Mi közöm hozzád Jézus?

 

Textus: Lk 8, 28  „Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult eléje, és hangosan ezt mondta: „Mi közöm hozzád Jézus, a magasságos Isten fia? Kérlek ne gyötörj engem!”

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

A Szentírásban több helyen találkozunk azzal a ténnyel, hogy Jézus betegségeket gyógyít meg. Legyen az testi, vagy éppen lelki- szellemi természetű. Mindegyik gyógyítás esetében Jézus szóba áll az illető beteggel. A legtöbb alkalommal számon kéri tőle az életét. S felteszi mindegyiknek a kérdést, kérést: akarsz- e meggyógyulni? Hiszed- e azt, hogy én ezt megtehetem. Foglalkozik az előzményekkel, körüljárja a betegségek okait. Az ezt megelőző  történetben Jézus lecsendesíti a háborgó tengert. Hol van a ti hitetek, kérdezi? S még a tanítványai is megrettennek és így szólnak egymáshoz: Ki ez, aki a szeleknek és a víznek is parancsol és engedelmeskednek neki?

Két kérdéssel szeretnék foglalkozni mai beszédemben: az első az idegrendszeri kimerültség, a depresszió, amely ma szinte már népbetegség számba megy. És a második, az, amit a gadarai megszállott kérdezett meg Jézustól: Mi közöm hozzád Jézus, a magasságos Isten fia?

A mai ember elfelejtett egy nagyon fontos dolgot, élni kell az életet. Rengeteg dolognak akarunk megfelelni. Egy olyan teljesítmény orientált világban élünk, hogy aki bizonyos kritériumoknak nem felel, az szinte már nem beszámítható. Keresztény világunkban, bár nincsenek kasztok, de mintha különböző társadalmi rétegekbe sorolna be bennünket a világ. Természetesen van egy egészséges versenyhelyzet, ami előre segíti az egyént és a közösséget. De ahogy lenni szokott, nemcsak győztesek vannak, hanem vesztesek is. És nagyon fontos feldolgozni, foglalkozni azokkal a kérdésekkel melyek sértenek bennünket.

Gyerekkorunkban, amikor elvágtuk a kezünket édesanyánk tapaszt tett rá. Ha megütöttük magunkat, mindjárt az érintett testrészt megsimogatták a szülők, s megcsókolták.

De ahogyan elindultunk az óvodába, iskolába, egyetemre egyre több sérülésben volt részünk. Több és nagyobb kihívásnak voltunk, vagyunk kitéve. És egy mély kérdés, mit kezdünk azokkal. Földeljük, úgy teszünk, mintha nem léteznének, vagy elővesszük, és lehetőségeink függvényében igyekszünk azokat feldolgozni is. 

Az idegrendszer az emberi test hírközlő rendszere. Ennek a rendszernek a központja, maga az emberi agy. Ez alapján kommunikálunk a külvilággal és ennek segítségével tudunk eljuttatni információkat testrészeinkbe. Ha vannak téves gyermekkori beidegződések, vagy trauma ér bennünket, akkor máris beindul ez a hálózat. És nagyon gyorsan a szervezet védekezni kezd, vagy éppen felkészül új érzések befogadására. Azt írják a szaklapok, hogy évente 3oo millió embert érint a depresszió a mai társadalmunkban. Az előrejelzések szerint a depresszió lesz a második betegsége az emberiségnek, amely gátolja a munkaképességet.

A szentírás is foglalkozik, ad tudósítást arról, hogy Jézus idejében sem kerülte el az embereket az idegrendszeri összeomlás. Ezt tanúsítja a gadarai megszállott esete is. Mivel Jézus korában a betegséget a bűn következményének tekintették, ezért az illető személyt kizárták a közösségből. Sem a család, sem a tágabb közösség nem gondoskodott róla. Magára hagyták és a legtöbb esetben éppen a halál volt a megváltás az illető személy számára. A gadarai megszállott, valószínű az örültség állapotában volt. Akit több ízben megkötöztek, de minden alkalommal elszaggatta a kötéseit és a pusztába menekült.

 Egy ilyen személlyel találkozik Jézus. Aki valószínű hallott már Jézusról. Tudott a gyógyításairól. Talán kíváncsi is volt rá. Bizonyára szeretett volna vele lenni. Akár megszabadulni nehéz terhétől. Visszakapni önállóságát. Egészségét. Jövőjét. Örömét és boldogságát.

Ki kell mondanunk, hogy az emberi életünk olyan tényezői, amelyek nem tőlünk függnek. Lehet részben betegségeinknek genetikai oka, vagy éppen lélektani, szellemi gondjai is. Talán még a nehézségek feldolgozását is egy bizonyos szintig befolyásolhatjuk, vagy éppen segíthetjük. De van egy határ, ahol már nem tudunk túllépni. Ezért történik meg az, hogy bármennyire is akarjuk, nem tudunk segíteni a mellettünk élőkön, ha már bennünk nincs meg az akarat. S talán vannak helyzetek, amikor már ők maguk sem felelhetnek önmagukért, mert annyira megtámadta éppen idegrendszerüket egy- egy betegség.  Még maga az idegrendszerrel foglalkozó tudomány is bár újabb és újabb kutatásokat végez, nagyon szűkszavúan fogalmazza meg a gyógyulás lehetőségeit. Egy biztos, szükséges önmagunkra figyelnünk. Nemcsak a testünk, hanem a lelkünk is folytonos gondozást igényel. Ismernünk kell, meddig vagyunk urai a saját életünknek, és hol kezdődik az Isten világa. Mert a vallás szépsége éppen ebben is rejlik. Engedjük Istennek, hogy belépjen az életünkbe. Odaadjuk magunkat, hogy formáljon. Amikor már semmit nem tehetünk, felszabadítjuk magunkat a felelősség vállalása alól. És Isten tenyerébe, akaratába helyezzük magunkat. Minden 4- 5 évben mindannyiunkat érnek traumák, veszteségek. A kérdés csak az, hogy fel vagyunk- e készülve ezeknek a veszteségeknek, akár betegségeknek az elfogadására.

            És itt érkezem el beszédem második részéhez. Mi közöm hozzád Jézus, a magasságos Isten fia? Ez a kérdés a gadarai megszállott ajkáról hangzott el, amikor Jézussal találkozott. De akár a mi szavunk is lehet vasárnapról- vasárnapra. Milyen közünk van Jézushoz? Milyen a kapcsolatunk vele? Mit kezdünk a tanításával? Hogyan illesztjük bele életünkbe, mindazt, amit a szentírásban olvasunk az életéről, és tudunk a tanításáról?

Kérlek, ne gyötörj engem, mondja a gadarai megszállott. Majd amikor Jézus meggyógyította, akkor vele akart maradni. De Jézus arra kérte: „Térj haza, és beszéld el, mit tett veled az Isten. ”

Mi, keresztények és unitáriusok Istent Jézus tanításain keresztül ismerjük meg. Az az istenkép, és az a gondolkodás, mely az életünkben van, mind Jézusnak köszönhető. Ezért szinte mindennap fel kell tennünk a kérdést: Mi közöm van hozzád Jézus? De nem elég csak a kérdést feltenni, hanem válaszolni is kell. Ezt a történetet a szentírás úgy beszéli el, mintha az ördöngös ember tele lett volna a gonosszal. És Jézus ezeket űzte ki belőle. Mi unitáriusok, hangsúlyozzuk az ember jóra valóságát. Hogy az ember nem eredendő bűnben, hanem eredendő jóságra született. És a mi számunkra nagyon fontos, hogy a szívünket és lelkünket, az életünket mindennap jósággal töltsük meg. Ezért keresnünk kell az alkalmakat, amikor a lelkünk az életünk megtelik értékkel, fénnyel, örömmel. Elég, ha csak egy jó beszélgetésre gondolunk, egy könyv olvasására, zene hallgatására, koncertre és még sorolhatnám. Mert minden ember lelke éhes a szépségre és a jóságra. A kérdés csak az, adunk e magunknak lehetőséget, hogy válaszoljunk a feltett kérdésre: Mi közöm hozzád Jézus? Sem előtte, sem utána nem utána annyira közel hozni Istent a tanításaiban, mint Jézus. Ő volt az, aki Isten irgalmasságát és kegyelmét hangsúlyozta. És bizonyította, nincs elveszett ember. Sokan hangsúlyozzák, hogy ők tisztelik és szeretik az Istent, hisznek benne, csak éppen nem járnak templomba, sőt még egyházhoz sem tartoznak. Ez olyan cselekedet, mint annak a gyermeknek a tette, aki bár hirdeti, szereti és tiszteli szüleit, de sosem látogatja meg. Nem mond nekik személyesen sosem köszönetet sem az életéért, sem a sok ajándékért.

A gadarai megszállott mondatát: Mi közöm hozzád Jézus? És a ne gyötörj engem. Lehet negatívan is értelmezni. De ebben a kérdésben benne van, az elindulás lehetősége Jézus irányába. Ott van az az érzés, hogy szeretné rendezni a kapcsolatát Istennel. Mert a testi gyötrődés mellett, a lelki gyötrődés sokkal súlyosabb. A lelki bajok és betegségek lassan, vagy talán sosem gyógyulnak meg igazán. Ezeket a sebeket nem lehet szempillantás alatt meggyógyítani. Még receptet sem lehet írni rá, melyek az orvosságai. A lélek rezdüléseit követni kell. Még a nehézségek idején is meg kell látni a fényt, a szépséget, az Isten világát. Ahogyan az idegrendszernek az agy a központja, úgy a léleknek a szív. Ide futnak be az érzések. És innen is indulnak ki. Ezért mondja a bölcsesség irodalma. Minden féltett dolognál jobb őrizd a szívedet, mert innen indul ki az élet.

 A bárányka alig jött a világra, észrevette, hogy az állatok között ő a leggyengébb. Állandóan torkában dobogott a szíve. Nagyon félt, hogy valami vadállat megtámadja. Nem tudta, hogyan fog megmenekülni. Beszédemet a bárány történetével zárom.

A bárány elmesélte bánatát a Teremtőnek.

- Szeretnél kapni valamit, hogy megmenekülj? - kérdezte jóságosan a Teremtő.

- Igen, jó lenne - volt a válasz.- Megfelelne egy pár erős agyar?

- Akkor a friss füvet biztosan nem tudnám leharapni.

- Akkor két hegyes szarv, talán?

- Az sem, mert biztosan rosszra használnám őket.

- Vagy olyan méregfog, mint a kígyóé, hogy mérget marjál az ellenfél testébe?

 

- Szó sem lehet róla. Engem is gyűlölne mindenki.

 

- Talán akkor két erős pata?

 

- Az sem kell, mert lónak néznének.

 

- De mégis, valami csak kellene, hogy megsebezd, aki meg akar támadni?

 

- Megsebezni, én? Arra nem lennék képes. Inkább maradok olyannak, amilyen vagyok.

Elfelejtettük, hogy bizonyos fokig olyanok vagyunk, mint a védtelen állatok, éles fogak vagy karom nélkül, minden támadásnak kiszolgáltatva.

 

Nem a ravaszság ment meg, hanem az áldozat: A képesség, hogy másokat szeressünk vagy helyet engedjünk mások szeretetének.

 

Nem a mi keménységünk ad az éjszakának langyos meleget, hanem mások óhaja, hogy fel tudjanak melegedni. Az ember igazi ereje a gyengédsége.

Legyünk hát Istennek igazi gyermekei. Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc