsből, és ők mondták meg, mi történjen tájainkon.

Ma is a velünk együtt élő többségi nemzet, bár hirdetik a szabadságot és egyenjogúságot elnyomó politikát folytat. Félelemben élünk, mert még 30 évvel a forradalom után is tisztázatlanok a jogviszonyok. Amit egy kézvonással elvettek, azt most nehéz visszaszerezni. Több bizonyítékkal is alá kell támasztani fizikai személynek, vagy éppen intézmények, hogy ő volt és kell, legyen a jogos tulajdonosa. De nemcsak a fizikai javaink vannak veszélyben, hanem a szellemiek is. Nemzetünk végvárai azok az óvodák, iskolák és egyetemek, amelyek megmaradásunkat szolgálják. A szórványban élők élik meg talán a legmélyebben, hogy mit is jelent, amikor bezárnak egy- egy óvodát, iskolát. Lassan eltűnnek intézményeink is utolsó esetben maga az egyház, amikor már nincs akinek, vagy ahol még prédikálni sem. Vérzünk ezer sebből, és nem vesszük észre, hogy a magunkra találásnak egyetlen egy útja van. Ha visszatérünk Istenhez. Ha felismerjük, hogy nekünk rá van szükségünk. Rengeteg dolog vesz körül minket, ami fontos, de a legfontosabb az, hogy anyanyelvünkön tudjunk imádkozni, dalolni, gyermekeinket, unokáinkat taníttatni. A nyelvében él a nemzet, és a vallásában az egyház, Isten iránti bizalmában és hitében.

Sokan mennek és hagynak itt bennünket, mert itt nem találják meg azt az életteret, ahova lehet családot alapítani. Biztonságos otthont kialakítani. Eddig azt hittük legalább a halottainkat békében hagyják, de a tavalyi Úz völgye esete is bizonyítja, hogy még kegyeleti helyeinket is lassan fel akarják számolni. Már a holtak világát sem hagyják békén. Még azokat is el akarják tüntetni.

Néhai püspökünk Erdő János tanította, mi unitáriusok kevesen vagyunk ezért nekünk mindig jobbaknak és ügyesebbeknek kell lennünk.

Így vagyunk a magyarságunkkal is, mi kevesen vagyunk itt Erdélyben, ezért jobbak kell legyünk a többségi nemzetnél, szellemvilágban, teljesítményben, eredményekben. A magyar kultúra nemcsak a verseinket, íróinkat, a szellemtudomány alkotásait jelentik, hanem minden egyes magyar embert. Aki ebben az anyanyelvben nő fel, ezt használja, ennek szokásait, hagyományait élteti, és ebben a társadalomban értékeli mindazt, ami őt körülveszi.

Anyanyelv, te drága kincs! írta Kazinczy Ferenc - „Nyelvében él a nemzet”

Minden népnek, törzsnek, nemzetnek, csoportnak, mely azonos szokásokat, kultúrát, nyelvet vall sajátjának, csak akkor van tartós jövője, ha olyan utódokat nevel, akik a rohanó világ forgatagában is tisztában vannak hovatartozásukkal, megőrzik nemzeti identitásukat.

Jókai Mór

A magyar nyelv ismét itthon.
Hozott az ég! Keblünkbe zárt
Rég várt vendég, magyar nyelv!
Lelkünk lelke, szívünk vére,
Velünk maradj, ne tűnj el.

 Mindenki látja és tapasztalja, hogy itt Európában, a keresztény kultúrát mennyire lerombolták. Az egyházak a társadalom perifériájára kerültek. A keresztény értékrend már nem része, vagy nem élő része sem az oktatásnak, sem az üzleti életnek. Egy eszme uralja a világot, a liberalizmus. A mindent szabad gondolkodása. Az egyén dicsőítése. Minden a személyért van, és ami nem hasznos az embernek, azt ki kell dobni, el kell távolítani. És olyan mély értékek kerültek veszendőbe, mint az egyén jóravalósága, a család szentsége, a közösség megtartó ereje. Ha készítenénk egy kimutatást, hogy mennyit költünk hiábavaló dolgokra, és mennyit önmagunkra, az egészségünkre, a családunkra, akkor láthatnánk egy tiszta képet, hogy mi is igazán fontos nekünk az életben.

A veszély és a fenyegetés ma is azokban a személyekben, tárgyakban van, akik kis isteneknek hiszik, vagy éppen képzelik el magukat. És nekünk szükséges e hamis képzeteket lerombolnunk, s az igazi hitet napról- napra építenünk.

Beszédemet egy rövid történettel zárom, melynek címe: Szólj hozzám...
 

"Istenem, kérlek, szólj hozzám!", suttogta az ember.
És a réti pipis énekelni kezdett, - de az ember nem hallotta meg.

Így az ember kiáltott: "Istenem, kérlek, szólj hozzám."
Mennydörgés rázta meg az eget, és villámlás hasította ketté, - de az ember nem hallotta meg.

Az ember körülnézett és azt mondta: "Istenem, engedd meg, hogy lássalak."
És felragyogott a nap az égen, - de az ember nem látta.

Erre az ember még hangosabban kiáltott: "Uram, tégy csodát!"
És új élet született a világra, - de az ember nem vette észre.

Így végső kétségbeesésében az ember így kiáltott: "Érints meg Istenem, hogy tudjam, valóban itt vagy." 
Erre Isten lenyúlt az égből és megérintette az embert.

Az ember elhessegette a pillangót és tovasétált.

Isten jelen van az életünk minden területén. A figyelmetlen és önző ember azonban nem látja meg. Emeld fel a fejed, ne csak nézz, hanem láss is. 

Ne csak nézz, hanem láss is! Ámen.

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc