Miért kell templomba járni?

1 Kor 3,9 ,  16-17 „ Mert mi Isten szolgálatában állunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá.

Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok."

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvérem!

Az elmúlt szombaton részt vettem a református kollégium végzős diákjainak ballagásán. Az ünnepség zárt körben zajlott egy pár szülő, pedagógusok és diákok jelenlétében. Több imádság, beszéd vers és ének hangzott el az ünnepélyen. A diákok kint ültek, székeken, az udvaron betartva egymás között a távolságot. A székekre előzőleg egy- egy ballont kötöttek. Az egyik megható pillanata volt az iskolából való elbocsátásnak, amikor az osztályfőnökük díjazta őket. Elmondta, sokfelé elsodorja őket az élet, de mindig emlékezzenek erre a helyre, iskolára. Majd arra kérte, oldják el a ballonok csomóit. És a ballonok a szélben felfelé szálltak, majd a légáramlat a Patkó felé indította őket. Láttam és tapasztaltam, hogy több szülőnek, diáknak és nevelőnek könnyel telt meg a szeme. Mert az ég felé való emelkedésben, a szárnyalás, utazás és fejlődés szimbolikája jelenítődött meg.

Az elmúlt napokban azt mondtam a konfirmációra készülő diákoknak, hogy e mai vasárnapon ezt a beszédet nekik fogom elmondani. Remélem az idősebb gyülekezeti tagok is találnak lelki táplálékot azokból a mondatokból, melyek ma itt ezen a szószéken fognak elhangzani. Hiszen éveken keresztül, de főleg az utolsó évben arra összpontosítunk a diákokkal, hogy megismerjük hitelveinket, történelmünket. Közel akarjuk hozni Isten világát a diákok életéhez, és őket fel akarjuk emelni az Istenhez. Hogy ezt mennyire sikerül egy- egy konfimandus csoporttal, azt elég nehéz lenne elemezni, de mi csak reméljük, hogy olyan gondolatokat, és érzéseket ültetünk el a szívükbe, ami egy egész éltre kihat rájuk.

Ma beszédemnek azt a címet, témát adtam, kérdésként: Miért kell templomba járni? Mi van ebben a hajlékban, és ebben a közösségben, ahova jó lesz tartozni? Ezek olyan kérdések, amelyekről jó értekezni, beszélgetni, mert ezzel is el tudjuk mélyíteni igényünket.

Én mikor kisgyermek voltam anyai nagyanyámmal a vasárnapi istentiszteletek után mindig megkerestük azt a szentírási részt, amelyből a lelkész merítette prédikációjának gondolatát, s abból olvastunk, illetve beszélgettünk. Hogy pontosan mi volt ezzel a célja, ma sem, tudom, csak sejtem, a szentírás ismeretének elsajátítása, Isten világának felfedezése. Az elmondott beszédeket sokszor én nem értettem, csak egy párra emlékszem, de azok az érzések megmaradtak, amelyek akkor megszülettek bennem.

Talán ti is így vagytok, sok mindenről még nem értitek, miért van, miről szól? De talán majd évek távolából jön meg, és lesz termés azoknak a pillanatoknak, amelyeket itt töltöttetek a templomban. Ezeknek fényében szeretném a szentírási verseket értelmezni, és alkalmazni sajátos, jelenlegi életünkre.

I.” Mert mi Isten szolgálatában állunk.” Pál apostol az Isten szolgálatáról tanítja ezt a gyülekezetet. Ő magát nem uralkodónak, nem parancsolónak, hanem szolgálónak állítja be. És erről nemcsak beszél, hanem így él és cselekszik. Ez a mai világ, a sikerről, az érvényesülésről, az egyénieskedésről tesz bizonyságot. A pandémia még jobban kiélezte ezt a helyzetet. Egyre még jobban távolságtartóak vagyunk egymással szemben. És itt most nem a fizikai távolságról, hanem a lelki eltávolodásról beszélek. Válságban van nemcsak a társadalom, a maga kihívásaival, hanem ezek a kérdések érintik a családokat is. Mire és hogyan neveljük a gyermekeinket?  Jean-Jacques Rousseau (1712-1778) és Johann Heinrich Pestalozzi (1746-1827), akik a XVIII- ik és Johann a XIX- század felében éltek teszik le a neveléselmélet alapjait. A Comeniusi- herbarti modell is egyértelműen az egyént teszi a nevelés középpontjába, mint aki képességei által elsajátít olyan tapasztalatokat, melyek szükségesek az élethez, és az ember érvényesüléséhez. Magyar nyelvterületen Bábosik István: Neveléselmélete ismeretes, mint aki megalkotja és felépíti a nevelés sokszínűségét. A szentírás is, ha úgy nézünk rá, olyan, mint egy tankönyv, ezt a könyvet Istentől ihletett emberek írták, hogy belőle tanuljunk, okoljunk. Minden tantárgy fel akarja hívni a figyelmünket, a számok, betűk, ásványi anyagok, kémiai elemek világára. És minél jobban elmélyülünk, egy- egy tantárgyban rájövünk arra, hogy micsoda csodálatos alkotása Istennek ez a világ! Mert a számok, hangok, anyagok látható és láthatatlan részecskék, mind- mind összefüggnek egymással. A szentírás pedig Isten világában mélyít el. Azért kell nektek, diákoknak, és nekünk felnőtteknek minden alkalommal részt vennünk az istentiszteleten, mert tudni és hallani szeretnénk Istentől, merre, milyen irányba vezessen az életünk. Az embert is nehéz szolgálni, kívánságait teljesíteni, igényeit, szükségleteit kielégíteni. Isten szolgálatába állni, azonban sokkal nehezebb. A szentírás történetei mind arról beszélnek, hogy mekkora belő, lelki harc kell ahhoz, hogy a próféták, apostolok életüket Isten szolgálatának szenteljék. Reményik Sándor: Isten című versében írja

 

Uram, olyan egyforma minden szolgád

És oly egyforma minden templomod,

S olyan mindegy, hogy a toronycsúcsokra

Keresztet tűznek-e vagy csillagot.

………………………………………….

Mégis Uram, míg ringsz egy fűszál selymén,

Amíg sötétlesz mélyén egy örvénynek,

Amíg csillagbetűkbe írva látlak:

Uram, lesz még találkozásom Véled.

 

II.” ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.”  Én gyerekkoromban még láttam, ahogyan megművelik állatokkal a földet. Többször én magam is fogtam az eke szarvát, szántottam is, boronáltam is. Kint a mezőn többször pihentünk meg, és a földön terítettük meg az asztalt egy- egy étkezéshez. A földnek nemcsak színe, összetétele, szilárdsága van, hanem lelke is. Sokszor magam előtt látom, a fűszálakon gyöngyöző esőcseppeket, harmatcseppeket. Vagy esős időben és utána, ahogyan a pára felszáll a földről. A szántás, vetés és földbe elhullatott magvak az emberi munkát jelentették. A termés pedig Isten gazdag áldása volt családunk asztalára.

Mi is szántottunk, vetettünk a lélek földjébe. Előkészítettünk a konfirmációra, tudásunk, tehetségünk és elkötelezettségünk által előkészítettük az életeteket az Isten előtt való bizonyságtételre. Hisszük, hogy lelketek talaja, képes befogadni az isteni lelket, s a lelkiismeret szaván keresztül érzékelni, felfogni tudjátok Isten akaratát magatokra nézve. Vallásóráinkon leástunk a mélységekbe, alapot készítettünk, hogy erre építsétek fel hiteteken keresztül a nagybetűs életet. Mi csak reménykedni tudunk, hogy az alap mély, szilárd, és kősziklára fogtok építeni. Pál apostol arról tanít, hogy mint bölcs építőmester alapot vetett, de más épít rá. Az alap egy nagyon fontos tényező az életben. Alap a hit, a tudás a felkészültség, a családi háttér, s mindaz, ami hozzájárul életünk biztonságához.

III.” Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? „Hosszú időn keresztül szétválasztották a testet, a lelket és a szellemvilágot. De mára rájöttünk, hogy ezek külön egymástól nem léteznek. Kölcsönhatásban vannak egymással. Ha fájdalom éri a testet, kesereg a lélek is, s ha szomorúság van, az életünkben megbetegedik tőle a test is hosszú idővel. A mi testünk és a mi életünk nem más, mint Isten temploma. Ebben a templomban csend van, béke, alázat, máskor vihar, harag, kibékülés. S azért jövünk el Istenhez imádkozni, mert szeretnénk ebben a templomban békében élni. Összhangban Istennel, önmagunkkal és a világgal. Babits Mihály: Isten gyertyája versében mondja

 

Engem nem tudtak eloltani:

élek és itt vagyok, itten!

Pedig nagy világ-szelek elé

emelted hős, vak, kicsi gyertyád --

mit akarsz velem, Isten?

 

Inog a láng már és tövig ég

bölcs, szent, konok kezeidben. --

S új szelek jönnek, fattyu-vihar,

vakarcs-poklok szégyen-fuvalma --

mit akarsz velem, Isten?

 

 

Ezt az isteni akaratot keressük mi mindannyian, akik elköteleződünk az ő szolgálatára, hallgatjuk a szavát és értelmezzük küldetésünket. Wass Albert: Az igazit keresed írásában mondja a következőket: „Az “Igazit” keresed?

Én is azt kerestem sokáig,

s mikor megtaláltam, rájöttem, hogy hiba volt…

Most már az “Igazat” keresem…

Mert az “Igazi” szárnyakat ad, s aztán letépi rólad, az “Igaz” odaadja a sajátját, ha zuhanni kezdesz… Az “Igazi” megcsókolja a kezed, az “Igaz” megfogja… Az “Igazi” álmodik veled, az “Igaz” virraszt melletted…

Az “Igaziba” belehalsz, az “Igaz” meghal érted, ha kell…

Ha kérhetnék az Istentől magam számára valami szépet és nagyot, azt kérném, hogy adjon nekem is egy egyszerű kicsi házat, négy szobával, vadszőlős tornáccal, öreg körtefával. Mohos legyen a teteje, s olyan kicsi legyen, hogy ne férjen el benne izgalom, perpatvar, békétlenség. Csak én s az, akit szeretek…”

IV. „ Az Isten temploma szent és ez ti vagytok.” A szentségessel találkozni, benne elmerülni, lelkünket megtisztítani jövünk el minden alkalommal ebbe a templomba. S azért jövünk, hogy ezt a helyet megszenteljük. Az Isten jelenlétéből pedig magunkkal vigyünk a hétköznapokba, amikor szükségünk lesz a belső hangra, a kérdések megválaszolására.

Beszédemet egy történettel zárom, melynek címe: A hó fogságában

Egy ember, aki az alaszkai Chugach hegységben túrázott, remélte, hogy még a halálos hófúvás előtt eljut a táborhelyre. De már túl késő volt. A hófúvás olyan dühvel tört rá, hogy egy méternyit sem látott előre. Miközben igyekezett megtalálni a helyes útirányt, a szélfútta hó és jég leverte lábáról. Bár tudta, hogy nagyon közel van a tábor, elveszítette tájékozódó képességét, és nem tudta eldönteni, merre menjen.

Végül az éj sötétjében - csuromvizesen, átfagyva és teljesen kimerülten - leroskadt egy hókupacra. Nem bírt továbbmenni. Beletörődött, hogy itt kell meghalnia.

Ahogy ott feküdt a hóban, úgy tűnt, mintha valamit hallott volna - valamiféle halk sírást, mintha egy kutyakölyök szűkölne. Szólongatni kezdte, és megpróbálta a hang irányába vonszolni magát. Hát persze, hogy egy kutya volt az, ami szintén eltévedt a hófúvásban. A kiskutya valahogy elkeveredett az anyjától, és most halálra fagyva nyüszített a hóban. A férfi gyorsan elkezdte dörzsölni a kis testet, hogy a vérkeringés beinduljon, és így életben maradhasson. Leheletével is melengette a kutyust, és egész éjszaka azon fáradozott, hogy életben tartsa.

Másnap falusi járőrök megtalálták a férfit és a kutyát, mindkettőt élve. Kiderült, hogy amíg az éjszaka folyamán azon fáradozott, hogy életben tartsa a kutyust, önmagát is életben tartotta.

 

Amikor másoknak szolgálunk, sok jót teszünk nekik. De talán ennél is fontosabb, hogy mi magunk is megváltozunk. Javunkra válik. Növekszünk. Mindinkább Jézushoz kezdünk hasonlítani. Ha lelkileg üresnek érzed magad, talán arra van szükséged, hogy most már ne önmagad körül forgolódj, hanem kezdj el másoknak szolgálni. A lelki egészség kulcsa az, hogy feladod önmagadat. Azért kell, járjunk templomba, hogy szolgálhassunk ne csak magunknak, hanem másoknak is. Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc